A pénz nem akarása jobbá tesz?

A pénz nem akarása jobbá tesz?

Ez a cikk főleg azoknak szól, akiknek nehezükre esik elfogadni a pénzt és keringtetni azt az életükben, mert felsorolok benne néhány hiedelmet és gondolkozás módot, ami ez mögött állhat.

A reggeli naplózásomban sorra vettem, hogy milyen hiedelmeket kötök a pénzhez. Aktuálisan ezeket találtam:

  • Bűnös dolog AKARNI a pénzt.
  • Önző vagyok, ha akarom a pénzt.
  • A pénzel való bármilyen manipuláció piszkos dolog. A pénz maga piszkos.
  • Meg kellene tudnom oldani az életemet pénz nélkül is – adományokból, ajándékokból, mások jóindulatából, szolgálat és önzetlen segítség által. Mert ha ezeket jó szívvel tudják nekem adni, az azt jelenti, hogy én is jó vagyok.
  • A pénzt csak titokban szabad kezelni – senki sem láthatja, hogy mennyit kérek a szolgáltatásaimért (ez a hiedelem logikus lépésként született az előző hiedelem “megoldásaként”).
  • A hatóságok azonnal felfigyelnek rám, amint pénz kerül hozzám. Amíg nincs nálam pénz, láthatatlan maradhatok a világ számára.

Ezek a hiedelmek logikai szálakon kapcsolódnak egymáshoz, az egyik megoldásként születik egy másikra.

Ha az alapok rosszak, akkor egyre bonyolultabb, és egy egyre korlátozóbb hiedelmek alakulnak ki.

Szoktam azt gondolni, hogy ha nem kérek pénzt a szolgáltatásaimért akkor: jó vagyok, szent, ügyes, tiszta, szorgalmas, önzetlen, nagylelkű, jámbor, kegyes. Azt is mondhatnám, hogy igazi “példa keresztény”. Meg vagyok keresztelve, volt részem elsőáldozásban és bérmálásban is, és számtalan misén vettem részt.

Most látom, hogy nyakatekert módon magyarázva Isten szavát, sikerült kialakítanom magamban egy képet a jóság (szentség) és a pénz összefüggéséről, mégpedig úgy, hogy ha nem szeretem a pénzt, akkor automatikusan jó ember vagyok.

“Spirituális szupermarket” szerűen kiválasztottam a tanításokból a fontos elemeket és egymás mellé raktam őket, majd kijött ebből az a meggyőződés, hogy pénzzel nem érintkezni illő és üdvös, és PUSZTÁN attól, hogy nem érintkezem a pénzzel automatikusan létrejönnek bennem a pozitív minőségek, amiket felsoroltam feljebb.

Ezzel ellentétben, ha pénzt kérek a szolgáltatásaimért és akarom a pénzt az életemben akkor ezt azt jelenti, hogy valami a szolgáltatásaimban sántít, mert ha az tiszta lenne, akkor nem kellene értük pénzt kérnem, az emberek maguktól fizetnének nekem. Mint a templomban. Azt a tényt itt ügyesen lehasítottam, hogy a pénzes perselyt kirakja az egyház, vagy körbeküldi a kis fonott kosarat, és ki is mondja a kérést, hogy adakozz, ugyanúgy ahogy a buddhista szerzetesek is körbejárnak a tálkájukkal a faluban, tehát aktívan KÉRNEK, nem pedig csak hátradőlve várnak, a javak meg áramolnak hozzájuk. Ettől függetlenül makacsul bírom továbbra is gondolni, hogy az emberek “csak úgy” adakoznak ezeknek a szervezetkenek, mert azok jók és az emberiség üdvét szolgálják. RÁADÁSUL ennyire jó csak az egyház tud lenni, ő Isten földi képviselője, ezért a szellemi magaslatért már “ér” pénzt kérni, minden ami alatta van, azért nem. Ez a hiedelem egyáltalán nem csak az egyházi kontextusban érvényes, ugyanis ez simán igaz arra is, hogy a tanárom, coachom, mentorom, gurum, szellemi vezetőm, jóga tanárom és a többiek elkérhetnek pénzt azért, amit csinálnak, de én nem tartok ott és kitudja, hogy mikor fogok ott tartani, ahol ők.

További hiedelmek ehhez kapcsolódóan: ha pénzt kérek és akarok, akkor kapzsi vagyok, tisztátalan, materialista, “nehéz”, önző, bűnös, földi-világi, romlott. Ezekhez a hiedelmekhez kapcsolódik az a feltételezés , hogy pusztán attól, hogy pénzt akarok ilyenné válok, valamint a fordítottja is, ha nem érintkezek a pénzzel, akkor automatikusan ezektől a negatív minőségektől mentesülök.

Ez meg van spékelve azzal, hogy úgy vagyok hasznos (és jó) a világ számára, ha “nem akarok” (nem vagyok akaratos), csak elfogadom és befogadom, ami jön. Ezt a hiedelmet nőként kifejezetten könnyű felvenni, hiszen a női (yin) energia fő minősége a befogadás, de férfiként is ugyanilyen egyszerű, ha valamiért gyerekkorban kialakult az a tapasztalás, hogy az akarás büntetéssel jár és nem vezet eredményre.

A reggeli naplózás kapcsán vettem észre, hogy mennyire nem árnyaltan gondolkozok a pénzszerzésről, és hogy mennyire össze van mosódva és “egymásra fényképezve” a következő három tárgy: szolgáltatás, amit nyújtok /a pénz, amit ezért kapok /én, aki ez mögött áll.

Az egymásra fényképezés alatt azt értem, hogy nincsenek egymástól jól elhatárolva, ezért egyik túlságosan befolyással van a másik milyenségére és szinte nem is vagyok képes ÖNMAGUKBAN szemlélni őket, függetlenül egymástól. Ha ez nincs meg, akkor rendkívül káros a “minden mindennel összefügg” ezoterikus nézetbe kapaszkodni (ami egyébként igaz), mert még tovább súlyosbítja a helyzetet.

