Nemrég alkalmam nyílt órákon keresztül megfigyelni, tudatmódosult állapotban, hogy két külön valóság az, ami van és az, ami lehetne (vagy lesz valamikor a jövőben). Ez az élmény repedést hozott létre a magamról alkotott fantáziákban, és eléggé földhözbaszó élmény volt.
A fixálódás arra, ami lehetne, mert annyira elviselhetetlen az, ami van sokkal elterjedtebb jelenség az életemben, mint amit be akartam eddig ismerni magamnak. Például fekszem az ágyon, azt érzem, hogy nem bírok és nem is akarok megmozdulni, de közben látom a fejemben, ahogy Adri felál az ágyról és elkezd valamit csinálni. De a testem továbbra sem mozdul. Ettől függetlenül fut tovább az alternatív valóság képe a fejemben, amelyikben felálltam és elindultam. De közben nem indulok el, és ez a valóság és realitás, amit tudomásul kellene venni és megérkezni belé.
Vagy vegyünk egy másik példát. Egy gardrób rendezéssel foglalkozó videóban hallottam azt a tanácsot, hogy érdemes kidobni a szekrényből azokat a ruhákat, amiket a fantázia énünk hord. Ezek tipikusan azon a ruhadarabok, amiket megveszünk, mert majd biztos beleférünk, vagy majd egy vagány estén felveszünk, de közben a realitás az, hogy azóta se vettük fel, pedig ott lóg 2 éve. Ezeket a ruhadarabokat a fantázia énünknek vettük meg, ami LEHETNE, de valójában nincs.
Ugyanez igaz a könyvekre is, amiket ugyanez a fantázia énünk vesz meg. Már látjuk is magunkat, ahogy olvassuk azt a könyvet, érzékeljük azt a valóságot, hogy mennyivel okosabbak és tájékozotabbak leszünk, miután elolvastuk, de a testünk azóta se mozdult meg és a könyvek évek óta ott állnak a könyvespolcon olvasatlanul.
Egy csomó mindent képzelek magamról a párkapcsolatban is. Hazudok magamnak arról, hogy milyen szerepeket tudhatnék betölteni a párom mellett, hogy mennyire vagány és dögös és extrovertátl leszek, meg gondoskodó és nyitott. A valóság pedig az, hogy egy viszonylag szűk repertoárt tudok betölteni azok közül a női szerepek közül, amelyeket magamról fantáziálok. És amíg azzal vagyok elfoglalva, hogy hogyan legyek más, nem tudok az lenni, ami eleve vagyok. (ami logikus, mivel pánikszerű félelmet kötök ahhoz, hogy önmagam leyek, mivel azt nem gondolom elégnek).
A testem nagyon sokszor introvertált, háta közepére nem kívánja az emberek társaságát, szívesen beszélek és megosztok innen a számítógépem túlsó feléről és boldoggá tesz, hogy elolvasod, amit írok, de író-olvasó találkozót nem tartanék. A fantázia énem igen, ő kurva vagány és nyitott.
Repedés keletkezett a pénzről alkotott fantáziámban is ugyanezzel a lendülettel. Rengeteg megnézett videó és elolvasott szó után kialakult a gazdag énem fantáziája. Mint ponteciális valóság, ami elérhető. És tényleg igaz, hogy létezik ez a potenciális valóság, meg tényleg igaz, hogy akár az is lehetne, de nem az van. Teljesen mást csinálok a hétköznapok szintjén, mint amit képzelek magamról. A fantázia énem a gazdagság teremtésének útján halad, a testemet pedig meg sem mozdítom (értsd nem változtatok a valóságon, ami van).
Bár elérhető potenciálisan annak lehetősége, hogy vitális idős asszonnyá öregedjek, akinek megvannak a fontos kapcsolatai, rendszersen összejár a barátnőivel, anyagilag bebiztosított és még 90 évesen is dolgozik a hivatásában, meg kellett látnom, hogy a legmélyebb vájat az életemben abba az irányba mutat, hogy egyre inkább zárjam a világomat, ne legyenek barátaim (a férjemen kívül, ha időközben nem hal meg), épp hogy annyi pénzem legyen, hogy szerény életet éljek és ez egyben azt is jelenti, hogy minden nagyobb kiadás majd rendsen megdolgoztat.
Sokat foglalkozok a vágyak irányába haladásról (megalkottam egy egész munkafüzetet ebben a témában), és kellenek a vágyak, meg a vágyott énre hangolódás ahhoz, hogy teremteni tudjunk, de azt érzem, hogy ugyanennyire kell tudatában lenni annak, amilyenek vagyunk és ahol vagyunk. Ha a vágyott énre öszpontosítás azt a célt szolgálja, hogy elfedje a kurva nehéz aktuális valóságot, vagy azokat a személyiségjegyeinket, amiket utálunk és a frász jön ránk tőlük, mert tudjuk, hogy ha ilyenek maradunk, akkor senki sem fog szeretni, akkor a fantáziá én figyelése, és az ebből hozott döntések még nagyobb hiányt fognak létrehozni az életünkben. Buborékokat fogunk teremteni, amik törvényszerűen kipukkannak, amikor a legkevésbé akarjuk.
Ha szeretnél bizonyos életterületeiden fejlődni: