A ház hangjai

A ház hangjai

Szeptember eleje óta körülbelül 14 négyzetméter a világom közepe. Bámulatos, hogy ezen a viszonylag kicsi helyen elfér minden, ami a hétköznapokhoz kell. Egy kicsi rész a cipőknek ad otthont, egy kicsi rész a konyhának, egy kicsi rész a kamrának, egy rész az irodámnak, egy rész ruháimnak és egyéb tárgyaimnak, egy rész a hálószobám, a szoba közepén szoktam tornázni, és egy harmonika ajtó mögött elfér még a fürdőszoba is. Ahogy rutinná váltak a mozdulatok ezen a pár négyzetméteren, ugyanúgy megszoktam a ház tipikus zajait is, és valahogy azok is otthonossá váltak.

Fogalmam sincs, hogy összesen mennyi ember él ebben az 1891-ben épült lakóépületben, de néhány közülük elég hangos ahhoz, hogy róluk biztosan lehessen tudni, itt laknak. Itt van például János, aki rendszeresen kint ácsorog a gangon, és a legtöbb itt lakó embertől nem mulasztja el megkérdezni, hogy hogyan van vagy épp hová megy. Telefonálni is nagyon szeret a gangon, és reggel dumcsizni az udvarban lakó szomszéddal, vagy éppen a negyediken dolgozó villanyosokkal, hogy mit szerelnek, kinél és mennyiért. Engem valószínűleg 25 évesnek néz, mert simán letegezett, miközben én magáztam őt, és kedélyesen mondta nekem, hogy biztos jó lehetett ide költözni és kirepülni a szülői házból. Hát igen, jó volt onnan kirepülni hét évvel ezelőtt.

A lift ajtaja is ismerősen csapódik be minden alkalommal. Még nem tudtam megállapítani, hogy mitől van az, hogy néhányszor olyan a hangja, mintha valaki a napi bicepsz erősítő gyakorlatait végezné rajta és biztonság kedvéért teljes erőből bebassza többször egymás után. Aztán a lift hangos kattanással elindul, pár emeletet surranva lahad, majd miután az utasa kilépett, ismét csend lesz a belső udvarban.

Lakik itt lent az udvarban egy kislány. Az anyukája minimum kétszer naponta valahová elmegy vele. Az egyik a rendszeresen kora reggeli séta, olyan fél nyolc körül. Feltételezem, hogy a másik gyereket kísérik iskolába. Az ő végighaladásuk a belső udvaron és a keresztboltozattal díszített folyosón (ezt bevallom a ház hivatalos leírásából vettem kölcsön) bármikor felismerem. A kocsi kerekei végigzötyögnek az egyenletlen talajon, a gyerek néha sír, az anyja meg magyarázza neki, hogy azonnal hagyja abba, mert “mindjárt kimegyünk az utcára”. Ha nem sír, akkor pedig a folyosón végighaladva vidáman egy csakis rá jellemző “Íííííía…..íííííííía……ííííííía.” hangot hallat. Talán próbálgatja a visszhangot a folyosón, néha arra is gondoltam, hogy a Szia szónak egy változtata, vagy kitudja mi. Mindenesetre az ííííííía hang abszolút hozzátartozik ehhez a házhoz.

Aztán vannak a kukások, akik minden pénteken hajnali fél hatkor bejönnek a belső udvarra, végighúzzák az összes kukát a betonon, miközben a napi dolgokról beszélgetnek egymással. Az ajtó nyikordul, csend lesz néhány pillanatra, majd mikorra ismét visszaaludnék, ismét hallom a zár halk kattanását és ezúttal már az üres kukákat ismét végighúzzák a betonon, amíg azok visszakerülnek megszokott helyükre. “És utána hová kellett még mennetek?” csípek el egy foszlányt a két férfi beszélgetéséből, de a folytatás már elveszik, mert ők kilépnek az utcára, én pedig visszaalszom.

A csendes lakókat, akik nem a ház füle hallatára élik az életüket pedig csak az életük néhány zajából ismerem. Hallom, ahogy bejönnek az ajtón az utcáról, hallom a női tűsarkú kopogását, hallom, ahogy beledobják a szemetet a kukába, hallom, ahogy telefonálnak még mielőtt kilépnének az utcára, és nagyon ritkán hallom, hogy beszélgetnek egymással.