Akkor fog igazán minden mindennel kapcsolatban értelmet nyerni, ha először képes vagyok külön is látni az elemeket.

Az, hogy a pénz rossz, romlott, piszkos egy durván hasított kép, a pénz ugyanis egy semleges eszköz, amit különböző dolgok teremtésére tudunk felhasználni, amikről esetleg utána el tudjuk mondani, hogy az jó vagy rossz volt. Ebbe már nem megyek bele, hogy mennyire szubjektív az is, hogy mi a rossz és mi a jó, mert az egy következő bejegyzés lenne. A lényeg az, hogy “a pénz rossz” egy hasított elképzelés.

Ebből a feltevésből kiindulva a nem diferenciáló gondolkodás azt a következtetést vonja le, hogy a pénz jelenléte “megrontja” a dolgokat. Hiába jó, hasznos, értékes a szolgáltatás, amit adok a világnak, amint pénzt kérek érte, az is “rosszá válik” – mivel ugyebár a kettő között nincs élesen kivehető határvonal. Ha nem kérek pénzt, akkor a szolgáltatás jó, tiszta és szent marad, ha kérek érte pénzt, akkor pont ugyanolyan lesz mint a pénz – rossz, bűnös, piszkos.

Még ha el is fogadjuk axiómaként azt, hogy a pénz rossz, a szolgáltatás akkor is független a pénztől, tehát a szolgáltatás nem fog “megromlani” pusztán attól, mert pénzt kérek érte. Ez a két tárgy egymástól függetlenül is létezik. Meg kell tudni látni az éles határvonalat a kettő között, mielőtt újból összefüggésbe hoznánk őket.

Az Én, ami a szolgáltatás mögött áll és a pénzzel is kapcsolatba kerül ugyanazon a logikán haladva, amit az előbb leírtam is rosszá válik, ha a pénz vagy a szolgáltatás rossz, mert ő is “megromlik” ezektől. Igen, a pénz valóban képes elferdíteni a hajlamot, a rossz szolgáltatás valóban elmond valamit az Én-ről, DE ezek ismételten egymástól függetlenül IS léteznek és számos sokkal “finomabb” kapcsolat is fennáll közöttük, mint az, hogy ha az egyik rossz akkor a közelében minden rosszá válik. Nem is beszélve arról, hogy minden rossz ÉS jó is egyszerre.

Levont tanulságok:

Ha a szolgáltatásomat jónak érzem, akkor pusztán a pénz jelenléte nem fogja se jobbá se rosszabbá tenni. Hasított elképzelés ugyanis az is, ha attól gondolom jónak a szolgáltatást, mert hajlandó nekem fizetni érte valaki! Ebben az esetben sem vagyok képes ÖNMAGÁBAN szemlélni a szolgáltatást, hanem CSAKIS a pénz függvényében.

A pénz akarása és jelenléte az életemben önmagában nem okozza azt, hogy én ettől jó vagy rossz ember leszek. A bűnösséget, kapzsiságot, materialista gondolkozást, “földhözragadtságot” magamban hordozom, a pénz csak felerősíti. Tehát ha nem érintkezek a pénzzel, attól még nem mentesülök ezektől. Ezeken a minőségeket aktívan dolgozni kell belső munka által és állandóan csiszolni az energiaáramlásomat.

Bevezetem magamnak a “jó pénz” fogalmát, ami azt jelenti, hogy a pénz jó, ha olyan dolgokra költöm, ami nekem jó és ezáltal jó dolgokat tudok továbbra is hozni a világra.

Nem leszek jó, tiszta, kegyes, szent pusztán attól, ha lehasítom az életemről a pénz kérdését. Ezeket a minőségeket ki kell művelni, mediációval, gyakorlással, a gondolatok állandó tisztításával. Valamint nem leszek automatikusan rossz, ha a pénz jelen van az életemben akár bőségesen is.

Állandóan érzem, hogy “nagyban” gondolkodom, globális kérdések érdekelnek, a föld sorsa, az Univerzum sorsa, környezettudatos megoldások, stb. de közben most rájöttem, hogy nem igazán tudok ezekért tenni szinte semmit sem, mert egy másik üzemmódomban pedig nagyon lokálisan működöm, és egy nagyon erős vágy hajt afelé, hogy jólétben legyek először is ÉN. El kell ismernem, hogy meg kell oldanom először ezt a nagyon lokális szintet, hogy érdemlegesen tenni tudjak a globális kérdésekben is.

[/et_pb_text][/et_pb_column][/et_pb_row][/et_pb_section]

Ez a cikk főleg azoknak szól, akiknek nehezükre esik elfogadni a pénzt és keringtetni azt az életükben, mert felsorolok benne néhány hiedelmet és gondolkozás módot, ami ez mögött állhat.

A reggeli naplózásomban sorra vettem, hogy milyen hiedelmeket kötök a pénzhez. Aktuálisan ezeket találtam:

  • Bűnös dolog AKARNI a pénzt.
  • Önző vagyok, ha akarom a pénzt.
  • A pénzel való bármilyen manipuláció piszkos dolog. A pénz maga piszkos.
  • Meg kellene tudnom oldani az életemet pénz nélkül is – adományokból, ajándékokból, mások jóindulatából, szolgálat és önzetlen segítség által. Mert ha ezeket jó szívvel tudják nekem adni, az azt jelenti, hogy én is jó vagyok.
  • A pénzt csak titokban szabad kezelni – senki sem láthatja, hogy mennyit kérek a szolgáltatásaimért (ez a hiedelem logikus lépésként született az előző hiedelem “megoldásaként”).
  • A hatóságok azonnal felfigyelnek rám, amint pénz kerül hozzám. Amíg nincs nálam pénz, láthatatlan maradhatok a világ számára.

Ezek a hiedelmek logikai szálakon kapcsolódnak egymáshoz, az egyik megoldásként születik egy másikra.

Ha az alapok rosszak, akkor egyre bonyolultabb, és egy egyre korlátozóbb hiedelmek alakulnak ki.

