December 8. – 30 perc coaching Jessicával

December 8. – 30 perc coaching Jessicával

ég 22 nap van hátra ebből az évből. Tegnap elmentem Pozsonyba kicsit turistáskodni. A leginkább a séta a belvárosban tetszett. Ismét elvárázsoltak a macskaköves kis utcák, a régi épületek, amikre ha ránézek mindig beindul a fantáziám, hogy vajon kik laktak bennük és hogy nézett ki az élet 18.-ik vagy 19.-ik században. Nagy megdöbbenésemre, még mindig újságot árul az a “rikkancs”, akinek az egyetemi éveim alatt is hallottam a hangját! És az már 16 éve volt! 

Kerestem magamban a választ arra, hogy miért van szüksége az idegrendszeremnek bizonyos időközönként, hogy szlovák környezetben legyen. Kis gondolkodás után rájöttem, hogy nagyon sok gyerekkori emlékem a szlovák nyelvhez kötődik. Az általános iskolás éveimben a legszűkebb barátnős köröm, akikkel nem csak osztálytársak voltunk, hanem nagyjából egy helyen laktunk és ezért nagyon sokat játszottunk együtt suli után is, közülünk mind szlovák volt. A pajtis, játszós, kalandos emlékeim nyelve ebből az időből a szlovák. Abban az időben szlovákul írtam a naplómat és szlovák könyveket olvastam. Pedig otthon kizárólag magyarul beszéltünk. Csak később, az általános iskola vége felé, illetve a gimnáziumban cserélődött ki a baráti köröm és az olvasmányaim is magyarra. Ettől még a szlovák megmaradt a szívem nagyon központi helyén, mert a kicsi Adri sokat volt szlovák környezetben. 

Szóval jól esett Pozsony utcáin sétálni. Fotózni. Hegedűszót hallgatni. Pozsonyi kiflit enni. Kurva drága volt, de isteni finom. 

Este hétkor pedig egy számomra különleges eseményre került sor – online coaching beszélgetésre Jessica Caver Lindholmmal, akit évek óta követek, és több online programját is megvásároltam. A múlt évben komolyabb összeget fektettem be az egyik programjába, amelyikhez járt ez a 30 perces beszélgetés is. Mondott dolgokat, amik hasznosak voltak számomra, de leginkább az volt unikális élmény számomra, hogy kapcsolódtam egy olyan nővel élőben, aki megvalósította azt, amit én szeretnék. Aki szabadon alkot, másokat is inspirál és nem utolsó sorban olyan életet él ezáltal, amiben nem csak az alap szükségletei vannak kielégítve, hanem egy sor ennél “vadabb” álom is.

 

Aztán rögtön utána ágynak dőltem erős fejfájással és hányingerrel. Már az ülés előtt kezdődött, Pozsonyban, de nem jöttem rá, hogy mi ütött ki engem ennyire. Azért a nap összességében nagyon jó volt.

Termékenységi istennő egy pozsonyi bolt kirakatában.

December 6. – Köszi, jól

December 6. – Köszi, jól

Még 25 nap van hátra ebből az évből. Reggel Péter azt mondta, hogy írhatnék meséket a “Tüntélekről”, mert hogy én is egy Tüntél vagyok – egy lény, aki bizonyos időközönként eltűnik. Mosolyogtam ezen, de nagyon rátapintott valami lényegesre. Tényleg időközönként eltűnök. Az életemből, a kapcsolatunkból, beljebb, feljebb, kijebb megyek. Magam sem tudnám meghatározni mi a pontos irány, a lényeges az, hogy nem vagyok teljesen jelen. 

 Az ágyban ücsörgés közben inspirációt éreztem arra, hogy újból kezembe vegyem Kovács Eszter Köszi, jól c. könyvét. Elkezdtem olvasni fél évvel ezelőtt, de akkor nem nagyon ragadott meg, most megint szólt hozzám. Jól esett reggel kicsit naplózni, gondolkozni az általa feltett kérdéseken és nem mellesleg jól esett a lelkemnek nézegetni a meleg arany színű betűket a borítón. Highlight of the day Nr.1. 

