Az írás azért csodálatos önismereti eszköz, mert még a fiktívnek megírt történetek is hemzsegnek személyes érzésekkel, gondolatokkal, fantáziákkal, amelyekről nem is tudom sokszor, hogy vannak, csak akkor látom meg őket, amikor megjelennek feketén-fehéren. Ezért is írtam nemrégiben egy külön részt a blogon arról, hogy miért hasznos írni. Ma reggel a Writing Prompts FB oldalon böngészve a következő feladatot találtam: Írj egy jelenetet, ami a következő szituációra van alapozva – a szereplő egy ajtót talál a hálószobájában, ami az előző este még nem volt ott. Hová vezet ez az ajtó? Szuper izgalmas feladat és miután megírtam egy teljesen fiktív történetet, rájöttem, hogy összecseng az éjjeli álmommal, amiben szintén anyuval álmodtam, ráadásul azzal, hogy meghalt. Az álom és a sztori mentén pontosan ki lehet deríteni, hogy mi akar kibuggyanni a felszínre. Remek önismereti feldobások. Annyi személyes szimbólum dől ki ezekből, hogy talán napokig tartana utána járni az összesnek.
Wens fáradtan ébredt, pedig majdnem kilenc órát aludt. Úgy érezte, hogy még egyszer ennyi időt képes lenne átaludni, de a mobilján megszólaló ébresztő zene kitartóan emlékeztette őt arra, hogy ezt nem teheti meg.
“Awwwww….” – hallatott egy definiálatlan mormogást, miközben az oldalára fordult és legördült a fekvőhelyéről. A világ tudtára szerette volna adni nemtetszését, amiért ennyire könyörtelen vele, miközben tudta, hogy úgysem hallja őt senki. A ház üres volt, Beka három nappal azelőtt ígéretéhez híven összepakolta az összes holmiját, csodával határos módon bevarázsolta a Suzukijába és egy utolsó, kissé szomorkás intés után beült az autóba és elhajtott. Wens tudta, hogy helyesen döntött, amikor szakított Bekával, úgy érezte kapcsolatuk csak leszívja az energiáját és ez most egyáltalán nem hiányzott neki. Elég volt a gond a cégben, és hogy életben tartsa a kis családi vállalkozást, amit szülei hagytak rá.
A fa padló kezdett kissé hideg lenni és egyre nagyobb kényszert érzett, hogy felálljon végre és elinduljon a fürdőszoba felé. Résnyire nyitotta a szemeit és a jobb karjával feltolta magát ülésbe. Érezte, hogy az agya kezd felvenni egy másik frekvenciát, még egy kis idő és teljesen üzemképes lesz. Kezeivel átdörgölte a szemeit és kinyújtózott. Miközben jobb oldalra csavarta a törzsét, a szeme megakadt valami szokatlanon. Az ágyával szemben álló fiókos TV állvány és a nem messze tőle lévő fehér bőr fotel között egy fekete paca éktelenkedett az exkluzív bézs mintás tapétán. Még egyszer átdörgölte a szemét, hátha rosszul lát, de a paca nem tűnt el, sőt most már tisztán látta, hogy nem paca, hanem élesen kontúrozott fekete téglalap.
Először düh fogta el, mert arra gondolt hátha Beka egy kreatív lakberendezési projektje, amit emlékbe hagyott itt neki és amire ő nem adta engedélyét, de aztán eszébe jutott, hogy Beka több nappal ezelőtt kiköltözött, szóval azóta fel kellett volna, hogy tűnjön neki.
Közelebb ment a falhoz, ahol a fekete téglalapot látta. Úgy tűnt, mintha valaki egy összekuporodott embernagyságú fekete nyílást rajzolt volna oda.
“Ez miiii?” – tette fel a kérdést hangosan, de senki sem válaszolt.