Néha kimegyek este a belső udvarra és nézem a téglalap alakú eget. Ilyen formára vágta ki számomra az eget a ház. Nézem, hogy a másodikon a magas ablakok mögött mindig kéken villog a tévé. Látok még néhány kivilágított ablakot, de az ablakok fele általában teljesen sötét. Egyszer felsétáltam a legfelső emeletre és akkor láttam, hogy a folyosók kövezetében előfordulnak olyanok is, amiken kicsi fekete sárkány látható.

És van még egy pici szeglete a háznak, aminek számomra nagyon különleges hangulata van. Egy pici falrész, rögtön az emeletre vezető lépcső mellett, ahová valaki fekete filccel, hanyagul felírta a következő kérdést: Are you happy? Ezt minden alkalommal én is megkérdem magamtól, amikor elsétálok mellette.

A jegesmedvék üzenete

A napokban felbukkant a Facebook falamon egy kép sorozat, ami annyira felzaklatott, hogy első nekifutásra azonnal tovább görgettem és próbáltam elfelejteni. Aztán még sem ment ki a fejemből,

(tovább…)
Mi az, amit rejtegetsz?

Mi az, amit rejtegetsz?

Egyszer a Facebookon rákattintottam Jessica Caver Lindholm élő videójára, emlékeim szerint azért, mert szépnek tartottam őt és kíváncsi voltam, hogy miket mond. Tíz percig bírtam nézni, mert azt éreztem, hogy a mondandóját össze tudta volna foglalni öt percben is, az idő fennmaradó részében csak feleslegesen “fecseg”. Rögtön itt szólnék az itélkezés témájáról. Az, hogy van véleményem mások munkásságáról teljesen normális, ahogy az is szabadságomban áll, hogy eldöntsem mennyi figyelmet és időt szentelek annak, amit az illető csinál. DE az, hogy közben ítéletet is formálok arról, hogy “mennyire gáz, amit csinál”, “úristen, de fárasztó a csaj”, “mennyire mű, ahogy beszél” ezek egy az egyben engem nyomnak agyon és nem az illetőt, ugyanis, amikor én akarok megszólalni, akkor rejtetten valahol a tudatalattimban emlékszem erre a működésemre és várom az “ütést” a külvilágtól, akiről ugyanazt feltételezem, mint magamról. Szóval ítélkezni nem jó, elsősorban magunk miatt.

Csak amikor félek van szükségem ítélkezni másokon, mert akkor azt gondolhatom, hogy én jobb vagyok náluk, ergo biztonságban tudhatom magamat.

Tudom, hogy ez illúzió, de ezt nem tudom elengedni, amíg nincs helyette bőség tudat, biztonság tudat, annak a tudata, hogy oké vagyok, hogy elég vagyok, stb. Tehát rájönni, hogy az ítélkezés igazából engem súlyt csak a képlet fele. A másik fele az, hogy az ítélkezést el is tudjam hagyni. A bőség tudatomat növelhetném hála gyakorlatokkal, pozitív gondolatokkal, jógázhatnék, végezhetnék rendszeresen légző gyakorlatokat, meditálhatnék, figyelhetnék még tudatosabban a gondolataimra. Igen, mindezt csinálhatnám, de nem csinálom, illetve hellyel – közzel csinálom, vagy elkezdem csinálni, aztán teljesen leesik róla a figyelmem, mert ezekhez plusz energia kell és ha szűkösség tudat van, akkor pont nem az az uralkodó gondolat, hogy bővelkedem az energiában. Vagy elsősorban együttérezhetnék önmagammal, hogy félek. Ez jó kezdet lenne…

 

 

 

Forrás: Facebook

Egy szó mint száz, visszatértem Jessica-hoz, mert megint szembejött a Facebookon és azon felül, hogy még mindig kicsit “túl sok” nekem a stílusa, üdítő érezni, hogy ő ezt teljesen hitelesen műveli, felvállalja magát, tolja a bizniszt, segít másoknak, megosztja a gondolatait, tapasztalatait. És elvégre én is ezt szeretem csinálni, vagy ezt célzom. Csatlakoztam egy 7 napos kihíváshoz, amit most indított és az első élő videójában volt néhány gondolat, ami nagyon telibetalált. Jessica az intuitív vállalkozás híve – azt adni, ami vagy, flowban lenni, és onnan hozni a döntéseket. Ezzel kapcsolatban tehát a Nap1 fő üzenete az önfelvállalás volt.

