Az utóbbi években rengeteg tartalmat fogyasztottam el a marketing témájában. Az abszolút kedvenceim közé tartozik Marie Forleo, Seth Godin, Oravecz Nóra és Domán Zsolt munkássága és követek több más olyan embert is, akik nem tanítanak ugyan a marketingről, viszont sokat lehet inspirálódni pusztán abból, ahogy a saját bizniszük marketingjét tolják. A nehézségem mindezen évek alatt ott volt, hogy még a nulladik marketing tanácsot sem tudtam kivitelezni, mert ahhoz el kellene hinnem magamról, hogy értéket adok és itt elakadt a tudomány. Vannak jópáran körülöttem, akiket látom, hogy tehetségesek, értéket tudnának adni a világnak, és annyira el vannak kaszálva abban, hogy önmagukat értéknek fogják fel, hogy egyszerűen nem bírnak eljutni a marketing startpontjáig és elkezdeni beszélni arról, amit kínálnak. Ez a terület különösen érdekel engem, ezért is írtam le ezt a blogot, ami az “azzal keressem a pénzem, amit szeretek csinálni” témakörből való. Ez egy körülbelül 6 éve futó projekt az életemben. Ha te is ezen az úton jársz és érzed, hogy k*va nehéz ezt összehozni, akkor érdekes lehet számodra ez az olvasmány, ha másért nem hát azért, hogy tudd, nem vagy egyedül az ehhez a témához kapcsolódó nehézségekkel. Reményeim szerint ez igazából egy cikk sorozat lesz, ha közben nem adom fel 🙂 De pont erről akarok most írni.

 Nem iratkoztam be a B-school programba. 365 nap az újabb kapunyitásig.

Idén negyedszer nem iratkozom be Marie Forleo B-school programjába. Évek óta követem Marie munkásságát, ugyanis coachként és motivációs előadóként a fő küldetése abban segíteni az embereket, hogy azzal keressék a pénzt, ami a küldetésük, szívügyük, amiben a legjobbak és amiben megismételhetetlenek.  Tonnányi ingyenes és nagyon értékes anyagot tol ki magából rendszeresen, de van ez a B-school ugyebár… Egyszer évente nyitja meg a program kapuit, és ez fizetős termék. Egy szó mint száz, évek óta úgy érzem, hogy marha jó lenne részt venni ebben a programban, hogy ez valami olyasmi, ami valóban segítene nekem, DE minden évben eddig ugyanaz volt a helyzet. Nincs rá pénzem, és nem is tudom kitalálni hogyan legyen.

Amikor ebben az évben ismét elengedtem ezt a projektet, az elengedésből megszületett egy elhatározás is. A jövő évi nyitásig végignézek annyi Marie Forleo (MF) videót, amennyit csak bírok és azokból építkezek. Ugyanis szerintem nem azzal van az elsődleges baj, hogy nincs pénzem arra a programra, hanem azzal, hogy egy csomó minden annyira keresztben áll bennem, hogy megkockáztatom, ha most valaki kezembe nyomna 2000 dollárt és rögtön beiratkoznék, akkor sem feltétlenül tudnék mit kezdeni vele.


MF#1: hogyan legyen pénzünk abból, ami boldoggá tesz? 

Hát akkor ugorjunk is neki ennek a projektnek. Elsőként egy nagyon rövid blogbejegyzést olvastam el, amiben MF három végtelenül egyszerű tanácsot oszt meg azzal kapcsolatban, hogy az örömteli tevékenységet, hogyan lehet összekapcsolni a pénzkereséssel.  https://www.marieforleo.com/2009/03/how-to-turn-happiness-into-money/ Ez a cikk amolyan napló bejegyzés a blog kapcsán felmerült gondolataimból.

A három tanács:

  1. Csináld azt, amit szeretsz csinálni
  2. Tedd az üzletelést veled örömtelivé
  3. Segíts az embereknek anélkül, hogy valamit várnál érte cserébe

 Ad1. Csináld azt, amit szeretsz csinálni.

Ehhez az első szeretettel csinálás ponthoz Marie javaslata az, hogy “szoktasd rá magad arra, hogy olyan sok szenvedéllyel csináld {a válalkozásodat}, hogy az emberek már a neved megemlítésétől is izgalomba jönnek.” Ebből a mondatból főleg a “szoktasd rá magadat” szókapcsolat a fontos, ugyanis ez lejelöli, hogy a folyamat nem véletlenszerű. A szenvedély önmagától nem fog átalakulni kereső tevékenységgé, ugyanis belső engedély kell ahhoz, hogy azzá tudjon válni! És itt van a kutya elásva az én esetemben (is).

Szabad a szenvedéllyel foglalkozni?

A  szenvedély résszel nincs baj, hiszen ha olyan tevékenységet csinálok, amit szeretek, abban van szenvedély. Az elakadásomat máshol látom, mégpedig abban a kérdésben, hogy van-e belső engedélyem azzal foglalkozni, ami szenvedélyt ébreszt bennem, illetve, hogy ezt az engedélyt mitől teszem függővé?

