Tegnap egy nagyon szép és lelket megnyugtató zongora órában volt részem. Marika néninek csak annyit tudtam mondani az óra végén, hogy “Ma nagyon jól éreztem magamat.”, de azért ennek a mondatnak van egy bővebb verziója is, ami most következik 🙂

30 éves koromban kezdtem neki a zongorázás tanulásának és azonnal visszaköszöntött minden, amit a gyerek koromban megoldatlanul hagytam. Visszaköszöntött a félelem, megfelelési kényszer, néha közben pánik és elfutni – elbújni vágyás, amiért teljesítenem kell valamit, amit elvárnak tőlem (vagy amit én várok el magamtól). Marika néni nem állt ostorral a kezében felettem, nem kiabált rám, nem ütött pálcával a kezemre minden elhibázott hang után én mégis féltem nála lenni és nála zongorázni. Az agyamban egyszerűen nem létezett az a kép, hogy neki nincsenek velem szemben elvárásai. Ebből egyenesen következett az a feltételezés, hogy ha ezeknek az elvárásoknak nem felelek meg, akkor nem fog engem szeretni. Egyetlen egy pillanatra sem féltem a büntetéstől. A kapcsolat elveszítésétől annál inkább… Azt feltételeztem, hogy ha nem leszek okos, ügyes és szorgalmas, akkor nem leszek érdekes számára, mint tanárnak. Falra hányt borsó lesz a velem együtt töltött idő. Unalmas, fáradtságos, “ezt már tudnod kellene” típusú találkozás. Elkezdtem dolgozni ezekkel a félelmekkel, mert nem akartam feladni a zongorázást és azt sem akartam, hogy satuba zárt lélekkel járjak ezekre az amúgy örömteli alkalmakra.

Visszaemlékeztem minden féle régi sztorikra, amikor hülyének éreztem magamat, amikor esetleg kinevették a többiek azt, amikor nem tudtam valamire a választ, vagy nem elég gyorsan sajátítottam el a tudást (például az életem első sítúráján én szolgáltam példának arra, hogy “hogyan ne” síeljenek a többiek). Segített a munka ezekkel az emlékekkel, de a legnagyobb áttörést ez az egyszerű logika hozta:
“Mitől félek?”
“Hogy elrontom a zongorázást.”
“És akkor mi történik?”
“Marika néni csalódni fog bennem.”
“És akkor mi történik?”
“Már nem fog szeretni többé.”

Sad ClownEnnyire egyszerű és elemi egy gyerek gondolkodása, mert nyilvánvaló volt számomra, hogy ezt nem a felnőtt lelkemből gondolom, hanem a gyerek mivoltomból. Elrontom – csalódik bennem – már kevésbé szeret, mint eddig. Amikor ezt tudatosítottam és a felnőtt nézőpontomból néztem meg, akkor már tudtam, hogy ez nem igaz. Gyerek koromban sem volt igaz, de egy gyereknek nincs felnőtt lelke, hogy erre rá tudjon nézni. Neki csak a szülő, nevelő, tanár lelke szolgál referencia pontnak. Ennek a tudatosítása szinte azonnal egy másfajta lelki állapotot idézett elő bennem. Már nem volt például létszükséglet az, hogy Marika néni szeressen engem. Még ha beigazolódna is a félelmem, akkor sem történne semmi. Az élet menne tovább, én életben maradnék, folytatnék mindent ott, ahol abbahagytam. Csak egy gyereknek létszükséglet a felnőtt szeretete, mert anélkül halálra van ítélve a teste és a lelke is. Egy felnőttnek nem létszükséglet, mert már meg tudja teremteni saját magának is a körülményeket az élethez.