“Azt éreztem, hogy nem biztonságos önmagam lenni.” osztotta meg Jessica a saját élményét. Amikor elkezdett önfejlesztő tréningeket tartani és embereket coacholni úgy érezte, hogy csak akkor fognak megbízni benne vagy bármit venni tőle, ha a vállalkozó ember mintaképe lesz, tehát állandóan fenn akart tartani magáról egy képet, hogy milyennek kellene lennie, majd végül rájött, hogy ez nem működik. Amikor ilyesmit meghallok, akkor rögtön jön a gondolat, hogy “hát persze, ez teljesen logikus! Légy hiteles, vállald fel önmagad”, mert LÁTSZIK világosan, hogy ez az előre, viszont egyáltalán nem ennyire egyértelmű ezt megvalósítani. Jessica egy feladatot is adott a követőknek:

Mi az, amit rejtegetsz, amiről azt gondolod, hogy nem elég jó, nem illő, nem elég profi, amit teljesen felszabadító lenne megosztani az emberekkel, akik követnek téged?

Ezt meg lehet tenni hírlevélben, szóban, üzenetben, videóban… bárhogy. Lehet gyakorolni bárkin, de az igazán nagy kihívás megtenni a követőkkel, a kliensekkel, akiknek el szeretnék adni valamit, vagy már el is adok aktívan, mert ott a legnagyobb a nyomás, hogy “jónak” látszak és az is legyek.

Az emberek ki vannak éhezve arra, hogy a valódi arcodat lássák.
“People are hungry to meet the real you”

És ha a felvállalásnál tartunk van egy másik nagyon – nagyon érdekes jelenség. Mennyire merem felvállalni, hogy hová akarok eljutni, mi akarok lenni? Pl. Jess a videóban kimondta, hogy spirituális tanító szeretne lenni (mint Deepak Chopra), szeretne milliomos lenni, szeretné, ha több százezren követnék a munkáját és még felsorolt pár dolgot, valamint elmondta azt is, hogy mekkora ÍTÉLETE volt azon, hogy ezekre vágyik.

Ezt már megfigyeltem én is, hogy amikor az ilyen vágyak aktívak, de nem szabad felvállalni őket, mert gáz, mert mit fognak mondani mások, mert mennyire felszínes ilyesmire vágyni, mert a gyerekek közben éheznek Afrikában, akkor a nem felvállalásuk feszültséget okoz a térben. Mintha ott lebegnének a személy körül kimondatlanul, és van valami nem kerek, de senki sem tudja, hogy mi az. Meg arra is rájöttem, hogy mégis hogyan tudnék kísérni valakit az álmai megvalósításában, ha én magam nem merem vállalni a saját álmaimat? A nagy “védjük meg a környezetet” felindulásomban (és azért mert egyébként a gyerekek éheznek Afrikában), most már hosszú évek óta teljesen puritán életet próbálok élni, miközben csak nemrég világított rá nekem valaki, hogy nem is ezt akarom, csak nem merem kimondani. És ez igaz. Nem tudnék kiköltözni egy önfenntartó közösségbe, mert még nem is éltem ki magamat a komfortban és luxusban. Van aki eleve nem is vágyik rá, de ÉN IGEN. És ezt gáz beismerni, de ettől még így van.

Onnan tudtam, hogy Jess tényleg egyenesbe jött a nagyratörő álmaival, hogy miután kimondta őket, kikönnyült a testem. Lehetett érezni, hogy nem kizárólag a pénzért csinálja, amit csinál, hanem küldetésből, ÉS integrálta a pénzt és jólétet is ebbe. Abban van egy görcsösség, ha nem lehet felvállalni, hogy pénzt is akarok csinálni abból, ami egyébként a szenvedélyem. Ezt még nehéz kimondanom és birtokolnom, de IGEN, ilyen vágyam is van.

Az is igazi integrálos gondolkodás, hogy kimondta, hogy nem kell választani a Chanel táska között és az között, hogy együttérzek, vagy segítek azoknak, akik éheznek, fáznak, vagy bármi másban hiányt szenvednek. Élhetünk jólétben ÉS közben rengeteg mindent adhatunk vissza a világnak (akár pénzt, akár javakat).

Én személyesen nagyon sokszor nyugtattam magamat azzal, hogy ha nem élek jólétben, akkor ezzel együttérzést mutatok a csövesekkel, vagy szolidarítok velük. Aztán egyszer a Blahán sétálva feltettem magamnak a kérdést egy földön fekvő ember láttán, hogy “és ez neki segít?” Bakker azt sem tudja, hogy létezem a világon, az meg főként nem segít rajta, hogy én sem élek olyan bőségben, ahogy szeretnék. Érdekes módon, hiába jöttem rá erre, továbbra is makacsul ragaszkodom a gondolathoz, hogy “spórolósan élni” erény. Úgy látszik kitartani a gondolat mellett még mindig könnyebb, mint meghaladni azt.