Szoktam azt gondolni, hogy ha nem kérek pénzt a szolgáltatásaimért akkor: jó vagyok, szent, ügyes, tiszta, szorgalmas, önzetlen, nagylelkű, jámbor, kegyes. Azt is mondhatnám, hogy igazi “példa keresztény”. Meg vagyok keresztelve, volt részem elsőáldozásban és bérmálásban is, és számtalan misén vettem részt.

Most látom, hogy nyakatekert módon magyarázva Isten szavát, sikerült kialakítanom magamban egy képet a jóság (szentség) és a pénz összefüggéséről, mégpedig úgy, hogy ha nem szeretem a pénzt, akkor automatikusan jó ember vagyok.

“Spirituális szupermarket” szerűen kiválasztottam a tanításokból a fontos elemeket és egymás mellé raktam őket, majd kijött ebből az a meggyőződés, hogy pénzzel nem érintkezni illő és üdvös, és PUSZTÁN attól, hogy nem érintkezem a pénzzel automatikusan létrejönnek bennem a pozitív minőségek, amiket felsoroltam feljebb.

Ezzel ellentétben, ha pénzt kérek a szolgáltatásaimért és akarom a pénzt az életemben akkor ezt azt jelenti, hogy valami a szolgáltatásaimban sántít, mert ha az tiszta lenne, akkor nem kellene értük pénzt kérnem, az emberek maguktól fizetnének nekem. Mint a templomban. Azt a tényt itt ügyesen lehasítottam, hogy a pénzes perselyt kirakja az egyház, vagy körbeküldi a kis fonott kosarat, és ki is mondja a kérést, hogy adakozz, ugyanúgy ahogy a buddhista szerzetesek is körbejárnak a tálkájukkal a faluban, tehát aktívan KÉRNEK, nem pedig csak hátradőlve várnak, a javak meg áramolnak hozzájuk. Ettől függetlenül makacsul bírom továbbra is gondolni, hogy az emberek “csak úgy” adakoznak ezeknek a szervezetkenek, mert azok jók és az emberiség üdvét szolgálják. RÁADÁSUL ennyire jó csak az egyház tud lenni, ő Isten földi képviselője, ezért a szellemi magaslatért már “ér” pénzt kérni, minden ami alatta van, azért nem. Ez a hiedelem egyáltalán nem csak az egyházi kontextusban érvényes, ugyanis ez simán igaz arra is, hogy a tanárom, coachom, mentorom, gurum, szellemi vezetőm, jóga tanárom és a többiek elkérhetnek pénzt azért, amit csinálnak, de én nem tartok ott és kitudja, hogy mikor fogok ott tartani, ahol ők.

További hiedelmek ehhez kapcsolódóan: ha pénzt kérek és akarok, akkor kapzsi vagyok, tisztátalan, materialista, “nehéz”, önző, bűnös, földi-világi, romlott. Ezekhez a hiedelmekhez kapcsolódik az a feltételezés , hogy pusztán attól, hogy pénzt akarok ilyenné válok, valamint a fordítottja is, ha nem érintkezek a pénzzel, akkor automatikusan ezektől a negatív minőségektől mentesülök.

Ez meg van spékelve azzal, hogy úgy vagyok hasznos (és jó) a világ számára, ha “nem akarok” (nem vagyok akaratos), csak elfogadom és befogadom, ami jön. Ezt a hiedelmet nőként kifejezetten könnyű felvenni, hiszen a női (yin) energia fő minősége a befogadás, de férfiként is ugyanilyen egyszerű, ha valamiért gyerekkorban kialakult az a tapasztalás, hogy az akarás büntetéssel jár és nem vezet eredményre.

A reggeli naplózás kapcsán vettem észre, hogy mennyire nem árnyaltan gondolkozok a pénzszerzésről, és hogy mennyire össze van mosódva és “egymásra fényképezve” a következő három tárgy: szolgáltatás, amit nyújtok /a pénz, amit ezért kapok /én, aki ez mögött áll.

Az egymásra fényképezés alatt azt értem, hogy nincsenek egymástól jól elhatárolva, ezért egyik túlságosan befolyással van a másik milyenségére és szinte nem is vagyok képes ÖNMAGUKBAN szemlélni őket, függetlenül egymástól. Ha ez nincs meg, akkor rendkívül káros a “minden mindennel összefügg” ezoterikus nézetbe kapaszkodni (ami egyébként igaz), mert még tovább súlyosbítja a helyzetet.

Akkor fog igazán minden mindennel kapcsolatban értelmet nyerni, ha először képes vagyok külön is látni az elemeket.

Az, hogy a pénz rossz, romlott, piszkos egy durván hasított kép, a pénz ugyanis egy semleges eszköz, amit különböző dolgok teremtésére tudunk felhasználni, amikről esetleg utána el tudjuk mondani, hogy az jó vagy rossz volt. Ebbe már nem megyek bele, hogy mennyire szubjektív az is, hogy mi a rossz és mi a jó, mert az egy következő bejegyzés lenne. A lényeg az, hogy “a pénz rossz” egy hasított elképzelés.

Ebből a feltevésből kiindulva a nem diferenciáló gondolkodás azt a következtetést vonja le, hogy a pénz jelenléte “megrontja” a dolgokat. Hiába jó, hasznos, értékes a szolgáltatás, amit adok a világnak, amint pénzt kérek érte, az is “rosszá válik” – mivel ugyebár a kettő között nincs élesen kivehető határvonal. Ha nem kérek pénzt, akkor a szolgáltatás jó, tiszta és szent marad, ha kérek érte pénzt, akkor pont ugyanolyan lesz mint a pénz – rossz, bűnös, piszkos.

Még ha el is fogadjuk axiómaként azt, hogy a pénz rossz, a szolgáltatás akkor is független a pénztől, tehát a szolgáltatás nem fog “megromlani” pusztán attól, mert pénzt kérek érte. Ez a két tárgy egymástól függetlenül is létezik. Meg kell tudni látni az éles határvonalat a kettő között, mielőtt újból összefüggésbe hoznánk őket.