1370293317_house-of-cardsVégre azt tudtam mondani magamnak, hogy “ÉN ilyen vagyok. Ez vagyok most, így játszok most. 10x elrontom míg a darab végére érek, lefagyok, elfelejtem hol tartottam, megakadok, kiesek a ritmusból, nem tudom elolvasni a kottát, nem tudok folyamatosan játszani.” MOST ez van 🙂 Időközben egy ember, akit nagyon közelinek érzek magamhoz kérte, hogy majd egyszer zongorázzak neki. Az egyik oldalon iszonyatosan nagy vágy ébredt bennem, hogy ezt megtegyem a másik oldalon egy ezzel megegyező beton fal épült, ami meggátolta a történést. Ugyanis vele szemben is azt éreztem, hogy egy tökéletes képet kellene elé tárnom, egy hallgatható zongorázást, amiben nincs hiba. Minél közelebb áll hozzám valaki, annál nagyobb a megfelelési kényszer. Minél jobban szeretek valakit, annál hamarabb romokba dől a kártyavár és még azt sem tudom neki megmutatni, amit egyébként tényleg tudok. Pedig a valóságban ez PONT FORDÍTVA van! Minél közelebb áll hozzánk valaki, minél tisztább a szeretete, annál nagyobb lehet a szórás. Annál több mindent tud elfogadni bennünk, sőt…. pont úgy tud elfogadni, ahogy vagyunk, nem amilyenek akarnánk látni magunkat a tökéletes állapotunkban (itt felmerül egy elég komoly szembenállás is, ha számomra nem ugyanaz a tökéletes és jó, mint számára).

tumblr_l9bdq93R2W1qcpzsso1_500Erre a tiszta szeretetre és elfogadásra koncentrálva előszedtem a mobilomat és feljátszottam a zongorázásomat, úgy ahogy volt. Hibákkal, megakadásokkal, szünetekkel… A felvétel használhatatlan, mert nagyon szar a mobilom, de ettől eltekintve igazi felszabadulás volt számomra! 🙂 Azonnal megszületett bennem egy elhatározás. Ezt akarom megmutatni Marika néninek! Ezt az állapotot, a hibásat, akadozósat. Az összes eddigi órán egy teljesen más elhatározással mentem. A tökéletes, hibátlan állapotot szerettem volna megmutatni neki, mert azt feltételeztem, hogy csak az a jó és értékelhető. Egész addig úgy gyakoroltam otthon, hogy ha elhibáztam, akkor újból kezdtem játszani a darabot. Mert az már nem volt tökéletes, nem volt értékelhető, ha volt benne hiba. De minden egyes újrakezdés egy “nem voltam képes rá” érzést eredményezett belül. Ezért elkezdtem azt csinálni, hogy ha el is rontottam, megpróbáltam túlnyomni magamat a hibán. Felülkerekedni, felvenni újból a fonalat. Néha ez azt eredményezte, hogy vagy fél percig csendben ültem, mert képtelen voltam kitalálni, mit is kellene csinálnom. Ilyenkor szokta Marika néni az órán azt mondani, hogy “Kezd újból, mert kiestél.” Ami érthető és egyébként működik, mert néha a lendület “átvisz”  a problémás részeken, csakhogy ez meggátol abban, hogy megéljem az elakadást és az ebből származó tovább haladás élményét! Meggátol abban, hogy érezzem a saját erőmet, hogy én KÉPES vagyok helyrehozni a hibát, amibe belekerültem, hogy képes vagyok kitalálni a megoldást, VAGY ha a másik segít nekem túljutni a problémás részen, akkor tudom, hogy elég értékesnek tart ahhoz, hogy plusz energiákat fektessen belém és foglalkozzon velem. Nem azt kell megtanulnom, hogy hogyan csináljak meg valamit hibátlanul, hanem hogy mit csináljak a hibákkal! A “hibátlan” eredmény azért jön létre, mert megtanultam kezelni a hibákat! Például milyen jó lenne, ha a suliban felelés közben valaki megakadna kezébe vehetné a könyvet és kikereshetné azt a részt, amit elfelejtett. Mert ez pontosan megmutatná azt, hogy egyáltalán otthon előszedte-e a könyvet! Ha foglalkozott vele, akkor tudja hol keresse a választ, pontosan emlékszik arra a szövegrészre. Szerintem jó dolgokat akar a suli a gyerekektől, a tudást akarja átadni, csak nem jó “kényszerítő” eszközökkel éri ezt el.

