A szeretet ébredése

A szeretet ébredése

/részlet az Útmutató Csipkerózsikáknak című e-füzetemből/

Csipkerózsika nagyon sok ajándékot kap a javasasszonyoktól, de egyvalamivel csak az álomból való felébredés után találkozik: a szeretettel. Az addig birtokában lévő erényekhez csatlakozik még egy, hogy szerethet valakit és viszont szeretik őt és ezzel egy új élet veszi kezdetét.
Ebben a fejezetben felsoroltam két olyan körülményt, amelyek a 100 éves álomhoz vezettek:
● szülői túlóvás, amely felkészületlenné tette Csipkerózsikát
● a nehézségek vagy próbatételek elkerülésének a kísérlete.

Csipkerózsika számára ez szülői (transzgenerációs) örökség, nem kifejezetten ő idézte elő a bajt, hiszen már a bölcsőjében megátkozzák őt. Mindannyian így indítjuk az életünket, a batyunkba kapjuk őseink megküzdési mintázatait és a mi dolgunk, hogy ezeket meghaladjuk, ha már nem szolgálnak minket.

A mese két olyan utat is felvázol, amelyek kivezetnek az álomból:
● kellő mentális és lelki felkészülés, és az önálló gondolkodás képessége,
● a hajlandóság a tanulásra és sokszori próbálkozásra.

—eddig tartott a részlet —-
Azt vettem észre az életemben, hogy a Csipkerózsika féle elalvás majd felébredés ismétlődöen lejátszódik az életemben. És azt gondolom, hogy nem csak az én életemben van ez így. Több ébredés történik az életünkben, különféle ébredések, különböző mélységű álmokból.

John Bradshaw A szeretet című könyvében a következőket írja: “a misztifikáció olyan megváltozott tudati állapot, melyben az érintett úgy érzi, valami nem stimmel vele, és létrehoz egy hamis ént azért, hogy szülei, vagy más fontos személyek elfogadják. Ha egyszer csak kezdjük elhinni, hogy ez a hamis én valóban mi vagyunk, ettől kezdve nem tudjuk, hogy nem tudjuk, kik vagyunk.”

Ez is egyfajta álom, transzállapot, amiből fel lehet ébredni.

Az álom és ébrenlét határán viszonylag jól mozgunk, és egy-egy rossz álomból felébredve nagyon gyorsan helyre tudjuk tenni a dolgot azzal, hogy “csak álom volt, a valóságom az, hogy biztonságban fekszem az ágyamban”.
Ennél sokkal bonyolultabb éber állapotból még éberebb álapotra ébredni és Byron Katie szerűen megkérdőjelezni azt, amiben nagyon hiszünk – csak éppen nem feltétlenül az a megmásíthatatlan valóság sem magunkról, sem a világról.

Egy nem jól szeretett gyerek sziklaszilárd valósága például az, hogy a világ ‘a vesztemre tör’ és állandóan támadni vagy védekezni kell. Persze, hogy vannak a valóságnak reálisan veszélyes szegletei, de nem csak ezek az egyetlen valóság. Szóval a Csipkerózsika mint szimbolikus mese a felébredésről és érésről nagyon közel áll a szívemhez.

Remélem találtál a posztban olyat, amit tovább tudsz vinni magaddal és kibontani. Ha mélyebben szeretnél elmerülni a Csipkerózsikás mese szimbólumaiba, a felébredés és alvás birodalmaiba, akkor tovább tudod olvasni a részletet az ‘Útmutató Csipkerózsikáknak’ e-füzetemben itt: https://onmagunklenni.hu/product/utmutato-csipkerozsikaknak/

És van még egy izgalmas önismereti lehetőség – egyéni állításban dolgozni a mesével, és megkeresni, hogy te hol jársz ebben a mesében és hogy milyen kulcsokat keres ott a tudatod a saját életedhez. Az egyéni állításról itt találsz bővebb információt: https://onmagunklenni.hu/egyeni-allitas/

 

Merre tartasz?

Merre tartasz?

Tegnap voltam a Veli Bej-ben fürcsizni és úsztam picit az egyik medencében. Egyetlen bácsi, úgy néztem ő az úszómester, ücsörgött az egész helyiségben a falnál lévő székek egyikén, a mobilján olvasott valamit. Rajta és rajtam kívül senki más nem volt ott, egyedül úszhattam az egész medencében.

