Szerző: Pőcz Adriana | aug 14, 2018 | pÉNz
Ez a cikk főleg azoknak szól, akiknek nehezükre esik elfogadni a pénzt és keringtetni azt az életükben, mert felsorolok benne néhány hiedelmet és gondolkozás módot, ami ez mögött állhat.
A reggeli naplózásomban sorra vettem, hogy milyen hiedelmeket kötök a pénzhez. Aktuálisan ezeket találtam:
- Bűnös dolog AKARNI a pénzt.
- Önző vagyok, ha akarom a pénzt.
- A pénzel való bármilyen manipuláció piszkos dolog. A pénz maga piszkos.
- Meg kellene tudnom oldani az életemet pénz nélkül is – adományokból, ajándékokból, mások jóindulatából, szolgálat és önzetlen segítség által. Mert ha ezeket jó szívvel tudják nekem adni, az azt jelenti, hogy én is jó vagyok.
- A pénzt csak titokban szabad kezelni – senki sem láthatja, hogy mennyit kérek a szolgáltatásaimért (ez a hiedelem logikus lépésként született az előző hiedelem „megoldásaként”).
- A hatóságok azonnal felfigyelnek rám, amint pénz kerül hozzám. Amíg nincs nálam pénz, láthatatlan maradhatok a világ számára.
Ezek a hiedelmek logikai szálakon kapcsolódnak egymáshoz, az egyik megoldásként születik egy másikra.
Ha az alapok rosszak, akkor egyre bonyolultabb, és egy egyre korlátozóbb hiedelmek alakulnak ki.
Szoktam azt gondolni, hogy ha nem kérek pénzt a szolgáltatásaimért akkor: jó vagyok, szent, ügyes, tiszta, szorgalmas, önzetlen, nagylelkű, jámbor, kegyes. Azt is mondhatnám, hogy igazi „példa keresztény”. Meg vagyok keresztelve, volt részem elsőáldozásban és bérmálásban is, és számtalan misén vettem részt.
Most látom, hogy nyakatekert módon magyarázva Isten szavát, sikerült kialakítanom magamban egy képet a jóság (szentség) és a pénz összefüggéséről, mégpedig úgy, hogy ha nem szeretem a pénzt, akkor automatikusan jó ember vagyok.
„Spirituális szupermarket” szerűen kiválasztottam a tanításokból a fontos elemeket és egymás mellé raktam őket, majd kijött ebből az a meggyőződés, hogy pénzzel nem érintkezni illő és üdvös, és PUSZTÁN attól, hogy nem érintkezem a pénzzel automatikusan létrejönnek bennem a pozitív minőségek, amiket felsoroltam feljebb.
Ezzel ellentétben, ha pénzt kérek a szolgáltatásaimért és akarom a pénzt az életemben akkor ezt azt jelenti, hogy valami a szolgáltatásaimban sántít, mert ha az tiszta lenne, akkor nem kellene értük pénzt kérnem, az emberek maguktól fizetnének nekem. Mint a templomban. Azt a tényt itt ügyesen lehasítottam, hogy a pénzes perselyt kirakja az egyház, vagy körbeküldi a kis fonott kosarat, és ki is mondja a kérést, hogy adakozz, ugyanúgy ahogy a buddhista szerzetesek is körbejárnak a tálkájukkal a faluban, tehát aktívan KÉRNEK, nem pedig csak hátradőlve várnak, a javak meg áramolnak hozzájuk. Ettől függetlenül makacsul bírom továbbra is gondolni, hogy az emberek „csak úgy” adakoznak ezeknek a szervezetkenek, mert azok jók és az emberiség üdvét szolgálják. RÁADÁSUL ennyire jó csak az egyház tud lenni, ő Isten földi képviselője, ezért a szellemi magaslatért már „ér” pénzt kérni, minden ami alatta van, azért nem. Ez a hiedelem egyáltalán nem csak az egyházi kontextusban érvényes, ugyanis ez simán igaz arra is, hogy a tanárom, coachom, mentorom, gurum, szellemi vezetőm, jóga tanárom és a többiek elkérhetnek pénzt azért, amit csinálnak, de én nem tartok ott és kitudja, hogy mikor fogok ott tartani, ahol ők.
