Leszólt hozzám a mennyekből az aktuális múzsa és ezeket a sorokat küldte nekem: “Mire megtanulsz énekelni, dalod már rég nem arról szól. (Fodor Ákos)”  Azt hiszem jelen pillanatban semmi sem jellemezné jobban a kialakult helyzetet.
Körülbelül hét évvel ezelőtt találtam ki, hogy elmegyek egy barista kurzusra Pozsonyba. A barista a kávé szakértője. Akkoriban 5000 koronába került egy pár napos képzés, ami most megfelel körülbelül 170 EUR-ónak. Sulis voltam, nem volt túl sok fölösleges pénzem és éppen a Közgazdaságtudományi egyetemen tanultam, szóval semmilyen összefüggésben nem volt a dolog az akkori életemmel. Kívülről nézve egy gyorsan tovaszálló hóbortnak tűnt az ötlet, ami az égadta világon semmiben sem fog engem segíteni a céljaim elérésében (hogy boldog és gazdag legyek :)))) Ezért nagyon gyorsan el is temettem ezt az ötletemet, hallgatva a bölcs tanácsadókra a környezetemben. Miért akarnék pincér lenni, ha lehet majd a suli után egy jól fizetett irodai állásom? Logikusnak tűnt az érv…
Az egész barista fellángolást egy Londoni nyár hozta az életembe 2005-ben. Az unokatestvérem akkoriban már egy pár éve ott élt. Valahogy egyértelmű volt, hogy kávézóban fogok munkát keresni és pontosan tudtam azt is, hogy melyik kávézóban szeretnék kikötni – a Starbucksban. Ebben is az unokatestvéremet követtem, mivel ő is egy Starbucskban dolgozott (többek között). Két hét keresgélés után, sikerült megvalósítanom ezt az álmomat és 4 hónapot az életemből a kávé világában töltöttem. Megtanultam tejet habosítani, cappuccino-t, esspresso-t, Latte Machiato-t és különböző jeges italokat készíteni. Minden héten más és más országokat látogattam meg a kávé által, mivel kötelezően részt kellett vennünk a kávékóstolásokon. Kenya, Sumatra, Guatemala, Ethiopia… Sajnos a legtöbb, amit ezekről a kávékról el tudtam mondani az az volt, hogy szép a csomagolásuk 🙂  Én ugyanis nem szeretem a kávét. Hiába kóstoltam meg akármennyi “blend”-et és próbáltam érezni a különböző aromákat bennük, számomra csak egy ihatatlan folyadék maradt. Ettől függetlenül, ami igazán hatalmába kerített, az az illat volt. Szinte mámoros állapotba kerültem akárhányszor megérkeztem munkába és beléptem a kávézóba az utcáról, vagy amikor megcsapott a frissen őrölt kávé illata,  esetleg a frissen elkészített kávés ital illata. Imádtam…. szenvedéllyel készítettem a kávét, mert nagyon szerettem a kávézóban lenni. Életem talán legjobb nyara volt. Nem is éreztem azt hogy dolgozok. Egy nagy fiesta volt számomra a pult mögött eltöltött idő. Nem tudom meddig maradtam volna, ha otthon nincsenek kötelezettségeim, de hát várt otthon a barátom és a suli is. Vissza kellett jönnöm (vagyis én akkor úgy éreztem, hogy meg KELL tennem. Elképzelhetetlen volt számomra hogy megszakítsam az iskolát és az is, hogy szakítsak a barátommal. Ezek az alternatívák pont annyira kivitelezhetőnek tűntek, mint mondjuk egy hétvége a Marson). Hazajöttem hát….Forrás: http://www.fixxcoffeehouse.ie

