Forgatókönyveink ismétlődése

Forgatókönyveink ismétlődése

Egy nagyon érdekes önismereti projektbe fogtam bele. Elhatároztam, hogy csinálok egy Podcastet a Spotify-on, mert a Spotify számomra egy kiemelt platform, amiről azt képzeltem, hogy ott csak a nagyon profik vannak meg a zenészek. Magamat egyikbe se soroltam ezek közül és ennél fogva a Spotify „no go” zónává változott – Oda nem megyünk.
Úgy döntöttem megtöröm ezt a képzetet a fejemben, és feltöltök oda podcast epizódokat. Ezt meg is csináltam, de senkivel nem osztottam meg, hogy előbb még bátorságot gyűjtsek, meg kipuhatoljam, hogy egyáltalán tetszik-e nekem ez az irány, és ennél fogva, hogy fenn tudom és akarom-e tartani a hosszabb távon.
Tapasztalatom szerint a legtöbb platformra igaz (próbáltam már FB-vel, Instagrammal és Youtube-al is), hogy ha feltöltesz oda valamit és nem szólsz róla senkinek, akkor nem is találják meg az ismerőseid és mások sem. Ezt arra az esetre értem, amikor létrehozol egy teljesen új oldalat vagy fiókot. Azért akartam ezt kihangsúlyozni, mert korábban mindig attól a fantáziától féltem, hogy kirakok valamit és futótűzként elterjed. Ennyi tapasztalat után most már inkább az van bennem, hogy bárcsak ennyire egyszerű lenne… 
Vissza a Spotify-hoz. Elhatároztam, hogy 40 elkészített epizód után fogom veletek megosztani, mert addigra már biztos leszek abban, hogy ez menni fog. Most a hatodiknál tartok és azért írtam az elején, hogy érdekes önismereti projekt, mert UGYANAZ a forgatókönyv játszódik le bennem, mint amikor megosztom másokkal is azt, amit teremtek. Itt a hatodik epizódnál merült fel először az a gondolat (ami később még jó sokszor fel fog jönni), hogy „szar ez az egész … zsákutca …. nem vezetnek sehová az epizódok … minek csinálom …. nem hoz pénzt, csak nyomom bele az energiámat …”
Egészen eddig azt gondoltam, hogy ezek a gondolatok azért jelennek meg bennem, mert elkezd rámnehezedni a „világ elvárása”: milyennek kellene lenni a tartalmamnak, hogy tessen és hasznos legyen. Most kiderült, hogy ezekhez a gondolatokhoz NEM KELLENEK MÁSOK ???? A forgatókönyv jelenetei szépen sorban ugyanúgy futnak le, mint ha már megosztottam volna az eddigi epizódokat is veletek és feltételeznék valamilyen gondolatok róluk a fejetekben.
Egyrészt ultra szar volt szembesülni ezzel a szokásos forgatókönyvvel, másrészt meg azt hiszem ezekután tisztábban látom a belső mozijaimat.
Levél a szigorú és prűd belső anyámnak

Levél a szigorú és prűd belső anyámnak

Anya,ember vagyok,és ezért minden emberi mocsok, amit másokban elítélsz bennem is megvan.Nem vagyok csak a kedves jó kislány fodros szoknyában,nem vagyok mindig igazmondó,hazudok, ha a helyzet úgy kívánja,letagadom az érzéseimet,büdös, amikor szarok,vannak szexuális...

bővebben
A békáról, aki fa akart lenni

A békáról, aki fa akart lenni

Zöld kicsi béka, aki az erdőben él. Mindegyik fa sokkal magasabb nála és ő tudja, hogy soha nem lesz akkora, mint ezek a fák, ami azért baj, mert ő számára elérhetetlen marad az a világ, amit a fák látnak, az a szög, amiből  a fák látják a világot, az a magasság,...