 Szlovákiába utaztam, mert új útlevelet kell kérvényeznem, januárban ugyanis Thaiföldre repülünk. És ennek kapcsán egy távolsági busszal Budapestről Pozsonyba érkeztem meg a 2021-ben átadott új Mlynské Nivy autóbuszállomásra. Teljesen leesett az állam, fantasztikus az új épület és annyira sok új felhőkarcolót építettek a helyszínen, hogy egyáltalán nem igazodtam el az autóbuszállomás környékén, pedig az egyetemi éveim alatt rengetegszer fordultam meg itt.  Holnap elmegyek újból és tüzetesebben is megnézem a fejleményeket. Turistáskodok Pozsonyban. 

Akik inspirálnak engem

Akik inspirálnak engem

Évek óta követek néhány embert, akik folyamatosan inspirálnak engem. Gondoltam megosztom ezeket a kincseket. Jjavarészt angol tartalmakat gyártók, de akad mellettük magyar is:

Imádja a marketinget csinálni és tanítani és piszok hiteles ebben. Szakemberként, nőként egyaránt szeretem és számos tartalmát lefordítottam magyarra. Ha abból szeretnél élni, ami a szívügyed, akkor mindenképp ajánlom követésre! (www.marieoforleo.com)

Inspirációs bomba a szabad élet megteremtésében. 2014 óta van a coaching bizniszben és leginkább azért követem őt, mert hihetetlen könnyedséggel és kreativitással ontja magából a programjait és keres velük hitelesen annyit, hogy az álom életét élheti. (www.tolivingfree.com)

Élményekkel tölt fel Ördög Nóráék utazós vlogja, anélkül, hogy én magam elutaznék. Hitelesnek látom őket a felvételekben, nem a kamera kedvéért szeretik egymást. Szerettem végigkövetni a vlogjaikon keresztül azt is, ahogy megvetették a lábukat a vendéglátó iparban (is). (https://www.youtube.com/@Nanasiek

Angela Braniff a This gathered nest youtube csatorna megalkotója. Összesen 8 gyereket nevelnek a férjével együtt, ebből 4 saját és 4 örökbe fogadott. A vloggerkedés mellett ő maga tanítja otthon az összes gyerekét. Tetszik a természetesség és szókimondása.  (https://www.youtube.com/@thisgatherednest)

Jonna Jinton egy svéd csodanő. Az egész lényéből sugárzik valami nagyon különleges, ami átjön a fotóin és videóin keresztül. Vlogol a mindennapi életéről a férjével és munkásságáról. Gyönyörű ő maga és gyönyörű, amit létrehoz. (https://www.youtube.com/@jonnajinton)

Akiket még hébe-hóba megnézek:

Seth Godin – marketing guru, főleg Instagramon követem, de a blogja is jó
Tony Robbins – az “I am not your guru” dokumentum film miatt lett érdekes nekem az energiája
Liz Gilbert – ajánlom elolvasásra a Big Magic könyvét a szabad kreativitásról
Ellen DeGeneres – humorista
Irvin Yalom – regényekbe bújtatott pszichológia
Szabados Ágnes – “Lapozz a 99-re” könyves podcast házigazdája volt, most a Mutasd a könyvespolcod videókat készit (https://www.youtube.com/@szabados_agi)
Juhász Anna – irodalmár, imádom a Pura Poesia videó sorozatát
Byron Katie – nem követem őt rendszeresen, de akárhányszor megnézem, az ütős

Az együttérzésem még nem terjed ki a “rosszakra”

Az együttérzésem még nem terjed ki a “rosszakra”

Megnéztük a hétvégén az Avatart – A víz útja, és rá kellett jönnöm, hogy nagyon könnyen belemanipulálható vagyok abba, hogy egy filmben, kit kell sajnálni és ennél fogva félteni az életét, és kit nem kell egyáltalán sajnálni, és egyenesen drukkolni azért, hogy megöljék őt. Közben magamat egy mélyen együttérző, érzékeny lénynek tartom, de most feltűnt, hogy ez az érzékenység nem terjed ki a “gonoszokra”. 

