Egy masszás alkalmából volt szerencsém egy férfihoz, aki nagyon nem kertel azt illetően, hogy mit és hogyan mond ki. Ez egyrészt nagyon fasza, mert legalább nem kell gondolkodni azon, hogy hátsó szándékai és nem kimondott érzései lennének, másrészt viszont igencsak mellbevágóak tudnak lenni a dolgok, amik így elhangzanak a szájából.
Nagyon profi, ami a munkáját illeti. Biztos kézzel találta meg azokat a pontokat rajtam, amik megnyomása után le tudtam volna ugrani kapásból a masszázs asztalról. Diagnosztizál, átlát, masszíroz, szétmasszíroz, helyrerak…. és beszél. Az első alkalommal, amikor nála voltam, körülbelül 20 perc után azt mondtam neki, hogy “Figyi. Inkább ne beszélgessünk.” mert annyira felháborítottak a dolgok, amiket mondott. Sőt, ha jól emlékszem, akkor nem is mondtam ki ténylegesen ezt a mondatot, csak simán bedurciztam és abbahagytam a beszélgetést. Azonnal vette a lapot és a masszázs hátralévő részét csendben töltöttük.
Tegnap megint nála voltam és vagy az Everness tudatosítási effektje hatott rám, vagy nem tudom micsoda, de végre a felháborodásom mögött képes voltam meglátni azt is, hogy nem véletlenül nyomogatja bennem ezeket a gombokat és hogy egyáltalán nem érintenének meg a szavai, ha nem érezném őket igaznak. Ez egy ezer éves bölcsesség és már milliószor hallottam, de amikor előállt a stresszelő körülmény még véletlenül sem jutott eszembe. Kapásból azt mondtam magamban, hogy “Ez a csávó egy tapló.” és ennyivel le is volt zárva a dolog.
Már megint a pénzről beszélt és arról, hogy a nők mennyire hajtanak a pénzes pasikra. Hogy a haverja vett egy jobb autót és egyből nyüzsögtek körülötte a csajok, hogy neki volt egy barátnője, aki azt mondta, hogy “Te nagyobb részt fogsz fizetni a lakbérből, mert te jobban keresel…”, elhangzott a “díszpicsa” kifejezés is, de a legjobban “a csaj már mindjárt az elején bebandzsított matekból” kifejezése tetszett (ezt a matek zseni exbarátnőjére mondta, aki nem egyenlő részben akarta osztani a lakbért). Mondtam neki, hogy felléphetne stand-up műsorban azzal a szóáradattal, ami jön belőle. Az ember nem is számít ilyesmire egy masszőrnél… Ráadásul olyan érzésem volt, hogy a szavait és nézeteit nem csak hallom, hanem egyenesen belemasszírozza őket az izmaimba. Nem mondtam neki, de azt gondoltam, hogy a csajnak igaza volt. A pasik tényleg jobban keresnek és a nők nem tehetnek arról, hogy ugyanazért a munkáért kevesebbet kapnak. Ez nem bandzsítás a munkáltatók részéről? És amikor GYESen vannak és gondoskodnak a gyerekekről? Akkor is majd egyenlő részben osztjuk a költségeket?
Nyilvánvaló volt számomra, hogy erre a pénzes témára nagyon rezonálok. Egy zsákba dobott minden nőt, holott én például mindig is próbáltam a saját lábamon állni, céget alapítottam és soha nem akartam valaki autójában díszpicsa lenni, azt meg már végképp soha nem ejtettem ki a számon, hogy “Édesem! Tankold meg az autómat, kérlek.” Viszont a szövegelése azonnal eszembe juttatta az egyik ex-barátomat, akivel miután szakítottam és átment rajta az első szomorúság hullám, nekem állított dühösen, hogy a nők csak a pénzre hajtanak és ha Merdzsóval állítana be és kurva sok pénze lenne, akkor tuti biztos, hogy másképp vélekednék róla. Azóta is nagyon jó barátságban vagyunk (nem ez az ominózus beszélgetés tette helyre a dolgokat), csak úgy látszik neki is a pénz témája valamiért érzékeny terület volt és velem kapcsolatban eszébe jutott. De miért éppen velem kapcsolatban??? Emlékszem, hogy abban a helyzetben is szörnyen fel voltam háborodva és azt éreztem, hogy a büdös életben nem akarom őt többet látni, ha egy olyan nőnek tart engem, aki csak a pénzre hajt.
