Múlt pénteken lehetőségem nyílt megnézni életem első operáját. Goldmark Károly legnépszerűbb operáját mutatták be, a Sába királynőjét, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Négy felvonás, két rész, német nyelv, magyar feliratok. Közvetlenül a kezdés előtt elolvastam az opera cselekményét, amit röviden egy mondattal foglaltam össze Istvánnak: “Ennek sincs jó vége!” Ha valaki nem ismeri a sztorit, akkor mindjárt az elején lelövöm a poént – a végén a szerelmes pár mindkét tagja meghal egy sivatag kellős közepén. Azzal teljesen ki vagyok békülve, amikor az öreg király vagy egy gonosztevő kimúlik, de amikor egy fiatal pár, akik a nagy szerelmük ellenére még csak a házasságik sem jutnak el, az már komoly gondolkodásra késztet. Mindegyik fő szereplő egy-egy archetípust jelenít meg és ahogy Káel Csaba (rendező) kifejezte, a történet azt feszegeti, miként fér meg egymással az ember erkölcsi és érzelmi lénye. Mert ahogy az az életben lenni szokott, ezek teljesen ellentétes irányba mutatnak szinte mindig. Az archetipikus történetek (mint pl. a mesék is) a történelem során leszűrt tanulságokat hivatottak megmutatni a kedves nézőnek vagy olvasónak. Amolyan tapasztalat párlatok az előttünk létező generációktól. Abban viszont nem vagyok biztos, hogy maga a történet megnézése képes-e változást hozni. Nekem személy szerint az a tapasztalatom, hogy a cselekvést fejben megértem, érzelmileg átélem, aztán az életemben megcselekszem a “na ezt lehetett vona elkerülni, ha megfogadom a tanácsot” cselekvés sorozatot. Az ismétlődő mintáimat eddig még csak sok belső munka árán tudtam némileg enyhíteni, mégpedig úgy, hogy magában a helyzetben voltam éber a történésekre és a másik fél hajlandó volt “adni magát” ahhoz, hogy oldani tudjuk a helyzetet. Asszád – a fiatal szerelmes – is kapott tanácsot, mégpedig magától Salamon királytól, aki aztán tényleg tudja a tutit, mégsem vezetett eredményre, amikor megpróbálta megfogadni a tanácsot.
Röviden összefoglalom a történést:
Asszád és Szulamit szerelmesek egymásba és éppen arra készülnek, hogy szerelmüket házassággal pecsételjék meg. – eddig még rózsaszín a sztori.
Közvetlenül az esküvő előtt Asszád beleszeret egy másik nőbe, akiről nem tudja kicsoda, de ennek ellenére teljesen elborítják az érzelmei és másra sem bír gondolni, csak arra a nőre. – na igen, pont ilyen emberekbe lehet a legjobban beleszeretni, akikről nem tudjuk kicsodák, mert rengeteg teret adnak a fantáziának.
Salamon király azt tanácsolja Asszádnak, hogy felejtse el a nőt és vegye el feleségül Szulamitot. – fatális hiba Nr.1. Tegyünk úgy, mintha semmi sem történt volna és ragaszkodjunk a tervhez. Salamon király nagyon bölcs és lehet, hogy jó tanácsot ad, amikor azt mondja, hogy Asszád ne kövesse a múló fellángolást, csakhogy nem éppen terapeutaként viselkedik. Egy terapeuta pontosan tudja, hogy a tanács tartalmát a kliensnek meg kell fejlődni és nem irányelvként elfogadni és megcselekedni. Salamon túl sok lépéssel jár Asszád előtt.
Az esküvő előestjén Salamon király fogadást rendez Sába királynője tiszteletére, aki a mulatság közepén kivonul a kertbe, hogy ott “boruljon ki” azon, hogy a szeretett Asszádja másnap egy más nőt vesz feleségül. Odacsábítja magához Asszádot, aki szintén a kertben kóborol és szenvedélyesen egymás karjába esnek. – vajon miért kell egy nőnek az az érzés, hogy képes elcsábítani egy férfit a szerelmétől és miért kell egy férfinak a vad vágy és lángoló szerelem érzése közvetlenül a házasság megkötése előtt? Félelem az igazi elköteleződéstől mindkét oldalon… A vágy egymáshoz hajtja őket, ami jó, mert ezek szerint dolguk van egymással, de ez a momentum nem a beteljesedése egy kapcsolatnak, sokkal inkább a belső munka kezdete. De hát sem Sába királynője, sem Asszád nem kezdtek el dolgozni a kapcsolatukon… Fatális hiba Nr. 2 🙂
Az esküvő kellős közepén megérkezik Sába királynője, hogy átajda a nászajándékot. Asszád azon nyomban faképnél hagyja Szulamitot az oltár előtt és Sába királynője lábaihoz borul, aki viszont az egész násznép előtt letagajda, hogy valaha találkoztak volna. – várható történés, mivel senki nem csinált semmit az érzéseivel. Salamon nem facilitálta ki a folyamatot Asszádban, csak adott neki egy tanácsot, Asszád elhallgatta a kétségeit Szulamit elől, Sába királynője továbbra is a férfi felett gyakorolt hatalmában élvezkedik és Szulamit csőlátásban csak az oltárt látja, de Asszádot nem.
