Megengedem magamnak, hogy lássam

Megengedem magamnak, hogy lássam

Ma kezdtem egy új naplót, jó vastag, lehet, hogy Karácsonyig kibírja 🙂 Nézzük, hogy mik voltak a mai bejegyzések.

KEGYHELY MARKETING
Jó régóta küzdök a pénz elfogadásával, az áraim megszabásával, valahogy sohasem tudtam ebbe jól beleállni, vagy hosszútávon működtetni. Tegnap valakivel emaileztem, és a sorain keresztül visszaköszönt a saját attitűdöm, miszerint “én nem kérek, de nyitott vagyok arra, hogy adjanak, amennyit jónak gondolnak“. Ismerem ezt az érzést, az a tapasztalatom, hogy ez mögött jó sok bizonytalanság, értéktelenség érzés, és önbizalomhiány lapul. Az a kérdés merült fel bennem, hogy “Jó helynek tartom magamat a pénz számára?”, illetve a másik “Milyen helynek látom magamat az ideális fantáziámban a pénz számára?” Az utóbbi időben óriás fordulások történtek velem, és bár még emlékszem arra, hogy szentül meg voltam nemrég győződve arról, hogy egyáltalán nem vagyok jó hely a pénz számára, nem tudok vele bánni, és tiszta pénzpocsékolás nekem pénzt adni (nem csodálom, hogy ilyen attitűddel sohasem volt túl sok pénzem, vagy gyorsan el is tűnt, ha volt is), most tudom érezni belül, hogy “Igen, jó hely vagyok a pénz számára. Jöhet, jó és szép dolgokat fogok általa létrehozni saját magamnak és másoknak.”

Az érdekes dolog akkor történt, amikor az ideális “pénz – hely” fantáziára néztem rá, ugyanis az volt az érzetem, hogy én kegyhely szeretnék lenni 🙂 Ez azért volt, mert évek óta megvan az éles szétválasztás a lelkemben (bár nagyon sokat próbáltam már finomítani rajta), hogy az adományokból élő helyek a “jók”, a valamilyen üzleti politikára alapozottak pedig a “rosszak”. És miután tegnap ezt a kegyhelyes fantáziámat végiggondoltam rájöttem, hogy a kegyhelyeket is emberek alkották meg, azok is “marketingen” alapulnak, és azoknak is vannak bizonyos alap követelményei, amiket ugyanúgy szükséges megalkotni azért, hogy működőképesekké váljanak:
– kép: van valamilyen vizuális dolog, amihez lehet kapcsolódni (szobor, építémény, festmény, bármi, ami leképezi azt az isteni eszmét, aminek a hely szentelve van)
persely: van kijelölt hely, ahová pénzt lehet adományozni (ha az adományok gyűjtése a lényeg)
egy ígéret vagy érzés, amit az ember attól kap, hogy odamegy ehhez a kegyhelyhez
– kiépített útvonal: mindig vezet hozzájuk karbantartott és kijelölt út (a templomok például kifejezetten központi helyet foglalnak el). Ha az esőerdő közepén lenne egy kegyhely, senki sem jutna el oda, hiába lenne szuper hely.

Szóval, a kegyhelyek is az alap “marketing” szabályokon alapulnak, úgy mint bármi más profitot termelő biznisz. Még akkor is, ha valaki jószívűségből, szeretetből szeretne nekem pénzt adni, akkor is ugyanezek az elemek jelennek meg: megvan az útvonal, egy érzés, amit ettől az adakozó kap, egy összhatás rólam, amit megtapasztal, és a persely (adott esetben a kezem), amibe ezt a pénzt bele tudja helyezni. Ezeknek az elemeknek a helyükön kell lenni ahhoz, hogy a pénzáramlás meg tudjon történni.

Engedély magamnak: Megengedem magamnak, hogy lássam, nekem milyen pénzügyi konstrukciót kell összeraknom ahhoz, hogy jól érezzem magamat benne. Kitalálhatok bármit, lehetek ebben kreatív és formabontó egyaránt.

