Felkeltem
Reggel nem sikerült zökkenőmentesre a felkelés. Nem mintha nagyon megterhelő lett volna a lemászás az egyébként is földön lévő matracomról, egyszerűen több órával a szemem kinyitása után sem találtam meg a motivációt arra, hogy miért is kellene felkelnem. Végül körülbelül három óra után sikerült. A bűvös hármas…. és közben nagyot utaztam. Néha megijedek azoktól az állapotoktól, amikor semmi nem tud megmozdítani. Eszembe jutnak sorban azok a dolgok, amiket általában csinálok, olyan mintha egy bevásárló listát olvasnék, és mindegyik ok mellé odakerül egy erős „nem” vagy pedig a „minek?” kérdés. Semmi nem üti meg ilyenkor az ingerküszöböt, nagyon furcsa bénult állapot, amikor pontosan tudom, hogy képes lennék elvileg megmozdulni, és mégsem lehet, tudok, akarok. Magam sem tudom melyik pontosan, vagy mind egyszerre. Egy ideig csak feküdtem nyitott szemmel, néztem a szobám berendezését. Aztán elkezdtem csinálni az abszolút agyzsibbasztó tevékenységet – nézni lelketlenül az FB falamat, amitől éreztem, hogy még mélyebbre süllyedek. Feljöttek posztok a környezet szennyezésről, lelki bajokról, párkapcsolatot boncolgató posztok, bölcsességek… sorolhatnám. Félredobtam a telefonomat, lelketlenül feküdtem tovább. Aztán eszembe jutott a saját szülinapi bejegyzésem és az aznapi rájövésem –
(tovább…)Ha szükséged van valamire kérd (kapcsolódj).