Asszádot örök száműzetésbe küldik a sivatagba. Szulamit lelkileg összetörik és ő is a sivatagba vonul, hogy Istennek adja a lelkét és Sába királnyője még fut egy kört Salamonnál, hogy megmentse Asszád életét, de nem jár sikerrel. – valaki önsztántából, valakit kényszerítenek, de végső soron mindenki elhagyja a tett színhelyét. A palotából áthelyeződik a történés a sivatagba. Végülis Jézus is a sivatagba vonult ki meditálni, úgyhogy ez még akár jó is lehet, de bennem inkább a kiűzetés érzete maradt meg. Rossz voltál, büntetést érdemelsz! Ez az üzenet Asszád részére. Szenved Sába királynője és Szulamit is a helyzettől. És még mindig nem megy senki terápiába és nem néz a késztetései mögé…
A sivatagban Sába királnynője megkeresi Asszádot és a saját palotájába invitálja őt, de Asszád már nem dől be a vonzerejének és elutasítja az ajánlatot. Pedig pont most jöhettek volna tényleg össze, elgördült minden akadály az útból, de hát Sába királynője már eljátszotta az esélyeit Asszádnál. Végül Asszád és Szulamit találkoznak a sivatagban. Szulamit megbocsájt Asszádnak, aki a sok vándorlás és a homok vihar hatására kileheli a lelkét és közvetlenül utánna a földre rogyik Szulamit is. – ezt a záró jelenetet nézve volt bennem egy “ilyen az élet” érzés. A színpadon, ugyanúgy ahogy az életben, végig vonult a sok érzés, érzelem, történés és dráma, majd maradt a csendes sivatag látványa két élettelen testtel. Ez a szamszára (a létforgatag), amiben felbukkannak majd eltűnnek a formák.
Az operából leginkább Asszád és Sába királynője szerepét éreztem. Ismerős volt számomra az a hatás, amit Sába királnyője sugárzott magából, ahogy a teljes pompájában állt a lépcsőn, a gyönyörű ruhájában, miközben a szerelemtől megtébolyult férfi éppen eszét veszítette attól, hogy Sába királnyője letagadta, hogy valaha találkoztak volna. Ismerős volt az a nő, aki a kettesben töltött percekben odaadja magát, majd a nyilvánosság előtt letagadja a férfit, mert ott már nehéz felvállalni a kapcsolatot.
Ismerős volt az a nő, akit megrészegít az érzés, hogy ŐT választja a férfi egy másik nő helyett. Akkora a hatalma, hogy el bírja őt csábítani egy másik nőtől, az oltártól, ahol már csak egy lépés van az örök hűségig. Szerelembe bújtatott ez az érzés…. a végzet asszonya nem a másik nőt akarja szándékosan megbántani, egyszerűen csak szerelmes és mivel a férfi is szerelemes, képtelen elfogadni, hogy mégis egy másik nővel kösse össze életét. Ez a nő nem húzódik vissza, nem hátrál, nem adja fel a küzdelmet. Megjelenik a “…. szóljon most, vagy hallgasson örökre.” pillanatában és szól. Nem szavakkal, pusztán a jelenlétével, mert tudja, hogy a férfi képtelen ellenállni neki. Mitől gyengébb Szulamit határtalan szerelme és odaadása mint az az erő, amit Sába királnyője hoz magával? Nem tudom. Talán valahol a mélyben ott szunnyadnak Szulamit-ban is ezek az erők, csak nem hozta őket a felszínre.
Ismerős az a nő is, aki eljátszotta az esélyeit és látja, hogy már nincs tovább. Látja, hogy a szeretett férfi már nem hisz neki, nem akar vele lenni és visszamegy a másik nő karjaiba, aki előzőleg “alul maradt”. Ismerem azt a nőt, aki bár nagy erőket mozgat meg olykor, mégis egyedül marad a végén, mert nem veszi észre, hogy az erő mozgatja őt és nem ő mozgatja az erőt. Sába királynő képes elcsábítani a férfit, de megtartani nem, hiányzik belőle a Szulamit minőség. Szulamit meg könnyedén „félresöpörhető” a mélyről feltörő Sába erő hatással. Mindkettő minőségre szükség van és minden nőben megvan mindkettő, csak fejleszteni kell azt, amelyik egyenlőre nincs megélve és ezért a külvilágban mutatkozik meg.
És az Asszád férfi, aki áldozatul esik a szenvedélyes nő vonzerejének és végül kileheli lelkét? Valószínűleg nem éli meg a szenvedélyes lélekrészét, ha ez egy kívül megjelenő nőben vonzza őt annyira, hogy simán meglép az oltár elől, ami nem éppen a szenvedély szimbóluma számára. Pedig akár az is lehetne szerintem….
Bár úgy tűnik, hogy Szulamit volt a szerencsétlen póruljárt nő, aki szeretett és mégis kicsesztek vele, Sába királnyője volt az alattomos nő, aki kegyetlenül elbánt a férfival és Asszád volt a hálátlan gazfickó, aki becsapta menyasszonyát és összefeküdt egy másik nővel, igazából egyik szerep sem a Kánaán. Ebben a sztoriban nincsenek nyertesek és vesztesek csak fejlődésre éhes lelkek. Mit tett volna Asszád, ha valaki nem csak tanácsokat osztogat neki, hanem segít ránézni az igazi érzéseire? Mit tett volna Szulamit, ha Asszád őszintén bevallja neki az érzéseit? Mit tett volna Sába királnyője, ha rálát arra, hogy igazából a hatalmas félelmét és saját magától való elszakadottságát éli ki abban, hogy a férfit zsinóron rángatja és tőle kell neki az imádat?
És feltűnt valakinek rajtam kívül, hogy Sába királynője az egyetlen személy, akinek nem tudni a nevét??? Hát ekkora érzelmi elszigeteltségben él Sába királnynője valójában…