MOZDULNI A VÁGYAM IRÁNYÁBA
Visszatérő élményem főleg a szexuális vágyak területén, hogy a szexuális vonzalom valaki irányába lefagyaszt. Nem csak akkor, amikor ismeretlen emberről van szó, hanem a kapcsolatokban is. Sokszor félek a visszautasítástól, attól, hogy kifejezzem a vágyamat és a másik azt mondja, “hm, most nincs kedvem (hozzád)”. A hozzád szót azért tettem zárójelbe, mert ezt csak én szoktam hallani a fejemben, egyébként ők nem mondják. Ezeket az elutasításokat magamra veszem, végső bizonyítéknak veszem ezt arra vonatkozólag, hogy valami baj van a testemmel, velem. A visszautasítástól való vágy meggátol abban, hogy mozduljak a vágyaim irányába, pedig én nagyon mozdulnék! És nem csak a szexualitásban van ez így, az egész életemtől mintha ugyanilyen módon félnék, úgyhogy megfogalmaztam a következő mondatot:

SZERETNÉK SZERETKEZNI AZ ÉLETEMMEL!

Álljon itt ez a mondat kimondva és felvállalva.

FILM
Yes man Jim Carrey-vel, illeszkedik a témához

ZENEBegyökerezés
My roots reach deeply, I am connected to the Core of me!
A gyökereim mélyre nyúlnak, kapcsolatban vagyok a lényem magjával.


Az erődnek és a nagyságodnak van helye az emberiség szent oltárán

Az erődnek és a nagyságodnak van helye az emberiség szent oltárán

JÚNIUS 27-ét egy kirándulással töltöttem. Délelőtt egy rövid túrát tettünk meg Dobogókőn, utána ebédeltünk a Zsindelyesben, majd átmentünk Pilisszentlélekre a pálos kolostor romjaihoz és ott töltöttünk el együtt egy órát egy “szertartás” keretében. Több értékes megélést és felfedezést hoztam el magammal erről a napról, amikről a továbbiakban bővebben írok.

Először is VÉGRE megtaláltam azokat a sziklákat Dobogókőn, amik miatt energetikailag annyira kiemelt helynek tartják Dobogókőt! Nem, nem a menedékház mögötti kilátó a legtutibb hely, sem a Zsindelyes környéke és a jurta szállások, sem a felsétálás a Zsivány sziklák mellett az erdőben (bár a Zsivány sziklák sem piskóta hely). A kilátótól indul lefelé egy túra útvonal – Thirring (Táltos vagy Turul) körút, ami állítólag a magyar királyok beavató útvonala volt, de mindegy is, hogy ez igaz vagy sem, maga a túra útvonal olyan sziklák mellett vezet el, amikből amikor megláttam az elsőt, rögtön az volt az élményem, hogy “azta k*va“. Nem tudnám pontosan megmondani, hogy mi érezhető ezeknek a szikláknak a közelében, egyszerűen csak jó felmászni rájuk, nekik támaszkodni, elsétálni mellettük, megcsodálni őket. Végre megnyugodtam, hogy Dobogókő tényleg egy remek hely, mert már kezdtem kételkedni az egyébként jól működő érzékelésemben, hogy bakker én itt semmit sem érzek, ami ennyire kiemelkedő lenne. És mégis…

Az egyik szikla tetején ücsörögve jöttem rá arra, hogy talán azért nem bírom megtalálni az utamat, mert annyira fixálódok egy bizonyos képre (kimenetelre). Ha egy tevékenységet kellene hozzám társítani, ami a tehetségem, akkor az ismerőseim nagy része valószínűleg az írást mondaná. Ez eddig rendben is van, de “mit csináljak vele”? Eddig számtalan módon próbáltam hivatásommá tenni, és igazán egyik sem működött – blogolni, weboldalak szövegezését írni, marketing szövegeket írni, interjúkat készíteni, hírleveleket írni mások helyett, íráson keresztül kísérni valakit az önismeretben, regényt írni és elküldeni kiadóknak, saját hírleveleket és FB posztokat írni… Az írás állandóan velem van, de nem találtam neki olyan formát, ami örömet szerzett volna, pénzt is kerestem volna vele és hosszútávon fenntartható lett volna. Vagy pénzt kerestem az írással és utáltam csinálni, vagy imádtam, de nem kerestem vele pénzt, vagy imádtam, kerestem vele pénzt, de ez csak alkalmi tevékenység volt, ami utána eltűnt. Mi lenne, ha most elengedném a képet és csak az érzésre koncentrálnék, hogy milyen az, amikor ez a három dolog összeér (a pénz, az öröm és a stabilitás)? A faramuci ebben az, hogy azért szoktam ennyire ragaszkodni az általam megálmodott képekhez, mert ha elengedem, akkor  az az érzésem, hogy valamilyen felsőbb erő ezt tuti benézi, és olyasmit fog “rámerőltetni”, amit nem is akarok, de majd jól elmondja, hogy szépen csak akarjam, mert majd meglátom, hogy ez hosszútávon mennyire fejlesztő lesz. Most úgy látom, hogy belévetítem Istenbe, vagy ebbe a magasabb erőbe a saját korlátos elképzeléseimet arról, hogy mit is kellene az életben művelnem. Igazából a saját korlátos akaratomat erőltetem önmagamra, nem pedig Isten akaratát.