A lényed legmélyén tudod, hogy
miért vagy itt,
hogyan akarsz dolgozni,
mi által akarsz szolgálatot tenni a világnak,
de még nem adtál magadnak engedélyt arra, hogy ezt megtedd.

“Deep down you already know what are you here for, how you want to work, how you want to serve. But you haven’t given yourself a permission to do it.” (Jessica Caver Lindholm)

Te magad vagy a piaci rés.

“You are your niche.” (Jessica Caver Lindholm)

Jessica úgy állítja elő magában a bőség tudatot, hogy elképzeli, hogy már elérte azt, amire vágyik, beleengedi magát abba az érzetbe, és ebből a tudat (és energia) állapotból cselekszik. Mi az “egyáltalán ez lehetséges/ teljesen megtébolyultál” álmod az életedben és vállalkozásodban? What’s your “you must be crazy/is that even possible” dream for your life and business?

És ebből a bőség tudatból már “csak” az a teendő, hogy minden nap megosztjunk valamit a világgal. Csak ez mellet kell igazán elköteleződni 🙂

A pénz nem akarása jobbá tesz?

A pénz nem akarása jobbá tesz?

Ez a cikk főleg azoknak szól, akiknek nehezükre esik elfogadni a pénzt és keringtetni azt az életükben, mert felsorolok benne néhány hiedelmet és gondolkozás módot, ami ez mögött állhat.

A reggeli naplózásomban sorra vettem, hogy milyen hiedelmeket kötök a pénzhez. Aktuálisan ezeket találtam:

  • Bűnös dolog AKARNI a pénzt.
  • Önző vagyok, ha akarom a pénzt.
  • A pénzel való bármilyen manipuláció piszkos dolog. A pénz maga piszkos.
  • Meg kellene tudnom oldani az életemet pénz nélkül is – adományokból, ajándékokból, mások jóindulatából, szolgálat és önzetlen segítség által. Mert ha ezeket jó szívvel tudják nekem adni, az azt jelenti, hogy én is jó vagyok.
  • A pénzt csak titokban szabad kezelni – senki sem láthatja, hogy mennyit kérek a szolgáltatásaimért (ez a hiedelem logikus lépésként született az előző hiedelem “megoldásaként”).
  • A hatóságok azonnal felfigyelnek rám, amint pénz kerül hozzám. Amíg nincs nálam pénz, láthatatlan maradhatok a világ számára.

Ezek a hiedelmek logikai szálakon kapcsolódnak egymáshoz, az egyik megoldásként születik egy másikra.

Ha az alapok rosszak, akkor egyre bonyolultabb, és egy egyre korlátozóbb hiedelmek alakulnak ki.

Szoktam azt gondolni, hogy ha nem kérek pénzt a szolgáltatásaimért akkor: jó vagyok, szent, ügyes, tiszta, szorgalmas, önzetlen, nagylelkű, jámbor, kegyes. Azt is mondhatnám, hogy igazi “példa keresztény”. Meg vagyok keresztelve, volt részem elsőáldozásban és bérmálásban is, és számtalan misén vettem részt.

Most látom, hogy nyakatekert módon magyarázva Isten szavát, sikerült kialakítanom magamban egy képet a jóság (szentség) és a pénz összefüggéséről, mégpedig úgy, hogy ha nem szeretem a pénzt, akkor automatikusan jó ember vagyok.

“Spirituális szupermarket” szerűen kiválasztottam a tanításokból a fontos elemeket és egymás mellé raktam őket, majd kijött ebből az a meggyőződés, hogy pénzzel nem érintkezni illő és üdvös, és PUSZTÁN attól, hogy nem érintkezem a pénzzel automatikusan létrejönnek bennem a pozitív minőségek, amiket felsoroltam feljebb.

