Középsulis és egyetemista éveim alatt fénykorát éltem az irigykedésnek. Nem volt valami kellemes. Az irigység érzése belülről feszít, nyugtalanná tesz, hogy nem vagyok jó helyen, máshol kellene lennem, bezzeg az a másik jó helyen van, ő neki megadatott… Az irigység gyengévé tesz, mert úgy érzem, hogy valaki más nálam sokkalta jobb én meg életem végéig a saját nyomoromba leszek beleragadva. Irigykedésem fő tárgya szinte mindig a húgom volt. Ő arra a sulira ment tanulni, amire én csak szerettem volna, de végül nem úgy alakultak a dolgok. A szemeim előtt élte azt az életet, amire én csak áhítoztam. Irigykedtem rá azért is, mert koleszban lakott én meg otthon. Irtóra cikinek éreztem, hogy a három évvel fiatalabb húgom kiszakadt otthonról és önálló életet él, miközben én otthon dekkolok. Aztán irigykedtem a külsejére is. Mindig szebbnek láttam őt nálam. Szépen ki tudta sminkelni magát, szépen meg tudta csinálni a haját és úgy tudott felöltözni, hogy a fiúknak mindig tetszett. Ehhez képest én saját magamat egy rút kiskacsának láttam, akinek úgy áll a haja mint a szalmakazal, nem képes kisminkelni magát normálisan és a ruháit általában az “ezt inkább ne vedd fel” mondattal illetik. Fennakadtam azon is, hogy a koleszban nagyon közeli baráti szálak alakultak ki a lakótársaival, miközben én úgy éreztem, hogy nincsenek barátaim és hogy a haveri köröm csak azért tűr meg, mert az egyik alap tagnak a barátnője vagyok. Ha rám jött “az öt perc” akkor szinte mindenre tudtam irigykedni, ami csak eszembe jutott. Végeláthatatlan listákat írtam a fejemben. És ami a legrosszabb, képtelem voltam kimászni belőle! Egyszerűen teljes mértékben elképzelhetetlen volt számomra, hogy bármit abból, amit én másoktól irigyeltem valaha megkaphatok. Eleve ADOTTNAK tekintettem mindent az életemben, egy szerencsétlen karmának, amivel büntetni akarnak engem és amiből nincs még csak egy vészkijárat sem.
Azt hiszem, hogy először az egyetem befejezése után lélegeztem fel, amikor elkezdtem dolgozni. Ez volt az első olyan időszak az életemben, amikor azt éreztem, hogy AKTÍVAN tehetek a boldogságomért, hogy én tervezhetem meg, hogy mit akarok csinálni és hogyan. Az irigység több évre elaludt…. Aztán nemrég megint felütötte a fejét. Az a szerencse, hogy most már egyre gyakrabban olyan emberek között mozgok, akik mögött coanching tanfolyamok, önismereti csoportok, terapeuta képzések és ilyen hasonlók vannak, ezért velük merőben más megélni a “hisztit”, mint a hétköznapi életben. Az egyik tanfolyamom alatt kibukott belőlem a kisördög és az irigységemet egy másik személyre zúdítottam. Beleragadtam volna ismét, ha ő nem dobja vissza rám 🙂 Nem sértődött be azon, amit mondtam neki (mert amúgy elég sértő dolgot sikerült kiprodukálnom), inkább csak megkérdezte, hogy ezzel mit is akartam mondani? Miért volt fontos nekem közölni? Mi van mögötte? Az ő érdeklődése felébresztette bennem a saját magam iránti érdeklődést és berántott a lelkembe. Megtaláltam a mögöttes okot. És az ok, amit találtam nagyon szép volt… Valamit nagyon akartam, valamire nagyon vágytam, valamit nagyon megálmodtam magamnak, valamire nagyon éhezett a lelkem….
Két héttel ezelőtt egy másik ember ébresztett bennem irigységet. Úgy éreztem, hogy az ő élete tökéletes, hogy megvan mindene, amit ÉN akarok, hogy elért mindent, amit ÉN akarok és ez nekem NEM ELÉRHETŐ! Na ez a gondolat menet tud aztán igazán eltávolítani a másik embertől. Akkora szakadékot üt, hogy 500 munkás kell, hogy ismét felépítsék a hidat. Talán az előzőleg elvégzett önvizsgálat könnyítette meg az utamat, mert ezúttal az irigység érzete csak rövid ideig tartott. Már tudtam, hogy az IRIGYSÉG szót teljesen félremagyaráztam!
“Az irigység nem szép dolog.”
“Ha irigy leszel, akkor nem kapsz semmit.”