Koncentrálj a vágyott érzésre, és engedd el a képet a tevékenységről, ami által szerinted ezt az érzést megélnéd. 

Az egész túra csenben zajlott, ami szintén egy érdekes élmény volt. Jól vagyok a csenddel, ha egyedül vagyok, de amikor más emberek is vannak körülöttem, akkor megnő bennem a közléskényszer. A túrán is volt egy csomó minden, amit megosztottam volna – a felmerülő gondolataimat, meg akartam osztani, amit látok, azt hogy valami érdekes, vagy szép, vagy figyelemreméltó. Elkezdtem figyelni, hogy vajon mennyire tudom élvezni ezeket önmagamban, ha nem oszthatom meg senkivel sem? Akkor milyenek az élmények? Eleinte nagyon sokszor jött annak az érzése, hogy minek látom ezt a gyönyörűséget, ha nem oszthatom meg a másikkal?!  Elég nehéz volt ezt a közlésvágyat kordában tartani. A túra végén pedig arra jutottam, hogy van egy jó aránya a közléseknek – nem kell minden szépen csillanó levélre felhívni a másik figyelmét, mert akkor elveszik annak az élménye, hogy valamit önmagamban tudjak élvezni, de nem is jó ez a teljes elzárkózás a közléstől.

Néha adj időt annak, hogy átéld az élményt anélkül, hogy megosztanád másokkal. És engedd meg magadnak azt is, hogy amit értéknek látsz, azt megoszd másokkal is. 

Dobogókő után átmentünk Pilisszentlélekre, ahol megtörtént az Integral Church session. Az Integral Church egy nemzetközi kezdeményezés alapján, havonta megrendezésre kerülő spirituális közösségi összejövetel, ahol van közös meditálás, gondolkodás, beszélgetés, néha közös rajzolás, zenehallgatás. Na de, ami rám a legnagyobb hatást gyakorolta, az a “kő szertartás” volt, elnézést a szervezőktől, ha nem ez a pontos neve. Mindenki hozott egy követ, amit felajánlásként betett a közösbe – lehetett betenni valamit, amiért hálás valaki, vagy valamilyen kívánságot, vagy áldást, vagy érzést, bármit. Nekem csak a helyszínen jutott eszembe ez a kő dolog, pedig a szervezők szóltak előre, hogy hozzunk magunnkkal, így gyorsan körbenéztem ott a romoknál, hátha találok egyet. De csak öklömnyi sziklák voltak. Lemondtam tehát a kőről és nyugtáztam annyival, hogy akkor nekem nincs kövem.

Elkezdődött a kör, és sorba tették be az emberek a köveket középre, akkor megint felébredt bennem a késztetés, hogy nekem is legyen egy kövem! Elhatároztam, hogy ha találok bármilyen követ a plédünk körül, akkor beteszem azt. Találtam is, rögtön mögöttem ismét egy öklömnyi szikla hevert. Feladtam az ellenállást, úgy éreztem most ez a dolog, ezt kell megfejlődnöm és ezt akarom betenni a közösbe – a nagyság vállalását. Az egész életemet meghatározza, hogy próbálom kicsire,  cukira, láthatatlanra összehúzni magamat, miközben vágyok arra, hogy vállalni merjem az erőmet és a “nagyságomat” – centikben és belső értékekben egyaránt, mert a 177 centimmel még csak kicsi teremtésnek sem lehet engem nevezni. A tehetségeinknek és belső ajándékainknak súlya is van, azt tudni kell hordozni, vállalni, igen-t mondani rá.  Ezt is szimbolizálta számomra a szikla. Egy másik résztvevő egy érdekesen hajlított fadarabot tett be, szóval én is találhattam volna valami kisebbet, de azt hiszem, hogy amikor először nekiindultam követ keresni és csak nagyobb sziklákat találtam, vágytam arra, hogy ezt tehessem be, ezt mutathassam meg magamból, mert én ezt találtam meg “magamban”.