Az Én, ami a szolgáltatás mögött áll és a pénzzel is kapcsolatba kerül ugyanazon a logikán haladva, amit az előbb leírtam is rosszá válik, ha a pénz vagy a szolgáltatás rossz, mert ő is “megromlik” ezektől. Igen, a pénz valóban képes elferdíteni a hajlamot, a rossz szolgáltatás valóban elmond valamit az Én-ről, DE ezek ismételten egymástól függetlenül IS léteznek és számos sokkal “finomabb” kapcsolat is fennáll közöttük, mint az, hogy ha az egyik rossz akkor a közelében minden rosszá válik. Nem is beszélve arról, hogy minden rossz ÉS jó is egyszerre.

Levont tanulságok:

Ha a szolgáltatásomat jónak érzem, akkor pusztán a pénz jelenléte nem fogja se jobbá se rosszabbá tenni. Hasított elképzelés ugyanis az is, ha attól gondolom jónak a szolgáltatást, mert hajlandó nekem fizetni érte valaki! Ebben az esetben sem vagyok képes ÖNMAGÁBAN szemlélni a szolgáltatást, hanem CSAKIS a pénz függvényében.

A pénz akarása és jelenléte az életemben önmagában nem okozza azt, hogy én ettől jó vagy rossz ember leszek. A bűnösséget, kapzsiságot, materialista gondolkozást, “földhözragadtságot” magamban hordozom, a pénz csak felerősíti. Tehát ha nem érintkezek a pénzzel, attól még nem mentesülök ezektől. Ezeken a minőségeket aktívan dolgozni kell belső munka által és állandóan csiszolni az energiaáramlásomat.

Bevezetem magamnak a “jó pénz” fogalmát, ami azt jelenti, hogy a pénz jó, ha olyan dolgokra költöm, ami nekem jó és ezáltal jó dolgokat tudok továbbra is hozni a világra.

Nem leszek jó, tiszta, kegyes, szent pusztán attól, ha lehasítom az életemről a pénz kérdését. Ezeket a minőségeket ki kell művelni, mediációval, gyakorlással, a gondolatok állandó tisztításával. Valamint nem leszek automatikusan rossz, ha a pénz jelen van az életemben akár bőségesen is.

Állandóan érzem, hogy “nagyban” gondolkodom, globális kérdések érdekelnek, a föld sorsa, az Univerzum sorsa, környezettudatos megoldások, stb. de közben most rájöttem, hogy nem igazán tudok ezekért tenni szinte semmit sem, mert egy másik üzemmódomban pedig nagyon lokálisan működöm, és egy nagyon erős vágy hajt afelé, hogy jólétben legyek először is ÉN. El kell ismernem, hogy meg kell oldanom először ezt a nagyon lokális szintet, hogy érdemlegesen tenni tudjak a globális kérdésekben is.

A pénz nem akarása jobbá tesz? II. rész

A pénz nem akarása jobbá tesz? II. rész

Ma reggel tovább folytattam a pénz körüli hiedelmek tisztítását, amelyeket a tegnapi blogban foglaltam össze.

Sorban végigmentem rajtuk újból, megnéztem mi van mögöttük néhány mélyebb rétegben, és helyettesítettem őket olyan hiedelmekkel, amik úgy éreztem hasznosabbak lennének a céljaim eléréséhez.

Ezzel a listával dolgoztam ismét:

  • Bűnös dolog akarni a pénzt.
  • A pénzzel érintkezni piszkos dolog. A pénz piszkos.
  • Önző vagyok, ha akarom a pénzt.
  • Meg kell tudnom oldani pénz nélkül is az életemet – adományokból, ajándékokból, mások önzetlen segítsége által, mert ha jó szívből tudják ezeket adni, az azt jelenti, hogy szerethető ember vagyok.
  • A pénzt csak titokban szabad kezelni – senki se láthatja, hogy mennyit kérek és miért. Amint pénz kerül hozzám, felfigyelnek rám a hatóságok (büntetés fenyegetése). Amíg nincs pénzem, láthatatlan vagyok a világ számára.

Ezekből a végtelenül önromboló mondatokból a belső munka után a következő mondatokat alkottam meg:

Hasznos dolog akarni a pénzt, mert teremtek általa, mert ez az önszeretet egy formája, mert fontos számomra a föld jóléte és a pénzzel IS tudok ezért tenni, mert a gyarapodás természetes.

Nagylelkűség pénzt akarni, mert ez azt jelenti, hogy valamit teremteni szeretnék.

A pénzbeli fizetséget nélkülöző, egyirányú tranzakciók jelenthetik egyrészt a nagyon tiszta szeretet működtetését a másik fél részéről (amolyan Teréz anya szerű), vagy ami sokkal valószínűbb , szülő- gyerek dinamikára épülnek rá. Ez a “pót-szülői” szeretet nem fog engem végleg kigyógyítani, csak löketet tud adni. Istenigazából akkor fogok tudni magasabb szintre lépni, ha erről le tudok akadni és ugyanezt a szeretet felnőtt-felnőtt kapcsolatokban tudom működtetni.

A hiba egy aktuális állapotot tükröz, hibázok egy magasabb cél elérése érdekében, ezért a hibából érdemes és hasznos tanulni.

És itt az út, ahogy ezekhez eljutottam:

#1 Hiedelem: Bűnös dolog akarni a pénzt.

Vajon igaz lehet fordítva is: Hasznos dolog akarni a pénzt? Erre rögtön az a válaszom jött, hogy persze, hiszen a pénz által szép dolgokat lehet megvalósítani és létrehozni, örömet szerezni magamnak és másoknak, kényelmesen élni és kényelmes életet biztosítani másoknak is. Ezt a meggyőződést már próbáltam “beküldeni” a rendszerembe párszor, de mivel mélyebben van az elakadás, eddig nem épült be. Szóval ma reggel mélyebbre ástam.

