Ma reggel ismét választottam egy felütést a Writing Prompts oldalról, ami így szól: Írj egy romantikus jelenetet két különböző könyvben szereplő karakterek között, amelyek szerelembe esnek egymással. Hát akkor lássuk… Nemrég olvastam Hillary Clinton önéletrajzát, úgyhogy akkor legyen az egyik szereplő Bill Clinton. A másik választottam pedig Yalom: Minden nappal közelebb c. könyvéből Ginny Elkin, Yalom páciense.
Ginny a kicsi várószobában ült és az órát nézte. Pontban ötre beszélték meg a találkozót Yalom doktorral. Hátra volt még addig kerek tíz perc. Ginny nem tudta megállni, hogy ne fogalmazza meg újból és újból a fejében azt, amit el szeretett volna mondani, miután bemegy a terápiás szobába. Szeretett volna mesélni a múlt héten történtekről közte és Karl között, azokról a pillanatokról, amik a legjobban bosszantották őt, amiket nem volt hajlandó megbocsátani. Közben elképzelte Yalom doktor békés arckifejezését, ahogy végig hallgatja őt anélkül, hogy a szavába vágna, majd felteszi neki a kérdést. “És ez hogyan érintette Önt Ginny?” Ő is megkérdezte magától már ezt a kérdést, de a nyilvánvaló válaszoknál nem jutott tovább. Persze, hogy dühítette őt Karl hanyag megjegyzése a szakítás lehetőségéről és persze, hogy dühítette annak a másik nőnek az említése is. De azt is tudta, hogy Yalom doktor nem fog megállni ezeknél a nyilvánvaló megállapításoknál. Mélyebbre fognak ásni.
Miközben Ginny a saját gondolataiba elmerülten ült, nem is sejtette, hogy tőle több ezer kilóméterre, az Egyesült Államok másik partján valaki ugyanúgy a gondolataiba mélyedten ül és az elkövetkezendő egy órán gondolkodik. Bill nehéz tárgyalás előtt állt és pontosan tudta, hogy ezen a tárgyaláson sok minden múlik. Végre megoldódik a kampány finanszírozásának egy része, ami kisegíti őket a legnehezebb gödörből és értékes együttműködésre tehet szert, vagy kicsúszik kezei közül ez a lehetőség és ugyanott fognak tartani, ahol két évvel ezelőtt. Összedörzsölte a tenyereit és érezte, hogy izzadnak. Gyorsan a nadrágjába törölte őket. Semmiképp sem lenne jó belépő, ha izzadt tenyérrel fogna kezet lehetséges partnereivel. Inkább felállt és sétálni kezdett a kis váróteremben. Az üveg ablakon át New York zsúfolt utcáit látta maga alatt. Lehet én leszek az elnökük? Tűnődött magában. Határozottan megvalósíthatónak érezte ezt az elképzelést, és szerette elképzelni ennek a pozíciónak a lehetőségeit is. Meggyőzöm őket. Gondolta elszántan magában és abban a pillanatban kinyílt a tárgyaló terem ajtaja.
– Jöjjön Bill. Várjuk Önt.
Ginny izgalommal vegyített szorongással lépett be az ismerős helyiségbe. A polcokon lévő könyvek látványa megnyugtatta őt, ugyanúgy ahogy Yalom doktor iratokkal telipakolt asztala is. Kényelmesen befészkelte magát az ismerős fotelbe.
– Hogy van Ginny? – kezdte meg a beszélgetést Yalom doktor.
Ginny különösebb bevezető nélkül kezdett bele az elmúlt hét történéseinek mesélésébe. Annyira sokszor gondolta végig a mondandóját, hogy a ténylegesen kimondott szavak már szinte hazugságnak tűntek. Mintha egy előre leírt forgatókönyv szerint mondta volna a szöveget, ami ráadásul nem is róla szólt, hanem egy másik nőről, akinek sorsa kísértetiesen hasonlított az övére. Ami kizökkentette őt ebből a jól átgondolt szerepből az Yalom doktor kérdése volt, aki egyáltalán nem tartotta magát az általa elképzelt forgatókönyvhöz, és nem tette fel a Ginny által elképzelt kérdést. Egy teljesen más kérdés hagyta el a száját.
– Ginny, mi történne, ha szakítana Karlal?
– Mi? – szaladt ki Ginny száján, mert első nekifutásra mintha az agya fel sem dolgozta volna a kérdést. – Nem szakíthatok Karlal!