A kő szertartás lényege az is, hogy a közösbe berakott köveket a szervezők mindig hordozzák a következő találkozó helyszínére! Tehát ezek a kövek vándorolnak és gyűlnek. Amikor betettem az öklömnyi sziklát a többi 5-8 centis kő közé, akkor az általános vidámság közepette az egyik szervező kimondta, hogy “Ne aggódj, elbírjuk!” És itt egy körülbelül olyan méretű súly esett le a szívemről, mint amit feltettem az oltárra, hogy a nagyságomat “az emberek” elbírják, nem kell kisebb “követ” találnom. Iszonyatosan gyógyító érzés volt. Az utánam következő résztvevő pedig rátett az én kövemre egy icur-picur követ a saját áldását és háláját beletéve és azt mondta, hogy a “méret nem számít”. Teljesen kerek volt a történet.

Vállald bátran az erődet és a nagyságodat, mert van helye az emberiség szent oltárán.


Mi az, ami lenni szeretnél? – Gubacs-Collins Klárival

Mi az, ami lenni szeretnél? – Gubacs-Collins Klárival

Gubacs-Collins Klárival 2015 nyarán találkoztam először életemben egy Balatoni nyaralás során. Beszélgettem vele a vágyakról és ránk hagyományozott családi mintákról, a felelősségvállalásról és a célok eléréséről.   

Milyen projekten dolgozol most aktuálisan?

Most a veteránok coacholása a  legnagyobb projektem, ez mellett érzem, hogy nagyon szívesen megírnám a könyvemet és persze teljes állású torna tanár vagyok (megj. Klári azóta tényleg megírta a könyvet, az interjú végén találsz hivatkozást rá). Ebbe az állásomba viszem bele mindazt, amit az álláson kívül tanulok, mert

a diákjaimnak nem csak a tananyagot szeretném átadni, hanem az élethez való hozzáállást is.

Szeretnék segíteni nekik megérteni, hogy egy része a jövőbeli hivatásuknak mint tornatanároknak az lesz, hogy megtanítsák a saját diákjaiknak, hogyan legyen elég önbizalmuk a játék közben rádobni a labdát a kosárra és nem meghátrálni.

Milyen technikákat használsz, hogy magabiztosságra tanítsd őket és hogy hallgassanak a belső hívásukra?
Az első dolog, amit megcsináltatok minden diákommal a szemeszter elején a “Vágyak táblája”. Így tudod te is elkészíteni: Találj egy nyugodt helyet, ahol senki sem zavar majd kérdezd meg magadtól: Egy ideális világban, mi az, ami igazán lenni szeretnék, ha meglenne hozzá a szükséges pénz, segítség, felelősség és kompetencia érzetem és nem lenne bennem bűntudat bármiért is? Mi az, amit igazán csinálni szeretnék? Mi az, amit igazán el szeretnék érni? Mi az a dolog, ami miatt örömmel ugranék ki az ágyból akár korán reggel is? Ami válaszként megérkezik, azt mindenképpen építsd be valamilyen formában az életedbe, még akkor is, ha nem kapcsolódik a szakmádhoz, mert ez a dolog az, amire a belső bölcsességed azt mondja, hogy a feladatod. Számomra ez a versenyzést jelenti saját magam vagy egy csapat nevében, teljesen mindegy milyen sportágban.

A vágyaink időről időre változhatnak, de a legmélyebb késztetéseink nagy valószínűséggel stabilak maradnak.

 

 

 

 

 

 

 

 

Clara Gubacs – Collins

A fő vágyadat írd bele a Vágy tábla közepébe. Használhatsz képeket, feliratokat, színeket és ábrákat, hogy megjelenítsd a vágyaidat és kívánságaidat. A múlt évben meg szerettem volna nyerni a golf bajnokságot, úgyhogy fogtam egy trófeát ábrázoló képet és a táblám közepére ragasztottam. Minden nap a meditációmban elképzeltem, hogy ezt a trófeát a magasba emelem és megcsókolom. Ha családot szeretnél, akkor írd fel a tábládra, hogy mennyi gyereket szeretnél, hogy szeretnél élni, milyen házban szeretnél élni, milyen autód legyen. Aztán tedd a táblát az ágyad mellé, hogy ez legyen az első dolog, amit reggel ébredés után meglátsz. Ilyen módon a fő célodat egyenesen a tudatalattidba programozod be.