Azt, hogy hasznos dolog pénzt akarni azért nem tudom elhinni, mert alatta az a hiedelem lapul, hogy minél több pénzem van, annál károsabb jelenség vagyok a föld számára – többet fogyasztok, többet vásárolok, több dolgot használok el, többet szemetelek, többet szennyezek és nem akarok ilyen lenni, mert számomra fontos a földünk jóléte, hiszen az életem függ ettől. Ez a szimpla kérdés, hogy vajon hasznos dolog-e akarni a pénzt és gyarapodni a mélyben az élet-halál kérdésével van összekötve.

A föld védelme érdekében lakhatnék “környezetvédelmi szempontból” édesanyámmal is Szlovákiában, hiszen nagy házunk van, vásárolhatnék Second-Hand ruhákat és azokat is csak nagyon ritkán, ehetnék sokkal kevesebbet, mint amit most eszek, nem kellene kirándulgatnom és számítógépemnek sem kellene, hogy legyen. Néha szégyellem magamat, amikor pl. egy koldust látok elterülve feküdni a földön a Blahán és tudom, hogy nekem van havi jegyem, vannak tiszta ruháim, és éppen igyekszem a villamossal egy szeretetteljes kapcsolatba. Ő meg ott fekszik, koszosan, ittasan, éhesen, hontalanul, BKV jegy nélkül. Hozzá képest milliomos vagyok és néha azt fantáziálom, hogy megvet engem ezért. Erre nincs adat, hogy vajon tényleg ezt gondolja-e, vagy hogy érdeklem-e őt egyáltalán (szerintem nem), viszont az biztosan igaz, hogy ügyesen ráprojektálom azt, hogy valójában én magam ítélem el a gazdagságot és a jólétet, azokért az okokért, amit feljebb említettem. Hiszen egy hontalan nem cseréli le a ruhatárát minden tavasszal, nincs két autója a garázsban, DE arról ügyesen megfeledkezem az ügy érdekében, hogy egy csomó más szempontból pedig nem előremutató egyáltalán az élete a föld védelme szempontjából.

Hiszen egy hontalan fejéből valószínűleg nem fog kipattanni semmilyen környezetvédelmi ötlet, mert ezen gondolkozni a sokadik a listában, ennél sokkal égetőbb kérdések is vannak az életében. Ergo, a globális kérdéseken való gondolkozáshoz paradox módon a jólét szükséges.

Pár évvel ezelőtt hallottam azt is, hogy akkor lesz tényleg világvége, ha a fejlődő országok is elérik az amerikaiak jóléti szintjét, mert akkor végleg kimerítjük a föld forrásait. Annyi jólétet már a föld nem bír el. Na de most akkor mi legyen? A túlélés szempontjából ki kellene irtani a föld népességének felét? És ha nem irtjuk ki, akkor meghalunk? És még mindig csak azt boncolom igazából, hogy “akarni a pénzt hasznos” -e vajon? Van egy olyan idekapcsolódó hiedelmem is, hogy ha mindenki “szegény” lenne, akkor a föld megmenekülne és vele együtt én is. Na de ez tényleg igaz?

Most kezdtem el olvasni Viktor E. Frankl: És mégis mondj igent az életre! című könyvét és ismét rá kellett jönnöm, hogy az életösztön még a koncentrációs táborokban sem szűnik meg. A koldusok sem dobják el a nyomorúságos életüket, inkább napokig fetrengenek az utcákon. Hihetetlen, de így van. Túl akarunk élni. Az tehát nem az előre, amivel már Hitler is próbálkozott, hogy “tisztogatást” végzett egy jobb világ megteremtése érdekében. Azt tudjuk tenni, hogy fejődünk és egyre jobban alkalmazkodunk az emberiség fejlődéséhez. Milliárdokat költenek szervezetek és a kormányok környezettudatos megoldásokat kereső kutatásokra ebben a percben is, tehát igen, a pénz hasznos tud lenni ebben a kérdésben.

Ha jól vagyok, jót akarok másnak és a földnek is.

A megoldás tehát a jólét ÉS a tudatosság növelése. A kérdést boncolva rájöttem, hogy nekem tényleg fontos a Föld jóléte, csak rossz eszközt választottam – a félelmet, valamint nagyon feketén-fehéren szemléltem a kérdést, miközben ez sokkal komplexebb annál.

Miután a környezetvédelmi szempontot kioldottam, még mindig ott lógott a fejem felett az a kérdés, hogy “DE MIÉRT akarok többet annál, mint amim most is van?” A “miért” egy igazi tudatmódosító kérdés. Körülbelül 4-5 miért megválaszolásáig lehet kényelmesen eljutni, eddig tartanak a racionális, jól ismert tények. Ha még megkérdezel 2-3 miértet és tényleg válaszolsz is rá, elkezdenek szétcsúszni a jól ismert válaszok, míg a végén nem marad más, csak a “nem tudom” és egy légüres tér, amiben nem mozdul semmi sem. A legvégső választ ugyanis szerintem senki sem tudja, lehet, hogy az maga a Nirvána, a nonduális lét, vagy valami ehhez hasonló.
Mindenesetre pár “Miért akarok pénzt?” megválaszolása után arra jöttem rá, hogy azért, mert a gyarapodás és a növekedés természetes. Igen, lehet szellemileg is növekedni, de a kettő nem zárja ki egymást szerintem.

Ráadásul a gondoskodás önmagamról, az olyan élet biztosítása magam számára, ami nekem jó és amitől boldog vagyok az önszeretet egy formája. Tehát igazából csak több szeretetet hoznék ezáltal a világba. Ebben a kérdésben eddig tudtam és kellett leásnom most, hogy meg tudjak nyugodni és valamire rátámaszkodni.

#2 Hiedelem: A pénzzel érintkezni piszkos dolog. A pénz piszkos.

Ez abból fakad, hogy az üzlettársam mindig megmosta régen a kezét, miután pénzt számolt. Addig soha nem éreztem a pénzt piszkosnak (bár logikus, hogy az, ha annyi ember kezén átmegy), viszont azután már az volt. Visszagondoltam a tapasztalás előtti énemre és rájöttem, hogy számomra a pénz ilyen módon nem piszkos, és hogy szeretem megérinteni.