Elsősorban felfedeztem a függést attól, hogy a családom és a párom értéknek fogják fel, amit csinálok. Messzire vezető kérdés, hogy hogyan választok párt, akit ezek nem érdekelnek, vagy hogyan születtem olyan családba, ahol senki sem ír annyit, mint én és ezért egyszerűen szokatlan és furcsa ez a tevékenységem, és persze arra sincs példa a felmenők között, hogy valaki az írásból megélt volna. De nem ezek felgöngyölítése most a cél, hanem pusztán ez a függési mozdulat, hogy TŐLÜK várom el, hogy validálják a szenvedélyemet és annak meglátása, hogy ez mit csinál az olvasóval a másik oldalon.

Vajon mit gondolnék Oravecz Nóráról, ha ugyanezt csinálná?

Könnyebb kívülről magamra ránézni úgy, ha elképzelem, hogy egy általam ismert és témában otthon lévő emberre hogyan reagálnék, ha ő mondaná ugyanezeket, mint én most. Például elképzelem Oravecz Nórát, vagy Marie Forleo-t, hogy azt mondják gátoltak az alkotásban és nem is alkotnak, mert a családjukat vagy az aktuális párjukat nem érdekli kellő mértékben a munkásságuk. Mit gondolnék/éreznék én mint olvasó, ha ezeket a sorokat olvasnám tőlük? Azt, hogy BAKKER ÉN ITT VAGYOK és olvasom a soraidat! Az én jelenlétem nem számít neked?

Ebbe a tükörbe nézve jöttem rá, hogy mennyire kevéssé tudom látni a már meglévő olvasóimat, mert óriásira kinagyítva nézem azt a fájdalmat, hogy akitől elvárnám az elismerést, onnan nem jön. És egyébként is, teljesen meddő elvárni az elismerést, vagy kicsikarni azt valakiből…. és nem csak meddő, erőszakos dolog is. Lejövök erről a szerről 🙂

Tegnap az FB-n szembejött Fiala Borcsa új Drill c. könyvének felvezető szövege: “Nagyon-nagyon vártam ezt a pillanatot, hogy nektek is megmutathassam. Rengeteg érzelmem, gondolatom, tapasztalatom, beszélgetésem van benne… nagyon izgulok, szóval, tessék. Nektek írtam.”
Nektek írtam“. Sok szeretet sugárzik ebből a két szóból az olvasó felé. Ilyesmit jó olvasni…

És csak hogy ne legyen annyira egyszerű a mozgás ebben a belső labirintusban, miközben ácsingózok arra, hogy a családom és párom értékeljék az írásaimat és oda legyenek értük, ugyanezzel a lendülettel az esetleges elismerésüket nem tudom befogadni, mondván, hogy az anyám biológiailag kódolva van arra, hogy szeressen engem, tehát az ő véleményére nem lehet számítani, akik pedig valóban szeretnek engem, azoknak teljesen mindegy, hogy írok vagy nem írok, mert ők ettől függetlenül szeretnek. Szóval igazából semmi sem tölt, se idegenek, se ismerősök elismerése, mert mélyen bennem az a hit van, hogy úgysem ér semmit, amit csinálok. Ezzel a hittel van a baj, nem azzal, hogy ki mit mond az írásaimról, vagy egyáltalán eljut-e hozzá valaha. Ez a belső hit csinálja meg azt, hogy nem lehet megtalálni a saját helyemet, hanem állandóan másvalakik életébe vágyódom, vagy másvalamire, ami éppen van.


Hogyan fogom szabotálni az utat? Mert már most tudom, hogy biztosan fogom…  

Elindultam tehát azon az úton, hogy MF videókat fogok nézni 2020-ban kitartóan és meg is valósítom a bennük foglaltakat. Ugyanez a kitartás kellene egyébként ahhoz is, ha befizettem volna magamat a programba, tehát pont ott vagyunk, ahol lenni kell. Gondoltam írok már most egy listát arról, mik a legesélyesebb forgatókönyvek, amik miatt ez a lendület meg fog törni:

  1. Értéktelen vagyok” forgatókönyv: történik valamilyen helyzet az életemben, amit úgy fogok interpretálni, hogy egy értéktelen emberi lény vagyok, akinek semmi haszna, semmi keresnivalója az élők sorában – szar vagyok, nincsenek meg a kellő képességeim, “gagyi” amit létrehozok (volt egy tanárom, aki ezt a gagyi szót úgy tudta mondani, hogy legszívesebben a hátralévő életemben már nem alkottam volna meg semmit, csak hogy ne kelljen soha többet szembesülnöm az alkotásaim “gagyiságával”)
  2. “Jó legyek” forgatókönyv: meg fogok akarni felelni más szerepeimnek (barátnő, csoporttag, családtag) és az attól való félelem miatt, hogy ők megharagszanak rám és elhagynak, kitagadnak, ellöknek maguktól, ha nem töltök velük időt, inkább lefaragom a saját igényeimet
  3. Inkább dolgozz” forgatókönyv: elhitetem magammal, hogy valami hasznosabbat kellene csinálnom, amivel valóban pénzt keresek (elkezdem “irogatásnak” titulálni ezt a tevékenységet, gondolom így a betűkből kiolvasva is hallod az ebben rejlő gyilkos lenézést)
  4. “Ők az élő bizonyíték” forgatókönyv: kihegyezem a figyelmemet arra a 7 milliárd emberre, akit nem érdekel, amit írok, és ez mellett eltörpül még akár az 50 is, akiket igen. “Az a 7 milliárd ember nem tévedhet” alapon levonom a logikus következtetést, hogy valami baj van az írásaimmal, és jobb lenne az egész világnak, ha nem csinálnám
  5. Úgyis mindegy” forgatókönyv: a lét teljes értelmetlenségének tudatállapotába zuhanok – úgy fogom érezni, hogy nem haladok semerre sem, hogy már azt sem tudom merre indultam, hová akarok eljutni és főleg minek menjek oda, és mégis mi változik, ha odaérek?
  6. “Ezzel már elkéstél, babám” forgatókönyv: a szégyen alá temetem magamat, hogy ennyi évesen, ilyen képességekkel már valahol nagyon máshol kellene tartanom a sikerességben, pénzben, szakmai elismertségben (ja igen, a “nem vagyok szakmailag felismert – elismert” – bármit is jelentsen ez aktuálisan is egy kedvenc agyonbaszó gondolatom)
  7. “Csak rabolom mások idejét, és szegények a felém való jóindulatból ezt nem merik elmondani nekem” gondolattal totálisan leértékelem az olvasó ítélő képességét.

Ezek nem sima negatív gondolatok ez egy komplett világ- és önkép, amiből ezek a gondolatok mint logikus következtetések fakadnak. Kiírtam a falamra, hogy “kegyelmezz meg magadnak”. Ezekhez a gondolatokhoz tényleg kegyelem kell sokszor…  és az is tud segíteni, amikor elcsípem ezeket történés közben és meg tudom nevezni A NEVÉN, hogy éppen melyik forgatókönyvvel próbálom szabotálni a szándékomat. Ezt a cikket kishíján elkaszálta az A, C és F kombó 🙂


Ad2. Tedd az üzletelést veled örömtelivé

“Ha választanod kellene kettő összehasonlíthatóan kompetens szolgáltató között, akik közül az egyikkel Örömteli (nagy Ö-vel) az együttműködés a másikkal meg olyan mint nézni a festéket száradás közben, melyiket választanád?” (MF)

Az a kérdés merült fel bennem, hogy mi az, amitől én jól érzem magam, amitől én magam boldog vagyok, életteli, szenvedélyes (érdekes figyelni, hogy minden alkalommal megcsap a szégyen, amikor leírom azt a szót, hogy “SZENVEDÉLY”. Mintha valaki szex közben figyelne engem az ablakból és látná, hogy mit művelek. Érdekes párhuzam…)

Amit biztosan tudom, hogy emeli a boldogság szintemet instant módon, azok a pörgős, szenvedélyes, riszálós zenék. Pl. https://www.youtube.com/watch?v=HCjNJDNzw8Y. Megjegyzés magamnak. Előkapni a kedvenc zenéimet, ha leesik az energiaszintem.


Ad3. Segíts az embereknek anélkül, hogy valamit várnál érte cserébe

“Amikor boldog vagy, természetes módon válsz bőkezűbbé és segítőkésszé.”

A “boldog” szón akadt meg a figyelmem most és azon, hogy tudom-e engem mi tesz boldoggá. A párkapcsolatban nagyon tisztán szoktam látni a boldogtalanságomat, mert ez mindig vádként fogalmazódik meg a másik felé, hogy nem tesz engem boldoggá, nem tudja mire lenne szükségem, ha tudja is, nem tudja megadni stb. De ez már csak következmény. Én tudom biztosítani azokat a feltételeket magamnak, hogy jól érezzem magamat? Ritkán. Például boldoggá tenne, ha adnék magamnak engedélyt arra, hogy kiengedjem magamból a világba azokat a dolgokat, amik bennem “zsizsegnek”, de ahelyett, hogy áldásomat adnám rájuk, inkább sorolom az indokokat, hogy miért nem helyénvaló alkotni, adni, és ezért adott esetben pénzt is kapni.

Na kérem, ha ide elértünk és te ezt olvasod, akkor a cikk megszületett, megírtam és meg is osztottam.  Magamnak írtam és neked.


Bevásárlókosár0
Nincs termék a kosaradban!
Vásárlás folytatása
0