Pár évvel ezelőtt el sem tudtam volna képzelni, hogy kilépjek a biztonságos iskolai környezetemből és embereknek kezdjek el beszélni a Facebookon. Ilyen módon ezt fel sem tudtam volna tüntetni a Vágy táblámon. Ahogy elkezdtem dolgozni az elakadásaimon, megnyílt előttem ez a mélyen eltemetett vágyam is, úgyhogy nagyon fontos közben dolgozni a régi traumáinkkal és elakadásainkkal is.

Mi volt a te hátráltató tényeződ abban, hogy megmutasd magadat a nyilvánosság előtt?
Állandóan másoknak akartam megfelelni. Még mindig megvan ez a működésmódom, de már képes vagyok észrevenni, még mielőtt teljesen hatalmába kerítene. Ez egy gyakori beakadás az emberek többségénél. Miközben felnövünk, nagyon gyorsan megtanuljuk, hogy annak érdekében, hogy túléljünk, félre kell tenni a saját vágyainkat és álmainkat és rá kell jöjjünk, hogy milyen vágyaik vannak velünk kapcsolatban a szüleinknek. Aztán hozzá idomulunk ezekhez az elképzelésekhez, hogy szeretve legyünk és elfogadjanak.

Amikor rájössz, hogy azok az emberek, akik tényleg szeretnek téged, el fognak fogadni olyannak amilyen vagy, akkor végre ki tudsz jönni a megfelelési kényszerből és elkezdheted járni a saját utadat. Ez nem könnyű lépés, mert egyrészt túl kell lépned a saját félelmeden, hogy nem leszel elfogadva és szeretve, másrészt ott van annak a félelme, hogy teljesen egyedül maradsz, mert az emberek nem értenek majd meg. 
Ha egész életedben próbáltál megfelelni másoknak, figyelj arra, hogy ne ess ezután a ló túloldalára mondván: “Leszarom, hogy tetszem-e neked vagy sem.” mert ez sem igaz.
Társas lények vagyunk és szeretjük, ha emberek vannak körülöttünk, akik szeretnek és elfogadnak minket.

Miért döntöttél úgy, hogy Magyarországról Amerikába költözöl?
Három fő okom volt erre. Mindig is nagyon közel éreztem magamhoz a nővéremet, Christinát. Olyan volt számomra, mint az anyám, mert 13 év korkülönbség van kettőnk között. Nagyon sok mindenben szöges ellentétei vagyunk egymásnak. Ő a stílus és a női szépség megtestesülése. Még a zöldségeshez sem megy le anélkül, hogy ne öltözne fel szépen. Én egyáltalán nem vagyok ilyen, de mindig volt kettőnk között egy erős, eltéphetetlen kapocs. Nyolc éves koromban költözött ki Amerikába. Az egyik legmélyebb elhagyási élményem pont ehhez a történéshez kapcsolódik. Az első ok tehát az volt, hogy közelebb legyek hozzá.

A szüleim 12 éves koromban váltak el, és mire 18 lettem a második nővérem is kiköltözött Amerikába. Az anyám a nővéreimmel szeretett volna lenni és persze ők is állandóan hívtak minket, hogy költözzünk ki, tehát ez volt a második indok, amiért eldöntöttem, hogy én is kiköltözöm. Nem terveztem a végleges letelepedést, csak tudtam, hogy szeretném látni Amerikát.

A harmadik ok az apám volt. 5 éves korában  volt egy nagyon traumatikus élménye, ami érzelmileg teljesen lezárta őt. Míg mellette éltem, nagyon sok szeretetet tapasztaltam meg, de ugyanakkor sok dühöt is, ami egy bizonytalan környezetet teremtett meg számomra. Olyan személy vagyok, aki a stabilitásban virágzik. Ha biztos talajt kapok a lábam alá, akkor kezdek el igazán kibontakozni. Az otthonom Magyarországon nem volt biztonságos a családi környezet. Soha sem voltam biztos abban, hogy mi történik a következő pillanatban. Féltem attól, hogy egyedül maradok apámmal, ha az anyám is elköltözik Amerikába. Ez volt tehát a harmadik döntő ok, hogy végül én is kiköltöztem. 
Mostanra megtanultam, hogyan beszéljek az apámmal és ő is megtanulta, hogyan hallgasson meg engem és ilyen módon képes vagyok előhozni a jó oldalát. Amikor elkezdi ontani a negatív energiáját, akkor csak ráteszem a kezemet a vállára és azt mondom: “Apa, ideje abbahagyni mások és saját magad bántását.” és ettől lenyugszik. Egyszer évente apám eljön Amerikába, és most már olyan mint egy kabaré show számomra, hallgatni anyám és apám  párbeszédét.