Szeretem összekötni a fizikai tapasztalásokat lelki folyamatokkal, úgyhogy azt kezdtem el játszani, hogy a medence szélének elérése a céljaim elérését jelenti. Figyeltem ahogy úszok felé, és egyre közelebb van, utána pedig megérintem. Aztán megfordultam és indultam a másik irányba, ugyanezt megismételve.
5-6 forduló után rájöttem, ami nem lesz meglepő, hogy a cél elérése csak egy pillanat, a célban levés pár perc után unalmas, és ami valójában izgalmas az az úszás.

Ekkor váltottam egy másik játékra, ami már nem arról szólt, hogy valami felé tartok, amit egyszer csak ügyesen elérek, hanem hogy már az vagyok folyamatosan. Folyamatosan a célban vagyok, folyamatosan annak elérésében vagyok, amire vágyok. Egymásra ‘fényképeztem’ a két állapotot – nem valami felé tartottam ezután, hanem a vágyott énem voltam.

Ugyanezt a filozófiát többször hallottam az én kedvenc coachomtól Jessica Caver Lindholmtól is, aki azt szokta mondani, hogy “legyél a célod, legyél már most az, ami ott akarsz lenni.” Ez a praktikumok szintjén azt jelenti, hogy a jelenben megcselekdjük azt, amit a jövőben lévő célhoz társítunk. Ha már elérted volna a célt, mit csinálnál a jelenedben? Viselkedj ugyanúgy már most.

Megint néhány forduló kellett ahhoz, hogy észrevegyem, a “már most a célban vagyok, már most az vagyok” nagyon erősen valaki másra való hasonlítást jelentett. Én például nagyon szeretném, hogy ugyanolyan áramló, bőséges, szabad vállalkozásom és életem legyen mint Jessica Caver Lindholmnak. Észre se vettem, hogy menet közben a vágyam átalakult azzá, hogy “Jessica Caver Lindholm akarok lenni.” Mert tévesen, és tudattalanul összekötöttem a kettőt egymással. Ha olyan életet akarok, mint ő, olyannak kell lennem, mint ő.

Ahogy folyamatosan úsztam elkezdtem magam mögött hagyni ezt a képet, ami nem rólam szól, hanem róla, az ő szabad életéről, az ő útjáról, ahogy ő ezt elérte. Pár forduló után azt vettem észre, hogy csak úszok, magam mögött hagytam Jessicát, figyelem a medence alján lévő mozaikot és iszonyatosan nagy csend van. Bennem, körülöttem. Ezt már a sajátomnak érzetem.

Közben az agyam folyamatosan kiugrott ebből a szuper csendes és magamra hangolt állapotból mondván “vissza kellene menned az ismerősödhöz! Már régóta eljöttél, magára hagytad.”

Megint kellett két forduló amíg rájöttem, hogy teljesen tévesen gondolom ezt, gyakorlatilag amióta élek (vagy ameddig vissza tudok emlékezni a gondolataimra). Eljöttem mellőle, nem mondtam mikor jövök vissza, nem az én felelősségem kiérezni az éteren keresztül, hogy ő hogyan van és reagálni az esetleges magára hagyottság érzésére. Ha akar, feljön ide a medencéhez.

Egész gondolkozó életemre jellemző ez a zsigeri mozdulat, hogy “olvassak” a másikban, és megérezzem (akár távolságból is), hogy ő rosszul érzi-e magát, majd a megnyugtatására siessek. Ennél fogva kialakult egyfajta érzékelésem és belső látásom, ami kurva sokszor pontos és tényleg jól olvasok más emberekben (ez iszonyatosan hasznos a hivatásban, amit választottam) ÉS van egy rakás helyzet, amelyikben tévesen olvasok és elveszek a saját feltételezéseimben, vagy ha jól is olvasok, tévesen lövöm be a felelősségemet a helyzetben, illetve teljesen kitakarom a saját igényeimet, miközben buzgón igyekszek hangolódni a másik ember igényeire. Kiesek magamból, és beleesek a másikba.
Amikor ez az átesés megtörténik, nem tudom megállapítani már, hogy én mi a frászt akarok? Szeretnék maradni úszni? Vagy már tényleg ki akarok menni a medencéből, mert elég volt? Vagy maradok, miközben már kimennék, de ellenfeszülök annak a fantáziának, hogy a másik akarja tőlem, hogy menjek és én akkor se?

