
24-36 óra a max időtartam, amit kontakt nélkül kibírok biztonságosan, ha ezután nincs megerősítés tőle: egy rövid üzenet (akár csak annyi, hogy „jó reggelt”), hívás, személyes találkozás, akkor elkezdek szorongani (Még együtt vagyunk? Emlékszik rám? Szeret még? Azon gondolkodik éppen most, hogy elhagy? Valaki épp most gyakorol rá akkora hatást, hogy elhagy?). Több napot is elvagyok, de egyre bizonytalanabbul érzem magamat.

gyakran gondolok arra, hogy elhagy (más nő miatt, vagy csak úgy)

megijedek, amikor sikereket ér el, mert azt hiszem, hogy minél sikeresebb, annál kevesebb figyelme és ideje jut rám, míg végül teljesen kiszorulok az életéből

elbizonytalanodok, ha nők vannak körülötte, főleg ha olyan nők, akik érdeklődnek iránta (nem kell ehhez, hogy ő ezt bármilyen módon viszonozza)

elbizonytalanodok, ha férfiakkal vannak fontos kapcsolódásai

szinte mindenkit konkurenciának élek meg, aki igényt tart a figyelmére, idejére

amikor megijedek, hogy elveszítem őt, akkor elkezdek „igyekezni” – kedvében járni, kipuhatolni, hogy mi esik neki jól, minél inkább alkalmazkodni hozzá, mert azt remélem, hogy így nélkülözhetetlenné válok az életében és nem hagy el

10x meggondolom, hogy visszajelezzek-e neki valamit, ami nekem nem tetszik, vagy nem esik jól, mert félek, hogy feldühödik és elhagy. Elnyomom inkább a rossz érzéseimet, csak hogy a kapcsolat megmaradjon

amikor kínokat élek át bent (akár féltékenység, akár más miatt), akkor azt gondolom, hogy ez miatta van – ő csinálja a rossz érzést bennem

sokszor már csak a „baszd meg az ásódat” fázisban mondom ki, hogy mi a bajom, mert addig fejben beszélgettem vele, de nem mondtam ki hangosan

mélyen az „Én kicsi vagyok, te vagy a nagy” felállást tartom fenn, ami azt jelenti, hogy magamat védtelennek és kiszolgáltatottnak tartom, őt pedig olyannak, aki meg tud küzdeni a világ kihívásaival – tehát rejtetten azt várom, hogy oldja meg az én nehézségeimet is

megijedek, amikor nagyon elfárad, elgyengül, és tőlem várja a segítséget vagy támogatást – bepánikolok és magára hagyom

hiába erősít meg a szeretetében, támogatásában, nagyon hamar felmerül bennem a gondolat, hogy „oké, most itt van, de mi van, ha holnap meghal/megjelenik egy nő az életében/…?”

nehéz kérni és egyeztetni arról, hogy mit akarok és hogyan

alárendelem az életemet az ő életének, mert az a fantáziám, hogy így biztosítom a vele maradást (pl. egy időben azt csináltam, hogy megnéztem az ő naptárját, mielőtt időpontot adtam volna egy kliensemnek, hogy amikor ő szabad, akkor nekem sem legyen semmilyen elfoglaltságom. Mostanra már kiszáltam a naptárából.)

amikor impulzust küldök neki (üzenetet, felhívom, levelet írok, szóban mondok kérést), akkor azonnali visszacsatolást várok – minél tovább nem válaszol vagy nem veszi fel a telefont, annál bizonytalanabb (és dühösebb, feszültebb) leszek. Ha pedig teljesen elfelejti a kérésemet, akkor bezuhanok egy fekete szakadékba – nem vagyok fontos neki, nem szeret, nem lát engem

rettegek attól, hogy kiposztolom ezt a posztot, ő elolvassa, végleg megbizonyosodik arról, hogy velem élhetetlen az élet, és esélytelen, hogy velem boldog legyen és elhagy

félelemmel tölt el a saját vágyaimra, életcéljaimra, álmaimra, bakancslistámra gondolni és azzal foglalkozni, mert attól tartok, hogy ezek nem lesznek összeegyeztethetőek vele, és ha én külön utakon járok, akkor végül szakítunk