Ezzel ellentétben, ha pénzt kérek a szolgáltatásaimért és akarom a pénzt az életemben akkor ezt azt jelenti, hogy valami a szolgáltatásaimban sántít, mert ha az tiszta lenne, akkor nem kellene értük pénzt kérnem, az emberek maguktól fizetnének nekem. Mint a templomban. Azt a tényt itt ügyesen lehasítottam, hogy a pénzes perselyt kirakja az egyház, vagy körbeküldi a kis fonott kosarat, és ki is mondja a kérést, hogy adakozz, ugyanúgy ahogy a buddhista szerzetesek is körbejárnak a tálkájukkal a faluban, tehát aktívan KÉRNEK, nem pedig csak hátradőlve várnak, a javak meg áramolnak hozzájuk. Ettől függetlenül makacsul bírom továbbra is gondolni, hogy az emberek “csak úgy” adakoznak ezeknek a szervezetkenek, mert azok jók és az emberiség üdvét szolgálják. RÁADÁSUL ennyire jó csak az egyház tud lenni, ő Isten földi képviselője, ezért a szellemi magaslatért már “ér” pénzt kérni, minden ami alatta van, azért nem. Ez a hiedelem egyáltalán nem csak az egyházi kontextusban érvényes, ugyanis ez simán igaz arra is, hogy a tanárom, coachom, mentorom, gurum, szellemi vezetőm, jóga tanárom és a többiek elkérhetnek pénzt azért, amit csinálnak, de én nem tartok ott és kitudja, hogy mikor fogok ott tartani, ahol ők.

További hiedelmek ehhez kapcsolódóan: ha pénzt kérek és akarok, akkor kapzsi vagyok, tisztátalan, materialista, “nehéz”, önző, bűnös, földi-világi, romlott. Ezekhez a hiedelmekhez kapcsolódik az a feltételezés , hogy pusztán attól, hogy pénzt akarok ilyenné válok, valamint a fordítottja is, ha nem érintkezek a pénzzel, akkor automatikusan ezektől a negatív minőségektől mentesülök.

Ez meg van spékelve azzal, hogy úgy vagyok hasznos (és jó) a világ számára, ha “nem akarok” (nem vagyok akaratos), csak elfogadom és befogadom, ami jön. Ezt a hiedelmet nőként kifejezetten könnyű felvenni, hiszen a női (yin) energia fő minősége a befogadás, de férfiként is ugyanilyen egyszerű, ha valamiért gyerekkorban kialakult az a tapasztalás, hogy az akarás büntetéssel jár és nem vezet eredményre.

A reggeli naplózás kapcsán vettem észre, hogy mennyire nem árnyaltan gondolkozok a pénzszerzésről, és hogy mennyire össze van mosódva és “egymásra fényképezve” a következő három tárgy: szolgáltatás, amit nyújtok /a pénz, amit ezért kapok /én, aki ez mögött áll.

Az egymásra fényképezés alatt azt értem, hogy nincsenek egymástól jól elhatárolva, ezért egyik túlságosan befolyással van a másik milyenségére és szinte nem is vagyok képes ÖNMAGUKBAN szemlélni őket, függetlenül egymástól. Ha ez nincs meg, akkor rendkívül káros a “minden mindennel összefügg” ezoterikus nézetbe kapaszkodni (ami egyébként igaz), mert még tovább súlyosbítja a helyzetet.

Akkor fog igazán minden mindennel kapcsolatban értelmet nyerni, ha először képes vagyok külön is látni az elemeket.

Az, hogy a pénz rossz, romlott, piszkos egy durván hasított kép, a pénz ugyanis egy semleges eszköz, amit különböző dolgok teremtésére tudunk felhasználni, amikről esetleg utána el tudjuk mondani, hogy az jó vagy rossz volt. Ebbe már nem megyek bele, hogy mennyire szubjektív az is, hogy mi a rossz és mi a jó, mert az egy következő bejegyzés lenne. A lényeg az, hogy “a pénz rossz” egy hasított elképzelés.

Ebből a feltevésből kiindulva a nem diferenciáló gondolkodás azt a következtetést vonja le, hogy a pénz jelenléte “megrontja” a dolgokat. Hiába jó, hasznos, értékes a szolgáltatás, amit adok a világnak, amint pénzt kérek érte, az is “rosszá válik” – mivel ugyebár a kettő között nincs élesen kivehető határvonal. Ha nem kérek pénzt, akkor a szolgáltatás jó, tiszta és szent marad, ha kérek érte pénzt, akkor pont ugyanolyan lesz mint a pénz – rossz, bűnös, piszkos.

Még ha el is fogadjuk axiómaként azt, hogy a pénz rossz, a szolgáltatás akkor is független a pénztől, tehát a szolgáltatás nem fog “megromlani” pusztán attól, mert pénzt kérek érte. Ez a két tárgy egymástól függetlenül is létezik. Meg kell tudni látni az éles határvonalat a kettő között, mielőtt újból összefüggésbe hoznánk őket.

