Ma miközben a Lírában a könyvek között bóklásztam arra gondoltam, hogy ezt az oldalamat átnevezhetném “mindenbe csak belekapok” címűre, mert azt érzem, hogy ezt csinálom évek óta. Bizonyos mintázatok látszanak – állandóan az írás körül, meg az egyéni önismereti ülések körül tekergek (esetleg néha állítás nap is becsúszik), viszont a legtöbb mindent bizonyos ideig viszem, aztán elhagyom, váltok, átnevezem az oldalamat, átköltöztetem a blogomat… Közben pedig folyamatosan azt sulykolom magamba, hogy “Adri, válassz valamit és tarts ki mellette”.
Van egy kliensem (ilyenkor mindig elgondolkodom, hogy vajon mennyire etikus egy kliensemről írni. Talán rögtön az elején el kellene mondanom minden hozzám fordulónak, hogy előfordulhat, hogy egyszer csak magára ismer valamelyik írásomban), szóval van egy kliensem, akinek ugyanez a mantrája és bár nagyon jó tanácsnak hangzik, mégsem segít rajta. Sőt. Ugyanezt érzem magamon is, hogy nem tudok választani, illetve ha még pontosabb akarok lenni (és ezt nem magamon láttam meg elsősorban, mert magamon meglátni sokkal nehezebb, hanem a külvilágban) MÁR VÁLASZTOTTAM csak egy belső fura parancs miatt folyamatosan felülírom ezt a választást. Mintha folyamatosan kerülgetném a forró kását (ebben az esetben a forró kása a vágy tárgya) és amint közel megyek, választok egy másik irányt.
Mondtam neki többször, hogy könyörgöm, ne akarjon választani egy valamit, mert szemmel láthatóan ez nem eredményre vezető igyekezet nála. Kezdjen el kiönteni magából mindent, amit a kreativitása megalkottat vele és majd egy idő után tisztán látszani fog, hogy mi az, ami felé természetesen vonzódik és szívesen csinálja. Könnyebb mondani, mint megtenni, de mint irányelv még mindig tetszik.
Ha magamat megnézem, én sem öntöm kifelé.
Mert elvárom, hogy legyen értelme annak, amit megalkotok.
Mert azt akarom, hogy egy tágabb képbe illeszkedjen.
Mert nem akarok random és összefüggéstelen lenni.
Mert ki akarok tartani egy irány mellett, amit elkezdtem.
És ez sokszor pont olyan, mint ahogy végigcsináltam az egyetemet, meg a gimnáziumot, meg az Integrál Akadémiát, meg egy csomó más mindent, hogy egy ponton túl iszonyatosan utáltam már az egészet, de végig akartam csinálni. Vegyes érzéseim kötődnek ehhez. Azért látszik a dologban a fejlődés, mert az Integrál Akadémiát 1 éves megszakítással fejeztem be és így viselhető volt. De néha azt érzem, hogy még simább lett volna, ha minden egyes évfolyam után pihenek egy évet. Sokszor az ilyen mozdulatok nem ésszerűek, és ezért nem tesszük meg őket, pedig ha szorít a cipő, akkor szorít a cipő. Nem fog hirtelen megnőni a lábunkon csodamódon.
Visszatérve a “mindenbe belekapok témához”. Nagyon sok mindenről csak csinálás közben derül ki, hogy tetszik vagy nem tetszik. Messziről nézve nem fog kiderülni, hogy milyen gitározni. Ahhoz kurvára kell, hogy fájjanak az ujjbegyek, hogy kiderüljön, milyen valójában gitározni és itt el lehet dönteni, hogy valaki ezt bevállalja vagy sem. A gitározás utáni vágyból még nem jövünk rá, hogy valóban akarjuk-e. Ilyen módon egy csomó félbenhagyott dolgomról el tudom mondani, hogy miért hagytam félbe. Nem lustaság miatt, meg nem azért, mert semmiben sem vagyok kitartó, hanem pusztán azért, mert közelről megnézve már nem tetszett annyira, mint amilyen jól nézett ki távolról. Egy csomó dolgot meg azért hagytam félbe, mert nem vettem észre, hogy nincs nagy baj, csak meg kellene küzdeni egy akadállyal, ami épp az utamba került. És ha még nagyobb képet nézek, egyik dolog sem baj, hogy félbenhagytam, az sokkal inkább baj, hogy elfelejtettem tudatosítani, hogy mire jöttem rá a sikertelen próbálkozás során.
Az egyik legalapabb marketing kérdés az, hogy el tudod-e mondani, hogy a te terméked, szolgáltatásod mitől jobb mint a többi, mitől kiemelkedő, miben más. Nagyon sokára jöttem rá, hogy a megfelelési kényszeres embereket ez a kérdés zsákutcába tolja be, ahonnan évek alatt sem bírnak sokszor kijönni. A megfelelés kényszer ugyanis arról szól, hogy az, amilyen ELEVE vagyok MOST az nem elég jó. Innentől kezdve az ilyen emberek azt várják folyamatosan, hogy mikor lesznek kiemelkedően jók bármiben is. A jövőben keresik azt, ami a jelenben van. Már most más az, amit csinálok pusztán azért, mert én csinálom. Már most különbözik minden más szolgáltatástól, mert én csinálom, az én szűrömön szűrök át mindent, amit kiadok magamból. Ettől függetlenül a felvetett marketing kérdés valid – mert jó tudni elmondani a vásárlóknak, érdeklődőknek, olvasóknak, hogy mit találnak a “csomagolásban”. De ez csak ennyi. Nem kell várakozni, hogy mikor lesz a termék vagy szolgáltatás elég jó. Már most jó és már most különbözik a konkurenciától.
Tényleg van, hogy sok mindenbe belekapok és nem viszem végig, kiszállok menet közben a hajóról, elfelejtem, elsuvasztom, halogatom. De közben meg egy csomó mindent csinálok is, és talán azért kezdtem el írni, hogy ma is emlékeztessem magamat arra, hogy talán az az előre, hogy még több mindenbe “kapjak bele” pusztán azért, mert örömömet lelem benne és tapasztalok általa.
És ez oké. Mondom neked is.