Ezt a kálváriát is kiúsztam magamból, és egyszer csak rájöttem, hogy elég volt az úszásból. Nem azért, mert a másik személy már biztos egyedül érzi magát, sem azért, mert mindjárt bezár a Veli Bej, hanem pusztán azért, mert úsztam, amennyi jól esett és most kijövök a vízből.
Elhoztam magammal annak a csendnek az érzetét, amikor a saját életem hangját halottam ott a vízben.

*
Ha hangolódni szeretnél a saját életed zenéjére:
Egyéni állítás: https://onmagunklenni.hu/egyeni-allitas/
Egyéni önismereti ülések: https://onmagunklenni.hu/egyeni/
Szeretetteli felelősség (önismeret otthonra): https://onmagunklenni.hu/…/szeretetteljes…/

A gyógyítás kapcsolat teremtést jelent

A gyógyítás kapcsolat teremtést jelent

Gyógyítani valamit azt jelenti, hogy tisztelettel kapcsolódunk hozzá.
Ha azzal a szándékkal nyúlunk hozzá, hogy megváltoztassuk, akkor nem tiszteljük és még súlyosbítunk a helyzeten. A probléma magától változik és kilazul, ha felvesszük vele a kapcsolatot.
Ezzel semmi újat nem mondtam, mégis teljesen más ezt az elvet tudni, és eszerint mozogni a térben.

Azt, hogy mitől gyógyulnak meg családi rendszerekben a “megátalkodott” problémák leginkább abból tanultam meg, amikor ezekben a szerepekben álltam családállításokban.
Csak belülről megtapasztalva ezeket az energiákat vált számomra igazán világossá, hogy mitől lazulnak, és mitől válnak még megátalkodotabbá. Persze benne lenni pl. egy átok szerepében és belülről tudni, hogy mi gyógyítana engem, mindig könnyebb, mint egy rám akaszkodott folytó átok energiával kezdeni valamit.

Ma egy állításban az fogalmazódott meg bennem, hogy

az állítás azzal gyógyítja a rendszereket, hogy nagy dózisban tiszteletet pumpál beléjük.

A zsigeri reakciónk ugyanis (ami teljesen normális), hogy amikor a betegség, mágikus zár, őrület, halál, gyilkos energiákkal találkozunk az életben, akkor igyekszünk ezeket kizárni a rendszerekből a túlélés miatt. Ez tényleg biztosítja a túlélést, tehát működő képes eszköz, de egyben meg is betegíti különböző szinteken. A betegség vagy probléma, pedig a rendszer igyekezete meggyógyulni és harmóniába kerülni.
Valamit kirekeszteni a rendszerünkből tiszteletlenség és diszharmóniát hoz létre.

És nem elég lelketlenül elviselni, hogy ott van és nem kirekeszteni, hanem meg kell találni az utat hozzá és kapcsolódni. Ezek marha nehéz lelki gyakorlatok, és adott esetben hosszú utak, de megéri keresni.
Mindig megéri.

Ezt az írást főleg azért írtam meg, hogy magamat is emlékeztessem ezekre az elvekre. Bennem is vannak olyan zárványok és körbekerített területek, amikre az van nagy betűkkel kiírva, hogy “ide se nézz baszd meg”. És nem csak másoknak mondom ezt, még magam is nehezen merek odanézni (ha egyáltalán odanézek).

Most lélekben elképzeltem, hogy fél kisujjal megérintem ezt a helyet, tisztelettel, pusztán kapcsolódási szándékkal. ‘Lehetsz olyan, amilyen vagy. Nem akarlak megmásítani csak azért, hogy nekem könnyebb legyen.’
Elég ennyi.

*
Remélem, hogy a posztban lévő gondolatok tovább tudnak kísérni téged az utadon, és mozaikként beleilleszkednek a nagyobb képbe. Ha megnéznéd, hogy a te rendszeredben hol hiányzik a tisztelet és szeretnéd ezt rendbe tenni, akkor pedig várlak szeretettel egyéni állításos folyamatban. Részleteket itt találod: https://onmagunklenni.hu/egyeni-allitas/

 

