Szeretnél olyan munkát, ami inspirál és pozitív hatással van a világra? Simon Sinek szerint ez biztosan nem érhető el azzal, hogy állandóan a konkurenciát akarod legyőzni.

Ha valami olyasmit szeretnél felépíteni, ami maradandó, másként kell gondolkodnod.

Simon Sinek egy olyan világ megalkotásában szeretne segédkezni, amelyikben minden ember azzal az érzettel kel fel és megy munkába, hogy inspirálja őt az, amit csinál, biztonságban érzi magát és a nap végén meg van elégedve az elvégzett munkával. Simon 2009-es TED beszédét “How great leaders inspire action” (Miként inspirálják a nagy vezetők a tetteket) több mint 46 milliószor nézték meg! 

Épp most szerezhető be Simon legutóbbi könyve The infinite game (A végtelen játék). Ebben a könyvben Simon egy már ismert tényt jár körbe, amit viszont az üzleti életben szinte mindenki figyelmen kívül hagy (és persze vannak remek ellenpéldák is), mégpedig az, hogy

igazából egy végtelen játékban veszünk részt az életünk során, csak tévesen azt feltételezzük, hogy véges.

Nem létezik olyasmi, hogy “győztes házasság”. A házasságban nincs nyertes és vesztes ember, nincs győztes barátság, amelyikben valaki nyerne és egészen biztosan nincs győztes vállalkozás sem, pedig nagyon sok vezető épp az ellenkezőjéről próbál meggyőzni minket, amikor olyan kifejezéseket használnak mint “piacvezetőnek lenni”, “legjobbnak lenni”, “legyőzni a konkurenciát”. De ilyen nem létezik! Pusztán abból az okból kifolyólag, hogy nincs meghatározott időkeret, és nincsenek meghatározott mutatók sem, amivel ki lehetne mutatni az abszolút győzteseket. Bizonyos határos időket meg szoktunk szabni, amin belül ki lehet valamit mutatni, de ez egy teljesen önkényes keret. Amikor elhisszük, hogy véges játékokat játszunk, akkor ennek törvényszerűen megvan a böjtje – a bizalom, az együttműködés, az innováció csökkenése és végül a cégek felbomlása. Simon könyvében arra keresi a választ, hogy hogyan érdemes vezetőként viselkedni a végtelen játékokban, valamint rámutat azokra a jelekre, amiből felismerhetjük a véges játékot játszó cégeket. Ezek ugyanis a mi életeinkkel és forrásainkkal játszanak, hogy minél jobb számokat érjenek el a könyvelésükben.

Simon felidéz egy emléket arról, amikor pár hónap különbségével előadott a Microsoftnál és az Applenél. A Microsoftnál szinte kizárólag csak arról hallotta beszélni a vezetőket, hogy miként tudna a cég az Apple fölé kerekedni, az Apple-nál pedig kizárólag arra fókuszáltak, hogy miként tudnak a tanároknak segíteni, hogy oktatni tudjanak, és a diákoknak segíteni, hogy tanulni tudjanak. Az egyik a konkurenciával volt elfoglalva, a másik pedig az előrehaladással. A Microsoftnál Simon kapott az előadása végén ajándékba egy Zune lejátszót, amikor az még nagyon nagy dolog volt. Simonnak nagyon tetszett az eszköz, magasan technológiailag fejlettnek értékelte, és hogy beletúrjon a darázsfészekbe, megemlítette az egyik Apple vezetőnek, hogy szerinte az új Zune sokkal jobb, mint az Apple iPodja (a Microsoft a Zune-t válaszként az iPodra fejlesztette ki). A vezető csak annyit felelt “Ebben biztos vagyok.” és tovább nem is firtatta a témát. Simon szerint az Apple remek példája a végtelen játékot játszó cégnek, amelyik elismeri, hogy vannak dolgok, amik nekik sikerülnek jól, és vannak, amik a konkurenciának. Igazából nem létezik “a legjobb” termék.

A végtelen játékos számára csak az létezik, hogy állandóan saját magánál legyen jobb, és természetesen figyelembe veszi a konkurenciát is, mint viszonyítási pontot, de nem az a célja, hogy legyőzze.

