#önismereti #testkép #önbizalomnövelés
Az e-book olvasómra először csak egy részletet töltöttem le ebből a könyvből, aztán annyira megtetszett, hogy végül megvettem és elolvastam az egészet. Ha röviden szeretném összefoglalni, akkor a diétázás pszichológiájáról szól, vagyis inkább úgy jellemezném, mint egy könyv, ami visszaadja a hitedet a saját testedbe.
Eddigi életemben nem küzdöttem súlyproblémákkal, ezért a diétázás soha sem volt életem része, VISZONT testem különböző részeit tudtam utálni. A mellem túl kicsi, a hajam nem elég sűrű, a magasságom túl sok, a bőröm túl fehér, és még sorolhatnám. Ezek mind a testtel való elégedetlenségről szólnak, ugyanúgy ahogy a súlyproblémáknál is nagyon hangsúlyos a hadilábon állás a testtel. Cara Alwyll Leyba könyvében végigvezet azon a folyamaton, ahogy a teljesen elbaszott kapcsolatát a testével egészségessé tette, nem csak az étrendje megváltoztatásával, hanem a pszichéje gyógyításával is. Tetszett ez a könyv, mert nagyon hiteles a nyelvezete, nem egy rocket-science, könnyen emészthető és helyrebillenti a torzult gondolatokat.
A legtöbb test körüli nehézségünk abból fakad, hogy összetapad bennünk a boldogság /elégedettség fantáziája a test tökéletességével. Azt gondoljuk, hogy tökéletesen helyrejön az életünk, ha leadjuk a súlyfelesleget, megcsináltatjuk a mellünket, meghosszabítatjuk a hajunkat. Adott esetben ezek tényleg segítenek az önbizalom növelésében, Cara a könyvében viszont nem ebbe az irányba halad, hanem pont fordítva. Húzza szét a boldogságot és a testképet, hogy távolabb kerüljenek egymástól, és hogy segítsen megérteni, hogy nem a plusz kilók tesznek minket boldogtalanná.
Ahogy a könyv címéből is kiderül, a pezsgő nagy szerepet játszik az általa művelt diétában 🙂
Egy gondolat a könyvből:
When we eat too much, or drink too much, we’re actually giving ourselves exactly what we need in that moment: comfort… The real problem occurs with the way we treat ourselves after wer overeat, or overdrink: the nasty, negative self-talk, the name-calling, and the abuse. That is where the real damage is done.
Magyarul:
Amikor túl sokat eszünk, vagy túl sokat iszunk, valójában pontosan azt adjuk magunknak, amire abban a pillanatban szükségünk van: megnyugtatást… Az igazi probléma azzal van, ahogyan a túlzásba vitt evés vagy ivás után bánunk magunkkal: a csúnya, negatív önbeszéddel, a szidalmazással és a bántalmazással. Ez az, ahol az igazi kár keletkezik.