a eszembe jutott egy sok évvel ezelőtti érzelmi nehézségem, aminek tárgya az volt, hogy bár nagyon-nagyon szerettem a pszichológus nőt – Klárit, akihez jártam, és tényleg azt éreztem, hogy törődik velem, lát engem és szeret is, mégis belecsavarodtam abba az elképzelésbe, hogy bizonyára azért szeret, mert fizetek az ülésekért. Ha nem fizetnék, akkor ő nem ücsörögne ott velem, és ebből kifolyólag, bár úgy tűnik szeret, ez mégis hazugság. Erre egyszer rá is próbáltam, és tényleg nem volt hajlandó eljönni kávézni velem, amit utólag tök jónak éreztem, hogy tartotta stabilan és megbízhatóan a keretet, de akkoriban ezt bizonyítéknak éreztem, hogy „tényleg igazam van”.
Dolgoztunk ezzel a témával vele és abban az időben ennek lehántottam egy rétegét, ma viszont egy másik összefüggésben jutott eszembe, ugyanis ez még mindig aktív téma bennem, amit onnan tudok, hogy néha fel szokott bennem merülni egy-egy kliens mellett annak a félelme, hogy vajon mikor fog előhozakodni azzal, hogy „csak a pénzért érdekel engem az, hogy mi van vele„.
Észrevettem, hogy „a pszichológusom valójában csak azért szeret mert fizetek neki” pont ugyanaz a hiedelem, mint amit gyerekkoromban gondoltam anyámról, hogy biztos csak azért szeret engem, mert az anyám – egyrészt biológiailag programozott erre, másrészt meg kötelessége, hiszen én vagyok a gyereke. Apám szeretetéről meg nem is elmélkedtem, mintha az nem is lett volna létező fogalom. Csak utólag veszem észre, hogy ebből az elképzelésből hiányzik annak a biztos tudása, hogy szerethető vagyok. Nem azért, mert valakit kényszerítenek erre a hormonok, vagy mert kényszerítem én (azzal, hogy fizetek neki), hanem csak úgy magától, mert egy csomó értéket talál bennem, vagy egy csomó értékes időt tölt el velem. Ennek a belső bizonyosságnak a hiánya többféle módon torzítja a képet.
Az egyik torzítás az, hogy kénytelen vagyok manipulációval megszerezni mások szeretetét, hiszen maguktól nem adják. Az egyik fő manipulációs eszközöm a „jó vagyok” séma – jól viselkedem, nem küldök el senkit sem (hangosan) a picsába, kitalálom, hogy mások mit szeretnének látni rólam és azt szállítom, nem konfrontálok másokat túlságosan, nem mondom nekik, hogy mit ne csináljanak velem (csak ha már oltári módon átlépnek a határaimon, addig pedig egy csomó mindent lenyelek). Mostanában érzetem szerint jelentős elmozdulást tudtam tenni annak érdekében, hogy egyre kevesebb legyen rajtam az ilyen maszk. Ajánló: Teal Swan arról beszél ebben a videójában, hogy a nők legnagyobb akadálya a megvilágosodás útján a pont ilyen jellegű manipuláció, amiről most írtam. A másik torzítás pedig az, hogy a pénzt is a manipuláció eszközének kezdem el tekinteni, amivel én kényszerítek másokat vagy a pénz által érzem magamat kényszerítve, hogy megtegyek dolgokat nekik.
Ha ugyanerre az egész szeretet sztorira rátekintek abból a feltevésből, hogy szerethető vagyok, akkor például Klárival kapcsolatosan fel sem merül, hogy csak a pénz miatt szeret. A pénz egyszerűen csak megcsinálja a keretet, amiben szerethetjük egymást – vele épp ez volt a speciális megegyezett keret, hogy kéthetetne ücsörögtem vele egy órát a terápiás szobájában. Ha megvan annak az érzete, hogy szerethető és értékes vagyok, akkor a pénz mozgása nem a leglényegesebb attribútum kettőnk között, hanem a találkozásunk milyensége és minősége lesz az. Illetve nem pont ő lesz az a személy, akitől elvárom, hogy akarjon velem a terápiás szobán kívül is találkozni és bizonyítsa be, hogy akkor is szeret, mert egyrészt nincs mit bebizonyítani, másrészt pedig ez a kapcsolat nem arra való. Már maga az igény csúszik, mert erendően nem neki szól, hanem anyámnak. De még anyám felé támasztani ezt az igényt is zsákutca, mert ő megadott mindent, amit tudott. A sor végén én magam állok, valójában saját magamtól várom a feltétel nélküli szeretet.
Ennek a kérdésnek az egyre nagyobb tisztázása (mert nem állítom, hogy ezt egykörösen ki lehet oldani és máris tisztában lenni mindennel) azért fontos, mert befolyásolja azt, hogy segítőként hogyan viselkedek a térben, milyen szerepekbe állok bele, hogyan képzem az áraimat, mit gondolok arról a pénzről, ami köztem és a kliens között gazdát cserél.
Korábban is foglalkoztam már ezzel a témával. Ha olvasnál többet, itt megtalálsz egy korábbi bejegyzésemet: A terápia és a pénz