Már otthon írom ezeket a sorokat. Véget ért az 5 napos lélek-tágító Sexual grounding blokk. Ez volt az első alkalom, hogy nem szomorúsággal és sóvargással jöttem el, hanem örömmel. Eddig a kezdet volt a jó és a befejezés a rossz. A kezdetet volt izgalmas megélni, a befejezést nyomasztó. Most tettem róla, hogy ne így legyen.
Az utolsók között jöttem haza és Frans segítségével visszaállítottuk a csoportozó helységben az eredeti képet. Amikor megérkeztem az első nap Badacsonyra, akkor a csoportozó helység látványa volt az, ami nagyon erősen hatott rám. Szép rend volt, a fehér szőnyegek egy kört alkottak, amikre egyenlő távolságban valaki elhelyezte az ülő párnákat. Hívogató volt, tudtam, hogy nemsokára ott fogok ülni és megélem az újratalálkozás örömét. Hallani fogom, ki hol tart, mit érez belül, mit hozott magával. Az utolsó nap már nem így nézett ki a helység. Miután szinte mindenki kitette a lábát a házból, a helység olyan volt, mint egy bombatámadás után. Az ülőpárnák szanaszét hevertek, szinte minden sarokban volt egy teljesen absztrakt formára összegyűrt szőnyeg, amit a tánc végett “odabasztunk”. Sajnos csak ezt a szót tudom erre a jelenségre használni, mert tényleg így volt. A komódok tetején bögrék és poharak tömkelege sorakozott és valakik a helységben hátrahagyták a ruhadarabjaikat, mert megtaláltam egy gazdátlan pólót, nadrágot, egy pár zoknit és egy női felsőt. Belül éreztem, hogy szükségem van látni újból a nyitó képet, ezért nekiálltam összetakarítani. Végül minden a helyére került. Csak álltam az ajtóban és mélyeket lélegeztem, hogy valahová nagyon mélyre beépüljön ez a kép. Látszatra ugyanaz volt, mint amikor megérkeztem. Szépen elrendezett szőnyegek és párnák, de mégis volt benne valami más. Ott volt most már a sok emlék, az érzések, amiket megéltem, a sok megosztás, a folyamatok emlékei, a röplabdázásunk, a táncolás, a beszélgetések, a nevetések, földön fetrengések (mert néha kibírhatatlan volt talpon maradni a sok nevetéstől), a reggeli szelíd és hömpölygő, napsütést köszöntő mozdulatok, a könnyek, a düh és frusztráció, a felismerések, a Balaton látványa az ablak előtt, ami minden nap más színű volt, Maya figyelő jelenléte, a néma csend, a félelem, ami néha lefagyasztott, a támogató érintések, a simítások, az ölelések…. Ezt fogadtam be magamba, miközben a szőnyegből alkotott kört néztem és megszületett bennem egy vágy, hogy ismét megéljek ilyen mély élményeket velük, másokkal, magammal…

A reggeli táncolásunk közben tudatosan mindenkitől elbúcsúztam. Nem szemtől szemben, nem szóval és nem is érintéssel. Tánccal, mozgással, befogadással, ezért nem is nevezném búcsúnak, mert nem eltávoztak tőlem a többiek, hanem éppen megérkeztek. Miközben ők többé-kevésbé egy körben táncoltak, én kicsit távolabb tőlük álltam és mindenkit egyesével megfigyeltem. Néztem, ahogy mozog, amilyen energiával van jelen  a helységben, érzékelni próbáltam a lelkét, látni egyszerre azt a sok arcát, amit mutatott magából. Nem is kellett találkoznom velük, nem kellett szólnom egy szót sem. Bennem voltak…

Amikor már az összes cuccom az autóban volt és én indulásra készen voltam, megálltam még egy pillanatra a vendégház előtt. Már sötét volt, csak egy kinti lámpa világított, pontosan ugyanúgy, mint amikor érkeztem. Távozásomkor esett az eső, az esőcseppek halkan kopogtak miközben a ruhámra estek. Néztem a lépcsőt, amin első nap oly nagy örömmel rohantam fel, hogy találkozzak a többiekkel. Néztem azt a pontot a járdán, amin első nap összefutottam Rutával és megöleltük egymást. Éreztem azt az ÉN-emet, aki izgatottan várta, mi fog vele történni az elkövetkező napokban. Aztán éreztem magamban azt az ÉN-emet, aki megélte azt az öt napot, aki most már egy újabb réteget képezett az körül az ÉN-em körül, aki 5 nappal ezelőtt voltam. Öröm volt bennem, boldogság, megnyugvás és egy újfajta izgatottság.

Emlékszem, hogy az előző alkalommal azzal az érzéssel sétáltam le a járdán, hogy valahonnan elmegyek, valamit mögöttem hagyok, valamitől búcsút kell vennem, valami kiszakad belőlem, valami itt marad, amit nem tudok magammal hozni, pedig nagyon szeretném. Igen… ki is szakadt. Egy rész belőlem, ami nem akarta elhinni, hogy tovább kell áramolni és ott maradt, mert nem volt semmi öröme abban, ami előtte volt. Még abban sem volt örömöm, hogy beülök az autóba és milyen jó lesz három órát utazni (mert amúgy nagyon szeretek autózni). Ezúttal adtam időt magamnak, hogy mindent befogadjak, hogy megérkezzek a pillanatba, hogy megteremtsek minden feltételt ahhoz, hogy nyugodt szívvel és lélekkel, minden egyes darabomat magammal hozzak 🙂 Mikor lefelé sétáltam a macskaköves járdán, azt éreztem, hogy “valami felé” megyek. Új élmények, új lehetőségek, új reggelek, új csodás pillanatok, új szomorúságok, új frusztrációk 🙂 Egy mély levegő, autó ajtaja kinyit, Adri bepattan és elindul az úton…..

Minden bennem van… a vörös borostyánnal benőtt falak látványa, a csoport szoba a körbe rakott szőnyegekkel, az összes csoport társam, Maya, Jeff, Éva, a közös kajálások, minden… Amikor újból találkozunk márciusban, már mindenki teljesen máshol lesz, mint ahol most van. Sőt, már most is teljesen máshol vannak, mint ahol tegnap….  Elengedtem mindent és mindenkit, és mégis itt vannak. Ez alatt az 5 nap alatt jöttem rá arra, hogy “elengedni” nem azt jelenti, hogy eltűnik a semmibe, hanem hogy pont annyira beépül, hogy eggyé válik velem. Az oldásokkal, meg belső tartalmak megdolgozásával kapcsolatban is ez jutott eszembe. Minden emberben óriási félelem van, ha valamit el kell engedni. Eddig így működtem, most valaki azt akarja tőlem, hogy ezt engedjem el és a dolgok legyenek máshogy. Mindig olyan érzésem volt, mintha egy részt magamból el kellene engedtem és búcsút mondani neki. Pedig nem így van! Ha ránézek, ha kimondom, feltárom azt ami fáj, akkor részemmé válik. Tágabb, színesebb lesz a magamról alkotott kép. Az oldás után beállt nyugalom nem azt jelenti, hogy a fájdalmas rész eltűnt, hanem éppen hogy beépült 🙂 Azért nem fáj, mert már nem magamtól elkülönült résznek tekintem, hanem befogadtam. Ez nagy felismerés volt számomra.

    Szóval most így jöttem el, így engedtem el ezt az 5 napot…

 

Bevásárlókosár0
Nincs termék a kosaradban!
Vásárlás folytatása
0