Egy váróteremben ülök, sűrűn potyognak a könnyeim. Nem tudom megállítani őket és kényelmetlenül érzem magamat, mert rajtam kívül senki sem sír. Én sem akarok, bátor akarok lenni, azt akarom érezni, hogy ez teljesen normális és helyénvaló, hogy itt vagyok. Anyu elmagyarázott mindent. Elmagyarázta, hogy mi lesz a kivizsgálás menete, elmondta, hogy kellemetlen, de csak rövid ideig tart. Elmondta, hogy egyik nő sem szereti, de kibírják. Elmondta, hogy gyorsan túl leszek rajta, aztán megint egy időre elfelejthetem és nem kell egyáltalán gondolnom rá. Akkor is félek, hiába tudom, mi fog rám várni.

17 éves voltam, a női orvosnál ültem, mert a ciklusom nem volt rendszeres. Pedig talán csak idő kellett volna neki hogy beálljon vagy valakinek meg kellett volna mutatnia az ebben rejlő erőt. Talán anyu félt, hogy valami komolyabb baj van, ezért elvitt. Először életemben kell levetnem a bugyimat egy férfi előtt és teljesen kitárnom magamat előtte… “Lazíts.” … Azóta ha valaki ezt mondja nekem, azonnal befeszül az egész testem. Tényleg nem tart sokáig, kellemetlen, de kibírható és madarat lehetne velem fogatni, amikor leszállhatok a kivizsgáló asztalról és visszavehetem a bugyimat. Antikoncepció felírva, beáll a ritmus kívülre, de belül elveszik. Egy külső erő szabályozza a nőiességemet, beveszem a pirulát minden nap, kihagyom, elkezdek vérezni. Megint elkezdem szedni, elmúlik a vérzés. Beveszem minden nap, kihagyom, vérzek… addig görcsök, szorítás a mellben. A tabletta megszünteti ezeket. Milyen praktikus és hasznos. Nem érzem előre, hogy menstruálni fogok, nem jelez a testem sehogyan sem. Csak megtörténik, külső-belső jelzések nélkül. Mintha a vér kívülről érkezne és nem belőlem. Nincs jelentése. A vér jelentését és fontosságát otthagytam az orvosi rendelőben azon a papíron, amin egész egyszerűen az orvos felírta nekem a saját ritmusomat.

Eltelik egy év. Na? Megnézzük hogy megy – e nélküle is? …Igen….. kihagyom, elhagyom, a hely a polcomon ahol a tabletta szokott lenni üres marad. A vérzés sehol. Nincs meg bennem a ritmus, elveszítettem a fonalat. Félelem. Nem vagyok igazi nő…. kell a tabletta ahhoz, hogy az legyek. Akkor kipróbálunk egy másikat. Mit szólsz?… Oké….. Megint van ciklus. Beveszem, kihagyom, vérzek, beveszem, kihagyom, vérzek. Rajtam kívül történik. Nincs ciklus előtti agybaj sem idegbaj, minden simán megy. Eltelik egy év. Na? Kihagyjuk? … Oké. Válaszolom szégyenlősen. Már csak attól is elpirulok hogy egy férfival beszélgetek a ciklusomról. Szégyellem magamat előtte. A saját anyám előtt szégyellem magamat, nem még egy férfi jelenlétében, aki előtt le kell vetnem a bugyimat és teljesen kitárni magamat előtte. Elhagyom a tablettát, elmarad a ciklus. Egy hónap, két hónap, három hónap, négy hónap. Semmi jele annak, hogy a testem él. Nem érzek semmit sem, nem érzem a női erőt. Hát akkor kipróbálunk még egy fajtát. Ez jó lesz fogamzásgátlásnak is. Van már barátod? …Igen…. válaszolom még szégyenlősebben. Az első barátom. A szexre még csak gondolni sem merek. Félek tőle, senki sem magyarázta el csak titokban megtalált újságból és könyvből jut el hozzám a hír meg az osztálytársaim viccelődéséből, aminek alapján nem tűnik valami vonzó dolognak. Farok, pina, megdugom, megcsináljuk…. hol van ebben az érzés? Hol van ebben a szerelem? Technikai manőver. A fiúk megteszik a lányokkal, a lányok kipróbálják, hogy aztán eldicsekedhessenek vele és egy különleges aura vegye őket körül attól, hogy ők már túlestek rajta, ők már tudják milyen, ők már beléptek a klubba. A klub ajtaja előtt ácsorgok. Be akarok én ide egyáltalán menni?

A tabletta megint beállít. Ez most már így lesz életem végéig? De azért praktikus és kényelmes. Belépek a klubba, legalább attól az egytől nem kell félnem, hogy teherbe esek. Mintha körbe lennék bástyázva, vastag falak vesznek körül. Semmi sem történhet velem. Semmi olyan, ami végzetes lenne. Nem érzem magamat, de legalább a ciklusom rendszeres. 28 napos, mint ahogy a könyvekben le van írva. Tudom, mert megkerestem a lexikonban. Akartam tudni, hogy milyennek kellene lennem, mi a norma, mi az a cél, amit el kellene érnem. Most már tudom. A 28 napra kell törekedni. Így találta ki a természet. Én miért nem tudok így működni? Nekem miért nem megy?
Aztán az egyik alkalommal rá merek kérdezni egy nőtől, hogy neki milyen. Azt mondja, hogy  60 napos a ciklusa. Nem tudja miért, de így van amióta először életében megjött neki. Születik egy kislánya. Természetes úton. Az orvos ugyan szólt, hogy kicsit nehézkes lesz ilyen hosszú ciklus mellett összehozni a gyereket, de ő nem hagyta hogy az orvos belepofázzon. Ő ismerte magát, érezte magát, érezte, hogy hogyan nyíljon, tudta hogyan engedje be magába az életet. Összejött… megszületett az új élet…. világra hozta és nem 28 napos ciklussal. Itt törött meg bennem a jég, a betonfal ami körbevett engem megrepedt. Létezik valahol az én ciklusom is? Létezik olyan, hogy talán máshogy működök, mint az a nő, akit a lexikon lapjain láttam lerajzolva? Létezek?

Most van 7 éve, hogy nincs tabletta. 7 évig volt. Emlékszem arra a pillanatra, amikor sétáltam az utcán és úgy döntöttem, hogy nem kell többé. Emlékszem a szürke járdára, emlékszem, hogy emberek mentek el mellettem az utcán, emlékszem az épületekre, amik mellett elhaladtam, emlékszem, hogy esőre állt az idő. És én minden egyes léptemmel biztosabb voltam abban, hogy nem kell többé a kis fehér tabletta, ami velem volt olyan sokáig és ami a nőiességemet jelentette. Eldöntöttem, hogy nélküle is be tud állni a ciklusom, eldöntöttem hogy így lesz. Eldöntöttem…. Így is lett. Nem egy könyvbe illő példa vagyok, nem 28 napos vagyok, nem a hold szerint működik a ritmusom, de működik. A saját ritmusában, a saját tempójában, jön és megy, tudatja velem hogy jön és észrevétlenül múlik…. A női erőm egy kis részét sikerült visszaszereznem. A darabokra tört cserép többi részét máig keresem….