Ma elmentem sétálni, hogy kiszellőztessem a fejemet és kigyalogoljam magamból a feszültségeket, és egyszer csak észrevettem, hogy a Bazilikánál vagyok. Nagyon szeretek oda néha bemenni és ücsörögni a magas boltívek alatt. Megnyugtató, kitágítja a tudatomat, hozzácsatlakoztat engem valamihez, amit magam sem tudok megnevezni, mert nem mondanám magamat vallásos embernek és nem szeretem azt a műséget sem, ami a misékben van. Mégis visszavonhatatlanul magamba szívtam az anyatejjel a kereszténységet (is), és ezért valami fajta otthonosság érzetet élek meg általa. Sok kérdés kavargott bennem. Olyan érzetem van, mintha most önmagam egy megújított verzióját kellene kidolgoznom, hogy kezelni tudjam az aktuálisan jelenlévő kihívásokat az életemben.
Éppen elcsíptem még a mise végét, és feltűnt, hogy gyanúsan sok ember van a templomban. Gondoltam, hogy biztos valamilyen keresztény ünnep van éppen, amiről nem tudok. A mise után kiderült, hogy ma van a böjt első napja, aminek a végén Jézus feltámadását fogják a keresztények megünnepelni. Nagyon tetszett, hogy a pap ezt úgy vezette fel, hogy
most mi is Jézussal kimegyünk a sivatagba 40 napra, hogy ezalatt az idő alatt megtudjuk, hogy mit kíván tőlünk az Atya.
Azzal a gondolattal jöttem el a Bazilikából, hogy pont erre van szükségem. Kimenni a sivatagba, persze átvitt értelemben, és figyelni befelé, hogy mi akar lenni az életemben és ahhoz én hogyan viszonyuljak. Még nem tudom, hogyan fogom tudni ezt megvalósítani a mindennapokban, de az egyik ötletem az volt, hogy 40 napon keresztül minden nap elsétálok a Bazilikába, ott töltök egy kis időt, majd visszasétálok és ez lesz a napi „sivatagozásom” . Már ma is nagyon jó volt ott ácsorogni és meggyújtani egy gyertyát a tudatomban lévő nagyobb fényért. Olyan érzetem volt, mintha kikötöttem volna magamat karabinerekkel azokba a magas terekbe, amiket bennem a Bazilika hív meg, valamint jó mélyre a földbe is. Ahogy hazafelé sétáltam azt éreztem, hogy máris jobban vagyok ezek miatt a karabinerek miatt, már nincs olyan élményem, hogy a sziklafalról bármikor leeshetek a mélybe. Valami tart.
Trackback/Pingback