A masszázs asztalon fekve megláttam, hogy a saját dühöm alatt van egy valós hiedelem és gondolat. Egy érzés, amit szar beismerni, de attól még igaz. Kurva jó érzés, ha egy pasi alám adja a széket. Tudom, hogy azért a helyért nem kell megküzdenem, nem kell nekem megtalálnom, nem kell a kisujjamat sem mozdítanom, hanem ő odahozza nekem és tálcán kínálja. Akik ismernek engem, azok tudják, hogy én közben egyáltalán nem vagyok ilyen. “Én majd mindent egyedül megoldok.” típusú nő vagyok és már több férfival sikerült éreztetnem azt, hogy igazából nincs funkciójuk az életemben és hogy én tök jól el vagyok a segítségük nélkül is (főleg a pénzügyi segítségük nélkül). Csak most sikerült meglátnom, hogy ennek a viselkedésnek egy óriási félelem a mozgatórugója, mégpedig az, hogy nekem igenis szükségem van egy férfira és nagyon jó érzés, ha ő az, aki hazahozza a mamutot és nem nekem kell kimennem levadászni. Különben nem hiszem, hogy van olyan tevékenység (a megtermékenyítésen kívül), amit egy nő ne tudna megcsinálni, ha nagyon akar. Szóval a félelem, hogy én ne tudnék levadászni egy mamutot teljesen alaptalan és ezt már a férfiak is rég elhitték, szóval abba lehetne hagyni a bizonygatást….
Csak a masszázs végén voltam képes meglátni, hogy a masszőr szavai valami teljesen másról szóltak, mint amit én feltételeztem és amit én kihallottam belőlük. Nem arról szóltak, hogy minden centet le akart verni a barátnőjén és hogy soha nem mentek el vacsorázni anélkül, hogy ne fizettette volna ki a barátnőjével a saját részét. Ezt csak én akartam hallani a szavaiból… Igazából arról szólt, hogy nem szívből jött a matekozás, hanem volt benne egy nagyon is számító rész azt illetően, hogy gondoskodjon rólam a másik, mert ő ezt jobban tudja. “Nekem is megvan a saját lándzsám, de dobd inkább te a tiédet, hátha odaveszik és te úgy is jobban tudsz faragni magadnak egy újat” típusú logika van mögötte. Félelem motivált viselkedés volt a lánynál, amit még talán ő maga sem látott. “Én nem vagyok képes gondoskodni magamról. Ehhez egy férfi kell, mert ő jobban tudja, ő több pénzt tud keresni, ő ügyesebb, gyorsabb, erősebb…”
Már az utcán sétálva jött bennem egy érzés, ami az eddigi életemben teljesen idegen volt számomra. Együttérzés a férfi iránt a pénz keresését illetően…. Én ezt eddig esküszöm soha nem éreztem, ami nagyon megdöbbentő. A masszőr ezt úgy fejezte ki, hogy “…. persze kicsim, majd hazamegyek és szarok pénzt az új házra, amit akarsz.” Soha nem éreztem azt, hogy a férfiaknak megterhelő lenne a munka és a pénzkeresés! Valahogy ez magától értetődő volt számomra, hogy ők erre lettek tervezve és kész. Ők ezért erősebbek, mint a nők.