Forgatókönyveink ismétlődése

Forgatókönyveink ismétlődése

Egy nagyon érdekes önismereti projektbe fogtam bele. Elhatároztam, hogy csinálok egy Podcastet a Spotify-on, mert a Spotify számomra egy kiemelt platform, amiről azt képzeltem, hogy ott csak a nagyon profik vannak meg a zenészek. Magamat egyikbe se soroltam ezek közül és ennél fogva a Spotify “no go” zónává változott – Oda nem megyünk.
Úgy döntöttem megtöröm ezt a képzetet a fejemben, és feltöltök oda podcast epizódokat. Ezt meg is csináltam, de senkivel nem osztottam meg, hogy előbb még bátorságot gyűjtsek, meg kipuhatoljam, hogy egyáltalán tetszik-e nekem ez az irány, és ennél fogva, hogy fenn tudom és akarom-e tartani a hosszabb távon.
Tapasztalatom szerint a legtöbb platformra igaz (próbáltam már FB-vel, Instagrammal és Youtube-al is), hogy ha feltöltesz oda valamit és nem szólsz róla senkinek, akkor nem is találják meg az ismerőseid és mások sem. Ezt arra az esetre értem, amikor létrehozol egy teljesen új oldalat vagy fiókot. Azért akartam ezt kihangsúlyozni, mert korábban mindig attól a fantáziától féltem, hogy kirakok valamit és futótűzként elterjed. Ennyi tapasztalat után most már inkább az van bennem, hogy bárcsak ennyire egyszerű lenne… 
Vissza a Spotify-hoz. Elhatároztam, hogy 40 elkészített epizód után fogom veletek megosztani, mert addigra már biztos leszek abban, hogy ez menni fog. Most a hatodiknál tartok és azért írtam az elején, hogy érdekes önismereti projekt, mert UGYANAZ a forgatókönyv játszódik le bennem, mint amikor megosztom másokkal is azt, amit teremtek. Itt a hatodik epizódnál merült fel először az a gondolat (ami később még jó sokszor fel fog jönni), hogy “szar ez az egész … zsákutca …. nem vezetnek sehová az epizódok … minek csinálom …. nem hoz pénzt, csak nyomom bele az energiámat …”
Egészen eddig azt gondoltam, hogy ezek a gondolatok azért jelennek meg bennem, mert elkezd rámnehezedni a “világ elvárása”: milyennek kellene lenni a tartalmamnak, hogy tessen és hasznos legyen. Most kiderült, hogy ezekhez a gondolatokhoz NEM KELLENEK MÁSOK ???? A forgatókönyv jelenetei szépen sorban ugyanúgy futnak le, mint ha már megosztottam volna az eddigi epizódokat is veletek és feltételeznék valamilyen gondolatok róluk a fejetekben.
Egyrészt ultra szar volt szembesülni ezzel a szokásos forgatókönyvvel, másrészt meg azt hiszem ezekután tisztábban látom a belső mozijaimat.
Családállítás – 2024. március 24.

Családállítás – 2024. március 24.

Ehhez a családállító naphoz a "függetlenség" fogalmat választottam, mint hívószót, és idetartozó gondolatként pedig Barry Krost (amerikai családállító) szavait osztom meg: "Nehéz felnőttként sikeresnek lenni, ha a bennünk lévő gyerek sikertelennek érzi magát. A...

bővebben
2023 női hősnős könyvei 

2023 női hősnős könyvei 

Ami a vlogokat illeti, 2023-ban szinte kizárólag csak női vloggerek csatornáit néztem. De azért folyamatosan olvasok olyan könyveket is, amiknek nők a főhősnői, hogy új mintákkkal szembesüljek, tanuljak tőlük, szabadabban gondolkozzak, inspirálódjak a történeteikből....

