A tegnapi Bécs – Pozsony 54 perces vonat utat arra használtam, hogy gondolatban terápiába mentem. Elképzeltem, hogy előttem ül egy terapeuta és felteszi nekem a kérdést: “Mivel jöttél ma?” Elsőre nem tudtam, mit válaszoljak, mert azon a témán, amit hoztam nagy volt a szégyen. Arról, ami mostanság nyomaszt valahogy nem illik túl sokat beszélni. Aztán mégiscsak előhozakodtam az aktuális kérdéssel. “Mi a franctól érzem úgy, hogy nem érdemlem meg a pénzt? A felszínen az van, hogy szükséges, de érzem, hogy eggyel mélyebb rétegben nagy ívben kerülöm azt, hogy hozzám kerüljön. Az utóbbi másfél évem nyitotta meg mélyebben ezt a témát. A pénz váratlanul felbukkan, majd azon kapom magam, hogy nincs is és egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy meg fog-e jelenni újra.” Erre a terapeuta bátorított, hogy meséljek neki még erről. Azonnal jött egy kép, amihez hasonlítottam a helyzetet. A pénz áramlásról az jutott eszembe, hogy olyan, mintha egy óriási folyómedret szemlélnék, aminek az alján csordogál egy nagyon vékony patakocska. Elvileg rengeteg víztömeg férne el a mederben, de a folyó a kiszáradás szélén áll. A terapeuta azonnal rákapott a képre és mondta, hogy meséljem el neki mit látok még a képen, hol vagyok én, mit érzek…. és ettől hirtelen egy más világban találtam magamat.

DSC06334Egy sziklakiugráson ülök. A szikla benyúlik a szakadék fölé, ami alattam van. Én a tájat kémlelem erről a magas pontról, mintha minden a lábaim alatt heverne. Sivatagos táj vesz engem körül. Az agyag színű föld berepedezett attól, hogy már régen nem esett. Itt -ott alacsony bokrok láthatók, amik valahogy túlélték az eső hiányát. Alattam egy mély és széles folyómedret látok. Emlékszem, hogy valaha nagyon sok víz volt benne, most a kiszáradás szélén áll. Én vagyok a törzsben a Természettel beszélő. Tudom, hogy mikor jön az eső, hol vannak a vadak, beszélgetek a fákkal, a fűvel, a felhőkkel. Értem a természetet és ezért én keresem a törzs számára megfelelő élőhelyet. A törzset vezető férfi ad a tanácsomra, de én hibáztam. Elmulasztottam valamit és nem hallottam meg a természetet, nem értelmeztem jól a jeleket, ezért a természet megharagudott ránk. A büntetés az, hogy élhetetlenné vállt a környezet, amiben eddig éltünk, a törzsnek tovább fog kelleni állni és egy új helyet keresni, ami nagyon veszélyes vállalkozás, de nincs más megoldás.

A törzset vezető férfi tud arról, hogy hibáztam. Az egyezség közöttünk az, hogy mindent elmondunk egymásnak. Nem vagyunk egy pár, nincsenek közös gyerekeink, de mi ketten képviseljük a női és a férfi pólust a törzsben. Én is ismerem a férfi minden egyes titkát, viszont a törzs tagjai nem tudhatnak mindenről. Szembe fordulnának velünk és ezzel kockára tennék a törzs biztonságát. Sokak számára végzetes lenne a viszály. Ezért csak mi ketten tudunk mindenről, ami a törzzsel történik a szellemek világában….

Ott ülök a szikla peremén és nézem a tájat. Egyszer csak a meder alja eltűnik. Óriási szakadék keletkezik, már nem is látom a meder alját, mintha végtelen lenne, a sárga agyagos meredek falak eltűnnek a semmibe. Aztán ahogy tovább szemlélem a tájat a szakadék összezárul és a föld kisimul. Eltűnt a folyómeder, mintha soha nem is létezett volna…. Most már biztosan tudom, hogy eljött az idő. Nincs visszaút, nem maradhatunk. A bőség ideje lejárt, mert én hibáztam, a törzsnek tovább kell állni és rajtam áll, hogy megtaláljam az új élőhelyet.