Azt mondtad, hogy nem akartál letelepedni Amerikában. Miért döntöttél mégis másképp?
Soha nem terveztem, hogy megszerzem itt a doktorátust vagy a professzori titulust, de amikor megkaptam az ösztöndíjat, azt láttam, hogy egy professzor élete nem is olyan rossz. Nagyon sok munka, de van benne sok szabadság is, amit nagyon szeretek. A második évemben azt javasolták nekem, hogy mindenképpen szerezzem meg a doktorátust is és mivel négy különböző ösztöndíjat kaptam, és egyáltalán nem kellet fizetnem a tanulmányaimért azt mondtam magamnak “Miért ne?” A doktorátus alatt találkoztam az első férjemmel és akkor döntöttem el, hogy letelepedek Amerikában. Az első házasságom nem működött, elváltunk, de utána találkoztam Ron-al és most már nincs egyáltalán semmi okom elhagyni ezt a helyet.

Mennyire sikerült beilleszkedned az idegen környezetbe?

Meg kell tanulnod felismerni, hogy a körülötted lévő kultúra, az emberek alkotta törvények, az emberek véleménye vagy az, ahogy rád néznek igazából nem képesek kontrollálni az életedet.

Nagyon sokat költöztem az életem során és ebből kifolyólag el kellet fogadtatnom magamat  különböző környezetekben és helyzetekben. Ha képes vagy azt mondani: “Ez az Univerzum és én ide tartozom. Bárhová is vezessen az utam, oda tartozom.” akkor sokkal könnyebb túllendülni ezeken a helyzeteken.  Mondjuk, hogy valaki szerinted csúnyán néz rád és te védekezni kezdesz. Abban a pillanatban lépjél egyet hátra és kérdezd meg magadtól, hogy miért védekezel? Ki az, aki megalkotja ennek a helyzetnek a magyarázatát? Rá fogsz jönni, hogy te vagy az, aki a történetet megalkotja.
Minden nehéz helyzetben három választási lehetőséged van: elfogadod a feltételeket és átadod magadat nekik, megváltoztatod a helyzetet, ha meg tudod változtatni vagy kilépsz a helyzetből. Mindhárom a te felelősséged és szabadon választhatod bármelyiket. 

Ha megtanulod felvállalni a felelősséget azáltal, hogy elengeded vagy elfogadod a kialakult helyzetedet, akkor visszaszerzed az irányítást az életed felett.

Semmi szükség arra, hogy állandóan a múltadban kutakodj. Néha fontos kideríteni, hogy mi történt a múltban, de még ha be is azonosítod a kiváltó okot, a következő lépésben úgyis rá fogsz jönni, hogy az, aki ezt okozta neked, nem szándékosan tette! Ő is a saját védekező állásából cselekedett és ilyen módon visszamehetsz a 15.-ik században élő őseidig, ahol ez az egész elkezdődött, de igazából semmi értelme, hogy ezt megtedd. A kérdés az, hogy a következő 15 hónapodat azzal szeretnéd eltölteni, hogy analizáld a védekezésed gyökereit, vagy szeretnéd megváltoztatni ezt a reakciót és továbblépni? Már most felvállalhatod a felelősséget azért, hogy ezt a védekező attitűdöt ne add tovább az utánad következő generációknak.

