Mogyoróssy Ágit az Inspiráló vezető c. könyve megjelenésének apropójából kerestem meg, mert kíváncsi voltam az írás folyamatára – mi előzte meg, hogyan történt maga az írás és mi van most a megjelenés után? Számomra ez azért hihetetlenül érdekes, mert hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy “neki könnyű! Én nem tartok hozzá képest sehol… ő tehetséges és ezért sikerült neki…” és ehhez hasonlóak, pedig csak el kell beszélgetni azokkal, akiknek sikerült valami és rögtön kiviláglik, hogy egyáltalán nem könnyű nekik sem. Számomra inspirálóak a true story-k, mert erőt adnak a félelmek legyőzéséhez. 

“A legnagyobb rettenet számomra megmutatni magamat mások előtt. Ezt a könyv promója kapcsán úgy tudtam kicselezni, hogy megkértem Nórit, aki kezeli a Social Media felületeimet, hogy ő tegye fel a először a könyvvel kapcsolatos  posztjaimat, és így gondolhatom azt, hogy nem is rólam van szó. Én küldöm neki az összes anyagot, és Nóri átnézi és belejavít marketinges szemmel, szóval ez teljes nonszens, mégis könnyebb így megbirkózni a posztolással. Az sem segíti különösebben az önbizalmam építését, amikor a fiam megkérdezi tőlem: Anyu, ezt valaki olvassa?! És az is teljesen más érzés, hogy most nem áll mögöttem egy vállalat, hanem csak én állok magam mögött.” És Ági átküzdötte magát minden akadályon, és a könyvnek életet adott. 

Honnan jött a könyv írásának ötlete? 

Gyerekkori álmom volt a könyvírás, mert mindig azt gondoltam, hogy akik írják a könyveket, azok fantasztikus okos emberek. Sok esetben ez valóban így is van, de mára kiderült számomra, hogy nem kell fantasztikusnak lenni, elég ha van pénzed és máris kiadhatsz bármilyen könyvet. 

Körülbelül két évvel ezelőtt bekerültem egy vállalkozói marketing közösségbe, ahol téma volt a könyvírás lehetősége. Azt éreztem, hogy ez egy vissza nem térő alkalom, főleg, hogy ötleteket tanácsokat is kaptam. Eldöntöttem, hogy belevágok a könyvírásba. Ezután jött a nagy kérdés “Oké, de miről írjak?!” Kitaláltam, hogy szakkönyvet fogok írni, de rögtön meg is akasztott annak a gondolata, hogy mégis milyen témának vagyok a szakembere?  A legelejétől tehát küzdöttem a magammal és a könyvvel szemben támasztott elvárásokkal, amik lebénítottak. Ezek az elvárás hegyek tisztán látszottak az állításban is (megj. Áginak 2019. Októberében vezettem egy állítást, amelyiknek témája a könyv megírása körüli blokkok oldása volt). A tökéletességre való törekvés végig kísért az egész folyamatban, valamint az a kérdés is, hogy “Ki a fenét fogja érdekelni ez a könyv?” 

Azt éreztem, hogy a gyerekkori álmom és az elvárásaim nem elegendőek ahhoz, hogy megszülessen a könyv.

Az állításon megdöbbentő volt látni, hogy a könyv képviseletében álló személy tisztán kifejezte, hogy őt egyáltalán nem érdekli ez a száraz szakmai vonal, amit én kitűztem. Ebben az állításban érkezett meg először annak az érzete, hogy a könyv megszületéséhez kellek én is, nem csak a szakmai tudásom, hanem a saját kudarcaim és sikereim, a saját hangom, a  csak rám jellemző világlátásom és humorom – egyszóval szükséges beleírnom a könyvbe önmagamat is. El kellett rugaszkodnom a részvét nélküli mesélő szemszögétől, ami egyáltalán nem rólam szólt, hanem “az emberekről, akik valamit valahogy csinálnak”. Nagy felismerés volt számomra megérteni, hogy az én konkrét saját tapasztalatom mások számára inspiráló és tanulságos lehet. 