További hiedelmek ehhez kapcsolódóan: ha pénzt kérek és akarok, akkor kapzsi vagyok, tisztátalan, materialista, „nehéz”, önző, bűnös, földi-világi, romlott. Ezekhez a hiedelmekhez kapcsolódik az a feltételezés , hogy pusztán attól, hogy pénzt akarok ilyenné válok, valamint a fordítottja is, ha nem érintkezek a pénzzel, akkor automatikusan ezektől a negatív minőségektől mentesülök.
Ez meg van spékelve azzal, hogy úgy vagyok hasznos (és jó) a világ számára, ha „nem akarok” (nem vagyok akaratos), csak elfogadom és befogadom, ami jön. Ezt a hiedelmet nőként kifejezetten könnyű felvenni, hiszen a női (yin) energia fő minősége a befogadás, de férfiként is ugyanilyen egyszerű, ha valamiért gyerekkorban kialakult az a tapasztalás, hogy az akarás büntetéssel jár és nem vezet eredményre.
A reggeli naplózás kapcsán vettem észre, hogy mennyire nem árnyaltan gondolkozok a pénzszerzésről, és hogy mennyire össze van mosódva és „egymásra fényképezve” a következő három tárgy: szolgáltatás, amit nyújtok /a pénz, amit ezért kapok /én, aki ez mögött áll.
Az egymásra fényképezés alatt azt értem, hogy nincsenek egymástól jól elhatárolva, ezért egyik túlságosan befolyással van a másik milyenségére és szinte nem is vagyok képes ÖNMAGUKBAN szemlélni őket, függetlenül egymástól. Ha ez nincs meg, akkor rendkívül káros a „minden mindennel összefügg” ezoterikus nézetbe kapaszkodni (ami egyébként igaz), mert még tovább súlyosbítja a helyzetet.
Akkor fog igazán minden mindennel kapcsolatban értelmet nyerni, ha először képes vagyok külön is látni az elemeket.
Az, hogy a pénz rossz, romlott, piszkos egy durván hasított kép, a pénz ugyanis egy semleges eszköz, amit különböző dolgok teremtésére tudunk felhasználni, amikről esetleg utána el tudjuk mondani, hogy az jó vagy rossz volt. Ebbe már nem megyek bele, hogy mennyire szubjektív az is, hogy mi a rossz és mi a jó, mert az egy következő bejegyzés lenne. A lényeg az, hogy „a pénz rossz” egy hasított elképzelés.
Ebből a feltevésből kiindulva a nem diferenciáló gondolkodás azt a következtetést vonja le, hogy a pénz jelenléte „megrontja” a dolgokat. Hiába jó, hasznos, értékes a szolgáltatás, amit adok a világnak, amint pénzt kérek érte, az is „rosszá válik” – mivel ugyebár a kettő között nincs élesen kivehető határvonal. Ha nem kérek pénzt, akkor a szolgáltatás jó, tiszta és szent marad, ha kérek érte pénzt, akkor pont ugyanolyan lesz mint a pénz – rossz, bűnös, piszkos.
Még ha el is fogadjuk axiómaként azt, hogy a pénz rossz, a szolgáltatás akkor is független a pénztől, tehát a szolgáltatás nem fog „megromlani” pusztán attól, mert pénzt kérek érte. Ez a két tárgy egymástól függetlenül is létezik. Meg kell tudni látni az éles határvonalat a kettő között, mielőtt újból összefüggésbe hoznánk őket.
Az Én, ami a szolgáltatás mögött áll és a pénzzel is kapcsolatba kerül ugyanazon a logikán haladva, amit az előbb leírtam is rosszá válik, ha a pénz vagy a szolgáltatás rossz, mert ő is „megromlik” ezektől. Igen, a pénz valóban képes elferdíteni a hajlamot, a rossz szolgáltatás valóban elmond valamit az Én-ről, DE ezek ismételten egymástól függetlenül IS léteznek és számos sokkal „finomabb” kapcsolat is fennáll közöttük, mint az, hogy ha az egyik rossz akkor a közelében minden rosszá válik. Nem is beszélve arról, hogy minden rossz ÉS jó is egyszerre.