Amikor a végtelen játékban véges világszemlélettel játszunk, akkor szabotáljuk a saját ambícióinkat. A véges játékban a rövid távra koncentrálunk és gyakran megváltoztatjuk a stratégiánkat csak azért, hogy reagáljunk a konkurenciára, dühösek leszünk, ha ők jobban teljesítenek, ami hosszú távon kimeríti az erőforrásainkat, amik lehetővé tennék a hosszú távú túlélést. Az ilyen gondolkodású cégeknél igazából fárasztó dolgozni, és a jó emberek ki is lépnek belőlük. Simon szerint nagyon sok esetben a csőd bizonyos formája a cég öngyilkosságának, képtelenséget jelent a struktúrák építésére, a hosszútávú gondolkodásra, a jó csapatok felállítására. Főleg a nagy cégek hajlamosak arra, hogy a csődért a piacot hibáztassák. Igazából arról van szó, hogy képtelenek voltak előrelátni azt, ami a piaccal történni fog. A zeneipari cégeknek meggyűlt a bajuk, amikor elterjedtté vált az internet és a zenéket le lehetett tölteni. De mégsem a zeneipari cégek álltak elő az iTunes-al, hanem egy számítógépes cég. Az Amazon fejlesztette ki az e-book olvasókat, miért nem a könyvkiadók valamelyike? Miért nem a mozifilm gyártók vagy TV csatornák üzemeltetői találták ki a Netflixet?

Azért, mert túlságosan el voltak foglalva azzal, hogy megvédjék az üzleti érdekeiket a piacon, és nem voltak hajlandóak irányt változtatni és meglátni a piac igényeiben rejlő lehetőségeket.

Simon megkülönbözteti a stabilitást és a rezilienciát. A stabilitás azt jelenti, hogy jön a vihar, az épület meg sem mozdul. A reziliencia viszont azt jelenti, hogy a változás által él túl nehézségeket egy cég, és közben lehet, hogy teljesen formát vált. A végtelen játékban sokkal fontosabb a reziliencia, mert a stabilitás megtartásához egy bizonyos ponton egészen biztosan elfogy az erőforrás. Ennek legjobb példája a Victorinox cég, akiknek fő tevékenysége a Svájci bicska eladásából származott. Svájci bicskája szinte mindenkinek volt otthon Amerikában, viszont miután megtörtént szeptember 11.-ke, már szinte senki sem vett ilyen bicskákat, ugyanis tiltott lett ezekkel utazni repülőn a biztonsági szigorítások miatt. A Victorinox bevétele rohamosan lecsökkent, de a cég ahelyett, hogy azon kezdett volna el gondolkodni, hogy hogyan tudnak más piacokra terjedni, hogyan tudják máshogy pozicionálni magukat, hogyan tudják az új előírásoknak megfelelőnek varázsolni a bicskákat, egyszerűen profilt váltottak, és ma a Victorinox az utazó bőröndjeikről, óráikról és ruházatukról híres, miközben meghagyták a Svájci bicska profiljukat is, de sokkal kisebb mértékben. A Victorinox hosszútávra rendezkedett be.

Ha keményen dolgozunk valamiért, amiben nem hiszünk, akkor ezt stressznek hívjuk. Ha keményen dolgozunk valami olyasmiért, amiben hiszünk, akkor az szenvedélynek nevezzük.

Ez nem arról szól, hogy mennyi órát fektetünk bele valamibe, hanem arról, hogy valami olyasmi felé haladunk-e, amiben hiszünk, és ami a jövő egy idealizált verziója, amit talán soha sem érünk el, viszont érdemesnek érezzük rááldozni az egész életünket is, hogy afelé haladjunk. Bármelyik vezető, aki a végtelen játék szabályai szerint akar játszani, muszáj hogy fel tudjon ajánlani saját magának és az embereinek egy ilyen víziót. A vízió megfogalmazásában az a fontos, hogy ne valami ellen harcoljunk, hanem valamiért. Ne a szegénységet akarjuk legyőzni, hanem harcoljunk azért, hogy minden emberi lénynek meglegyen a lehetősége arra, hogy el tudja látni magát és a családját. Vagy szokták emlegetni a munkanélküliség csökkentését. Senki sem akar valaminek a csökkentéséért dolgozni! Az inkább inspirál minket, ha valaminek az emeléséért dolgozhatunk.

Alapvető emberi ösztönünk, hogy szeretünk építeni és létrehozni dolgokat, és utána élvezni munkák gyümölcsét.