bővebben

Nem akartam látni, ami van

Nem akartam látni, ami van

Nemrég alkalmam nyílt órákon keresztül megfigyelni, tudatmódosult állapotban, hogy két külön valóság az, ami van és az, ami lehetne (vagy lesz valamikor a jövőben). Ez az élmény repedést hozott létre a magamról alkotott fantáziákban, és eléggé földhözbaszó élmény volt.
A fixálódás arra, ami lehetne, mert annyira elviselhetetlen az, ami van sokkal elterjedtebb jelenség az életemben, mint amit be akartam eddig ismerni magamnak. Például fekszem az ágyon, azt érzem, hogy nem bírok és nem is akarok megmozdulni, de közben látom a fejemben, ahogy Adri felál az ágyról és elkezd valamit csinálni. De a testem továbbra sem mozdul. Ettől függetlenül fut tovább az alternatív valóság képe a fejemben, amelyikben felálltam és elindultam. De közben nem indulok el, és ez a valóság és realitás, amit tudomásul kellene venni és megérkezni belé.
Vagy vegyünk egy másik példát. Egy gardrób rendezéssel foglalkozó videóban hallottam azt a tanácsot, hogy érdemes kidobni a szekrényből azokat a ruhákat, amiket a fantázia énünk hord. Ezek tipikusan azon a ruhadarabok, amiket megveszünk, mert majd biztos beleférünk, vagy majd egy vagány estén felveszünk, de közben a realitás az, hogy azóta se vettük fel, pedig ott lóg 2 éve. Ezeket a ruhadarabokat a fantázia énünknek vettük meg, ami LEHETNE, de valójában nincs.
Ugyanez igaz a könyvekre is, amiket ugyanez a fantázia énünk vesz meg. Már látjuk is magunkat, ahogy olvassuk azt a könyvet, érzékeljük azt a valóságot, hogy mennyivel okosabbak és tájékozotabbak leszünk, miután elolvastuk, de a testünk azóta se mozdult meg és a könyvek évek óta ott állnak a könyvespolcon olvasatlanul.
Egy csomó mindent képzelek magamról a párkapcsolatban is. Hazudok magamnak arról, hogy milyen szerepeket tudhatnék betölteni a párom mellett, hogy mennyire vagány és dögös és extrovertátl leszek, meg gondoskodó és nyitott. A valóság pedig az, hogy egy viszonylag szűk repertoárt tudok betölteni azok közül a női szerepek közül, amelyeket magamról fantáziálok. És amíg azzal vagyok elfoglalva, hogy hogyan legyek más, nem tudok az lenni, ami eleve vagyok. (ami logikus, mivel pánikszerű félelmet kötök ahhoz, hogy önmagam leyek, mivel azt nem gondolom elégnek).
A testem nagyon sokszor introvertált, háta közepére nem kívánja az emberek társaságát, szívesen beszélek és megosztok innen a számítógépem túlsó feléről és boldoggá tesz, hogy elolvasod, amit írok, de író-olvasó találkozót nem tartanék. A fantázia énem igen, ő kurva vagány és nyitott.
Repedés keletkezett a pénzről alkotott fantáziámban is ugyanezzel a lendülettel. Rengeteg megnézett videó és elolvasott szó után kialakult a gazdag énem fantáziája. Mint ponteciális valóság, ami elérhető. És tényleg igaz, hogy létezik ez a potenciális valóság, meg tényleg igaz, hogy akár az is lehetne, de nem az van. Teljesen mást csinálok a hétköznapok szintjén, mint amit képzelek magamról. A fantázia énem a gazdagság teremtésének útján halad, a testemet pedig meg sem mozdítom (értsd nem változtatok a valóságon, ami van).
Bár elérhető potenciálisan annak lehetősége, hogy vitális idős asszonnyá öregedjek, akinek megvannak a fontos kapcsolatai, rendszersen összejár a barátnőivel, anyagilag bebiztosított és még 90 évesen is dolgozik a hivatásában, meg kellett látnom, hogy a legmélyebb vájat az életemben abba az irányba mutat, hogy egyre inkább zárjam a világomat, ne legyenek barátaim (a férjemen kívül, ha időközben nem hal meg), épp hogy annyi pénzem legyen, hogy szerény életet éljek és ez egyben azt is jelenti, hogy minden nagyobb kiadás majd rendsen megdolgoztat.
Sokat foglalkozok a vágyak irányába haladásról (megalkottam egy egész munkafüzetet ebben a témában), és kellenek a vágyak, meg a vágyott énre hangolódás ahhoz, hogy teremteni tudjunk, de azt érzem, hogy ugyanennyire kell tudatában lenni annak, amilyenek vagyunk és ahol vagyunk. Ha a vágyott énre öszpontosítás azt a célt szolgálja, hogy elfedje a kurva nehéz aktuális valóságot, vagy azokat a személyiségjegyeinket, amiket utálunk és a frász jön ránk tőlük, mert tudjuk, hogy ha ilyenek maradunk, akkor senki sem fog szeretni, akkor a fantáziá én figyelése, és az ebből hozott döntések még nagyobb hiányt fognak létrehozni az életünkben. Buborékokat fogunk teremteni, amik törvényszerűen kipukkannak, amikor a legkevésbé akarjuk.

Ha szeretnél emailes kapcsolatban maradni:

Bevásárlókosár0
Nincs termék a kosaradban!
Vásárlás folytatása
0