#3 Hiedelem: Önző vagyok, ha akarom a pénzt.

Vajon igaz ez megfordítva is?

Nagylelkűség akarni a pénzt, mert ez azt jelenti, hogy valamit teremteni akarok magamnak és másoknak általa.

Azt hiszem, hogy el tudom hinni ezt és jól is hangzik. És ismerek tényleg olyan embereket, akik nagylelkűek a pénzükkel, tehát valóban igaz lehet ez a módosított verzió is. Egyelőre ez alatt nem találtam mélyebb hiedelmeket, amik ezt igyekeznék aláásni.

#4 Hiedelem: Meg kell tudnom oldani pénz nélkül is az életemet – adományokból, ajándékokból, mások önzetlen segítsége által, mert ha jó szívből tudják ezeket adni, az azt jelenti, hogy szerethető vagyok.

Ennek egy részét szétboncoltam az előző bloggbejegyzésben is, de van egy másik rétege is, amihez tegnap még nem fértem hozzá. Ez a hiedelem ugyanis nálam a “szeretet próbájára” vezethető vissza. Ha hajlandó a számomra fontos ember úgy adni nekem valamit, hogy nem kell érte fizetnem (és más módon sem viszonoznom!), ez azt jelenti, hogy szeret és fontos vagyok neki, ha nem akkor nem szeret. Ez rendben is lenne, ha ez nem lenne közben “Ha szeretsz, akkor …..” típusú érzelmi zsarolás.

Amikor elkezdtem járni pszichológushoz több évvel ezelőtt ez volt az a kérdés, amihez rendszeresen visszatértem. A pszichológus csak azért szeret engem, mert fizetek neki, vagy szeretne akkor is, ha nem tenném? Bár a felvetés logikus, el van jócskán csúszva, ugyanis arra a belső félelemre épül, hogy alapvetően szerethetetlen és értéktelen vagyok és ezért kell a szerethetőségemre való visszajelzés a környezetemtől. Sőt. Annyira értéktelennek érzem magamat, hogy

még a pénznek is nagyobb értéket tulajdonítok, mint saját magamnak, ha azt feltételezem, hogy a pénzemért szeret engem a terapeutám.

Ez egy rendkívül toxikus gondolati kör, ugyanis ebből SOHA nem kerülhet ki jól a másik fél, ugyanis ez egy belső hiány és nem a másik fél hiányos viselkedése okozza. Arról nem is beszélve, hogy ez a hiány alapvetően a gyerekkorhoz kötődik és az igazi szülőtől várható el az ilyen jellegű megtartás, az összes többi emberre csak “rátukmáljuk” ezt az elvárást, miközben a lelkünk mélyén tudjuk, hogy az nem “anyu” és nem “apu”, bármennyire is annak érzem.

Tehát azzal, hogy mások megtartását tesztelem ilyen módon, igazából létrehozok egy nagyon erős kötést, aminek törvényszerűen szülő-gyerek dinamikája lesz. És akik szeretnek, azok tényleg nem fognak hagyni “éhenhalni” engem, csak kérdés, hogy valóban ilyen kötésben szeretnék-e velük lenni? Ehhez most azt az átfogalmazást választom, hogy felnőtt – felnőtt kapcsolatokat szeretnék működtetni, ahol van megtartás, szeretet ÉS pénz is, és így tudunk közösen teremteni.

#5 Hiedelem: A pénzt csak titokban szabad kezelni – senki se láthatja, hogy mennyit kérek és miért. Amint pénz kerül hozzám, felfigyelnek rám a hatóságok (büntetés fenyegetése). Amíg nincs pénzem, láthatatlan vagyok a világ számára.

A “titokban” szó kapcsán arra jutottam, hogy

jobb titokban csinálni a dolgokat, mert addig sem tudnak kritizálni engem.

Ehhez az a belső hiedelemrendszer társul, hogy semmit sem tudok úgy megcsinálni, hogy az jó legyen, és már a folyamat közben is “baszogat” engem valaki folyamatosan kívülről, tehát jobb inkább titokban teremteni, mert akkor legalább háborítatlanul be tudom fejezni, amit akarok.
A “hibázni oké” formulát már többször próbáltam beépíteni az életembe, eddig sikertelenül, mert ismét valahol mélyebben lehet az elakadás. Most annyit tudtam találni korrekciós gondolatnak, hogy “a hiba egy aktuális állapotot tükröz, hibázok egy magasabb cél elérése érdekében, ezért a hibából érdemes és hasznos tanulni”.

A terápia és a pénz

A terápia és a pénz

Az önismereti terep világított rá számomra, hogy “kissé” konfliktusban állnak egymással a szeretet és a pénz kérdései a bensőmben. Először a pszichológusnál tűnt fel a jelenség, de az igazság az, hogy addig is fennállt, csak nem vettem észre.

A terápiás beszélgetések nagyon mélyre tudnak menni. Megeshet, hogy olyan dolgokat is elmondok közben, amit talán senki másnak, mert annyira nehéz, ciki, szégyenletes, “úgy sem értené meg” és egy megtartó közegben ezeket még is ki lehet mondani, meg lehet osztani és ami a legfontosabb, meglehet élni, hogy ezekkel EGYÜTT is elfogadható vagyok. Ezek után teljesen jogosan felmerül az érzés, hogy a pszichológusom (terapeutám, coachom, mentorom, … ) TÉNYLEG szeret engem, nem úgy mint az anyám, apám, tesóm, partnerem, akik folyamatosan basztatnak valamivel. És akkor bummm….. elérkezik az ülés vége és ki kell fizetnem az ülést és a varázslat elszáll. Nekem legalábbis elszállt, elég sok alkalommal. A gondolat, hogy a pszichológus csak azért foglalkozik velem, mert fizetek neki, egyébként magasról tojna rám úgy fészkelte be magát az agyamba, mint egy nyű.