Az Én, ami a szolgáltatás mögött áll és a pénzzel is kapcsolatba kerül ugyanazon a logikán haladva, amit az előbb leírtam is rosszá válik, ha a pénz vagy a szolgáltatás rossz, mert ő is “megromlik” ezektől. Igen, a pénz valóban képes elferdíteni a hajlamot, a rossz szolgáltatás valóban elmond valamit az Én-ről, DE ezek ismételten egymástól függetlenül IS léteznek és számos sokkal “finomabb” kapcsolat is fennáll közöttük, mint az, hogy ha az egyik rossz akkor a közelében minden rosszá válik. Nem is beszélve arról, hogy minden rossz ÉS jó is egyszerre.

Levont tanulságok:

Ha a szolgáltatásomat jónak érzem, akkor pusztán a pénz jelenléte nem fogja se jobbá se rosszabbá tenni. Hasított elképzelés ugyanis az is, ha attól gondolom jónak a szolgáltatást, mert hajlandó nekem fizetni érte valaki! Ebben az esetben sem vagyok képes ÖNMAGÁBAN szemlélni a szolgáltatást, hanem CSAKIS a pénz függvényében.

A pénz akarása és jelenléte az életemben önmagában nem okozza azt, hogy én ettől jó vagy rossz ember leszek. A bűnösséget, kapzsiságot, materialista gondolkozást, “földhözragadtságot” magamban hordozom, a pénz csak felerősíti. Tehát ha nem érintkezek a pénzzel, attól még nem mentesülök ezektől. Ezeken a minőségeket aktívan dolgozni kell belső munka által és állandóan csiszolni az energiaáramlásomat.

Bevezetem magamnak a “jó pénz” fogalmát, ami azt jelenti, hogy a pénz jó, ha olyan dolgokra költöm, ami nekem jó és ezáltal jó dolgokat tudok továbbra is hozni a világra.

Nem leszek jó, tiszta, kegyes, szent pusztán attól, ha lehasítom az életemről a pénz kérdését. Ezeket a minőségeket ki kell művelni, mediációval, gyakorlással, a gondolatok állandó tisztításával. Valamint nem leszek automatikusan rossz, ha a pénz jelen van az életemben akár bőségesen is.

Állandóan érzem, hogy “nagyban” gondolkodom, globális kérdések érdekelnek, a föld sorsa, az Univerzum sorsa, környezettudatos megoldások, stb. de közben most rájöttem, hogy nem igazán tudok ezekért tenni szinte semmit sem, mert egy másik üzemmódomban pedig nagyon lokálisan működöm, és egy nagyon erős vágy hajt afelé, hogy jólétben legyek először is ÉN. El kell ismernem, hogy meg kell oldanom először ezt a nagyon lokális szintet, hogy érdemlegesen tenni tudjak a globális kérdésekben is.

[/et_pb_text][/et_pb_column][/et_pb_row][/et_pb_section]

Ez a cikk főleg azoknak szól, akiknek nehezükre esik elfogadni a pénzt és keringtetni azt az életükben, mert felsorolok benne néhány hiedelmet és gondolkozás módot, ami ez mögött állhat.

A reggeli naplózásomban sorra vettem, hogy milyen hiedelmeket kötök a pénzhez. Aktuálisan ezeket találtam:

  • Bűnös dolog AKARNI a pénzt.
  • Önző vagyok, ha akarom a pénzt.
  • A pénzel való bármilyen manipuláció piszkos dolog. A pénz maga piszkos.
  • Meg kellene tudnom oldani az életemet pénz nélkül is – adományokból, ajándékokból, mások jóindulatából, szolgálat és önzetlen segítség által. Mert ha ezeket jó szívvel tudják nekem adni, az azt jelenti, hogy én is jó vagyok.
  • A pénzt csak titokban szabad kezelni – senki sem láthatja, hogy mennyit kérek a szolgáltatásaimért (ez a hiedelem logikus lépésként született az előző hiedelem “megoldásaként”).
  • A hatóságok azonnal felfigyelnek rám, amint pénz kerül hozzám. Amíg nincs nálam pénz, láthatatlan maradhatok a világ számára.

Ezek a hiedelmek logikai szálakon kapcsolódnak egymáshoz, az egyik megoldásként születik egy másikra.

Ha az alapok rosszak, akkor egyre bonyolultabb, és egy egyre korlátozóbb hiedelmek alakulnak ki.