Az Avatar gyönyörűen felöltöztetett öldöklés, ami annyira szépen van animálva, és annyira szép a köré font sztori, hogy azt szinte észre se vesszük, hogy a Mindenség Anyjával mélyen összekapcsolódott Pandora lakók is halomra ölik az embereket. Önvédelemből. És a természet védelme miatt. Közben pedig valahol rögtön a film elején elhangzik, hogy “az ölés, még akkor is, ha jogos, ölést szül.” és ezért nem kéne ölni. De közben én is elgondolkodtam azon, hogy ha az égi lények (az emberek) jönnek és elfolglalják a területeket, felperzselik az erdőket, pár csepp “fiatalság elixírért” ölik a tulkunokat (bálnaszerű lények), akkor nem lehet csak ácsorogni, muszáj védekezésből öldökölni azokat, akik egyébként őket ölnék meg. De ettől ez még ölés marad, akárhonnan is nézem. 

És itt jött számomra egy érdekes felismerés, hogy simán könnyeztem a moziban, amikor “a jókat” ölték meg éppen, de teljesen hidegen hagyott, amikor “a rosszakat”. Mert ők megérdemlik, és könnyű volt átengedni az érzékenységem szűrőjén az ő halálukat. Pedig ha beleképzelném magamat A Mindenség anyja szerepébe, és MINDEN lényre sajátomként tekintenék, akkor ugyanúgy fájna bármelyik megölése. De a film alatt egyáltalán nem fájt azok esetében, akiket rosszaknak könyveltem el. Talán az is segít ezen, hogy a hőst mindig iszonyat közelről szemléljük, látjuk minden botlását és sikerét, megértjük a motivációit, KÖTŐDÜNK hozzá ennél fogva, látjuk a szociális kapcsolatait (akik szintén kötődnek hozzá) és elhisszük, hogy a jó ügyért harcol. Míg a legtöbb leöldökölt “sorkatona” csak felvillan a történetekben, nincs hozzájuk különösebb sztori, és el van nekünk adva, hogy őket nem kell sajnáni, mert úgyis rosszak voltak és csak pusztítást hoztak. Nem tudom, hogy mit gondoljak erről. Nehéz ügy. 

Az viszont nagyon tetszett, hogy a történet kifejezetten egyenrangúan kezeli a nőket. Minden Na’vi vezér mellett nem csak szép dísz a felesége, hanem egy olyan nő, akinek komoly státusza van a törzsben, a férje tanácsot kér tőle és egyeztet vele, nem pedig teljhatalmúan uralkodik apelláta nélkül. Még a több hónapos terhes törzsfőnök asszony is kimegy a csatatérre harcolni, mert úgy gondolja, hogy ott a helye, a férfje pedig nem áll neki érzelmileg megzsarolni őt azzal, hogy veszélyezteti a közös gyerekük életét. Hagyja, hogy a nő döntsön, és tegyen saját belátása szerint. Ez szimpatikus mozzanat volt. 

A film spirituális vonulata továbbra is tetszett. Nagyon szép a szöveg, amelyik által a vízzel barátkoztatják össze az erdőlakó Na’vikat. Valahogy úgy szól az útmutatás, hogy a víz útjának nincs eleje és nincs vége, a tenger körbevesz és kitölt. Az volt az érzésem, hogy ennek a szövegnek (ami a filmben sokkal csodálatosabb, mint ahogy itt visszaidéztem) az a célja, hogy elfogadtassa a tenger mivoltát. Egyszer voltam egy izzasztókunyhóban, és a ceremónia vezetője azt mondta, hogy barátként kell elfogadni a hőt, mert másként fullasztó lesz. És valóban. A legnehezebb pillanatokban, amikor azt hittem, hogy nem bírom tovább, elmondtam magamnak a mantrát, mely szerint a hő a testvérem, a barátom, a szövetségesem, és ez könnyített a fulladás élményen, mert onnantól kezdve a hő nem olyasmi volt, ami az életemre tör, hanem ami támogat az utamon. 