Azt gondoltam, hogy megvásárolom a szeretetét, és akkor szeretne engem IGAZÁN, ha hajlandó lenne beülni velem az ülés helyett a szemközti kávézóba és elbeszélgetnénk egymással, mint két barátnő, majd a végén mindenki maximum a kávéja árát fizetné ki.

Arra nem emlékszem, hogy pontosan hogyan sikerült kitisztáznunk ezt a kérdést, arra viszont igen, hogy a pszichológus megtartotta szilárdan a határokat, nem ment bele a játszmámba és nem hagyta, hogy meggyőzzem őt arról, hogy csak a pénzért szeret engem. Azt hiszem idézte Feldmárt is, aki erről a kérdésről azt mondta, hogy a terapeuta a pénzemnek hála tud ott ülni és nem kell közben azon görcsölnie, hogy miből fog ételt venni magának, vagy kifizetni a lakbért. Megértettem az indokokat, de érzelmileg nem oldódott ki a kérdés, amit többek között akkor vettem észre, amikor én ültem a másik oldalon és hozzám jöttek “beszélgetésre”. Azt éreztem, hogy képtelen vagyok szívből amögé állni, hogy ezért pénzt kérjek, hiszen úgy tudom kimutatni, hogy “igazán szeretem” a klienst, ha nem keverem ebbe bele a pénzt.

Ennek kapcsán eszembe jutott az üzletes múltam, amikor kreatív hobby kellékeket árusítottam. Sokszor éreztem azt, hogy legszívesebben mindenkinek mindent ingyen adnék. Vigyék, amire szükségük van és alkossanak szabadon! Amikor mélyebben belenéztem, hogy ezzel milyen élményt, vagy üzenetet szerettem volna nekik közvetíteni, a következőket találtam:

• a dolgok könnyen elérhetőek és hozzáférhetőek
• elveheted, amire vágysz, tiéd lehet
• szabadon választhatsz a vágyaid szerint

Ez az abszolút bőség állapota és ezt szeretném megélni én is. De aztán bummm…… ott van a kassza és nekem fizetnem kell és hirtelen megszűnik a bőség, elvágódom a vágyaimtól és nem lehet az enyém, amit akarok.

A pénz elválaszt a bőségtől!

Durva ez a hiedelem, nem?! A pénz meggátol abban, hogy megkapjam, amit szeretnék. Tényleg utópia azt gondolni, hogy minden pillanatban teljesülhetnek a vágyaim, de a gubancolódás nem ott van, hogy pillanatnyilag nincs pénzem a vágyam teljesítésére. A fő gubanc ott van, hogy NEM TUDOM, hogyan legyen pénzem! És mivel ezzel a hiedelemmel élek, ezt képzeltem bele a vevőkbe és a kliensekbe. Ezekből pedig az következett számomra megoldásként, hogy csak az ingyenességben tudok IGAZÁN találkozni velük.

Tényleg ingyen elérhető szeretnék lenni? Mint mondjuk egy orvos, aki állami alkalmazásban van, vagy valamilyen más szakember, akit az állam fizet, az emberek meg ingyen elmehetnek hozzá. Há nem… Egyrészt azért, mert úgy érzem, hogy akik tényleg csak az ingyenességet engedhetik meg maguknak, azok olyan mélyen el vannak akadva, amihez nem biztos, hogy vannak eszközeim, és egy-egy ilyen ember megtartása még talán beleférne, de hogy napi szinten több órán keresztül ebben legyek, azt kétlem, hogy elbírnám. Másrészt pedig nem az a célom, hogy megerősítsem őket abban, hogy tényleg csak az ingyenességre telik nekik, hanem pont a fordítottja lennem a célom! Azt szeretném, hogy az emberek érezzék az erejüket és képesek legyenek elhinni, hogy meg tudják teremteni, amire vágynak. Ráadásul ebben a verzióban is VALAKINEK pénzelni kell a szolgáltatást (itt konkrétan az adófizetőknek, akiknek a pénzét az állam tovább osztja), tehát nincs szó ingyenességről egyáltalán, csak áthárul a fizetés valaki másra és nem a terapeutának kell elkérni a pénzt és megteremteni a segítő közeg fenntartását.

És akkor vissza a pénz és a szeretet témájához a terápiában.

Nehéz beismernem, hogy nem tudok mindenkit határtalanul szeretni, mint Teréz Anya. Azt is be kell ismernem, hogy csak bizonyos “korlátok” között tudok figyelmet és szeretetet adni egy kliensnek.

Segítő emberként egyénileg lehet eldönteni, hogy milyen korlátok közé szeretném tenni magamat és miért. Ki lehet próbálni mindenféle határtalanságot. Lehet csinálni azt, hogy nem szabok időkeretet és a kliens addig marad, ameddig kedve tartja, ha 3 órát, akkor 3 órát. Kipróbáltam. Lehet csinálni azt, hogy nem kell a kliensnek fizetni az ülésért és szabadon igénybe veheti a figyelmi teremet és a tudásomat. Ilyen üléseket is csináltam. Lehet csinálni azt is, hogy még csak külön terápiás helyiséget sem bérlek, hanem találkozunk és beszélgetünk egy kávézóban, egy parkban, vagy bárhol. Ilyet is csináltam. Ezek mind módosítják azt, hogy mi születik meg egy ülés alatt, hogy milyen hitrendszert erősítek meg benne és milyet ások alá. Egyrészt jó volt ezeket kipróbálni és máig keresem ebben a saját utamat, másrészt látom azt is, hogy nekem magamnak mennyire nehéz határokat megszabni és megtartani, ennek következtében milyen könnyen belecsúszok a határnélküliségbe, és hogy adott esetben milyen nehéz megfogalmazni azt, hogy én mire vágyom és mire lenne szükségem.