Szoktam azt gondolni, hogy ha nem kérek pénzt a szolgáltatásaimért akkor: jó vagyok, szent, ügyes, tiszta, szorgalmas, önzetlen, nagylelkű, jámbor, kegyes. Azt is mondhatnám, hogy igazi “példa keresztény”. Meg vagyok keresztelve, volt részem elsőáldozásban és bérmálásban is, és számtalan misén vettem részt.

Most látom, hogy nyakatekert módon magyarázva Isten szavát, sikerült kialakítanom magamban egy képet a jóság (szentség) és a pénz összefüggéséről, mégpedig úgy, hogy ha nem szeretem a pénzt, akkor automatikusan jó ember vagyok.

“Spirituális szupermarket” szerűen kiválasztottam a tanításokból a fontos elemeket és egymás mellé raktam őket, majd kijött ebből az a meggyőződés, hogy pénzzel nem érintkezni illő és üdvös, és PUSZTÁN attól, hogy nem érintkezem a pénzzel automatikusan létrejönnek bennem a pozitív minőségek, amiket felsoroltam feljebb.

Ezzel ellentétben, ha pénzt kérek a szolgáltatásaimért és akarom a pénzt az életemben akkor ezt azt jelenti, hogy valami a szolgáltatásaimban sántít, mert ha az tiszta lenne, akkor nem kellene értük pénzt kérnem, az emberek maguktól fizetnének nekem. Mint a templomban. Azt a tényt itt ügyesen lehasítottam, hogy a pénzes perselyt kirakja az egyház, vagy körbeküldi a kis fonott kosarat, és ki is mondja a kérést, hogy adakozz, ugyanúgy ahogy a buddhista szerzetesek is körbejárnak a tálkájukkal a faluban, tehát aktívan KÉRNEK, nem pedig csak hátradőlve várnak, a javak meg áramolnak hozzájuk. Ettől függetlenül makacsul bírom továbbra is gondolni, hogy az emberek “csak úgy” adakoznak ezeknek a szervezetkenek, mert azok jók és az emberiség üdvét szolgálják. RÁADÁSUL ennyire jó csak az egyház tud lenni, ő Isten földi képviselője, ezért a szellemi magaslatért már “ér” pénzt kérni, minden ami alatta van, azért nem. Ez a hiedelem egyáltalán nem csak az egyházi kontextusban érvényes, ugyanis ez simán igaz arra is, hogy a tanárom, coachom, mentorom, gurum, szellemi vezetőm, jóga tanárom és a többiek elkérhetnek pénzt azért, amit csinálnak, de én nem tartok ott és kitudja, hogy mikor fogok ott tartani, ahol ők.

További hiedelmek ehhez kapcsolódóan: ha pénzt kérek és akarok, akkor kapzsi vagyok, tisztátalan, materialista, “nehéz”, önző, bűnös, földi-világi, romlott. Ezekhez a hiedelmekhez kapcsolódik az a feltételezés , hogy pusztán attól, hogy pénzt akarok ilyenné válok, valamint a fordítottja is, ha nem érintkezek a pénzzel, akkor automatikusan ezektől a negatív minőségektől mentesülök.

Ez meg van spékelve azzal, hogy úgy vagyok hasznos (és jó) a világ számára, ha “nem akarok” (nem vagyok akaratos), csak elfogadom és befogadom, ami jön. Ezt a hiedelmet nőként kifejezetten könnyű felvenni, hiszen a női (yin) energia fő minősége a befogadás, de férfiként is ugyanilyen egyszerű, ha valamiért gyerekkorban kialakult az a tapasztalás, hogy az akarás büntetéssel jár és nem vezet eredményre.

A reggeli naplózás kapcsán vettem észre, hogy mennyire nem árnyaltan gondolkozok a pénzszerzésről, és hogy mennyire össze van mosódva és “egymásra fényképezve” a következő három tárgy: szolgáltatás, amit nyújtok /a pénz, amit ezért kapok /én, aki ez mögött áll.

Az egymásra fényképezés alatt azt értem, hogy nincsenek egymástól jól elhatárolva, ezért egyik túlságosan befolyással van a másik milyenségére és szinte nem is vagyok képes ÖNMAGUKBAN szemlélni őket, függetlenül egymástól. Ha ez nincs meg, akkor rendkívül káros a “minden mindennel összefügg” ezoterikus nézetbe kapaszkodni (ami egyébként igaz), mert még tovább súlyosbítja a helyzetet.