 Összességében véve a film tetszett, ezt az ölés kérdés meg elvittem magamnak további gondolkozásra. 

 

Megnéztem: A szófogadó gyerekek nem feleselnek

Megnéztem: A szófogadó gyerekek nem feleselnek

Ha egy szóban kellene összefoglalnom a címben említett minisorozatot, akkor az a “megrázó” lenne. A Netflix négy részes dokusorozata az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Fundamentalista Egyházáról szól (angol rövidítés FLDS, és a továbbiakban én is így fogok hivatkozni rá), ami egy több ezer főt számláló vallási (mormon) irányzat Amerikában. Nagyon nehéz elfogulatlan, együttérző pozícióba helyezkednem mindazokkal a dolgokkal, amiket a dokusorozat bemutat, és megérteni mindegyik résztvevő oldal érveit. Leginkább a dühösség irányába billenek, legfőképp azért, mert a saját életemben is tudom, hogy mennyire megnyomorító a nők /kislányok felé irányuló “légy kedves és szófogadó” jelmondat, ami persze pont ugyanannyira megnyomorító a férfiak/ kisfiúk irányába is, csak a sorozatban ez főleg a nők viszonylatában volt nagyon feltűnő, és hogy mennyire dühítő, amikor a nők hátán vágják a fát.

Az FLDS vezetője egy próféta. A sorozat előszor az előző prófétát mutatja be, Rulon Jeffs-t, aki hitük szerint az utolsó próféta (volt) és aki elvezette volna őket a Mennyekbe, amikor véget érnek az idők, csakhogy Rulon Jeffs röviddel az agyvérzése után meghalt 93 éves korában és a teremtett világ nem ért véget ettől. A hívőket, és főleg a fiát Warren-t, aki átvette az apja helyét ez az error a képben nem tévesztette meg, kitalálta, hogy a próféta halála hogyan van rendben, és hogy hogyan beszél apja továbbra is rajta keresztül, valamint, hogy Isten adott még nekik türelmi időt, hogy tovább dolgozzanak magukon. Kellett ehhez még néhány szófogadó feleség, mert ugye az FLDS hitvallása szerint a férfi megváltásához minimum három feleség kell, akik kinyilatkozták, hogy tisztán érzik, hogy Warren az új próféta.

Az FLDS az emberek kihasználására van felépítve, amiért cserébe üdvözülést és Isteni szeretet ígér. Igen, tudom, hogy a férfiakat ugyanúgy kihasználja ez a hitvallás, de a nők kihasználását nehezebben viseltem. Ebben a rendszerben a nők fizető eszköz, az ő üdvözülésükről az FLDS kicsit homályosan fogalmaz, de az biztos, hogy számukra a kijelölt út a szófogadóság és a férfinak való abszolút alárendeltség. Így lehet erkölcsös és istennek tetsző életet élni. A férfiak üdvözülési útja a feleségeken keresztül vezet, amihez minimum három feleség kell. Ha a próféta odaad egy férfinak egy nőt (mert persze szerelemből senki sem házasodik, hanem kijelölik őket egymásnak), akkor ez azt jelenti, hogy ez a férfi jutalmat kapott és meg lett veregetve a válla, hogy valamit nagyon jól csinál. A próféta így gyárt magának elkötelezett és hűséges férfi csatlósokat. A nőket nagyon fiatal korukban, és ebből robbant ki később a botrány és a próféta bekasznizása, sokszor 14-15 éves korukban adják férjehez (de volt példa 12 évesre is) és rögtön eleget kell tenniük hitvesi kötelességüknek, ami az FLDS irányelveni szerint azt jelenti, hogy jópofát kell vágni ahhoz, hogy megerőszakolják őket, mindezt úgy, hogy előtte egyetlen szó sem esik arról, hogy mi a szex, vagy hogyan születnek a gyerekek.