Mivel az elméleti tudás a szervezetek és vezetők fejlődése szempontjából nagyon fontos számomra, ez benne maradt a könyvben, de a saját vezetői evolúciómon keresztül teszem érthetővé az olvasó számára, valamint számos gyakorlati (coaching) technikát is megosztok, amik segítik a vezetők fejlődését. A könyv az eddigi tapasztalataim esszenciája, a bölcs tanú szemszögéből nézek rá a saját hibáimra, tévedéseimre és mutatok utakat ahhoz, hogyan lehetne jobban csinálni.  

Fontosnak tartottam beleírni a könyvbe a következő üzenetet is: “ezt én így látom, te láthatod másképp”. Elérkezni ehhez a fajta megengedéshez, hogy nyitottan tudjam fogadni mások esetleges ellenvetéseit vagy nemtetszését sem volt könnyű. Ezért is vagyok nagyon büszke, hogy végül sikerült megvalósítanom a gyerekkori álmomat és megírtam a könyvet.

A könyv megszületése és saját magam új életre való megszületése egybeesnek egymással.
 

Hogyan élted meg magát az írás folyamatát? Hogyan képzeljük el a könyv születésének útját?

A könyv négy hónapnyi kemény meló volt, amikor szinte minden nap elővettem és írtam. Az első megtorpanásom után egy hosszabb szünet következett, utána viszont annyira hajtott belülről a lelkesedés, hogy meg sem álltam, amíg be nem fejeztem. A könyv írása egy nagyon komoly önismereti folyamat is volt. Fejben tudtam, hogy az önismeretünk életünk végéig tartó folyamat, de több évnyi intenzív önismeret után azt éreztem, hogy “kész vagyok”, az ahová eljutottam nekem bőven elég az életemhez. És akkor jött ez a könyv, ami olyan mélységekbe vitt el, amikről nem is tudtam, hogy bennem vannak. 

A könyv feltárta az értékesség témakörét: Mennyire vagyok értékes? Mennyire értékes az, amit csinálok? A legmélyebb egzisztenciális kérdéseket is érintette – Akarok itt lenni? Jogom van itt lenni? 

Nagyon sok idekapcsolódó rögzülésem nyilván a gyerekkorból jön, de volt egy-két olyan munkahelyem is, ahol  az nem számított, hogy  valamit jól csinálok. Nagyon kevés olyan pillanatot tudok visszaidézni, amikor egy felettesem azt mondta nekem, hogy “Figyi, ezt jól csináltad!” Egy mondat végig kísért a szakmai pályámon, amit az egyik volt főnököm mondott nekem: “Magának nő létére még esze is van.” Elismerésnek szánta… 
Állandó bizonytalanság volt bennem, hogy jól csinálom-e azt, amit csinálok, és ebből fakadóan állandóan bizonyítási vágy is, hogy van létjogosultsága annak, amit én tudok. 

Amikor le kellett adnom a kész kéziratot tördelésre, szinte pánikrohamba ment át a bizonytalanságom. Leizzadtam, és csukott szemmel nyomtam meg a Küldés gombot. Ott éreztem nagyon erősen, hogy ez most már tényleg komoly, ez meg fog történni, az emberek látni fognak engem, miközben folyamatosan az zakatolt a fejemben, hogy “úristen, szabad ennyire megmutatni magam mások előtt?” Borzalmas volt. Azzal nyugtattam magamat, hogy ha senkit sem fog érdekelni a könyv, majd polcnak használom a kinyomtatott példányokat. Az is aggasztott, hogy közben rájöttem, hogy a könyv tartalma nem csak a női vezetőknek lehet érdekes, hanem a férfiaknak is, és vajon kiben mit fog kiváltani, hogy nőként beszélek a vezetésről? 