– Miért nem? – makacskodott tovább Yalom doktor.
– Mert akkor elvesznék…
Ginny maga sem értette miért mondta ezt. Felnőtt nő. Hová veszne el? Vasbilincsként szorította mellkasát az az elképzelés, hogy Karl nem lenne többé az életében. Ki emlékeztetné őt arra, hogy vacsorát kell főzni? Ki fizetné a lakás költségeinek felét? Kinek mesélné el a nap történéseit? Ki támogatná őt? Visszaemlékezett arra, hogy az ülések legtöbbjén nehezményezte azt, hogy Karl nem támogatja őt, de azért ez az aktív nem támogatás is több volt annál, mint a semmilyen nem támogatás!
– Nem kell feltétlenül megtenni, de jó, ha képes látni az életét Karl nélkül is, mert akkor szabad akartból mondhat igen-t a kapcsolatukra.
Ezzel a mondattal fejezte be aznap Yalom doktor az ülést és engedte útjára Ginnyt. Ginny úgy érezte, hogy már nem ugyanaz az ember, aki belépett az ajtón egy órával korábban. Tényleg! Milyen lenne szakítani Karlal? Új távlatok nyíltak meg a kérdés hallatán. Vajon mit tenne, ha nem kötné őt a kapcsolata Karlal? Elutazna? Maradna a városban?
Bill új emberként lépett ki az épület üveg forgóajtóján. Úgy érezte szétveti őt az életenergia, ötletek tömkelege jelent meg a fejében, a következő lépéseken gondolkodott és azon, hogy milyen nagyszerű időszak előtt áll. A Star elnöki bizottsága belement az egyezségbe, így olyan kapuk nyíltak most meg Bill előtt, amikről rég álmodozott. Tudta, hogy nem egyik napról a másikra született meg a siker. Sok pici lépés, sok pici siker és kudarc kövezték ki az utat idáig. Büszke volt magára és azokra, akikkel közösen járta ezt az utat.
Ginny meglepődve és kicsit megilletődve nézett körül a hatalmas pályaudvaron. Képeken és filmekben látta már a Grand Central Terminalt, de élőben sokkal nagyobbnak érződött és az a rengeteg hemzsegő ember sem segítette a komfort érzetét. Maradnom kellett volna otthon. Rossz ötlet volt! Uralkodott el rajta a szorongás. Nem messze tőle egy üres padot pillantott meg, a nehéz bőröndjeit maga után vonszolva célba vette. Túl sok romantikus ábrándja volt New Yorkba érkezését illetően, jelen időben részese lenni ezeknek az ábrándoknak már teljesen más érzés volt. Kiszolgáltatottnak érezte magát, elveszettnek, szerencsétlennek. Pedig olyan sokat dolgoztak ezeken az érzéseken Yalom doktorral! Eszébe jutott egy félbehajott papír, amit Yalom doktor adott át neki az utolsó ülésükön. Azt kérte, hogy ne olvassa el egészen addig, amíg nem érkezik meg New Yorkba. Ginny most előkereste a táskájából és remegő kezekkel szétnyitotta.
Kedves Ginny! Hiszek a képességeiben és abban, hogy boldogulni fog az új élethelyzetben. Ne féljen a félelemtől, engedje meg, hogy létezzen és meglátja, könnyebb és élettelibb lesz ettől a haladás. Szeretettel, Yalom doktor.
Yalom doktor szavai tökéletesen illettek a helyzethez. Ginny akkora félelmet érzett, hogy már eltervezte a pályaudvaron fog aludni, mert képtelen lesz innen kilépni. Yalom doktor szavai otthonosan csengtek, mintha ebben a teljesen idegen környezetben bele tudott volna kapaszkodni valamibe, ami ismerős volt. Életerő áramlott szét a testében, előkapta hátizsákjából a kinyomtatott emailt, amiben egy állásinterjú utolsó körére hívták őt be, az előzőeken ugyanis már online túl volt. Eltökélte magában, hogy megszerzi ezt az állást, hogy megveti a lábát New Yorkban, és hogy remek évet tölt el itt!