Levont tanulságok:
Ha a szolgáltatásomat jónak érzem, akkor pusztán a pénz jelenléte nem fogja se jobbá se rosszabbá tenni. Hasított elképzelés ugyanis az is, ha attól gondolom jónak a szolgáltatást, mert hajlandó nekem fizetni érte valaki! Ebben az esetben sem vagyok képes ÖNMAGÁBAN szemlélni a szolgáltatást, hanem CSAKIS a pénz függvényében.
A pénz akarása és jelenléte az életemben önmagában nem okozza azt, hogy én ettől jó vagy rossz ember leszek. A bűnösséget, kapzsiságot, materialista gondolkozást, „földhözragadtságot” magamban hordozom, a pénz csak felerősíti. Tehát ha nem érintkezek a pénzzel, attól még nem mentesülök ezektől. Ezeken a minőségeket aktívan dolgozni kell belső munka által és állandóan csiszolni az energiaáramlásomat.
Bevezetem magamnak a „jó pénz” fogalmát, ami azt jelenti, hogy a pénz jó, ha olyan dolgokra költöm, ami nekem jó és ezáltal jó dolgokat tudok továbbra is hozni a világra.
Nem leszek jó, tiszta, kegyes, szent pusztán attól, ha lehasítom az életemről a pénz kérdését. Ezeket a minőségeket ki kell művelni, mediációval, gyakorlással, a gondolatok állandó tisztításával. Valamint nem leszek automatikusan rossz, ha a pénz jelen van az életemben akár bőségesen is.
Állandóan érzem, hogy „nagyban” gondolkodom, globális kérdések érdekelnek, a föld sorsa, az Univerzum sorsa, környezettudatos megoldások, stb. de közben most rájöttem, hogy nem igazán tudok ezekért tenni szinte semmit sem, mert egy másik üzemmódomban pedig nagyon lokálisan működöm, és egy nagyon erős vágy hajt afelé, hogy jólétben legyek először is ÉN. El kell ismernem, hogy meg kell oldanom először ezt a nagyon lokális szintet, hogy érdemlegesen tenni tudjak a globális kérdésekben is.
[/et_pb_text][/et_pb_column][/et_pb_row][/et_pb_section]
Ez a cikk főleg azoknak szól, akiknek nehezükre esik elfogadni a pénzt és keringtetni azt az életükben, mert felsorolok benne néhány hiedelmet és gondolkozás módot, ami ez mögött állhat.
A reggeli naplózásomban sorra vettem, hogy milyen hiedelmeket kötök a pénzhez. Aktuálisan ezeket találtam:
- Bűnös dolog AKARNI a pénzt.
- Önző vagyok, ha akarom a pénzt.
- A pénzel való bármilyen manipuláció piszkos dolog. A pénz maga piszkos.
- Meg kellene tudnom oldani az életemet pénz nélkül is – adományokból, ajándékokból, mások jóindulatából, szolgálat és önzetlen segítség által. Mert ha ezeket jó szívvel tudják nekem adni, az azt jelenti, hogy én is jó vagyok.
- A pénzt csak titokban szabad kezelni – senki sem láthatja, hogy mennyit kérek a szolgáltatásaimért (ez a hiedelem logikus lépésként született az előző hiedelem „megoldásaként”).
- A hatóságok azonnal felfigyelnek rám, amint pénz kerül hozzám. Amíg nincs nálam pénz, láthatatlan maradhatok a világ számára.
Ezek a hiedelmek logikai szálakon kapcsolódnak egymáshoz, az egyik megoldásként születik egy másikra.
Ha az alapok rosszak, akkor egyre bonyolultabb, és egy egyre korlátozóbb hiedelmek alakulnak ki.
Szoktam azt gondolni, hogy ha nem kérek pénzt a szolgáltatásaimért akkor: jó vagyok, szent, ügyes, tiszta, szorgalmas, önzetlen, nagylelkű, jámbor, kegyes. Azt is mondhatnám, hogy igazi „példa keresztény”. Meg vagyok keresztelve, volt részem elsőáldozásban és bérmálásban is, és számtalan misén vettem részt.