***

tumblr_ms9q9lZZyS1rn0oofo1_500Megint a szikla kiugráson vagyok. Ezúttal férfi vagyok, a Nyomkereső. A vadászat megedzette a testemet, fiatal és erős vagyok. Egy íj lóg rajtam és figyelmesen kémlelem a tájat alattam. Minden körülöttem burjánzik az élettől. A szikláról jól rálátok a széles folyómederre, amelyikben rengeteg víz van. A folyó telítve van halakkal és kristálytiszta a vize. Mindkét folyóparton sűrű erdő terül el, túlnyomórészt fenyők, érzem a friss illatukat. Tudom, hogy rengeteg vad van az erdőben, nem lesz gondunk élelemre még pár évig. Ennek ellenére nyugtalanság van bennem, ahogy a tájat nézem. Tudom, hogy milyen áron lett a miénk a terület. Egy másik törzset kényszerítettük ki innen, hogy a gazdag vadászhely a miénk legyen. Sokkalta gyengébbek voltak nálunk, nem volt nehéz, nem folyt vér, de akkor is tudom, hogy ennek a cselekedetnek meg lesz a böjtje. Én vezettem ide a törzset, követtem a vadakat, azt viszont nem érzékeltem, hogy más törzs már lakja a területet. Nem akartam harcot, tovább akartam menni, de a törzsvezér nem engedett. Azt mondta, hogy az a biztos, ha maradunk, kitudja, mi van tovább. Túl kockázatosnak ítélte meg a tovább vándorlást. Engednem kellett neki, nem tudtam meggyőzni, de tudtam, hogy nem lesz egyszerű a jövő számunkra. Minden cselekedetért fel kell vállalni a felelősséget, eljön az a nap, amikor a törzsnek is vissza fog kelleni adni azt, amit most elvett. Meg kell majd fizetnünk a bőségért, amiben most részesülünk. De ez az idő még nem jött el, itt vagyunk, figyelem a tájat és arra összpontosítok, hogy elejtsem a kiszemelt vadat az erdőben.

****

Egy ablakban állok és figyelem az utcát. Egy magas lakóház negyedik vagy ötödik emeletén lehetek. Az utcán emberek mászkálnak, további lakóházakat látok az ablakból. Unatkozom, fáradt vagyok. Belefáradtam az életembe, pedig fiatal nő vagyok. Gyönyörű lakásban lakom, szép ruha van rajtam, a férjem gazdag, ezért én is gazdag vagyok. Szinte soha sincs otthon, sokat dolgozik. Fényűző társadalmi életet élünk, kötelező megjelennünk banketteken, magán esteken, koncerteken. Rengeteg pénzünk van, azt sem tudom mit csinálhatnék még vele. Bármikor elutazhatok bárhová. Ha azt mondom, hogy Amerikába szeretnék menni, akkor a férjem kifizeti a luxus hajóutat és már mehetek is. Ő a céget nem hagyhatja itt, így általában egyedül utazom. Voltam Olasz országban, Svédországban, az orosz sztyeppén, Portugáliában és még számos más országban, de már az utazást is meguntam. Nem tudok kitalálni olyan helyet, ahová ne mehetnék el, ha úgy döntenék. Meguntam a vásárlást  is. Bármit megvehetek magamnak. Ruhákat, kalapokat, kesztyűket, cipőket. Néha csak azért vásárlok, hogy elfoglaljam  magamat, majd mindent, amit megvettem azonnal szét is osztogatok. Nem lelem örömömet már semmiben sem. Eljövök inkább az ablaktól, mert még szomorúbb leszek attól, hogy úgy érzem az élet inkább a szegényekkel történik, én pedig sínylődöm a gazdagságban. Leülök egy karos székbe, a ruhámat szemlélem. Ez a kedvenc ruhám, sokáig nézem a mintáját. Vékony csíkok futnak végig rajta és apró piros virágok díszítik, szabályos távolságba elhelyezve egymástól. Megnyugtató nézni, minden egyes virágot külön megnézek, pedig teljesen egyformák. Legalább addig is telik az idő. Azt kívánom bárcsak szegény lennék. Az ablakból rálátok egy vegyes boltra. Minden reggel friss árut hoznak, sok ember ki-be járkál a boltba. A cselédlány gyakran kokettál a fiúkkal az utcán. Én is inkább cseléd lennék, remélem annak születek a következő életemben.