Teltek az évek és a “pincérnő akarok lenni” álmom valahogy nem halványult. Persze közben minden a terv szerint haladt, úgy ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Befejeztem az iskolát, kezembe adták a diplomát és mehettem a nagy világba. Kaptam egy irodai állást és minden sínen volt. De a Starbucks szelleme nem tűnt el. Visszavágytam abba a világba, hiányzott a kávé illata és az az érzés, amit azon a nyáron éreztem, hogy egy végtelen fiesta az élet és én boldog vagyok… Egyszer – kétszer nekifutottam annak, hogy munkába álljak, mint felszolgáló (alias pincérnő), de egyszer sem jártam sikerrel. Végül megelégeltem a helyzetet és elhatároztam, hogy végre megvalósítom a “nagy amerikai álmot” és elmegyek egy profi barista kurzusra. Így találtam rá a Barista Hungary-ra, ami elsőre nagyon szimpatikus és színvonalas volt, de megint hagytam, hogy az ár eltántorítson engem. Kellett jó pár hét, hogy megemésszem, de aztán bejelentkeztem.
Ahogy közeledett a tanfolyam, egyre jobban azt éreztem, hogy én nem akarok oda menni. Ezt a gondolatot hangosan még csak kimondani sem mertem, mert teljes agyrém volt, hogy ennyi éven keresztül álmodoztam róla, de mire a küszöbére kerültem a nagy álomnak, meg akartam futamodni. Nem félelemből. Ismerem a félelmet jól, és ez nem az volt. Egyszerűen azt éreztem, hogy nekem ez nem kell az életembe, hogy nem erre vezet az út és hogy megspórolhattam volna a 400 EUR-ot. De már nem mertem visszafordulni, mert közben a Sexual grounding-on megszületett a tökéletes üzleti terv is, amely szerint elvégzem a tanfolyamot, nyitok egy saját kávézót, amiben végre alkalmazom magamat mint felszolgáló, majd belekezdek egy agresszív terjeszkedésbe és kiszorítom a piacról azokat a kávézókat, amik nem akartak alkalmazni engem. És hát az üzleti terv, az üzleti terv. Nem lehet csak úgy a kukába dobni :))))

tea

Forrás: http://gonc.jobbik.hu

Hétfő reggel. A tanfolyam első napja. Mivel az elutasítást leszorítottam a tudatalattimba, a tanfolyam kezdésére sikeresen megnyilvánult egy nagyon erős náthában. Az orrom teljesen bedugult, a szemeim égtek, fáradt voltam, alig mozogtam, legszívesebben csak aludtam volna. Az egyetlen dolog, amit élvezni tudtam a kávéban, az illat, teljesen megszűnt számomra. Vagy száz zsebkendőt elhasználtam a nap folyamán és az információk csak nagyon kevés része ragadt meg bennem. Képtelen voltam odafigyelni bármire is. Megtanultunk presso-t készíteni, ami külön művészet volt úgy, hogy közben még az orromat is gyakran meg kellett törölnöm. Marhára bizalom gerjesztő lettem volna ilyen állapotban egy igazi kávézóban. A kialakult helyzet nagyon ismerős volt számomra. Ilyenek voltak az egyetemen töltött éveim is… Ülök betegen egy előadáson és azt érzem, hogy:
– “Én nem ide tartozom, én ebben nem akarok részt venni, én ezt nem akarom és nekem ez egyáltalán nem hiányzik az életemből.” 
Erre azonnal érkeztek is a válaszok:
– EZT TE VÁLASZTOTTAD!!! SENKI SEM KÉNYSZERÍTETT!  Ha már egyszer belekezdtél, akkor fejezd is be. Már befizetted a tandíjat, akkor legalább szenvedd végig, majd biztos jó lesz valamire ez is. Döntsd már el végre, hogy mit akarsz…..  – a jól ismert belső bátorító szövegem, ami sikeresen tetőzni tudja a már amúgy is szar helyzetet.

Persze a mélyen felmerülő érzéseimet nem mertem megosztani, mert szégyellettem, hogy ennyire nem tudom, mit akarok (holott pontosan tudtam, hogy mit akarok – nem akartam ott lenni :)) A bemutatkozó körben azt mondtam, hogy a saját kávézó felé kacsingatok, de ez már csak egy korábbi érzés kimondása volt, nem volt semmilyen összefüggésben az aktuális állapotommal. Csak hagytam, hogy sodorjanak az események magukkal.
A változást az Egyetemista éveimhez képest az hozta, hogy azóta már eltelt pár “önismereti év” és most már meg tudtam részben változtatni a régi mintát. Már nem egy Marsra utazáshoz hasonlított a “Nem.” kimondása. Teljesen racionálisan levezettem magamban, hogy lehet hogy hülyének fognak nézni engem a többiek, hogy felállok és kimegyek a teremből, bukva a 400 EUR-ot, de megtehetem. Ez is egy opció. Ez megnyugtatott és utat nyitott a többi gondolatnak és érzésnek is. Pontosan láttam, hogy én betegítettem meg magamat és hogy ezzel az állapottal próbáltam létrehozni a teljes elszigeteltséget a környezetemtől. Az orrom kimondta helyettem a nem-et, ha már én nem voltam képes rá. Ott voltam, de mégse fogadtam be szinte semmit. Köztem és a környezetem között húztam egy jó vastag falat.

