Szerző: Pőcz Adriana | febr 24, 2015 | Élet
Először Ken Wilber könyvében találkoztam azzal a kifejezéssel, hogy „részegész” – egész, de egyben egy másik egész része is. A valóságunk nem dolgokból és nem folyamatokból áll, nem részekből és nem egészekből, hanem részegészekből. Ezeknek a részegészeknek négy alapvető tulajdonságuk van, vagy mondhatnánk azt is, hogy négyféle húzóerő hat rájuk. Az egyik húzóerő arra készteti őket, hogy igyekeznek megőrizni függetlenségüket és saját identitásukat. A másik húzóerő arra készteti őket, hogy illeszkedjenek be egy másik rendszerbe és annak részévé váljanak. A harmadik erő felfelé húzza őket, az önmeghaladás felé és a negyedik lefelé, a felbomlás felé. Az összes részegészt ez a négy húzóerő mozgatja. Ismerős? … biztosan, hiszen te is egy részegész vagy ebben a világban. (tovább…)
Szerző: Pőcz Adriana | febr 15, 2015 | Élet
Úgy gondoltam tegnap, hogy milyen jó dolog lenne elmenni kontakt táncra Valentin napra 🙂 Hát el is mentem! Eléggé bonyodalmasra sikeredett a dolog, de végül nem bántam meg, hogy megtettem, mert nagyon sokat adott abban, ahogy a kapcsolatra nézek két ember között. Úgy érzem, hogy elérkeztem ebben egy újabb mérföldkőhöz és megtapasztaltam valami olyasmit, ami valószínűleg sok embernek teljesen evidens, de nekem nem volt az…
Összefoglalva röviden, az volt a legnagyobb felfedezésem, hogy egy igazi élő kapcsolat két ember között csak a pillanatból tud megtörténni, az egymásra való reagálásból és nem egy előre a fejben eldöntött és lejátszott forgatókönyvből. Amikor beültem az autóba az óra után, az a gondolat fogalmazódott meg bennem, hogy „Úristen! Én eddig fejből próbáltam felépíteni egy kapcsolatot!” (tovább…)
Szerző: Pőcz Adriana | febr 11, 2015 | Élet
Nyugodtan hallasd a hangodat. Mindig lesznek, akiket ez zavarni fog, mindig lesznek, akik el fognak akarni hallgattatni téged, akik azt fogják mondani, hogy a hagnod nem szép és hogy ők nem akarják hallani azt, amit te mondani akarsz. Talán félnek az erőtől, ami a hangodban rejlik, mert ez a hangtömeg kontrolálhatatlannak tűnik, vadnak, egy olyan pataknak, ami kiömlött a medréből. (tovább…)
Szerző: Pőcz Adriana | febr 9, 2015 | Élet
… nem kell, hogy bármi meghatározó és fontos történjen, ez a pillanat már önmagában értékes. Pusztán attól, hogy itt vagy és én is itt vagyok és a fizikai testeink egy helyen, egy időben találkoztak. Már ettől ünnep. Nem kell hogy történjen valami, nem kell hogy mondjál valamit, nem kell hogy bármit is cselekedj. Csak legyél itt a teljes lényeddel, nekem ez elég… bőven elég. Örülök, hogy látlak téged. Örülök a jelenlétednek. (tovább…)
Szerző: Pőcz Adriana | febr 1, 2015 | Élet
Már a vizsga után vagyok, de még a felkészülés alatt történt, hogy kezembe került az asztrológia jegyzet. És ez a jegyzet ismét elindított bennem egy gondolatsort. Elsősorban be kellett ismernem, hogy teljesen félreértelmeztem az asztrológiát, és azt, hogy valójában mit csinál és ezt hogyan csinálja. Bár szembe találkoztam már nagyon találó asztrológiai horoszkópokkal (nem magazinban olvastam el őket, hanem hozzáértő ember mondta nekem, számomra teljesen érthetetlen ábrát sasolva közben), mégis azt gondoltam, hogy az egész hülyeség, és hogy a bolygók állása SEMMIKÉPPEN SEM határozhatja meg az ÉN sorsomat. Egyáltalán, ez valakinek hogy jutott eszébe, hogy a bolygók állásából olvasson? Ez olyan, mint amikor hallottam, hogy lehet kávészemekből is jósolni. Anyám! … na, azt már tényleg egy elvetemült ötletnek és próbálkozásnak tartottam…. És ha nagyon-nagyon őszinte akarok lenni önmagammal, akkor azt is be kell ismernem, hogy azért kiáltottam ki hülyeségnek, mert igazából elhittem, és féltem attól, hogy van egy sorsom, ami előre ki van találva, és nekem nincs választási lehetőségem, végig kell mennem az úton. Féltem attól, hogy meghallom egy asztrológus vagy jós szájából a kegyetlen igazságot a saját életemről, és hogy kénytelen leszek elfogadni azt, ami rám lett osztva, miközben én valami teljesen mást akarnék… (tovább…)
Szerző: Pőcz Adriana | jan 26, 2015 | Élet
A félévi vizsgára tanulva, az Indiáról szóló jegyzeteimet böngészve belebotlottam a „szádhu-kba”. A szádhuk vándorló aszkéták, akik lemondtak a világi életről, hogy a végső megvilágosodásnak és Istennek szenteljék magukat. Ami engem megdöbbentett az az volt, hogy a világról való lemondást annyira komolyan gondolják, hogy a családjuk halottnak nyilvánítja őket és temetést is rendeznek nekik. Tehát egy szádhu annak a világnak a számára, amiben élt gyakorlatilag meghal. (tovább…)