Csak légy kedves. Ennyi elég egy nő igazzá válásához.

A férfiakat is tudja nyomorítani a rendszer, például büntiből megtörténhet, hogy a férfit kidobják a közösségből, és elveszik tőle az összes feleségét és gyerekeit. És mivel a feleségek és gyerekek egész életükben arra vannak kondicionálva, hogy a próféta szava szent, hogy ha szembeszegülnek a prófétával, akkor örök kárhozatra vannak ítélve, nem lázadnak fel, és többet nem állnak szóba a kitaszított férfival, valamint új családot alapítanak azáltal, hogy a próféta kirendeli őket egy másik férfihoz. Onnantól kezdve ő lesz az apu a gyerekeknek, és férj a nőknek. Jókora indulat van bennem a többnejűség kapcsán, ami szuper kényelmes a férfinak. Lehet, hogy ő is szenved a rendszerben, de fantáziám szerint jobb azon az oldalon állni, ahol x feleség szolgálja ki az igényeit és bármelyiket bármikor megbaszhatja (bocsánat a kifejezést, de nem tudok rá jobbat ebben a kontextusban), mint a nők oldalán, akiket akaratukon kívül megbasznak, és teljesen normális, hogy sorra szülik a gyerekeket.

Az említetteken kívül van még jópár agyhánytató tény az FLDSről a minisorozatban, úgyhogy aki rajta van az ilyen tudattágításon, annak ajánlom a megnézést. Mindigis érdekelt engem, hogy hogyan jönnek létre ilyen rendszerek, és hogy még a nyilvánvaló elbillenéseket is benyelik a résztvevők, csak hogy fennmaradjon egy narratíva és legfőképp azért, mert nincs más. Az FLDS egy elszigetelt közösség. Meg lehet szökni, többen meg is tették, de a kerítésen túl a rossz világ van és az örök kárhozat, amit kevesen vállalnak be. Annak ellenére, hogy a jelenlegi prófétájuk börtönben fog ülni élete végéig, megpróbálta megölni magát 2007ben, a világ végét hirdette 2012re (és tévedett ezügyben), mentálisan összeroppant 2019ben és azóta jogi szempontbón nem beszámítható, az FLDS tajgai számára ő még mindig a próféta, akit hamis váddal börtönöztek be, még mindig ő közvetíti számukra Isten szavait és még mindig rajta keresztül akarnak eljutni a Mennyek országába.

Az egyetlen hely, ahol együttérzést találok magamban ezzel az egésszel az, hogy az én szemszögemből látszik, hogy ezek a nők mekkora tévedés hátán élik az életüket, mennyire be vannak szorulva az életeikbe, viszont én ezt az egészet az FLDS kerítésén kívül állva látom, és valószínűleg ugyanannyira elvakultan hinnénk Warrenben, mint ők, ha a kerítésen belül állnék. Az én életem is pont ugyanennyire beszűkültnek látszhat egy még tágabb perspektívát látó ember szemszögéből, aki az én kerítésemen kívül állva tisztán látná, hogy itt-meg itt-meg itt hamis prófétában hiszek, beszűkült nézeteket követek, és nem látom, hogy mennyire ferde padlón próbálok egyensúlyozni.

A nő nem fizető eszköz!

Ezt a mondatot akarom elhozni magammal a sorozatból.