65b336b19eefbffc9be8800b870f2a7aMegint érzem, hogy kezd eluralkodni rajtam az őrület a gondolatoktól. Már nem bírok uralkodni az érzelmeimen. Odamegyek a pénzes dobozhoz és kiszedem az összes pénzt belőle. Szétszórom mindenhol magam körül és közben hisztérikusan sírok. A cseléd berohan a szobába, próbálja kiszedni a pénzt a kezemből, de én nem engedem. Kérlel, hogy álljak fel a földről. “Utálom a pénzt! Utálom! Utálom! Tönkreteszi az egész életemet!” A bankjegyek már mindenhol hevernek körülöttem a földön, beterítettem velük a padlót. Elküld valakit a férjemért, hogy sürgősen jöjjön haza, mert már megint rajtam van az őrület. Nem tudom mennyi idő telik el, egyszer csak érzem, hogy egy határozott férfi kéz felemel engem a földről. Bekísér a szobába, belefektet a széles és nagy ágyunkba és kéri, hogy nyugodjak meg. Érzem, hogy mindennél jobban szeret engem, törődik velem, gondoskodik rólam, de nem ért engem. A cselédek körülöttem rohangálnak, ő az ágy szélén ül és hideg borogatást tesz a homlokomra. Azt hiszik, hogy őrült vagyok. Az orvos azt mondta, hogy nincs magyarázat az állapotomra, nem lehet gyógyítani, gyengék az idegeim. Kiránduljak sokat, foglaljam el magamat, adjon nekem a férjem pénzt és vásároljak kedvemre. Pont ez betegít meg engem, de nem hiszik el nekem. Tisztán érzékelek mindent, miközben ők azt hiszik megőrültem. Csak fekszem az ágyon, hagyom, hogy simogasson engem és nem szólok semmit sem. Úgy teszek mintha megnyugodtam volna, miközben belül semmi sem változott. Legszívesebben továbbra is kiabálnék és sikoltoznék, de nem teszem. Nincs értelme….

***

Érzékelem, hogy a vonaton ülök, éppen Bécsből Pozsonyba utazok. Kinyitom a szememet…

***

Sikeresen befantáziáltam magamat egy-két múlt életembe? Korábban elolvasott regények vagy látott filmek emlék képei jöttek vissza? Mert ugyebár az agy nem tesz különbséget a képzelet és a valóság között. A fantáziám alkotta meg ezeket a rövid történeteket? Fogalmam sincs, de nem is erre a kérdésre kezdtem el keresni a választ.

Miután ennyi szemszögből megnéztem a bőséget és egy hozzá kapcsolódó érzést, kicsit tágabban kezdtem el látni a kérdést. Mi van akkor, ha valahol a tudatalattimban van információ arról, hogy milyen az, hogy hibázom és a bőség megszűnik,  vagy ha mástól veszem el a bőséget, hogy nekem legyen, vagy az, hogy milyen beleőrülni abba, hogy végtelen bőség vesz körül? A fantáziám jócskán segített most abban engem, hogy kicsit nagyobb megértés szülessen bennem a jelenlegi érzéseim iránt.

Bevásárlókosár0
Nincs termék a kosaradban!
Vásárlás folytatása
0