Az interjút Berki Antóniával készítettem, akinek ez egyik fő érdeklődési területe a sámánok bölcsességének kutatása és tanulása. “Kiszedték a bölcsesség fogamat, úgyhogy most nem tudok nagyon mosolyogni.” kezdte az interjút Antónia és megejtett egy visszafogott mosolyt. Ez a hír így önmagában akár mindennapinak is mondható lett volna, az már viszont kevésbé, hogy a foghúzás kapcsán kiderült, hogy volt neki egy “tartalék bölcsesség foga” – egy 17-ik fog az alsó állkapcsában. A legendák szerint a sámánok mindig rendelkeztek egy extra csonttal.

Antónia a mindennapi életben ingatlanok adás-vételével foglalkozik, ebből származik a megélhetése, ami megengedi, hogy a hobbijával tudjon foglalkozni – kutatja és tanulja a sámán gyógymódokat, a sámánok életmódját, tanul kínaiul, és legújabban a szanszkrit gyógyítási rendszerének tanulmányozásába is belekezdett, valamint sámán workshopokat szervez. Magyarország, Románia és Tajvan között ingázik. Magyarországot és Romániát még csak-csak be tudja fogni a tudatom, de Tajvan számomra olyan, mintha nem is ezen a bolygón létezne, ezért kifejezetten érdekelt, ő hogyan került kapcsolatba ezzel az országgal.

Antónia egy egyetemi antropológiai tanfolyamon hallott először a Tajvanhoz tartozó Orchideák szigetén élő törzsről. A tanfolyamot egy amerikai magyar professzor tartotta, aki személyesen is meglátogatta a szigetet és együtt élt az őslakókkal, hogy jobban megismerje őket és az életvitelüket. Antónia számára csodálatos volt hallgatni, hogy ezek az emberek, hogyan találták fel magukat a szinte kőkorszaki körülmények között, hogyan kapcsolódtak a természettel, szeretett hallani a különleges képességű őslakosokról, ugyanis ott nem csak egyedül a sámán kiváltsága különleges képességekkel rendelkezni, hanem a legtöbb őslakos valamiben kivételes. “Annyira intenzív élmény volt, hogy mire véget ért a tanfolyam, az volt az egyetlen vágyam, hogy elmenjek a szigetre, találkozzak a Nagy gyógyítóval és az őslakosokkal.”

A professzor minden évben felajánlott 1 db repülőjegyet annak a jó eredményekkel rendelkező diáknak, akit kisorsolt az osztály vezetője, aki akkoriban Antónia volt. “A tanfolyam végig arról szólt, hogy mennyire fontos a hit és hogy valamiben bízzunk, és hogy a világot is az alapján tapasztaljuk meg, hogy mi a belső hitrendszerünk. Ezért én azt kívántam és azt képzeltem el, hogy magamat fogom kihúzni.” Közvetlenül a húzás előtt a mosdóban imádkozott, amikor ráeszmélt, hogy mennyire mesterséges, amit csinál. Nem igazságos a többiekkel szemben, hogy saját magának akarja a nyereményt és ráadásul még a húzás előnye is nála van. Ezért a fennmaradó időben inkább azért imádkozott, hogy bár ő is nagyon szeretne elutazni a szigetre, mégis azt kéri Istentől (vagy az Univerzumtól), hogy annak a nevét húzza ki, akinek erre a legnagyobb szüksége van, és aki a legalkalmasabb arra, hogy kimenjen. Ezzel a hozzáállással és gondolatokkal tért vissza az osztályba és húzott egy nevet, ami …. nem a saját neve volt.

A sors viszont nem hagyta, hogy csak ilyen egyszerűen lemaradjon a lehetőségről, mert az utazás előtt felhívta őt a professzor és felajánlotta neki, hogy a csapattal tarthat, ha megfizeti az útiköltségek egy részét. Így teljesült Antónia álma, hogy találkozzon a Nagy gyógyítóval. “Bár nagyon szerettem volna hinni azokban a dolgokban, amiket róla hallottam, azért mindig volt bennem kételkedés és próbáltam racionálisan megmagyarázni a képességeit. Aztán ahogy egyre több forrásból jöttek hozzám az információk, a családjától és a falubeliektől is, és én magam is megtapasztaltam, egyszer csak éreztem, hogy tényleg igaz, amit mondanak róla.”  

