Azt érzem, mintha mélyreszántó belső munka zajlana bennem, amelyikben régi csontvázak kerülnek felszínre annak tekintetében, hogy miért, milyen motivációból teremtem és tartom fenn a párkapcsolataimat. Most is van egy aktuális párkapcsolatom, de érzetem szerint párhuzamosan zajlik a munka a többin is. Azok a csontvázak, amik itt felszínre kerülnek kísértetiesen hasonlítanak régebbi csontvázakra. Ezzel párhuzamosan azoknak a klienseimnek a belső munkája is mozgat engem, akik ugyanezzel a témával dolgoznak ki-ki a saját mélységében és lehetőségei szerint. Sok fronton zajlik az ásatás. Figyelem bent, figyelem kint.

Az fogalmazódott meg bennem ma reggel, hogy

fájdalom a vége annak a kapcsolatnak, amelyik fájdalomból született, ha ez nincs felismerve és felemelve a tudatosság fényébe.

A fájdalom alatt most itt például a menekülést értem, vagy a hiányt, vagy szorongást, vagy magány érzetét, vagy ezekhez hasonlót. Érdekes ilyen szemmel végignéznem az eddigi kapcsolataimat, hogy mi volt a „foganás pillanata” ezekben a kapcsolatokban. És ennek a foganás pillanatnak a hangulata szinte mindig megjelent a kapcsolat „halálának pillanatában” is, mivel a kettő pont között kötött pályán mozogtam, és nem történt túl sok emelés a tudat fényébe.

Például az egyik kapcsolatom születésének pillanatát felismerem abban a történésében, amikor egy több napos csoporton voltam és felhívott anyám. Fogalmam sincs, hogy min borultam ki, csak arra emlékszem, hogy próbálom kontrollálni azt, hogy teljesen fejvesztve ordítani kezdjek, miközben tartom a telefont a fülemhez és viszonylag normális hangon beszélek anyámmal. Közben járkáltam a csoport teremben körbe-körbe, mint egy ketrecbe zárt oroszlán. És ez a férfi végig ott volt és figyelt engem, tartotta a teret, majd amikor végre befejeztem a telefonálást anyámmal megtartotta a kiborulásomat is. A férfi volt a „menedék”, vagy azt is mondhatnám, hogy az apa, akihez menekülök anya elől. Összejöttünk és ebből a kapcsolatból végül más férfiak irányába vettem úgyszintén a menedéket, mert szorongatóvá vált vele a helyzet és megint kellett egy menedék. És ezt a menedékvételt még párszor megismételtem. Csak mostanában kezdenek kihullani az idevonatkozó csontvázak a szekrényből.

Nagyon vágyódik a lelkem a tiszta tudati fényességre most. Vágyódok sűrűn a Bazilikába, ahol mindig meggyújtok egy gyertyát is. Álmomban ma éjjel hosszan és aprólékos munkával titkos jeleket fejtettem meg, amelyeknek a megfejtése lépésenként mozgatott engem előre a cél felé. Nem emlékszem, mit kerestem, csak az elszántságomra és erre a kitartó megfejtő munkára. A jelenlegi párkapcsolatom egyik óriás erőforrása pont a tisztázó beszélgetések.

Az a fájdalom, amelyik áttetszővé válik az Igazság kimondásában teljesen más fájdalom, mint amelyik a hazugság tengerében úszik. Az egyik tisztára égeti a szívet, a másik darabokra szaggatja azt.

Fel tudom ismerni, hogy oltári nagy sebek keletkeztek jópár szakításom után. Minden szakítás fájdalmas, de ezek főleg azért sikerültek szívet szaggatóra, mert hazugság hegyek vették őket körül. Ezek a hazugságok annyira védték a bástyáimat, a biztonságomat, hogy eszembe sem jutott leásni oda és megkérdőjelezni őket. Hittem, amit hinnem kellett, hogy ne törjön össze túlságosan az önképem. Máig nem beszél velem az egyik exem, pedig vagy egy évtizede is van már, hogy szakítottunk. Most érzem csak, hogy ott is szív-pusztítást hagytam magam után (ő pedig hasítással reagált erre). Az a kapcsolat is menekülésből született. Annyi hideget éreztem az életemben, hogy belemenekültem egy meleg(nek tűnő) ölelésbe. Kurva triviális így visszanézve ezeket megállapítani, de feloldalni érzelmileg már nem ennyire triviális. Azt is látom, hogy egy csomó kapcsolatomban nem is volt lehetőség a tisztázásra, a transzparenciára. Nem volt fogadó fél ahhoz, amit mondani akartam, vagy ki is mondtam, és valószínűleg fordítva is igaz volt.

A hazugságok ingatag talaj, szétporladnak. Visszatekintve egyáltalán nem csodálkozok azokon az omlásokon, amik eddigi kapcsolataimban jöttek létre. Tegnap transzformációs játékot játszottunk és nekem az volt a fő kérdésem, hogy mi okozza a hidegséget a kapcsolataimban. Illetve, hogy mi tart vissza a melegségtől. És az egyik amit elhoztam (megint triviális lesz), hogy az érzések melegítik a kapcsolatot, az érzések hiánya pedig hidegíti. A hazugsághoz ez úgy kötődik, hogy az érzések „elhazudása” (elnyomása, eltitkolása, visszatartása) okozza a hideget, az érzések megélése a melegséget.

Bevásárlókosár0
Nincs termék a kosaradban!
Vásárlás folytatása
0