Kinyújtotta a kezét, hogy megvizsgálja milyen festék lehet, és vajon hogyan tudja eltávolítani, de nagy meghökkenésére a keze nem érintette meg a szilárd falat, hanem átment rajta. Ösztönösen visszahúzta a kezét, és teljes dermedtségben ült. Az agya lázasan kereste a magyarázatot a jelenségre, de semmi használhatóval nem tudott előállni. Megvizsgálta a kezét, de semmi furcsát nem látott rajta, csak egy enyhe bizsergést érzett azon a részen, amelyik áthaladt a falon. Úgy döntött újabb kísérletet tesz a furcsa jelenséggel. Megint kinyújtotta a kezét, de ezúttal nem rántotta vissza, hanem hagyta mélyebbre menni. A keze egészen a válláig eltűnt a falban. Ismét visszahúzta. Most már az egész karjában érezte a bizsergést. Nem messze tőle a földön Stephen Hawking könyve hevert, Az idő rövid története. Felkapta és elhajította a fekete lyuk irányába. A könyv akadálymentesen áthaladt, és bármilyen hang nélkül eltűnt a túloldalon. Wens szemei tágra nyíltak. Hihetetlennek érezte a jelenséget. Kezdett kételkedni abban, hogy valóban sikerült felébrednie.
Az ágy mellett meglátta a papucsait. Azokat is felkapta és egyesével nekihajította a feketeségnek. Ugyanaz ismétlődött, mint a könyvel.
“Hogy fogom őket visszahozni?” – gondolkodott el.
Megint közelebb ment a fekete téglalaphoz, és ezúttal a lábát nyomta át. Beleszúrta a másik lábát is, próbálta kitapintani, hogy vajon érez-e szilárd talajt a másik oldalon. Úgy tűnt, mintha a másik oldalon ugyanolyan padló lenne, mint a szobában. Beleszúrta a jobb kezét, amivel kitapintotta a falat a másik oldalról, majd a bal kezét. Visszahúzta az összes végtagját. Kellemesen bizseregtek.
Lerohant a földszintre és a fejére erősítette a fejlámpát. Visszament a nyíláshoz, de a fény nem hatolt át a sötétségen. Annak ellenére, hogy fogalma sem volt, mi várhat rá a túloldalon, úgy döntött kideríti. Izgatottság hatotta át a testét, és meglepő módon biztonságban is érezte magát, mintha a túloldalon valami ismerős várta volna őt, nem pedig a fekete kiszámíthatatlanság. Négykézlábra ereszkedett és nekiindult a nyílásnak. A feje sokkal nehezebben ment át, mint a végtagjai. Mintha a fejének sűrűbb anyagon kellett volna áthatolnia, de nem adta fel és végül megérezte, hogy átkerült a másik oldalra az egész testével. Teljesen sötét volt. A fejlámpa fénye nem hatolt át ezen a sötétségen. Visszanézett abba az irányba, ahonnan jött, de nem látta a szobáját. Minden oldalról körbevette őt a sűrű feketeség.
“Hahó.” – mondta ki hangosan, hátha valaki meghallja.
A hangja messze szétterjedt, de válasz nem érkezett.
“Van itt valaki?” – próbálkozott ismét.
Úgy döntött nem áll fel, hanem marad a négykézlábra ereszkedett pózban és így folytatja útját. Elindult óvatosan előre, vagyis abba az irányba, amiről úgy gondolta, hogy az az “előre”. Kisvártatva meglátott maga előtt egy vékony fénycsóvát. Amikor közelebb ért, látta, hogy a fény a padlóban lévő kör alakú lyukon szűrődik át. Lehajolt és átnézett a kis lyukon. Egy szobát látott maga alatt, amibe besütött a reggeli fény.
Pont maga alatt egy kényelmesen nagy ágyat látott, ami úgy nézett ki, mintha épp most kelt volna ki belőle valaki. A párnán még látszott a fej lenyomata, a takaró pedig kissé gyűrötten, félbehajtva feküdt az ágyon. Az ágy mindkét oldalán alacsony éjjeliszekrények álltak, az egyik szekrényen gyógyszereket látott és egy pohár vizet, a másikon pedig egy szép Tiffany lámpát.