Most látom, hogy nyakatekert módon magyarázva Isten szavát, sikerült kialakítanom magamban egy képet a jóság (szentség) és a pénz összefüggéséről, mégpedig úgy, hogy ha nem szeretem a pénzt, akkor automatikusan jó ember vagyok.
„Spirituális szupermarket” szerűen kiválasztottam a tanításokból a fontos elemeket és egymás mellé raktam őket, majd kijött ebből az a meggyőződés, hogy pénzzel nem érintkezni illő és üdvös, és PUSZTÁN attól, hogy nem érintkezem a pénzzel automatikusan létrejönnek bennem a pozitív minőségek, amiket felsoroltam feljebb.
Ezzel ellentétben, ha pénzt kérek a szolgáltatásaimért és akarom a pénzt az életemben akkor ezt azt jelenti, hogy valami a szolgáltatásaimban sántít, mert ha az tiszta lenne, akkor nem kellene értük pénzt kérnem, az emberek maguktól fizetnének nekem. Mint a templomban. Azt a tényt itt ügyesen lehasítottam, hogy a pénzes perselyt kirakja az egyház, vagy körbeküldi a kis fonott kosarat, és ki is mondja a kérést, hogy adakozz, ugyanúgy ahogy a buddhista szerzetesek is körbejárnak a tálkájukkal a faluban, tehát aktívan KÉRNEK, nem pedig csak hátradőlve várnak, a javak meg áramolnak hozzájuk. Ettől függetlenül makacsul bírom továbbra is gondolni, hogy az emberek „csak úgy” adakoznak ezeknek a szervezetkenek, mert azok jók és az emberiség üdvét szolgálják. RÁADÁSUL ennyire jó csak az egyház tud lenni, ő Isten földi képviselője, ezért a szellemi magaslatért már „ér” pénzt kérni, minden ami alatta van, azért nem. Ez a hiedelem egyáltalán nem csak az egyházi kontextusban érvényes, ugyanis ez simán igaz arra is, hogy a tanárom, coachom, mentorom, gurum, szellemi vezetőm, jóga tanárom és a többiek elkérhetnek pénzt azért, amit csinálnak, de én nem tartok ott és kitudja, hogy mikor fogok ott tartani, ahol ők.
További hiedelmek ehhez kapcsolódóan: ha pénzt kérek és akarok, akkor kapzsi vagyok, tisztátalan, materialista, „nehéz”, önző, bűnös, földi-világi, romlott. Ezekhez a hiedelmekhez kapcsolódik az a feltételezés , hogy pusztán attól, hogy pénzt akarok ilyenné válok, valamint a fordítottja is, ha nem érintkezek a pénzzel, akkor automatikusan ezektől a negatív minőségektől mentesülök.
Ez meg van spékelve azzal, hogy úgy vagyok hasznos (és jó) a világ számára, ha „nem akarok” (nem vagyok akaratos), csak elfogadom és befogadom, ami jön. Ezt a hiedelmet nőként kifejezetten könnyű felvenni, hiszen a női (yin) energia fő minősége a befogadás, de férfiként is ugyanilyen egyszerű, ha valamiért gyerekkorban kialakult az a tapasztalás, hogy az akarás büntetéssel jár és nem vezet eredményre.
A reggeli naplózás kapcsán vettem észre, hogy mennyire nem árnyaltan gondolkozok a pénzszerzésről, és hogy mennyire össze van mosódva és „egymásra fényképezve” a következő három tárgy: szolgáltatás, amit nyújtok /a pénz, amit ezért kapok /én, aki ez mögött áll.
Az egymásra fényképezés alatt azt értem, hogy nincsenek egymástól jól elhatárolva, ezért egyik túlságosan befolyással van a másik milyenségére és szinte nem is vagyok képes ÖNMAGUKBAN szemlélni őket, függetlenül egymástól. Ha ez nincs meg, akkor rendkívül káros a „minden mindennel összefügg” ezoterikus nézetbe kapaszkodni (ami egyébként igaz), mert még tovább súlyosbítja a helyzetet.
Akkor fog igazán minden mindennel kapcsolatban értelmet nyerni, ha először képes vagyok külön is látni az elemeket.
