Szerző: Pőcz Adriana | jún 2, 2016 | Mesefélék
Az erő meg akarta mutatni, hogy mekkora hatalommal rendelkezik. Bebújt hát egy homokórába és azt mondta, hogy megállítja a homokszemek mozgását. Maga sem tudta, miért akarja ezt, nem gondolta végig sem a következményeket, sem az előnyeit vagy a hátrányait elhatározásának, egyszerűen csak ki akarta próbálni saját erejét. Így is lett. Egy nap beleköltözött a homokórába. Tapasztalt harcos volt, így nem ugrott neki azonnal a feladatnak, először megfigyelte, miként is történik a folyamat. Első ránézésre nem látott és érzékelt semmit sem, miközben ült az óriási homok kupac tetején. Aztán amikor mélyebbre figyelt, akkor érezte, hogy nagyon finoman, szinte észrevehetetlenül mozog alatta a homok. Gondolta, ez okozza az idő múlását, hogy az egyik homok szem a másik után finoman kiszökik a teste alól, míg végül eltűnik az összes. Onnan, ahol ült, nem látta, hogy a szemek hová tűnnek el, így azt gondolta, hogy örökre megsemmisültek. Az első nap ezzel a figyeléssel telt el. Épp amikor a nap megérintette a horizontot, az utolsó homokszem is lecsúszott a homokóra torkán és az idő letelt. (tovább…)
Szerző: Pőcz Adriana | jan 19, 2016 | Mesefélék
A nappaliban beszélgetünk, mielőtt munkába indulnék. Érzetem szerint már több hete ugyanarról beszélünk, de még mindig nem értem a lényegét, csak érzékelem, hogy feszültség van kettőnk között. Látom, hogy mozog a szája, hallom a hangokat, de a szavak között, amelyekből mondatokat formál nem találok olyat, ami nálam az „értelmes” kategóriába tartozna. Olyasmikről beszél, amit én teljesen feleslegesnek érzek. Színtiszta időpocsékolás beszélgetni az érzéseinkről és hogy ki-milyennek éli meg a kapcsolatunkat. Együtt vagyunk, egy lakásban lakunk, együtt eszünk szinte minden nap. Nekem ez a kapcsolat értelme. Minden további filozofálás az érzelmekről csak időpocsékolás. Érzékelem, hogy számára viszont nem. Neki nagyon fontos, mert folyamatosan erről beszél. Valami hiányzik neki, nem állok mellette, nem érez engem, belehal abba, ahogy én benne vagyok a kapcsolatban. Nem értem miről beszél, a tehetetlen siránkozás kategóriába rakom a mondandóját, de nem akarom elveszíteni őt, ezért türelmesen hallgatom az érzéseiről szóló fejtegetést. (tovább…)
Szerző: Pőcz Adriana | dec 8, 2015 | Mesefélék
A tegnapi Bécs – Pozsony 54 perces vonat utat arra használtam, hogy gondolatban terápiába mentem. Elképzeltem, hogy előttem ül egy terapeuta és felteszi nekem a kérdést: „Mivel jöttél ma?” Elsőre nem tudtam, mit válaszoljak, mert azon a témán, amit hoztam nagy volt a szégyen. Arról, ami mostanság nyomaszt valahogy nem illik túl sokat beszélni. Aztán mégiscsak előhozakodtam az aktuális kérdéssel. „Mi a franctól érzem úgy, hogy nem érdemlem meg a pénzt? A felszínen az van, hogy szükséges, de érzem, hogy eggyel mélyebb rétegben nagy ívben kerülöm azt, hogy hozzám kerüljön. Az utóbbi másfél évem nyitotta meg mélyebben ezt a témát. A pénz váratlanul felbukkan, majd azon kapom magam, hogy nincs is és egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy meg fog-e jelenni újra.” Erre a terapeuta bátorított, hogy meséljek neki még erről. Azonnal jött egy kép, amihez hasonlítottam a helyzetet. A pénz áramlásról az jutott eszembe, hogy olyan, mintha egy óriási folyómedret szemlélnék, aminek az alján csordogál egy nagyon vékony patakocska. Elvileg rengeteg víztömeg férne el a mederben, de a folyó a kiszáradás szélén áll. A terapeuta azonnal rákapott a képre és mondta, hogy meséljem el neki mit látok még a képen, hol vagyok én, mit érzek…. és ettől hirtelen egy más világban találtam magamat. (tovább…)