Az eltűnési vágyamat jól példázza a borító kiválasztása is. Amikor megérkeztek azok a grafikai verziók, amiken rajta volt a fotóm, egyértelműen kijelentettem, hogy “na ez biztos nem lesz a borítója!” Aztán megkérdeztem számomra fontos embereket és mindenki egyértelműen azt mondta, hogy az a borítóterv, amin rajta vagyok én is, az legyen a befutó. Végül én is megszerettem. Volt olyan is, hogy megérkeztem egy eseményre és nem raktam ki  a könyvet magam elé. A szervezők szóltak, hogy “esetleg nem tennéd ki a könyvet az asztalra?” 

Szóval nagyon kemény menet volt belsőleg megérkezni oda, hogy Ez én vagyok, én ilyen vagyok! és tudni nyugodt szívvel vállalni, azt is, ha valakinek tetszik az, amit csinálok, és azt is, ha nem. Attól én még ugyanaz maradok. Nagy út volt az, ahogy az állításban még a könyvvel perlekedtem és vitatkoztam, és ahogy innen elérkeztem az alázathoz és a könyv hangjának (és ezzel együtt a saját hangom) elfogadásához. Az állítás kezdetekor a könyvet  kívülről figyeltem, mintha semmi közöm sem lenne hozzá és csak arról voltam gondolataim, hogy milyennek KELLENE lennie. Aztán magamhoz tudtam ölelni, és eggyé válni vele. 

Ebben az önismereti folyamatban  jöttem rá, hogy a könyv valójában én magam vagyok. Magamat megszülni egy újabb szinten volt ilyen nehéz. 

Kísért valaki ebben az önismereti folyamatban? 

Egy-egy különösen nehéz ponton a szupervízorom, Nemes Antónia segített át, aki a könyv szaklektora is egyben. 
Magam is meglepődtem, hogy mennyire belsőleg vezérelt tudtam lenni ebben a négy hónapban. Korábban mindig külső nyomásra írtam a szakdolgozataimat, vagy bármi mást, mert kellett a diploma vagy oklevél megszerzéséhez. A könyvkiadással kapcsolatos feladatok erőt adtak nekem a korona vírus időszaka alatt is, amit az általános korlátozásokon kívül az is nehezített, hogy az öcsém és az anyám is kórházba kerültek komoly betegségekkel. Az írásba tettem bele az összes bizonytalanságomat és nehézségemet és transzformáltam át alkotássá. 

A maximalizmusomnak jól esett volna, ha a könyv tökéletesre sikerül, de a sok átolvasás és lektorálást követően  is maradtak benne helyesírási hibák. Végül ezekre is azt tudtam mondani, hogy “ez van” és a könyvet elfogadom ezekkel a hibákkal együtt. 

Nagyon jó érzés volt, amikor pozitív visszajelzéseket kapok az olvasóktól. Különös értékként cseng a mondata valakinek: emberileg és szakmailag is mennyire segített neki a könyvben  lévő gondolatok.  

Mi történt a könyv kiadása után?

A COVID-19 miatt nem tudtam a könyv megjelenése után  offline könyvbemutatót szervezni, viszont online könyvbemutatókat csináltam. Az első egy velem készült interjú volt a könyvvel kapcsolatban. Nagyon izgultam. Majd három további bemutatót csináltam, ahol már én kérdeztem egyre felszabadultabban azokat az embereket, akik támogattak a könyvem megjelenésében. 
A könyv kapcsán  rengeteg emberrel találkozom és elindult a könyvnek egy saját élete. Vannak terveim azzal kapcsolatban, hogy majd írok egy bővített verziót is és szeretnék tréningeket is csinálni a témában. Most még azt élvezem, hogy a könyv elkészült. 

Visszatérek egy témára, amit korábban érintettél, csak nem fejtettük ki bővebben – a nők és a vezetés témaköre. Hogyan látod a női vezetőket? 

Ez a téma nagyon izgat engem, a coaching szakon is a női vezetőkről írtam a szakdolgozatomat, és mivel nő vagyok, sok saját tapasztalom van ezen a területen. A szocializmusban nevelkedtem, arról egy külön fejezetben írhatnék,  hogy ott hogyan élték meg a nők a vezetői szerepüket. Azt látom, hogy nagyon sok függ attól, hogy milyen vállalatról beszélünk, és hogy a női vezető a vállalati hierarchiában hol helyezkedik el. 