Időközben kiderült számomra, hogy pl. nagyon sok privát szférára van szükségem és arra, hogy ebben a térben ne jöjjenek-menjenek kedvük szerint az emberek, mert ez lefáraszt engem és hogy tudjak olyan időblokkokat megteremteni, ahol senki nem zavar. Ez máris ellentétben van a marha nagy szabadsággal, amit úgy éreztem a kliensekkel való munkában meg kell adnom egy kliensnek. Ezenkívül kitapasztaltam, hogy maximum 1,5 óráig tudom intenzíven adni a figyelmemet, amikor a saját belső sztorijaimat visszahúzom a háttérbe, hogy a másik belső sztorijai kerülhessenek előtérbe. Ez is szembemegy azzal, hogy addig maradjon a kliens, ameddig jól esik neki. Ha túlmegyek a 1,5 órán, akkor már saját magamon taposok és ez sehogyan sem jön össze azzal, hogy neki szeretetet adok, magamtól meg megvonom. Az is az önszeretet egy jele, hogy elkérek az időmért pénzt, amivel biztosítani tudom, hogy még legközelebb is ott tudjak lenni az ülésen, amikor ismét jön hozzám, lehetőségek szerint kiegyensúlyozva és nem agyonstresszelve magamat azon, hogy amíg itt ülök, rám dől az életem. Ezt előszeretettel művelem…

A határtartással való nehézségek megmutatkoznak abban is, hogy nem bízom a kliensben, hogy ki tud engem fizetni, hanem félek attól, hogy tönkreteszem őt anyagilag, nem tudja pótolni a nekem adott pénzt, szűkölködnie kell.

Lehetek együttérző, segíthetek neki valamilyen formában, DE ez nem jelenti azt, hogy helyette kell ezeken aggódnom. Ez azért is káros, mert így a sorok között igazából megerősítem benne az elesettség érzését, vagy azt, hogy ő nem képes a teremtésre, a vágyai elérésére! Hiszen ha hinnék a képességeiben, akkor nem merülne fel bennem, hogy ezen aggódjak. De mivel a saját pénzteremtő képességeimben sem bízom maradéktalanul, jól ráprojektálom ezt őrá is.

Az előző blogban rámutattam arra is, hogy ha el van csúszva a pénz kérdése, akkor ez nagyon könnyen létrehozhatja a függő (gyerek – szülő) dinamikát, amelyikben az a fél, aki anyagilag tartja a helyzetet, belekerül a szülő szerepébe. Ha tehát a klienssel egyenrangú viszonyban akarok lenni, akkor meg kell adnom neki a lehetőséget, hogy fizessen nekem az ülésért és ettől felnőtt-felnőtt kapcsolatban tudjunk lenni. Ezt még csak fejből tudom, de a bensőm nagyon ágál és nagyon erősen hajlok arra, hogy “de lehetővé kell neki tennem, hogy jöhessen ingyen… ” De vajon miért? Hogy megmenthessem őt?

Miért gondolom azt, hogy csak abból tudom a kliens tudtára adni, hogy fontos nekem, hogy nem kérek tőle pénzt? Ezen hosszan kellett gondolkoznom. Számomra a fontosság kifejeződése az is, hogy pontosan érkezem az ülésre, az ülés közben rá figyelek és nem oldok más dolgokat, nem babrálok a telefonommal és nincs abban az egy órában más fontosabb dolgom, valamint hogy hajlandó vagyok megosztani vele a tudásom legjavát. De mintha mindezt nem gondolnám elégnek és megint bekúszik egy hang “de ha igazán szeretnéd, akkor….” Ezzel érzelmileg zsarolom önmagamat és sokszor egyáltalán nem veszem észre, amikor én csinálom ugyanezt azokkal a terapeutákkal, akikhez én járok. “Ha igazán szeretne, terápiás időn kívül is beszélgetne velem, gondolna rám az ülések között is, ingyen járhatnék hozzá (a többi kliens fizessen, de én mehessek ingyen), ha igényem van rá, akkor maradhatnék akár 30 perccel is hosszabban a megbeszéltnél.” A durván 7 év önismeret közben már mindenféle határtartással dolgozó terapeutákkal és sámánokkal találkoztam, akik különböző mértékben elégítették ki a “ha igazán szeretne, akkor …. ” igényeimet. Csak miután megtapasztaltam ezt a széles spektrumot jöttem rá, hogy

pusztán a tág határtartástól a belső hiányom nem tűnik el, mert annak teljesen más a forrása, nem pedig az, hogy a terapeuta mit hajlandó megtenni értem és mit nem!

Ez egy belső hiány és, ami még fontosabb – az önszeretetet főleg abból tanulom, hogy a terapeuta mennyire szereti magát. Ezért az önmagában nem számít, hogy neki a határ ott van, hogy elmegyek hozzá kéthetente egyszer 1 órára és soha nem lépünk ki a terápiás szobából, vagy ott alszok a házában és reggeli közben “szerel” rajtam ezt-azt. Attól függ, hogy neki mi a hiteles, miben önmaga, hogyan szereti mindeközben önmagát. Tehát én is úgy tudok a legtöbbet adni a kliensnek, ha megkeresem a saját önszeretetem határait és azokon belül mozgok. És persze mindeközben meg kell tanulnom érezni, hogy ez elég.

Utólag jöttem rá arra is, hogy nem biztos, hogy TÉNYLEG lógni szerettem volna a pszichológusommal a terápiás üléseken kívül is. Nem is ismertem őt a magánéletében, csak a segítői szeletet láttam belőle, ami nagyon szimpatikus volt, hiszen folyamatosan engem tartott és támogatott. Valószínűleg inkább arról volt szó, hogy annyira hiányosnak éltem meg ezt a fajta támogatást az életemben és annyira kellett volna nekem nagyobb mennyiségben is, hogy szerettem volna belőle többet. Nem beszélve arról, hogy egyáltalán nem tudtam önmagamnak adni az ilyen jellegű támogatást.

Szóval, a pénz valóban korlátokat tesz közém és a kliens közé? Valóban meggátolja a szeretet áramlását?
Ezek után azt gondolom, hogy nem. Éppen hogy lehetőséget teremt arra, hogy áramolhasson.

Bevásárlókosár0
Nincs termék a kosaradban!
Vásárlás folytatása
0