bővebben

Nem akartam látni, ami van

Nem akartam látni, ami van

Nemrég alkalmam nyílt órákon keresztül megfigyelni, tudatmódosult állapotban, hogy két külön valóság az, ami van és az, ami lehetne (vagy lesz valamikor a jövőben). Ez az élmény repedést hozott létre a magamról alkotott fantáziákban, és eléggé földhözbaszó élmény volt.
A fixálódás arra, ami lehetne, mert annyira elviselhetetlen az, ami van sokkal elterjedtebb jelenség az életemben, mint amit be akartam eddig ismerni magamnak. Például fekszem az ágyon, azt érzem, hogy nem bírok és nem is akarok megmozdulni, de közben látom a fejemben, ahogy Adri felál az ágyról és elkezd valamit csinálni. De a testem továbbra sem mozdul. Ettől függetlenül fut tovább az alternatív valóság képe a fejemben, amelyikben felálltam és elindultam. De közben nem indulok el, és ez a valóság és realitás, amit tudomásul kellene venni és megérkezni belé.
Vagy vegyünk egy másik példát. Egy gardrób rendezéssel foglalkozó videóban hallottam azt a tanácsot, hogy érdemes kidobni a szekrényből azokat a ruhákat, amiket a fantázia énünk hord. Ezek tipikusan azon a ruhadarabok, amiket megveszünk, mert majd biztos beleférünk, vagy majd egy vagány estén felveszünk, de közben a realitás az, hogy azóta se vettük fel, pedig ott lóg 2 éve. Ezeket a ruhadarabokat a fantázia énünknek vettük meg, ami LEHETNE, de valójában nincs.
Ugyanez igaz a könyvekre is, amiket ugyanez a fantázia énünk vesz meg. Már látjuk is magunkat, ahogy olvassuk azt a könyvet, érzékeljük azt a valóságot, hogy mennyivel okosabbak és tájékozotabbak leszünk, miután elolvastuk, de a testünk azóta se mozdult meg és a könyvek évek óta ott állnak a könyvespolcon olvasatlanul.
Egy csomó mindent képzelek magamról a párkapcsolatban is. Hazudok magamnak arról, hogy milyen szerepeket tudhatnék betölteni a párom mellett, hogy mennyire vagány és dögös és extrovertátl leszek, meg gondoskodó és nyitott. A valóság pedig az, hogy egy viszonylag szűk repertoárt tudok betölteni azok közül a női szerepek közül, amelyeket magamról fantáziálok. És amíg azzal vagyok elfoglalva, hogy hogyan legyek más, nem tudok az lenni, ami eleve vagyok. (ami logikus, mivel pánikszerű félelmet kötök ahhoz, hogy önmagam leyek, mivel azt nem gondolom elégnek).
A testem nagyon sokszor introvertált, háta közepére nem kívánja az emberek társaságát, szívesen beszélek és megosztok innen a számítógépem túlsó feléről és boldoggá tesz, hogy elolvasod, amit írok, de író-olvasó találkozót nem tartanék. A fantázia énem igen, ő kurva vagány és nyitott.
Repedés keletkezett a pénzről alkotott fantáziámban is ugyanezzel a lendülettel. Rengeteg megnézett videó és elolvasott szó után kialakult a gazdag énem fantáziája. Mint ponteciális valóság, ami elérhető. És tényleg igaz, hogy létezik ez a potenciális valóság, meg tényleg igaz, hogy akár az is lehetne, de nem az van. Teljesen mást csinálok a hétköznapok szintjén, mint amit képzelek magamról. A fantázia énem a gazdagság teremtésének útján halad, a testemet pedig meg sem mozdítom (értsd nem változtatok a valóságon, ami van).
Bár elérhető potenciálisan annak lehetősége, hogy vitális idős asszonnyá öregedjek, akinek megvannak a fontos kapcsolatai, rendszersen összejár a barátnőivel, anyagilag bebiztosított és még 90 évesen is dolgozik a hivatásában, meg kellett látnom, hogy a legmélyebb vájat az életemben abba az irányba mutat, hogy egyre inkább zárjam a világomat, ne legyenek barátaim (a férjemen kívül, ha időközben nem hal meg), épp hogy annyi pénzem legyen, hogy szerény életet éljek és ez egyben azt is jelenti, hogy minden nagyobb kiadás majd rendsen megdolgoztat.
Sokat foglalkozok a vágyak irányába haladásról (megalkottam egy egész munkafüzetet ebben a témában), és kellenek a vágyak, meg a vágyott énre hangolódás ahhoz, hogy teremteni tudjunk, de azt érzem, hogy ugyanennyire kell tudatában lenni annak, amilyenek vagyunk és ahol vagyunk. Ha a vágyott énre öszpontosítás azt a célt szolgálja, hogy elfedje a kurva nehéz aktuális valóságot, vagy azokat a személyiségjegyeinket, amiket utálunk és a frász jön ránk tőlük, mert tudjuk, hogy ha ilyenek maradunk, akkor senki sem fog szeretni, akkor a fantáziá én figyelése, és az ebből hozott döntések még nagyobb hiányt fognak létrehozni az életünkben. Buborékokat fogunk teremteni, amik törvényszerűen kipukkannak, amikor a legkevésbé akarjuk.

Ha szeretnél emailes kapcsolatban maradni:

A rendes motiváció

A rendes motiváció

Bármilyen, de tényleg bármilyen, nehézséggel küzdünk az életünkben (pl. önbizalomhiány, megfelelési kényszer, fóbiák, stb.) ezek megléte és annak ténye, hogy némiképp korlátoznak minket, még nem elég motiváció, hogy kezdjünk is velük valamit. Ha belegondolok pl. a pókoktól való félelembe, a legtöbb ember úgy küzd meg ezzel, hogy elkerüli a pókokat, papuccsal lecsapja őket, odacsődít másokat, hogy ők csapják le őket, vagy eszeveszettül takarít, hogy még véletlenül se vesse meg egyetlen pók egyetlen lábát sem a közelében. Én még nem hallottam olyan emberről (ettől függetlenül lehet, hogy van), aki azt mondja, hogy elmegy terápiába, vagy hipnoterápiába, vagy analízisbe vagy bárhová, hogy leküzdje ezt a viszolygást. Elkerüli vagy megsemmisíti a félelem tárgyát és kész.

