Ma reggel megint azzal az érzéssel keltem, hogy minden olyan „távoli”. Olyan érzés ez, mintha elindultam volna egy cél felé, majd egyszer csak állok egy erdő közepén, és halványan emlékszem a célra, de egyáltalán nem értem, hogy minek is akartam odamenni, és már nem is annyira vonzó a dolog. De most akkor mi legyen? Másik cél nincs, nem vonzó semerre sem elindulni, leülök, vagyok ebben a lebegésben, amiről már szintén van tapasztalatom, hogy szintén sehová sem vezet. A dolgok nem csinálódnak meg helyettem, nem mozdulnak el maguktól a kívánt irányba.