Szeptember eleje óta körülbelül 14 négyzetméter a világom közepe. Bámulatos, hogy ezen a viszonylag kicsi helyen elfér minden, ami a hétköznapokhoz kell. Egy kicsi rész a cipőknek ad otthont, egy kicsi rész a konyhának, egy kicsi rész a kamrának, egy rész az irodámnak, egy rész ruháimnak és egyéb tárgyaimnak, egy rész a hálószobám, a szoba közepén szoktam tornázni, és egy harmonika ajtó mögött elfér még a fürdőszoba is. Ahogy rutinná váltak a mozdulatok ezen a pár négyzetméteren, ugyanúgy megszoktam a ház tipikus zajait is, és valahogy azok is otthonossá váltak.

Fogalmam sincs, hogy összesen mennyi ember él ebben az 1891-ben épült lakóépületben, de néhány közülük elég hangos ahhoz, hogy róluk biztosan lehessen tudni, itt laknak. Itt van például János, aki rendszeresen kint ácsorog a gangon, és a legtöbb itt lakó embertől nem mulasztja el megkérdezni, hogy hogyan van vagy épp hová megy. Telefonálni is nagyon szeret a gangon, és reggel dumcsizni az udvarban lakó szomszéddal, vagy éppen a negyediken dolgozó villanyosokkal, hogy mit szerelnek, kinél és mennyiért. Engem valószínűleg 25 évesnek néz, mert simán letegezett, miközben én magáztam őt, és kedélyesen mondta nekem, hogy biztos jó lehetett ide költözni és kirepülni a szülői házból. Hát igen, jó volt onnan kirepülni hét évvel ezelőtt.

A lift ajtaja is ismerősen csapódik be minden alkalommal. Még nem tudtam megállapítani, hogy mitől van az, hogy néhányszor olyan a hangja, mintha valaki a napi bicepsz erősítő gyakorlatait végezné rajta és biztonság kedvéért teljes erőből bebassza többször egymás után. Aztán a lift hangos kattanással elindul, pár emeletet surranva lahad, majd miután az utasa kilépett, ismét csend lesz a belső udvarban.

Lakik itt lent az udvarban egy kislány. Az anyukája minimum kétszer naponta valahová elmegy vele. Az egyik a rendszeresen kora reggeli séta, olyan fél nyolc körül. Feltételezem, hogy a másik gyereket kísérik iskolába. Az ő végighaladásuk a belső udvaron és a keresztboltozattal díszített folyosón (ezt bevallom a ház hivatalos leírásából vettem kölcsön) bármikor felismerem. A kocsi kerekei végigzötyögnek az egyenletlen talajon, a gyerek néha sír, az anyja meg magyarázza neki, hogy azonnal hagyja abba, mert „mindjárt kimegyünk az utcára”. Ha nem sír, akkor pedig a folyosón végighaladva vidáman egy csakis rá jellemző „Íííííía…..íííííííía……ííííííía.” hangot hallat. Talán próbálgatja a visszhangot a folyosón, néha arra is gondoltam, hogy a Szia szónak egy változtata, vagy kitudja mi. Mindenesetre az ííííííía hang abszolút hozzátartozik ehhez a házhoz.

Aztán vannak a kukások, akik minden pénteken hajnali fél hatkor bejönnek a belső udvarra, végighúzzák az összes kukát a betonon, miközben a napi dolgokról beszélgetnek egymással. Az ajtó nyikordul, csend lesz néhány pillanatra, majd mikorra ismét visszaaludnék, ismét hallom a zár halk kattanását és ezúttal már az üres kukákat ismét végighúzzák a betonon, amíg azok visszakerülnek megszokott helyükre. „És utána hová kellett még mennetek?” csípek el egy foszlányt a két férfi beszélgetéséből, de a folytatás már elveszik, mert ők kilépnek az utcára, én pedig visszaalszom.

A csendes lakókat, akik nem a ház füle hallatára élik az életüket pedig csak az életük néhány zajából ismerem. Hallom, ahogy bejönnek az ajtón az utcáról, hallom a női tűsarkú kopogását, hallom, ahogy beledobják a szemetet a kukába, hallom, ahogy telefonálnak még mielőtt kilépnének az utcára, és nagyon ritkán hallom, hogy beszélgetnek egymással.

Néha kimegyek este a belső udvarra és nézem a téglalap alakú eget. Ilyen formára vágta ki számomra az eget a ház. Nézem, hogy a másodikon a magas ablakok mögött mindig kéken villog a tévé. Látok még néhány kivilágított ablakot, de az ablakok fele általában teljesen sötét. Egyszer felsétáltam a legfelső emeletre és akkor láttam, hogy a folyosók kövezetében előfordulnak olyanok is, amiken kicsi fekete sárkány látható.

És van még egy pici szeglete a háznak, aminek számomra nagyon különleges hangulata van. Egy pici falrész, rögtön az emeletre vezető lépcső mellett, ahová valaki fekete filccel, hanyagul felírta a következő kérdést: Are you happy? Ezt minden alkalommal én is megkérdem magamtól, amikor elsétálok mellette.

Bevásárlókosár0
Nincs termék a kosaradban!
Vásárlás folytatása
0