greta

Forrás: http://gonc.jobbik.hu

Mikor ezek tudatosultak, akkor már könnyebb volt elindulni a gyógyulás felé. Könnyebb volt elképzelni, hogy a levegő akadálymentesen végighalad az orromon és hogy én kapcsolatba lépek azzal a környezettel, amibe megérkeztem. Eljutottam gondolatban egészen arra a szintre, hogy képes voltam játéknak tekinteni a tanfolyamot. Nem egy kötelező vizsgatételnek és nem is bizonyítandó feladatnak, hanem valaminek, amit kedvtelésből csinálok, csak úgy, mert jó esik… Ez feloldotta bennem részben azt a kényszert is, hogy “valamit kezdjek” a tanfolyammal, hogy valamit csináljak, ha már egyszer elvégeztem, mert annak nincs értelme, hogy a fiók mélyére süllyesztem és soha többet vissza sem emlékszek rá. Úgy éreztem kötelességem tényleg nyitni egy kávézót, vagy minimum elhelyezkedni valamelyikben. Úgy nem adhatom fel az egészet, hogy meg sem próbáltam…. Mekkora faszságok…. Miért ne adhatnám fel? Miért ne süllyeszthetném a fiók mélyére? Miért ne tehetném meg, hogy elvégzem a tanfolyamot aztán elmegyek ingatlan ügynöknek? Miért ne érezhetném az első percben, hogy ez nem az én utam, még akkor is, ha már 7 éve tartok ez felé a cél felé? Miért ne tehetnék megint egy 180 fokos fordulatot? Ezek mind megengedett cselekedetek. Elismerem hogy külső szemlélő számára talán megzavarodottságnak, határozatlanságnak, pénz pazarlásnak vagy egy átgondolt koncepció hiányának tűnhetnek, de ez miért baj? Én cikcakkban, körkörösen, magába visszaforduló vonalakban szeretek haladni előre 🙂 That is my style… Na jó, ez volt a marketing szöveg, ami eladja a szart is, de jól hangzott :)))))  Aztán jött a múzsám, akinek meg mertem írni, hogy igaz hogy erre a pillanatra vágytam már 7 éve, de mire megérkeztem, úgy érzem, nem is itt kellene lennem és hogy ettől teljesen beszámíthatatlannak érzem magamat. Ő azt válaszolta, hogy egyáltalán nem így látja a helyzetemet és megosztotta velem az axiómát, ami egy – pár szóban megmagyarázott mindent és helyrerakta a kuszaságot.

    Így kezdődött el egy felismerésekkel teli hét, amit majd legközelebb megírok mert most rohannom kell az utolsó, hatodik barista tanfolyam napra….. :)))

Még egy utolsó gondolat a rohanás előtt:

    Tegnap találkoztam egy “Klubtársammal” a “hogyan húzzuk le magunkat sikeresen az önpusztító gondolatokkal” klubból és mondott nekem egy nagyon jó technikát. Azt mondta, hogy az összes önmaga ellen fordított gondolatát az email végén egész egyszerűen átfogalmazta pozitívra. Istenien hangzott az ötlet, szóval most pár szóban ezt megtenném.

szep

Forrás: http://kriszteso.com

“Adri, nagyon ügyes vagy, hogy elmentél erre a tanfolyamra! Fénysebességgel felismerted az ezzel kapcsolatos érzéseidet és meghallottad a belső hangot, ami azt mondta, hogy nem ezt kerested. Dicséretes, hogy ettől függetlenül maradsz, mert tudod, hogy a fontos dolgok bármilyen forrásból érkezhetnek és néha furcsa köntösbe öltöznek. Azonnal belekezdtél az öngyógyításba is, hogy minél előbb bekapcsolódhass a csoportba és  kíváncsisággal tekintesz az elkövetkezendő napokra. Örülök neked :)))) “

Bevásárlókosár0
Nincs termék a kosaradban!
Vásárlás folytatása
0