szélsőséges érzelmeim vannak, amiket el is hiszek, hogy igazak: pl. összekülönbözünk és azonnal azt gondolom, hogy „ez a vég”, nincs biztonságom abban, hogy ez egy bucka, amin átmegyünk és megyünk tovább

a nehéz érzéseim megemésztésére a kapcsolati teret (a másik embert) használom, mert bent nem tudom őket megemészteni, vagy inkább úgy mondom, hogy a könnyebbik utat választom, mert amikor rákényszerülök őket bent feldolgozni, akkor meg tudom csinálni. Pokoli, de megy.

az elhagyás azért olyan félelmetes dolog, mert az az élményem, hogy attól én is összeomolnék és nem tudnám tovább normálisan vini az életemet – kietlen sivárság maradna utána (az igazság az, hogy már most is kielten sivárság van a lelkemben, azért szorongok ennyit. De ezt nem a párom hozta létre.)
És mi ebből a kitút? „Belehalni a félelembe”. Nem szó szerint, hanem merni átélni a veszteség érzését és nem a másikon behajtani, hogy csináljon valamit, legyen itt, hogy ne érezzem a magányt és elveszettséget. Szembenézni a szörnnyel a szekrényben. Rájönni, hogy nem a másik csinálja a szenvedésemet, hanem én szevendek a gondolataimtól. Naplózni. Jó sokat. Leírni a képtelen gondolatokat és ezáltal kicsit eltávoldoni tőlük. Megkérdőjelezni a gondolatot, hogy valóban a végemet jelentené-e az elhagyás. Sírni. Byron Katie podcastet hallgatni. Kinyitni a szemet és látni a valóságot, megkülönböztetni a rémképektől. Különálló személynek elismerni a másik embert, aki nem a birtokom, nem a kontrollom tárgya, és kibírni ennek kínzó bizonytalanságát. Hagyni, hogy ott legyenek támaszként mások. Megbarátkozni a nőkkel és nem csak a riválisokat látni bennük. Hinni a múlandoságban, a nehéz érzések nem tartanak örökké. Elég bátornak lenni ránézni arra a bántásra, amit fuldoklásunk közben követünk el a másikon. Elhinni, hogy nem az egymásra zártság, és az egymástól függés az egyelten „működő” kapcsolódási forma. Bocsánatot kérni. Visszatenni saját magunkat életünk közepébe, és tiszteletben tartani azt, hogy a másik is a saját élete közepén áll – abbahagyni annak elvárását, hogy az én életem legyen a fő fókusza. Venni a fáradtságot és megszeretni saját magunkat.
Szia Adri!
Szeretnem megkoszonni hogy hozzaferhetove teszed a gondolataidat mindenkinek. Szeretem olvasni a blogjaidat sokat segitenek a sajat utamon. Koszonom ezt.
Arrol mik a gondolataid amikor mar tul vagyunk egy valason es a semmibol ujra labva allva azt latom hogy en az ellenkezoje vagyok. Meg anno fiatal koromban zorngo kotodo voltam most a lo tuloldalara estem at es abszolut nem erdekel ha pl az eppen aktualis randi nem keres tobbet , nem hiv, kodde valik, vagy epp vmiert mast valaszt.
Koszonom valaszod.
Andi
Szia Andi. Elsőre az jut eszembe, hogy ezt a megküzdést találtad ki az elhagyás fájdalmára (válás). Ha egyáltalán nem érdekel, hogy köddé vált a pasi, aki kapcsolódott veled, akkor az azt jelenti, hogy jó vastag páncélt raktál rá a sérült részedre, hogy még egyszer ugyanott ne fájjon. Ezt köztes megoldásnak érzékelem. Olyan mint a nyílt törésre gyorsan rárakni a sínt és bekötözni, hogy a kórházba lehessen valakit vinni. A gyógyuláshoz viszont vissza kell nézni arra, hogy mi maradt eltemetve a páncél alatt. Adri
* szorongo