Sorozat: https://www.netflix.com/title/81292539

Szex és pszichoanalízis – megnéztük a filmet

Szex és pszichoanalízis – megnéztük a filmet

Tegnap elmentünk megnézni a Szex és pszichoanalízis c. filmet. Szeretek olyan filmeket, ahol látszik a segítő szakember “másik oldala” is, nem pedig csak az, ami az ülések alatt, ahol ő alapvetően a kliensért van ott, a kliens kap teret arra, hogy megosztja magát, és hogy kifejezzen akár nehéz érzéseket is. Ennek a filmnek a kliens főszereplője Margot, aki színésznő, és azért keresi fel Sibylt, a pszichológusnőt mert teherbe esett egy színész kollégájától, akivel éppen forgatnak, és aki mellesleg a producer hölgy pasija.  Na, és ez még csak a film kezdete 🙂

A gyerekek nem mindig azzal az apával nőnek fel, akitől megfogantak, a hűség nem mindig tart a sírig, a függőségekbe vissza lehet esni, hiába mászott ki belőlük valaki, előfordul a szex olyan személyekkel, akikkel erkölcsi szempontokat figyelembe véve inkább nem kellene szexelni, és megszegünk olyan szabályokat, amikről a megszegés pillanatában tudjuk, hogy nagyon nem kellene megszegni őket, mégis megtesszük… Hát, Sibyl élete is pont ilyen. A film utolsó képkockája után egy nyugtalan érzés maradt bennem, ahogy ültem a mozi kényelmes székében. Azt hiszem annak a nyugtalansága volt bennem, hogy tudom ilyen is az élet, ami a filmben látható, ilyen érzések is tudnak bennünk lenni, és hogy ennyire kacifántos is tud lenni a szerelem/vonzódás, ami sokszor áthágja a józan ész határait.

Sibyl életére kívülről simán rá lehetett volna húzni egy elvárást, hogy a pszichológusnak milyennek kellene lenni, hogyan kellene viselkedni, milyen határokat nem szabadna átlépni. És értem is ezeket a szabályokat, de valahogy nagyon “életszerű”, emberszerű volt az, ahogy Sibyl ezeket sorra áthágta nagyon hitelesen. Látni őt kilengeni egy ilyen széles skálán nekem engedélyt adott végső soron szembesülni a saját árnyas részeimmel, amik hajlamosak démonizálódni és óriási méreteket ölteni pusztán azért, mert igyekszem őket a normalitás álcájával lefedni. Mindenféle más is normális bennünk, nem csak az, ami társadalmilag elfogadott.

2-3 évvel ezelőtt írtam egy regényt, talán lektűrnek neveznék a könyves szakmában. Ez az egyetlen eddig befejezett regényem, és valamiért azóta is utálom. A “felszínes” szóval illettem és úgy gondoltam, hogy a felszínesség biztosan attól állt elő, mert nincs még elég tapasztalatom ezen a téren. Ez is igaz lehet, de a Szex és pszichoanalízis megnézése után arra jöttem rá, hogy nem mertem közel menni a saját szereplőim negatív – nehéz – maguk által sem elfogadott tulajdonságaihoz. Ettől lett a regény felszínes. Azon a szinten igyekeztem maradni, ami még vállalható, amihez még tudom adni az arcomat, amit “normálisnak” tituláltam. Mintha kihagytam volna a regényből a sót, vagy valamilyen fűszert. Egyel jobban kellett volna akarnom megismerni a saját szereplőimet, és akarni velük barátkozni annak ellenére, hogy a felettes énem szempontjából egész egyszerűen vállalhatatlanok.

Sibylt lehetne gondolni a segítő szakemberek rémének, nekem viszont nagyon tetszett a karaktere, talán az ellentmondásossága miatt. Az, ami önmagamban nem elfogadható, egy ilyen karakter láttán (még akkor is ha csak kitalált figura) eggyel jobban elfogadhatóvá válik. Nekem ez volt a film legnagyobb értéke.

Bevásárlókosár0
Nincs termék a kosaradban!
Vásárlás folytatása
0