Egy személy jött be a szobába és rádobott néhány ruhát az ágyra. Wens meglepődve vette tudomásul, hogy Bekát látja. Felismerte teste görbéit, amik mindig is tetszettek neki. A bolyhos fehér papucsot viselte a lábán, testét mélykék selyem köntös takarta. Nyilvánvalóan épp készülődött valahová, mert levetette a köntöst, és hagyta leesni a földre. Wens előtt feltűnt a csipkés fekete bugyija és a bugyihoz tökéletesen passzoló melltartó. Beka mozdulatai gyorsak, de egyáltalán nem kapkodók voltak. Szűk farmert húzott magára és egy egyszerű fehér toppot. Felkapott az éjjeliszekrényről egy hajgumit, és hanyagul lófarokba fogta össze a haját, majd kezébe vette az előkészített pirulákat, és egy rutinos mozdulattal lenyelte őket, leöblítve őket a vízzel. Wens nem értette a látottakat. Soha nem látta Bekát gyógyszert szedni. A lány még utoljára belenézett a ruhás szekrény ajtajára ragasztott tükörbe és eltűnt Wens látóteréből.
Ezután sokáig nem történt semmi, Wens bízott abban, hátha Beka visszatér, de a szoba üres maradt. Wens tovább kúszott a padlón, most már fogalma sem volt, hogy a saját szobájához képest milyen irányba. Kisvártatva ismét egy fénycsóvát látott és gyorsan odasietett hozzá. A lyukhoz közel hajolt, hogy minél többet lásson. Ezúttal egy irodának tűnő helyiséget látott meg. Pont alatta egy masszív fa íróasztal állt, rengeteg papírral beborítva. A bőr irodaszékben egy idősebbnek kinéző férfi ült, Wens rálátott a feje tetején lévő kopasz részre. Úgy tűnt, hogy a férfi ideges, néha dühösen rácsapott az asztalra, intenzíven püfölte a számítógépe billentyűit, majd a monitoron megjelenő grafikonok láttán újra és újra a fejéhez kapott.
“Mi lesz így velem? Mi lesz a céggel?” – hallotta a férfi hangját.
A helyiségbe egy nő lépett be, akit Wens elsőre nem ismert fel, viszont az ismerősség érzetét keltette benne.
“Itt van még néhány kimutatás.” – mondta kicsit feszült hanggal és a férfi kezébe adott pár papírt.
“Köszönöm.” – válaszolta a férfi, de alig nézett fel a nőre, aki tanácstalanul ácsorgott az asztal előtt.
“Beszélnünk kell erről.” – szólt a nő és leült az íróasztal előtt álló székre. Ekkor Wens felismerte őt. Ez az anyám! A nő körülbelül a harmincas évei végén járhatott, Wens gyorsan fejben kiszámolta, hogy ő ebben az időben körülbelül 5 éves lehetett.
“Majd beszélünk róla, ha ezt megoldottam.” – rázta le hidegen a férfi.
“De ezt nem tudod megoldani egyedül, segíteni akarok.” – győzködte tovább a nő.
“Menj el kérlek Mary. Beszélünk később.”
A nő elkezdte tördelni az ölébe tett kezeit, majd felállt és kiment a helyiségből. A férfi még sokáig nézte az ajtót, amit a nő halkan becsukott maga után.
Wens ismét elkezdett mászni egy új irányba. Nemsokára ismét feltűnt egy fénycsóva, de ez jóval nagyobb volt, mint az előző kettő. Amikor közel ért egy viszonylag nagy kör alakú lyukat látott meg a padlóban. Ezen kényelmesen átfért volna az egész testével.