A sámánokról szerzett mostani ismeretei alapján már tudja, hogy a szigeten élő sámán képes volt természetes módon transzba esni, ami kívülről ájulásnak nézett ki. Ha valamilyen gonddal jött hozzá valaki, akkor “elájult”, de azért előtte mindig úgy helyezkedett, hogy ne üsse be a fejét. Ilyenkor a sámán utazást tett egy másik dimenzióba és amikor visszatért, birtokában volt az az információ, amivel a problémát meg lehetett oldani. Például az egyik őslakos azzal a gonddal kereste őt fel, hogy a szomszéd ellopta a horgászbotját. A sámán transzba esett és amikor visszatért, pontosan el tudta mondani, hogy hol van a horgászbot. “Menj fel a hegyre,  a majomkenyér fánál fordulj jobbra, lépjél tízet és a disznóól mögött megtalálod.” És persze a horgászbot tényleg ott volt. Ugyanígy meg tudta mondani azt is, hogy a hozzá érkező beteg meggyógyul-e vagy sem és a gyógyulás pontos időpontját is. A sámán számára nem létezett a tér dimenziója, bárhonnan a földről be tudta gyűjteni az információt, például Antónia barátnőjének halálhírét, amiről a sámán előbb tudott, mint hogy megérkezett volna a telefonos hívás. Volt a sámánnak egy nagyon praktikus képessége is, mégpedig az, hogy elő tudta idézni a napsütést, így mindig amikor Antónia gépének fel kellet szállni a szigetről, a sámán napsütötte időt teremtett neki. ” Volt olyan helyzet, hogy felnéztem az égre és azt mondtam, hogy ‘Na, Sinam Pangam Kaman, ha te ebből napot csinálsz…’ de mire felszállt a gép, mindig kisütött a nap.” Az, hogy ez nem volt véletlen akkor derült ki Antónia számára, amikor a sámán nem sokkal a halála előtt azt mondta neki, hogy most már túl gyenge és nem képes hatni az időjárásra. Ezután sorozatosan felhős, borult időben szállt fel a gép, ami egyébként jellemzőbb időjárás a szigeten, mint a verő napsütés.

A sámán szó eredeti jelentése “a tudó”, az aki ismeri a világ működését, és a szemmel látható dolgok mögé lát. Az Antónia által meglátogatott helyeken, általában mindig élt egy fő-sámán. Antónia szerint viszont, minden egyes ember sámán, tehát mindenkiben megvan a gyógyítói potenciál. Nyugati társadalmunkban viszont ez a képesség könnyedén a háttérbe szorul, lappang, ha valaki nem ápolja tudatosan. Az őslakos közösségekben lépten nyomon “tudó-ba” vagy látóba botlik az ember, ugyanis az ő érzékszerveik rendkívüli módon kifinomultak, és fejlett az intuíciójuk. Az Orchideák szigeten van például hal-látó, aki a halak nyelvét érti. Ő vezeti a halászatot, mert pontosan tudja, hogy a repülő halak hol jelennek meg, merre fognak úszni, hogy fognak fordulni, így a halra vadászó őslakosok könnyen tudják követni a rajt és kifogni a hálójukkal. Az idős emberek is birtokolják a tisztánlátás képességét, és képesek akár a meghalt őslakosok szellemeit érzékelni vagy látni.