Az, hogy a pénz rossz, romlott, piszkos egy durván hasított kép, a pénz ugyanis egy semleges eszköz, amit különböző dolgok teremtésére tudunk felhasználni, amikről esetleg utána el tudjuk mondani, hogy az jó vagy rossz volt. Ebbe már nem megyek bele, hogy mennyire szubjektív az is, hogy mi a rossz és mi a jó, mert az egy következő bejegyzés lenne. A lényeg az, hogy „a pénz rossz” egy hasított elképzelés.
Ebből a feltevésből kiindulva a nem diferenciáló gondolkodás azt a következtetést vonja le, hogy a pénz jelenléte „megrontja” a dolgokat. Hiába jó, hasznos, értékes a szolgáltatás, amit adok a világnak, amint pénzt kérek érte, az is „rosszá válik” – mivel ugyebár a kettő között nincs élesen kivehető határvonal. Ha nem kérek pénzt, akkor a szolgáltatás jó, tiszta és szent marad, ha kérek érte pénzt, akkor pont ugyanolyan lesz mint a pénz – rossz, bűnös, piszkos.
Még ha el is fogadjuk axiómaként azt, hogy a pénz rossz, a szolgáltatás akkor is független a pénztől, tehát a szolgáltatás nem fog „megromlani” pusztán attól, mert pénzt kérek érte. Ez a két tárgy egymástól függetlenül is létezik. Meg kell tudni látni az éles határvonalat a kettő között, mielőtt újból összefüggésbe hoznánk őket.
Az Én, ami a szolgáltatás mögött áll és a pénzzel is kapcsolatba kerül ugyanazon a logikán haladva, amit az előbb leírtam is rosszá válik, ha a pénz vagy a szolgáltatás rossz, mert ő is „megromlik” ezektől. Igen, a pénz valóban képes elferdíteni a hajlamot, a rossz szolgáltatás valóban elmond valamit az Én-ről, DE ezek ismételten egymástól függetlenül IS léteznek és számos sokkal „finomabb” kapcsolat is fennáll közöttük, mint az, hogy ha az egyik rossz akkor a közelében minden rosszá válik. Nem is beszélve arról, hogy minden rossz ÉS jó is egyszerre.
Levont tanulságok:
Ha a szolgáltatásomat jónak érzem, akkor pusztán a pénz jelenléte nem fogja se jobbá se rosszabbá tenni. Hasított elképzelés ugyanis az is, ha attól gondolom jónak a szolgáltatást, mert hajlandó nekem fizetni érte valaki! Ebben az esetben sem vagyok képes ÖNMAGÁBAN szemlélni a szolgáltatást, hanem CSAKIS a pénz függvényében.
A pénz akarása és jelenléte az életemben önmagában nem okozza azt, hogy én ettől jó vagy rossz ember leszek. A bűnösséget, kapzsiságot, materialista gondolkozást, „földhözragadtságot” magamban hordozom, a pénz csak felerősíti. Tehát ha nem érintkezek a pénzzel, attól még nem mentesülök ezektől. Ezeken a minőségeket aktívan dolgozni kell belső munka által és állandóan csiszolni az energiaáramlásomat.
Bevezetem magamnak a „jó pénz” fogalmát, ami azt jelenti, hogy a pénz jó, ha olyan dolgokra költöm, ami nekem jó és ezáltal jó dolgokat tudok továbbra is hozni a világra.
Nem leszek jó, tiszta, kegyes, szent pusztán attól, ha lehasítom az életemről a pénz kérdését. Ezeket a minőségeket ki kell művelni, mediációval, gyakorlással, a gondolatok állandó tisztításával. Valamint nem leszek automatikusan rossz, ha a pénz jelen van az életemben akár bőségesen is.
Állandóan érzem, hogy „nagyban” gondolkodom, globális kérdések érdekelnek, a föld sorsa, az Univerzum sorsa, környezettudatos megoldások, stb. de közben most rájöttem, hogy nem igazán tudok ezekért tenni szinte semmit sem, mert egy másik üzemmódomban pedig nagyon lokálisan működöm, és egy nagyon erős vágy hajt afelé, hogy jólétben legyek először is ÉN. El kell ismernem, hogy meg kell oldanom először ezt a nagyon lokális szintet, hogy érdemlegesen tenni tudjak a globális kérdésekben is.