Szerző: Pőcz Adriana | nov 14, 2015 | Mesefélék
A hely a Gozsdu udvarra emlékeztet, Pesten. Az első emeleten vagyok, körülöttem emberek nyüzsögnek, szórakoznak, beszélgetnek, zsúfoltak a termek, nehezen lehet mozogni bennük. Félhomály van, koszos lámpák világítják meg a helységeket és néhány lampion, amik a korláton lógnak. Nekem is jó kedvem van, olyan, mintha ittam volna, de azt hiszem igazából egy korty alkoholt sem fogyasztottam. Az emberek nyüzsgése dobott fel ennyire. Egyszer csak a tömegen keresztül odajön hozzám egy lány. Szerény kinézete van, átlagos ruházat, hosszú haj, amivel semmit sem csinált, hogy csinosnak látsszon. Fénytelenek a szemei, de abban nagyon elszánt, hogy beszélhessen velem. Azt mondja, hogy le kell amputálni a jobb lábát térdtől lefelé. Elkezdek nevetni. Szívott? Vagy mi a baja, hogy ilyesmit kér tőlem? Ő nem nevet, továbbra is nagyon komolyan néz. Időpontot kér tőlem. Mondom neki, hogy nem vagyok orvos. Félszemmel megnézem a lábait, rövid szoknya van rajta, így nem takarja semmi sem őket. A jobb lába valóban picit soványabb mint a másik, de különösebb elváltozást KÜLSŐLEG nem látok rajta. Még mindig nem tágít ezzel az időpontos dologgal. Nevetve rávágom, hogy oké, kap tőlem egy időpontot, akkor jöjjön vissza. (tovább…)
Szerző: Pőcz Adriana | nov 4, 2015 | Mesefélék
A távolban ácsorgok és onnan nézem a jelenetet. Japán arcvonásokkal rendelkező lányt látok. Gunyoros arckifejezése van, folyamatosan félmosolyra van húzva a szája és fölényesség sugárzik a szeméből. Fenyegetőzik, hogy ismét felvágja az ereit, ahogy már többször megtette a múltban. Az anyjának szövegel, nála valamivel alacsonyabb nőnek, aki szintén japán és aki egy fehér konyharuhát tart a kezében.
„Megteszem. Megint megteszem. Majd meglátod … aztán már hiába fogsz sajnálkozni.” – mondja a lány nyugodt hanggal, de mégis valami hihetetlenül agresszív sugárzik az egész lényéből. Idegesít engem, legszívesebben arcon vágnám őt, hogy hallgasson el végre és vegye észre magát. Az anyja is megelégeli a jelenetet, úgy látom elfogyott a türelme. Dühösen a lányhoz vágja a konyharuhát:
„Akkor tedd! Te életed!” (tovább…)
Szerző: Pőcz Adriana | okt 12, 2014 | Mesefélék
Egy nap a Kék labda és a Piros labda egy helységben találkoztak. Meleg, késő őszi nap volt. Ahogy meglátták egymást, egyből mind a ketten azt érezték, hogy jó lenne együtt játszani, jó lenne megismerni egymást.
A Kék labda barátságosan mosolygott. Szelíden szemlélődött. Néha a fákról lehulló faleveleket nézte, néha beszélt a Piros labdához, néha pattogott a szoba közepén és néha odébb gurult, majd megint visszatért. A Piros labda is szeretett volna vele játszani. Szíve minden vágya az volt, hogy a Kék labda észrevegye őt. (tovább…)