A könyvben írtam pár gondolatot arról, hogy igazából nincs értelme megkülönböztetni a női és a férfi vezetőt, inkább érdemes beszélni a nőies, illetve férfias vezetésről. A COVID alatt részt vettem egy nagyon jó online konferencián, ahol elhangzott többek között a “nice leadership” fogalma is. Ezt a fajta vezetési stílust nevezem én a könyvemben “inspiráló vezetőnek”.

A tudásban ma már nincs különbség női és férfi vezető között. Vannak olyan vezetési technikák, amiknél teljesen mindegy, hogy férfi vagy nő a vezető. A lényeg, hogy empatikus legyen. 

A nőies vezetés arról szól, hogy a vezető  nem a sereghajtó, és nem lovagol kilóméterekkel az emberei előtt, hanem együtt halad velük. Ez alatt én a folyamatos párbeszédet értem a vezető és az emberek között. Ettől függetlenül a vezető valamilyen formában elöl megy, de nem elsődlegesen a saját karrierjét építi és nem fenyegetéssel éri el az eredményeket, hanem együtt az emberekkel hoz létre értéket. Nagyon divatos manapság a “tribe” (törzs) kifejezés, ami érezteti ennek a lelkületét. Persze vannak olyan vállalatok, ahol ilyesfajta vezetést nehéz megvalósítani, de mindenhol lehetséges a vezetői stíluson finomítani. 

Az alapvetően patriarchális környezetben mennyire lehet sikeres vagy elismert a nőies típusú vezetés?  

Azt gondolom, hogy Magyarországon a vállalati kultúra legtöbb helyen nem a nőies vezetésről szól. Pedig jó lenne, ha több helyen megjelenne, mert ha megnézzük, akkor látszik, hogy azok, akik 15-20 évet lehúznak egy multinál, szinte biztos, hogy pszichés vagy szomatikus gondokkal küzdenek a kimerítő törtető környezet miatt. Törvényszerű, hogy ennek így kellene lennie? Valóban csak úgy lehet fenntartani a világunkat, hogy még többet állítunk elő valamiből  a jövő héten? Nem feltétlenül tudom ezekre a kérdésekre a végső válaszokat, de számomra nagyon fontos, hogy legalább feltegyük őket. 

Azt is látom, hogy nagyon sok esetben nem kizárólag a férfiak tehetnek arról, hogy a patriarchális berendezkedés fennmarad. Sok nő választja a gyereknevelést, családi életet a szakmai karrier helyett, tehát nem is kerül és nem is vágyik vezetői pozícióba. És ez rendben is van. Olyan is van, hogy a nők egymást gáncsolják el. Ha egy nő sikeres vezető lesz, figyeld meg, hogyan reagál a többi nő. Szolidárisak? Támogatóak? Nagyon sok tehetséges nő egyszerűen nem hiszi el magáról, hogy jó vezető tudna lenni, és amíg nem ébred rá a saját erősségeire és a gyengeségeire nem erőforrásként tekint, akkor nem is lesz belőle inspiráló vezető. 

Nyilván hozzájárul a nők vezetéshez kapcsolt mentalitásához a több száz éves elnyomás is, ezért ebből a paradigmából nem könnyű kijönni, de ezen nem a férfiak fognak változtatni, illetve ők maguk nem tudnak rajta változtatni. Ehhez kellenek a nők is. A változást együtt tudjuk elérni. Együtt sikerül.


A könyv megrendelhető itt: https://mogyorossyagnes.hu/konyv/

Ágival ezeken a felületeken találkozhatsz:

Mogyoróssy Ágnes üzleti coach FB oldal

Inspiráló Vezető Klub – Mogyoróssy Ági vezetői klubja


Bevásárlókosár0
Nincs termék a kosaradban!
Vásárlás folytatása
0