A pályaudvarról kiérve magába szívta a levegőt és nyugtázta, hogy ez teljesen más világ, mint Kalifornia. De nem bánta, örült a változásnak. Nem messze egy kis elegáns kávézót pillantott meg. Úgy érezte megérdemel egy nagy bögre forró csokoládét tejszínhabbal. A kávézó hangulata léleksimogató volt. Egyszerre volt meleg otthonos és elegáns. Elvett egy napilapot és leült az ablak melletti asztalhoz. Kisvártatva a pincér lerakta elé a megrendelt forró csokoládét, aminek illata azonnal elvarázsolta őt. Minden rendben lesz. Egészen biztosan. Gondolta magában. A körülötte lévő asztaloknál az emberek élénken beszélgettek. Rajta kívül csak egy ember olvasott ugyanúgy napilapot. Egy férfi volt az, aki a bárpultnál ült egyedül és épp a forró csokija utolsó cseppjeit itta ki a poharából. Ginny elmosolyodott. Rögtön szimpatikus volt neki a férfi. Ekkor mintha az ismeretlen megérezte volna, hogy őt nézi valaki és hátrafordult. Egy századmásodpercre összetalálkozott a tekintetük, de Ginny rögtön visszatért a napilap olvasásához. Kínosnak érezte, hogy az idegen rajta kapta őt.
Pár pillanat után ismét vette a bátorságot, hogy felnézzen. Az idegen még mindig őt nézte és szemmel láthatóan várta, mikor fog Ginny visszanézni rá. Egymásra mosolyogtak. Az idegen a bőröndökre mutatott Ginny mellett és a kezét srégen felfelé mozdította, imitálva a felfelé szálló repülőt. Ginny megrázta a fejét és a kezével egy éppen landoló gépet utánozó mozdulatot tett. Az idegen ismét elmosolyodott. Felvette az újságot és úgy tett mintha olvasna, miközben kérdően Ginnyre nézett és rámutatott az ujjával. Ginny feltételezte, hogy azt kérdi szeretne-e tovább olvasni. Megrázta a fejét. Az idegen ezután rámutatott az asztalánál lévő üres székre. Miért is ne? Gondolta magában Ginny és bólintott.
Az idegenről kiderült, hogy Bill Clinton a neve és hogy a politikában tevékenykedik. Ginnyt soha sem érdekelte különösebben a politika, sőt kifejezetten utálta, de Bill az együtt töltött 2 óra alatt képes volt megvilágítani előtte olyan aspektusait, amikre addig nem látott rá. A politika mozgatja a hétköznapi életet, hatással van az oktatásra, a médiára, az adókra, az egészségügyre és egy sor olyan dologra, amik Ginny életében is jelen voltak napi szinten anélkül, hogy ezt valaha tudatosította volna.
– Nem szeretnél beleszólni ezekbe a dolgokba? Tenni azért, ami fontos számodra? Tenni a változásért? – kérdezte Bill szenvedélyesen.
Ginny elgondolkozott azon, hogy vajon mennyit tett eddig aktívan azért, ami fontos számára. Az eddigi életére talán inkább a sodródás volt jellemző, viszont az, hogy szakított Karlal és eljött New Yorkba határozottan egy új Ginny megjelenését jósolta. Végül is igazat adott Billnek, szeretett volna jobban aktív részese lenni a saját életének és Billben látta azt a tüzet, amit magában addig hiányolt. Beleszeretett ebbe a tűzbe, ebbe a tettvágyba és elszántságba.
Kilépve a kávézóból telefonszámot cseréltek, de nem keresték egymást többet. Billt beszippantotta a kampánya és a kapcsolata Hillaryval is komolyra fordult. Ginny pedig megkapta az állást és megvetette a lábát New Yorkban nem csak egy évre, ahogy tervezte, hanem sokkal hosszabb időre. A találkozása Billel meghatározó volt. Attól a naptól kezdve pontosan tudta, milyen az a tűz, ami előre tudja őt hajtani a céljai felé.
***
Sehogy se bírtam kihozni, hogy egymásba szeressenek. Persze le tudtam volna írni, de olyan érzésem volt, mintha azzal olyasmit írnék le, ami nincs is benne ebben a sztoriban.
Miért érdekes önismereti szempontból kifantáziálni egy ilyen sztorit? Mert nem tudunk olyat fantáziálni, ami ne tükrözné az elképzeléseinket a valóságról. Mindannyian a saját regényeink főhősei vagyunk, és amikor két embernek sikerül egymásba szeretni, akkor az pont ugyanolyan mágikus találkozás, mint amikor két különböző könyv szereplője találkozik. Te hogyan képzeled ezt a találkozást? Megadod ennek egyáltalán az esélyét?
Ha szeretnél értesülni a friss tartalmakról, iratkozz fel a hírlevélre!