Simon kitér arra a kérdésre is, hogy a cégekben jelentős mértékben jelen van az “etikai elkenés” (etical fading). Ez sokszor azt jelenti, hogy a cég egy picit átlépi az etikusság határát, érezzük mélyen belül, hogy ez nem oké, de hát olyan kicsi mértékben történt, hogy szemet hunyunk felette. Aztán ehhez hozzáadódik még egy kicsi, másik cég is megteszi, hiszen ez az előző is megúszta, és így végül elkezd elbillenni az etikusság nagyobb mértékben. Mi emberi lények meg vagyunk áldva a racionalizáció képességével, úgyhogy ezeket az etikai csúszkálásokat meg is tudjuk magyarázni: A főnököm mondta, hogy tegyem meg, nem mondhatok neki ellent. Valamiből meg kell élni. Így működik az üzlet, ilyen a piac. Nem illegális, amit csinálunk. És igen, a legtöbb dolog nem illegális, amit a cégek megtesznek, de ez azért is van, mert gyenge etikai keretek vannak belefogalmazva a törvényekbe, nem pedig azért, mert annyira rendben lenne a viselkedésük. És a legszomorúbb az, hogy sok esetben az etikai elkenést alkalmazó cégek és vezetőik nincsenek is tudatában tetteik következményeinek, szentül meg vannak győződve arról, hogy helyesen cselekednek, fel sem merül más opció, hiszen nem sértettek törtvényt! És ez teljes mértékben igaz! A legtöbb etikai félrelépés teljesen legális.

Pozitív példának Simon a Patagonia céget nevezi meg, akik nyíltan beszélnek azokról a károkról, amiket a gyáraik okoznak, bűntudatot éreznek emiatt és folyamatosan keresik az utakat, hogy ezeket a károkat csökkentsék. Sokkal mélyebbre ásnak le, mint a legtöbb cég, mert a termékeik alapanyagainak előállításánál is figyelnek az etikusságra és környezetvédelemre. Egy időben futott egy reklámjuk a TVben, amelyikben azt a szöveget használták, hogy “Ne vedd meg ezt a kabátot, csak ha valóban szükséged van rá“. És utána biztosítanak lehetőséget arra, hogy a már nem hordott kabátokat vissza lehessen hozni hozzájuk és ők újrahasznosítják. A végtelen játékra berendezkedett cégekben is vannak etikai félrelépések, nem ezek teljes hiánya jellemzi őket, hanem hogy a cég struktúrájába be van építve az ezekre való reagálás és korrekció. Hajlandóak lemondani arról a haszonról, amit a nem etikus, de közben teljesen legális tevékenység hozna. A legnagyobb etikai félrelépések az óriás cégeknél derülnek ki, ezekről hallunk, ezek kerülnek reflektor fénybe, de ugyanez történik kicsi cégeknél is, ahová nap mint nap bejárunk dolgozni és állandóan érezzük az érzést, hogy “valami nem kerek”.

Vezetni és működtetni egy olyan céget, amelyik egy “igaz ügyért” dolgozik, betartva az etikai elveket, és a végtelen játékra rendezkedett be egyáltalán nem könnyű. Sokkal egyszerűbb olyan cégeket vezetni, ahol a profit és a rövidtávú célok az elsődleges döntő tényező. Százszor könnyebb, és ez tény. Nagyon sok tényező nyom minket afelé, hogy a véges játékra rendezkedjünk be, nem egyszerű ezeknek ellenállni és azt mondani, hogy “nem, én ezt az egészet a végtelen játék szemszögéből fogom nézni.” Ehhez nagyon sok bátorság kell, és Simon szerint ez a bátorság abból származik, ha olyan emberekkel vagyunk körbevéve, akik hisznek bennünk és az ügyünkben, és akik ott vannak a nehéz pillanatokban is.

“Az életeink végesek, de az élet maga végtelen.  Mi vagyunk az élet végtelen játékában a véges játékosok. Mindegy, hogy mennyi pénzt keresünk és mennyi hatalmat birtoklunk, mennyiszer léptetnek minket elő, senki sem jelenthető ki az élet győztesének. Minden más játékban két választásunk van. Annak ellenére, hogy a játék szabályait nem választhatjuk szabadon, szabadon dönthetünk arról, hogy akarunk-e játszani, és hogyan akarunk játszani. Az élet játéka más. Ebben a játékban csak egy választásunk van. Megszületünk és ezáltal rögtön a játék részesei vagyunk. Az egyetlen választás amit szabadon meghozhatunk, hogy véges vagy végtelen gondolkodással veszünk benne részt.” (Simon Sinek)

Forrás: A cikk alapja a következő Marie Forleo videó (angol) : https://youtu.be/FfXEZbSP7w8

Bevásárlókosár0
Nincs termék a kosaradban!
Vásárlás folytatása
0