Csúcs mantrák… komolyan. Elásnak a föld alá és még csak egy lapátot sem adnak az ember kezébe, hogy kiássa magát. Pedig az irigység nagyon szép dolog! Igazi megvilágosodás élmény volt, mikor erre rájöttem. Az, ami végett irigységet érzünk, az nagyon pontosan körvonalazza egy saját vágyunkat. Az én saját kis szótáramban, az irigység alá ez az értelmezés volt beírva: “egy olyan dolog, ami a másiknak van, nekem nincs és mivel nála van, nálam már nem lehet.” Ez talán valami gyerekkori beidegződés, amikor valaki elvette a játékomat. Nála van, így nálam már nem lehet. Ő boldog, én szerencsétlen. Valami vagy MOST azonnal az enyém és akkor boldog vagyok, vagy nem az enyém és ez azt jelenti, hogy SOHA nem is lesz. Nem tudom, hogy egy gyerekkel ezeket hogyan lehet megértetni, hogyan lehet megoldani a végeláthatatlan kis traktoros vitákat úgy, hogy egyik fél lelke se sérüljön…. ezt még kikutatom a szakirodalomban 🙂 A felnőtt énem viszont már képes volt kijönni ebből a hálóból, csak fel kellett ismernem, hogy az, amit az irigységről gondoltam egy régi hiedelem. Egyáltalán nem aktuális. Amikor rám tört, egyszerűen csak megkérdeztem magamtól, hogy “Mi a mély-vágyam? Mi az, amire ennyire vágyok? Mi a mögötte rejlő álmom?” A válasz azonnal megjelent és oldásnak elég volt annyi, hogy fogtam egy papírt és felírtam. Addig írtam, amíg nem láttam feketén-fehéren minden egyes mozzanatot, minden egyes részletét annak a képnek, amit én a másik ember tükrében megláttam. Egy kívánságlista, aminek olyan hatása volt rám, mint a Télapónak megírt levél.
Most már tudom mit akarok, és ha tudom, hogy PONTOSAN mit akarok, akkor az teljesülni fog, mert pontos körvonalai vannak. Ha még nagyobb megnyugvás kell, akkor egyszerűen folytatom a kérdéseket. Mit tehetek MOST, hogy közelebb kerüljek a kívánságaimhoz? Keressek egy kurzust? Találjak egy új munkát? Olvassak el valamilyen szakirodalmat? Bármi lehet és egy egészen apró-pici lépés is azt az érzetet kelti hogy “Már úton vagyok! Már haladok!” Nem csak sóvárogva nézem a másik ember palotáját, hanem rakom a téglákat. Mintát veszek az ő palotájáról. Milyen király, hogy ő már megépítette, hogy utat mutatott nekem, hogy ennyire pontos képet adott nekem arról, hogy én mit szeretnék. Szerintem ez jó dolog! 🙂
Érdemes egy kicsit lejjebb ásni, és nem leragadni a külsőségeknél (ezért írtam azt hogy “mély-vágy). Pl. ha irigység ébred bennem, amikor meglátom hogy valaki egy fehér Audin érkezett, akkor nem feltétlenül az a vágyam, hogy nekem is fehér Audim legyen (de az agyam az első pillanatban ezt a választ fogja adni, mert ez a legegyszerűbb), hanem a mélyvágyam a kényelem, vagy az, hogy azt érezzem, hogy szép tárgyak vesznek engem körül. Vagy pl. ez nekem azt jelenti, hogy pénzügyileg biztonságban vagyok, hogy nem kell 10x meggondolnom minden kiadott centet. És ezeket a vágyakat már nagyon szép dolog szemlélni. Legalábbis nekem az 🙂 Sokkalta jobb érzés, mint beleragadni abba, hogy nem elég hogy irigység ébredt bennem, azért jó lenne ha ki is irtanám magamból, mert nem szép dolog és nem visz közelebb a célomhoz. Hát nem is, ha ennyire félremagyaráztam eddig!
Új bejegyzés a belső szótáramban:
irigység= mélyvágy. Egy pontos képet ad arról, hogy mire vágyik a lelkem. A rossz érzést nem az adja, hogy nekem nincs, hanem az, hogy azt hiszem soha nem is lesz. Oldás – megfogalmazom, mi a mélyvágyam, felírom, kitalálom, hogyan érjem el és közben megáldom a másikat, hogy ő milyen ügyes volt, hogy már elérte és élvezem vele együtt ennek örömét 🙂 Abban nincs is semmi élvezet, ha valami csak úgy az ölembe hullik. Na de megteremteni, megvárni, bevonzani, megálmodni, örülni neki, élvezni a folyamatot, látni ahogy kibontakozik…. ezek Isteni érzések!
Forrás: http://mylifethroughthelens.deviantart.com