Kérdeztem Antóniát, hogy szerinte sámánnak születni kell, vagy azzá lehet-e válni? Azt felelte, hogy mindkettő előfordulhat. Az őslakosok ha sámánná mind nem is, de könnyedén látóvá válnak, mert ezt látják az őseiktől kicsi koruk óta és akarva-akaratlanul megtanulják használni az érzékszerveken túli képességeiket. “A modern kornak az a baja, hogy ha valakivel megtörténik, hogy például szelemet lát, akkor nincs kihez fordulni. A szigeten még mindig élnek az öreg sámánok, akikhez bármikor el lehet menni válaszokért. Nálunk az a nehézség, hogy nincs központi sámán. Ilyen esetekben az emberek leggyakrabban megkeresnek egy csomó ezoterikusan gondolkodó embert, hogy majd lottó-bingó alapon valamelyik segít.“

Számomra mindig érdekes annak a vizsgálása, hogy miként biztosítanak a sámánok maguknak megélhetést. Például a szigeten élő és tevékenykedő fő sámán, akivel Antónia találkozott nem fogadhatott el pénzt, amikor sámáni feladatokat látott el. A maximum fizetség, amit kapott egy kék üveg gyöngy volt, egy marapunay, aminek szellemi értéke van, és nem biztosít megélhetést. A kifejezetten sámán feladatok az élete csak egy részét töltötték ki, ő ugyanúgy kiment a földekre vagy halat fogott, hogy megélhetést biztosítson magának, mint a többi őslakos. Számomra az a kérdés, hogy hol van az egészséges egyensúly a kettő között, mert ha reggeltől estig jönnek a sámánhoz és ő gyógyít, transzba esik, információkat hoz,  akkor logikus, hogy nem marad ideje kimenni a földekre vagy halászni. Antónia azt mondta, hogy fenntartani az egyensúlyt gyakorlat kérdése és nem csak a sámánoknak szükséges ezt megtanulni, hanem mindannyian ezt az egyensúly keresést gyakoroljuk.

Megkérdeztem Antóniától azt is, hogy mi volt számára a legnagyobb tanulás, amit az őslakosoktól kapott.
“Sikavakus Weizhen barátnőmtől sokat tanultam az optimizmusról. Ő a legoptimistább ember, akivel a földgolyón eddig találkoztam. Gyakran reggel 5-kor felkel és felmegy az Imádkozó hegyre hogy lássa a napfelkeltét és imádkozik. Hihetetlen erő és szeretet van benne, pedig egyik napról a másikra elveszítette az élettársát, akit magával ragadott egy hullám halászat közben és egy telefonos csalás által elveszítette a megtakarításait is, amelyeket 10 évig gyűjtögetett. Körülbelül ebben a periódusban jelentem meg a szigeten és a veszteségek ellenére, mindig adott nekem pénzt és azt mondta, hogy azért adja, mert diák vagyok és nincsen munkám. A fizetése 20-30% adta így oda, úgy hogy otthon két gyermeke volt. Nem akartam elfogadni, de mindig megtalálta a módját, hogy nálam kössön ki a pénz. Azt mondta, hogy vegyem el nyugodtan, mert neki Isten százszorosan visszaadja.
Ha csak rágondolok kiráz a hideg, mekkora erő és szeretet van a szívében. És általában még bocsánatot is kért, hogy csak ennyit tud nekem adni, pedig a tőle kapott pénz, biztosította a két heti ellátásomat. Aztán később, amikor már kerestem visszaadtam neki a többszörösét, de azóta sem találkoztam még egy ilyen emberrel, aki a semmiből adott volna ilyen lelkesedéssel.
Nekem az a tapasztalatom, hogy ha bármit kérünk Istentől vagy az Univerzumtól, akkor meghallgatásra kerül és folyamatosan jön a segítség, csak idő amíg kérésünk fizikai valósággá válik. Ez így van egy álommal, a pénzzel, a babával, álomutazással… Nagyon sokan feladják és azt gondolják, hogy nem jött össze.

Tovább kell erősíteni a hitet ilyenkor annak ellenére, hogy nem biztos, hogy vannak fizikai jelek, amik azt mutatnák, hogy a vágy teljesül. Ahhoz, hogy a dolgok teljesülni tudjanak meg kell hogy legyen bennünk a lelkesedés energiája, így sokkalta könnyebben történik minden.