Akkor fog igazán minden mindennel kapcsolatban értelmet nyerni, ha először képes vagyok külön is látni az elemeket.

Az, hogy a pénz rossz, romlott, piszkos egy durván hasított kép, a pénz ugyanis egy semleges eszköz, amit különböző dolgok teremtésére tudunk felhasználni, amikről esetleg utána el tudjuk mondani, hogy az jó vagy rossz volt. Ebbe már nem megyek bele, hogy mennyire szubjektív az is, hogy mi a rossz és mi a jó, mert az egy következő bejegyzés lenne. A lényeg az, hogy “a pénz rossz” egy hasított elképzelés.

Ebből a feltevésből kiindulva a nem diferenciáló gondolkodás azt a következtetést vonja le, hogy a pénz jelenléte “megrontja” a dolgokat. Hiába jó, hasznos, értékes a szolgáltatás, amit adok a világnak, amint pénzt kérek érte, az is “rosszá válik” – mivel ugyebár a kettő között nincs élesen kivehető határvonal. Ha nem kérek pénzt, akkor a szolgáltatás jó, tiszta és szent marad, ha kérek érte pénzt, akkor pont ugyanolyan lesz mint a pénz – rossz, bűnös, piszkos.

Még ha el is fogadjuk axiómaként azt, hogy a pénz rossz, a szolgáltatás akkor is független a pénztől, tehát a szolgáltatás nem fog “megromlani” pusztán attól, mert pénzt kérek érte. Ez a két tárgy egymástól függetlenül is létezik. Meg kell tudni látni az éles határvonalat a kettő között, mielőtt újból összefüggésbe hoznánk őket.

Az Én, ami a szolgáltatás mögött áll és a pénzzel is kapcsolatba kerül ugyanazon a logikán haladva, amit az előbb leírtam is rosszá válik, ha a pénz vagy a szolgáltatás rossz, mert ő is “megromlik” ezektől. Igen, a pénz valóban képes elferdíteni a hajlamot, a rossz szolgáltatás valóban elmond valamit az Én-ről, DE ezek ismételten egymástól függetlenül IS léteznek és számos sokkal “finomabb” kapcsolat is fennáll közöttük, mint az, hogy ha az egyik rossz akkor a közelében minden rosszá válik. Nem is beszélve arról, hogy minden rossz ÉS jó is egyszerre.

Levont tanulságok:

Ha a szolgáltatásomat jónak érzem, akkor pusztán a pénz jelenléte nem fogja se jobbá se rosszabbá tenni. Hasított elképzelés ugyanis az is, ha attól gondolom jónak a szolgáltatást, mert hajlandó nekem fizetni érte valaki! Ebben az esetben sem vagyok képes ÖNMAGÁBAN szemlélni a szolgáltatást, hanem CSAKIS a pénz függvényében.

A pénz akarása és jelenléte az életemben önmagában nem okozza azt, hogy én ettől jó vagy rossz ember leszek. A bűnösséget, kapzsiságot, materialista gondolkozást, “földhözragadtságot” magamban hordozom, a pénz csak felerősíti. Tehát ha nem érintkezek a pénzzel, attól még nem mentesülök ezektől. Ezeken a minőségeket aktívan dolgozni kell belső munka által és állandóan csiszolni az energiaáramlásomat.

Bevezetem magamnak a “jó pénz” fogalmát, ami azt jelenti, hogy a pénz jó, ha olyan dolgokra költöm, ami nekem jó és ezáltal jó dolgokat tudok továbbra is hozni a világra.

Nem leszek jó, tiszta, kegyes, szent pusztán attól, ha lehasítom az életemről a pénz kérdését. Ezeket a minőségeket ki kell művelni, mediációval, gyakorlással, a gondolatok állandó tisztításával. Valamint nem leszek automatikusan rossz, ha a pénz jelen van az életemben akár bőségesen is.

Állandóan érzem, hogy “nagyban” gondolkodom, globális kérdések érdekelnek, a föld sorsa, az Univerzum sorsa, környezettudatos megoldások, stb. de közben most rájöttem, hogy nem igazán tudok ezekért tenni szinte semmit sem, mert egy másik üzemmódomban pedig nagyon lokálisan működöm, és egy nagyon erős vágy hajt afelé, hogy jólétben legyek először is ÉN. El kell ismernem, hogy meg kell oldanom először ezt a nagyon lokális szintet, hogy érdemlegesen tenni tudjak a globális kérdésekben is.

Bevásárlókosár0
Nincs termék a kosaradban!
Vásárlás folytatása
0