Három évvel ezelőtt a szokásos balatoni nyaralásunkat töltöttem itt Magyarországon. Az idősebbik unokahúgom, aki egy fantasztikus ember, nem válaszolt egy kérésemre olyan gyorsan, ahogy én azt elvártam volna tőle. A saját neveltetésemből kiindulva rákiáltottam és ő erre sírva fakadt. Abban a pillanatban teljesen összetört a világom és azt mondtam: “Úristen! Most lettem hivatalosan a nagyanyám és a nagyapám!” Azt mondtam magamnak, hogy ez nem ismétlődhet többet. Abban a pillanatban nem mentem vissza egészen a nagyszüleimig, hogy hibáztassam őket, egyszerűen csak azt mondtam, hogy ebben a pillanatban elvágom a köldökzsinórt! Bocsánatot kértem az unokahúgomtól és megkértem, hogy jelezzen nekem vissza, ha még valaha ugyanilyen lennék. Mi emberi lények, nem arra lettünk teremtve hogy undokok legyünk, zsarnokok vagy hogy aláássunk mindent.

Arra lettünk teremtve, hogy szeressünk!

Ez azt jelenti, hogy teljesen elvágod magadat az őseidtől? Mert lehet, hogy jó dolgok is származnak tőlük.
Amikor a saját közvetlen családoddal vagy, akkor 4-6 ember vesz téged általában körül, akikkel megalkottok egy egyedi energia egyveleget és néha már képtelen vagy megkülönböztetni, hogy mi a tiéd és mi nem. Ezért kötődik sok ember számára félelem ahhoz az aktushoz, hogy energetikailag elvágják a köldökzsinórt, ami az őseikhez köti őket, mert azt gondolják, hogy ilyen módon elvágják a szeretetet is. Fontos megérteni, hogy ennek a teljes ellentéte fog megtörténni! Ha sikerül leválasztanod magadat arról az energiáról, amelyik kontrollál téged, akkor képes leszel meglátni, hogy egyik rokonod sem szándékosan okozott neked fájdalmat, ők csak tovább adták neked azt az energiát, amit ők maguk örököltek az előző generációktól. Amikor ennek tudatába kerülsz, akkor megnyugszol, és ha megnyugszol, akkor már nem tudnak behúzni téged a régi minták. Ekkor teremtődik meg a belső béke.

Amint elvágod a köldökzsinórt, képes leszel megnyitni magadban egy másik csatornát, amelyen keresztül békés energiákat tudsz fogadni és küldeni és ekkor visszamehetsz a családodhoz és elkezdheted begyógyítani a régi sebeket. Kimehetnék a világba és óriási változásokat segíthetnék elő másokban, de a legfontosabb dolog, hogy változást hozzak a saját életembe, a saját Univerzumomba, a saját kapcsolataimba és csak másodsorban kezdjem el gyógyítani a többieket.  

Hogyan áll ehhez a változáshoz a család?
Amikor a családod látja, hogy már nem húznak be téged a régi minták, akkor úgy érzik, hogy már nem vagy egy közülük többé. Akár még neheztelhetnek is: “Úgy érzed, hogy jobb vagy nálunk?” Ez teljesen normális és várható része a folyamatnak. Minél jobban fújtatnak, annál kitartóbban mond azt, hogy “Anya, apa, minden rendben, megértelek.” Ha nem húznak be a játszmák, akkor nem is fogod felemelni a hangodat. Ha nem emeled fel a hangodat, akkor nem fogsz belebonyolódni az érzelmeidbe. Ha nem bonyolódsz bele az érzelmeidbe, akkor nem húz be a helyzet és nyugodt tudsz maradni. Ha pedig nyugodt maradsz, akkor nekik nem marad más választásuk, mint hogy elfogadjanak téged. Persze ez nem egy éjjel alatt történik meg. A jó dolgok nem érkeznek meg azonnal, mert nagyon sokat tanulsz azon az úton, amely elvezet hozzájuk.

Mi az az üzenet, amit a készülő könyveddel közvetíteni szeretnél?
A fő üzenet az, hogy

megvan a megoldásod mindenre, amire most panaszkodsz.

A legtöbb ember nem jön rá, hogy a kezében volt egész életében a megoldás, amíg nem fekszik a halálos ágyán. Ez az én fő üzenetem, hogy van egy út, ami elvezet a megoldáshoz és én leszek a legboldogabb ember, ha ezt a megoldást megtalálod magadban, még mielőtt túl késő lenne, hogy élvezni tudd annak a szépségét, hogy élsz.

Az interjú alanya: Klára Gubacs – Collins, http://www.klaragubacs.com/, Könyv: https://www.amazon.com/How-Survive-Lifes-Perfect-Storms-ebook/dp/B07CKW8FF1

Bevásárlókosár0
Nincs termék a kosaradban!
Vásárlás folytatása
0