Walk moments – Pillanatok

Szerző: Pőcz Adriana | jún 2, 2017 | Élet

Idős néni és bácsi várnak a buszra, amelyik kisvártatva meg is érkezik. A bácsi nagy gonddal felsegíti a nénit. Annyi törődés, annyi figyelem van abban, ahogy csinálja meg ismerősség. Gondolom a bácsi már egy csomó helyre, csomószor elkísérte, felkísérte, lesegítette és felsegítette a nénit. Vajon hány éve lehetnek egymás segítségére? A sofőr röviden rám néz, látja, hogy nem mozdulok, becsukja az ajtót. A nagy kerekek, amik a derekamig érnek elindulnak. Az én buszom is megérkezik kisvártatva. Örülök. Pavlovi reflex alakult már ki bennem a kék buszok láttán. Tudom, ha érkezik, akkor általa közelebb jutok a célomhoz, elérek valahová, ott lehetek valahol, ahol lenni akarok. A kék szín, a nagy kerekek, a narancssárgás szám a busz elején. Vannak ismerős számok, szeretem őket.
Beülök egy lány mögé a busz hátsó felében. Éppen chatel valakivel a telefonján. Érdekel, hogy mi zajlik az életében, ezért kukkolok. Közben szégyellem is magamat, hogy nem adom meg a kellő tiszteletet a magánélete iránt. Ezért néha kifelé is nézek az ablakon, ettől kicsit jobban érzem magamat, hogy nem vagyok rossz lány. Aztán megint vonz a történés. Megint olvasom, amennyit látok.  Több szálon futnak a beszélgetései. Valakinek panaszolja, hogy a barátnője beleszólt olyasmibe, amibe nem kellet volna. A másik győzködi, hogy csak szeretetből tette a barátnője, mert segíteni akart. Tudom, de akkor sem kellet volna.  Vált az ablakok között, azt írja valakinek, hogy megváltoztatja a nevét, hogy ne találjon rá. Úgy is megtalállak. Mosolyok. Egy következő chat ablakban lezár egy beszélgetést és azt mondja a találkozásra való felhívásra, hogy tök szívesen találkozna és folytatná, amit két hete elkezdtek, de csak ha majd jobban lesz. Megnyit egy következő ablakot, azt írja, hogy nem érzi magát jól. Mi bajod van? Testi vagy lelki baj van? Rohanok vissza munkába, de azért írd le, hogy mi van. Bonyolult lenne elmondani. Most úgy minden és mindenki. Többet nem ír. Becsukja a chat ablakot, figyelemre lett volna szüksége, nem arra, hogy irogasson valakinek, aki majd kitudja mikor olvassa el. De azért biztos vagyok abban, hogy még lesz ideje elpanaszolni később. Zenét vált, ő is néz ki az ablakon. Megérkezünk a Szél Kálmán térre. Leszáll, egy ideig még sétálok utána. Észreveszem a HELL italt a jobb kezében, formás feneke van a feszes fekete nadrágban, szép hosszú copfja, vagány bőr kabátja. Felszállok a villamosra, az utolsó képkocka, amit látok belőle az, hogy várja, hogy zöldre váltson a lámpa, hogy átmehessen az úton, majd eltűnik az életemből.