Felfedeztem magamban egy másik énemet, az eltartásra (vagy inkább azt mondanám, hogy a fenntartásra) vágyó énemet. Ez az Én soha nem akarta abbahagyni a munkát, soha nem akart otthon ücsörgő nő lenni, de szerette volna érezni azt a szabadságot, hogy én BÁRMILYEN munkát csinálhatok, akár olyat is, ami egy fillér hasznot nem hoz, mert majd a másik gondoskodik arról, hogy legyen hol lakni, meg legyen mit enni. Ebbe persze az is benne volt, hogy én nyugodtan szülhetek gyereket, mert a másik ott lesz, hogy ebben a törékeny időszakban gondoskodjon rólam (szerintem ez egy ősi berögződés, ami a fajfenntartáshoz kell, szóval ezt felül írni elég kemény menet). Lehet, hogy a nők agyában igazából a munka is ugyanazon a területen van, ahol a gyerek nevelés, tehát ugyanazok az ősrégi szabályok vonatkoznak rá, ha valaki erre nem tudatos. Elég szomorú beismernem, de ebben a felállásban a férfit valahol mélyen bennem egy eszköznek tekintettem. A saját és a faj fennmaradását szolgáló eszköznek… Mindjárt behalok, hogy ilyen érzések is vannak bennem! Anélkül, hogy ezt BÁRKI ilyen konkrétan megfogalmazná, valószínűleg erre rezonálnak olyan érzékenyen a férfiak, amikor a díszpicsákról van szó és arról, hogy ki fizeti a lakbér nagyobb részét. Mert egy nagyon szar érzés lehet, hogy eszköznek vannak látva ….
A tegnapi délutánon láttam meg először életemben tisztán, hogy a pénz keresése nekik sem séta a rózsakertben és hogy a magasabb fizetés gyakran azt takarja, hogy látástól vakulásig gályáznak, hogy bebiztosítsák a családot. Nekik is félelmetes lehet kimenni az őserdőbe, félelmetes lehet a mamuttal szembenézni és mindent feltenni egy lapra – vagy én vagy ő, de egyikünk tuti kinyúlik. Félelmetes lehet az érzés, hogy ha nem teljesít, akkor talán a család odaveszik…. Bennem eddig egyáltalán nem volt együttérzés ezt illetően. A férfiak ezt tudják, ők erre szakosodtak, ebben profik, ők nem félnek, nem sírnak, nem tartanak attól a mamuttól, hisz így lettek nevelve. Mennek, csinálják, hozzák. Mint egy jól működő gépezet. De ebben hol van a szeretet? Hol van a hála, hogy értem kimentél az őserdőbe és lehet vissza se jössz többet, mert ma éppen te húzod a rövidebbet?
Nagyon szuper, hogy az evolúció elmozdult abba az irányba, hogy ne a férfiak legyenek az egyetlenek ebben a nagy küzdelemben, hanem a nők is kiveszik a részüket és ugyanúgy munkába állnak, ugyanúgy pénzt keresnek, de nekem ez eddig inkább a “majd én megmutatom a világnak, hogy ugyanolyan eredményes tudok lenni, mint egy pasi” bizonygatásáról szólt, mint arról, hogy közösen teremtsünk valamit és könnyebb legyen ettől mindkettőnk élete. Abban kiegyezek, hogy egy férfinak talán könnyebb munkát találni, de hogy csinálni nem könnyebb, az holt biztos.
Érzékeny pont volt számomra az is, hogy már több nőtől halottam azt, hogy a férjük a GYES alatt a fejükhöz vágta hogy “Te csak babázol otthon.” Olyan érzésem támadt most, hogy ez kölcsönös, hogy talán a nőkben is van egy érzés, hogy “Te meg csak dolgozol.” , miközben ennek a két mondatnak tök ugyanaz a jelentése és az energiájuk semmiben sem különbözik egymástól! Felesleges lenne keresni, hogy melyik kijelentés volt előbb, de úgy érzem, hogy ha azt az érzést, ami most bennem van – az elismerést, a hálát, az együttérzést és a megértést a férfiak iránt, ami a pénzkeresést illeti (és ami ugyanarról szól, mint az ősidőkben a mamut vadászat) magammal tudom vinni a jövőbe is, akkor kétlem, hogy VALAHA egy pasi azt mondaná nekem, hogy “Te csak babázol otthon.” mert ugyanúgy tudná tisztelni azt, amit én csinálok, mint ahogy én tudnám tisztelni azt, amit ő csinál…