/részlet az Útmutató Csipkerózsikáknak című e-füzetemből/

Csipkerózsika nagyon sok ajándékot kap a javasasszonyoktól, de egyvalamivel csak az álomból való felébredés után találkozik: a szeretettel. Az addig birtokában lévő erényekhez csatlakozik még egy, hogy szerethet valakit és viszont szeretik őt és ezzel egy új élet veszi kezdetét.
Ebben a fejezetben felsoroltam két olyan körülményt, amelyek a 100 éves álomhoz vezettek:
● szülői túlóvás, amely felkészületlenné tette Csipkerózsikát
● a nehézségek vagy próbatételek elkerülésének a kísérlete.

Csipkerózsika számára ez szülői (transzgenerációs) örökség, nem kifejezetten ő idézte elő a bajt, hiszen már a bölcsőjében megátkozzák őt. Mindannyian így indítjuk az életünket, a batyunkba kapjuk őseink megküzdési mintázatait és a mi dolgunk, hogy ezeket meghaladjuk, ha már nem szolgálnak minket.

A mese két olyan utat is felvázol, amelyek kivezetnek az álomból:
● kellő mentális és lelki felkészülés, és az önálló gondolkodás képessége,
● a hajlandóság a tanulásra és sokszori próbálkozásra.

—eddig tartott a részlet —-
Azt vettem észre az életemben, hogy a Csipkerózsika féle elalvás majd felébredés ismétlődöen lejátszódik az életemben. És azt gondolom, hogy nem csak az én életemben van ez így. Több ébredés történik az életünkben, különféle ébredések, különböző mélységű álmokból.

John Bradshaw A szeretet című könyvében a következőket írja: “a misztifikáció olyan megváltozott tudati állapot, melyben az érintett úgy érzi, valami nem stimmel vele, és létrehoz egy hamis ént azért, hogy szülei, vagy más fontos személyek elfogadják. Ha egyszer csak kezdjük elhinni, hogy ez a hamis én valóban mi vagyunk, ettől kezdve nem tudjuk, hogy nem tudjuk, kik vagyunk.”

Ez is egyfajta álom, transzállapot, amiből fel lehet ébredni.

Az álom és ébrenlét határán viszonylag jól mozgunk, és egy-egy rossz álomból felébredve nagyon gyorsan helyre tudjuk tenni a dolgot azzal, hogy “csak álom volt, a valóságom az, hogy biztonságban fekszem az ágyamban”.
Ennél sokkal bonyolultabb éber állapotból még éberebb álapotra ébredni és Byron Katie szerűen megkérdőjelezni azt, amiben nagyon hiszünk – csak éppen nem feltétlenül az a megmásíthatatlan valóság sem magunkról, sem a világról.

Egy nem jól szeretett gyerek sziklaszilárd valósága például az, hogy a világ ‘a vesztemre tör’ és állandóan támadni vagy védekezni kell. Persze, hogy vannak a valóságnak reálisan veszélyes szegletei, de nem csak ezek az egyetlen valóság. Szóval a Csipkerózsika mint szimbolikus mese a felébredésről és érésről nagyon közel áll a szívemhez.

Remélem találtál a posztban olyat, amit tovább tudsz vinni magaddal és kibontani. Ha mélyebben szeretnél elmerülni a Csipkerózsikás mese szimbólumaiba, a felébredés és alvás birodalmaiba, akkor tovább tudod olvasni a részletet az ‘Útmutató Csipkerózsikáknak’ e-füzetemben itt: https://onmagunklenni.hu/product/utmutato-csipkerozsikaknak/

És van még egy izgalmas önismereti lehetőség – egyéni állításban dolgozni a mesével, és megkeresni, hogy te hol jársz ebben a mesében és hogy milyen kulcsokat keres ott a tudatod a saját életedhez. Az egyéni állításról itt találsz bővebb információt: https://onmagunklenni.hu/egyeni-allitas/

 

Bevásárlókosár0
Nincs termék a kosaradban!
Vásárlás folytatása
0