Pont maga alatt ismét egy puhának kinéző ágyat pillantott meg. A szoba “férfias” hangulatot árasztott az inkább sötét és egyszerű bútorok, a sok elektronikai kütyü és a sci-fi plakátok miatt a falakon. Wens úgy ítélte meg, ha leugorna, viszonylag biztonságosan landolna az ágyon. Nem volt kedve tovább botorkálni a sötétben, úgyhogy megvalósította a tervét és leugrott. Otthonosan érezte magát a szobában, mintha csak ő rendezte volna be a saját ízlésének megfelelően. Közelebb ment a könyves polchoz és megtalálta a sok könyv között az összes általa is kedvelt könyvet. Kinyitotta a toló ajtós szekrényt, és bár arra számított, hogy férfi öltönyök, pólók és farmerek fognak sorakozni benne, tévedett. A szekrényben szépen sorba rendezett női ruhák lógtak.
“Te ki vagy?” – szólalt meg mögötte egy női hang. Wens ijedten hátrafordult és elszégyellte magát, amiért más személyes dolgai között kutakodott éppen.
“Wens.” – válaszolta egyszerűen, mert nem tudta hirtelen mi mást mondhatna. Főleg azért nem, mert a nő, aki megszólította ugyanaz a nő volt, akit az előbb a kis lyukon keresztül az irodában látott. Épp az anyjával állt szemben, aki szemmel láthatóan nem ismerte őt fel.
“Hogy jöttél be a szobába?” – kérdezősködött tovább a nő, de nem tűnt ijedtnek, pedig épp egy számára idegen férfi állt a szobájában.
“Onnan.” – mutatott Wens a mennyezetre, de ahogy felnézett látta, hogy a lyuk, amin érkezett már nincs ott.
“A fenti emeletről?” – érdeklődött a nő.
“Igen. ” – válaszolta gyorsan Wens. – “Ne haragudjon a zavarásért.”
“Semmi baj.” – rázta meg a enyhén a fejét, mintha el akarta volna hessegetni a rossz gondolatokat. Ekkor Wens észrevette, hogy a szoba ablaka nyitva van. A nő nyilván ezzel magyarázta Wens jelenlétét a lakásban.
“Szeretne valamit kérni?” – törte meg a kínossá nyúló csendet a nő.
“Csak megismerni Önt.” – mosolyodott el Wens. Egész testét elöntötte a bizsergés, ugyanaz, amit a falon átnyúláskor érzett. Itt áll előtte az anyja, akivel ebben a valóságban nem ismerik egymást, nem állnak egymással rokoni kapcsolatban, nincs az a sok emlék, érzet, tapasztalás, ami a közös utukon összegyűlt. Wens számos sérelmet hordozott anyjával szemben, amiket halála pillanatáig nem tudott kimondani felé, és amik távolságot teremtettek közöttük. Amikor anyja meghalt, úgy érezte már nem is érdemes ezekkel foglalkozni. De a sérelmeket anyja nem vitte magával a sírba, hiszen ezek nem az ő sérelmei voltak, hanem Wensszé.
Mi lett volna, ha nem anya-fia kapcsolatban állnak egymással? Mi lett volna, ha az anyja egy “random” nő a világból, akivel összefutott volna valahol az utcán vagy a munkahelyén? Szimpatizált volna vele? Elment volna vele kávézni? Kíváncsi lett volna az életére, a gondjaira, az ő sérelmeire, amiket a fia okozott neki? Megrázó élmény volt látni az anyját a közös múltjuk nélkül, látni őt nem anyai szerepben, hanem nőként, alkalmazottként, valakinek a feleségeként és talán valaki más anyjaként. Óriási szeretet ébredt benne eziránt a nő iránt, aki ugyanolyan gyarló életet élt mint ő, akinek volt tőle független múltja és jövője.
ÖNISMERETRE HASZNÁLT ÍRÁS
Írj egy jelenetet, ami a következő szituációra van alapozva – a szereplő egy ajtót talál a hálószobájában, ami az előző este még nem volt ott. Hová vezet ez az ajtó?
Ha szeretnél értesülni a friss tartalmakról, iratkozz fel a hírlevélre és a postaládádba érkeznek