handsAz órára már egy teljesen más önképpel mentem. Azzal a képpel, hogy TUDTAM, hogy nem tudom eljátszani tökéletesen 🙂 Meghagytam az esélyét annak, hogy összejön, egyáltalán nem zárkóztam el ettől, de nem vártam el magamtól. A harmonikus, hibátlan, összeszedett játék egy melléktermék. Egyszer csak megjelenik, ha valaki sokszor eljátszott valamit hibásan, korrigálta a hibákat, megoldotta őket és folytatta tovább a játékot.
Ezért volt az óra tökéletes. Jelen tudtam lenni az igazi mivoltomban és érdekes, hogy így már Marika nénitől sem féltem. Sőt, éppen a hibáim voltak a kapcsolódási pontok! Nem azok választottak el bennünket, hanem azok hoztak össze! Ő eddig is így szemlélte szerintem a dolgot, én kóvályogtam valahol nagyon messze ettől az állapottól 🙂 Felszabadító érzés volt nem tudni valamit tökéletesen és nem is akarni tökéletesnek lenni. Eddig gyorsan akartam haladni, újabb és újabb darabokat tanulni, mert ez volt számomra a mérce, hogy jó vagyok, hogy ügyes és szorgalmas és ezek végett szerethető. Most meg már harmadik órán ugyanazoknál a daraboknál időzünk, mert még mindig nem az igazi 🙂 És én ennek örülök! Mert ez tényleg a valóság, ez úgy érzem megfelel mindannak, ami bennem van, annak ahol most tartok…

gradeMost látom csak igazán, hogy a jegyekkel való értékelés mekkora hasadásokat tud létrehozni a lélekben. Szenved a rossz tanuló, de a jó tanuló is. Ezt én eddig is éreztem, de teljesen irracionális volt, hogy miért szenvedtem attól, ha jó jegyet kaptam a suliban. Sokszor volt, hogy nem ébresztett bennem örömöt. Azt éreztem, hogy elválaszt például a rosszabbul tanulóktól, vagy azt, hogy most már ezt a szintet kell hoznom legközelebb is, vagy azt, hogy megtanultam amit kértek tőlem, de ha egy hét múlva megkérdik, már fogalmam sem lesz arról, amiből feleltem. Akkor meg mi a francot értékeltek? Mi volt a teljesítmény ebben, ha a tudás nem maradt meg? Akkor teljesen jogtalanul kaptam azt a jegyet, ami iszonyatos nagy bűntudatot keltett bennem. Közben én egyáltalán nem voltam magolós típus!!! Nekem értenem kellett, amit tanultam, de akkor sem tudtam az agyamban raktározni hosszú időn keresztül annyi információ anyagot, mint amit megtanultunk. Törvényszerű volt, hogy a 80% simán elfelejtettem. Ha egy gyerek belső elvárások nélkül ügyes, akkor az más tészta, de szerintem nagyon sok jó jegyekkel rendelkező tanuló olyan mint én. Szorongással, elvárásokkal és félelmekkel teli. Nem lehet hibázni, mert én jó tanuló vagyok, már beraktak ebbe a skatulyába. Elveszik a kapcsolat, a kapcsolódás lehetősége, mert egy jegy nem sok mindent mond el a jellemről, a belsőről. A szorgalom egy nagyon jó dolog, de ha én azért vagyok szorgalmas, mert rettegek attól, hogy mi lesz, ha nem leszek az, akkor az már mindjárt más képlet. Erre egy jó példa az, amikor felhívtam Marika nénit, hogy nem rakhatnánk-e át az órámat, mert nem volt időm otthon gyakorolni. Meglepődött a kérésemen, mert azt mondta, hogy a diákjai fele otthon maradna, ha csak azok jönnének el, akik gyakoroltak. “Gyere nyugodtan. Tudunk így is dolgozni.” Nekem ez a kimenetele a szituációnak nem is létezett! Fel sem merült bennem! Nem tudtam elképzelni, hogy én felkészületlenül is jó vagyok, hogy úgy is “tud velem mit kezdeni.” Pedig tud. PONT ÚGY TUD! 🙂

Hangos csörömpöléssel tört össze bennem a kép magamról, mint jó diákról, de jó volt hallani ezt a csörömpölést. Felszabadított, élettelivé tett, még a csintalanságot is éreztem magamban, a vágyat, hogy tologassam a határaimat. Jó így… jobban tudok szeretni így…. magamat is, másokat is …. 🙂Forrás: http://hdw.eweb4.com

Bevásárlókosár0
Nincs termék a kosaradban!
Vásárlás folytatása
0