Pont ugyanez igaz a megfelelés kényszerre is, ami az én nagy kedvenc témám, mivel én is hűséges művelője vagyok. Tudom, hogy megkeseríti az életemet, tudom, hogy lehetnék szabadabb is nélküle, tudom, hogy lenyomok miatta érzéseket, gondolatokat, cselekedeteket, de az elkerülés és a félelem tárgyának megsemmisítése még mindig sokkal kivitelezhetőbbnek érződik, mint nyíltan szembeszálni és vállallni ennek az árát.

Amíg az, hogy „szabadulj meg a megfelelés kényszeredtől” csak egy külvilágból sulykolt jól hangzó önismereti cél, de nincs hozzá valódi motiváció, addig ez nem fog változni. Mert ha minden nehézség ellenére megfelelni KIKÖNNYÜLÉST és MEGELÉGEDETTSÉGET hoz, mert megnyugodhatok, hogy a másik nem hagyott el, nem dühödött fel rám, nem csalódott bennem és én biztonságban érzem magamat ÉS ez a legfontosabb motivációm, akkor erre fogok szabályozni, mindegy ki mit mond (és mindegy, hogy mit mondok a terápiában, hogy min akarok dolgozni).

Többször megtörtént már velem a saját terápiás ülésemen is, hogy a terapeuta visszajelezte, hogy ő nem érzi, hogy én valóban akarnék valamit kezdeni azzal a témával, amit behoztam. Lehet, hogy félek attól, hogy mi lesz, ha kiderül és tényleg napvilágot lát az az igazság, hogy kurvára nem akarok változni ebben a témában, de ezen felül más „rendes motivációm” nincs. És igaza volt.

Visszatérve a megfelelés kényszerhez és a biztonság érzetéhez. Nem engedjük el általában az ágat, amíg nincs helyette másik. A biztonság érzete egy szuper alap szükségletünk. Ha ezt a megfelelés működtetéséből szerezzük meg aktuálisan, akkor nem fogjuk csak úgy elengedni, amíg nincs másik forrása a biztonság érzetnek. Kicsit olyan ez, mint amit a gyermeki féltékenységről írtam korábban: egy gyerek könnyedén osztozik bármilyén, ha nyugodt és szeretve érzi magát.

Ugyanígy: bármi lehet terápiás cél, de csak akkor fogunk tényleg változni ebben, ha nyugodtak vagyunk és szeretve érezzük magunkat.
Visszatérek még egy pillanatra a pókos hasonlatomhoz: lecsapás vs. dolgozok rajta. Itt is érvényes, hogy a motivációnak kell változnia ahhoz, hogy másként reagáljunk. Pl. fontossabbá válik az ahimsa (nem ártás más élőlények felé) a félelmünknél. Vagy meglátjuk, hogy szabadabbak lennénk a pók félelem nélkül és ez a szabadság válik fontosabbá a félelmünknél. Vagy más motivációk, amik nagyobb prioritást kapnak a jelenleginél.

Látom, hogy a megfelelés kényszerem nem változik olyan mértékben, ahogy szeretném, és a jelenlegi valóságom az, hogy nem találtam még elég ütős érveket ellene, mert annyira ütős érveket tudok felsorolni az érte oldalon. És ez rendben van.

Ha kapcsolatban maradnál:

Olvass bele további bejegyzésekbe:

Levél a szigorú és prűd belső anyámnak

Levél a szigorú és prűd belső anyámnak

Anya,ember vagyok,és ezért minden emberi mocsok, amit másokban elítélsz bennem is megvan.Nem vagyok csak a kedves jó kislány fodros szoknyában,nem vagyok mindig igazmondó,hazudok, ha a helyzet úgy kívánja,letagadom az érzéseimet,büdös, amikor szarok,vannak szexuális...

bővebben
A békáról, aki fa akart lenni

A békáról, aki fa akart lenni

Zöld kicsi béka, aki az erdőben él. Mindegyik fa sokkal magasabb nála és ő tudja, hogy soha nem lesz akkora, mint ezek a fák, ami azért baj, mert ő számára elérhetetlen marad az a világ, amit a fák látnak, az a szög, amiből  a fák látják a világot, az a magasság,...

bővebben

Bevásárlókosár0
Nincs termék a kosaradban!
Vásárlás folytatása
0