![Mennyi idő az akármennyi?]()
Szerző: Pőcz Adriana | júl 22, 2015 | Élet
Számomra egy egészen különleges élmény az önmegfigyelés. Az első jégtörő önmegfigyelő élményem az volt, amikor bepottyantam egy intenzív buddhista elvonulás kellős közepébe és bármilyen előzetes felkészülés nélkül 3 napig napi 8 órát meditáltam. Ez úszás volt a mélyvízben. Akkor történt meg először, hogy miközben kiborultam azon, hogy mit keresek az ülőpárnán, miért nem megyek haza és nyomtam az intenzív belső dünnyögést, volt egy pillanat, amikor elkezdtem megfigyelni ezt a belső párbeszédet, jobb tevékenység híján. Azelőtt is elég sokat szoktam boncolni a belső állapotaimat, de ezután egy új dimenzióba emelkedett a boncolgatás, ugyanis jelen időbe került! Azelőtt utólag néztem rá az állapotaimra, miután kimentem a helyzetből és naplóírás közben “kiöntöttem” mindent a papírra vagy elmondtam valakinek (ez történik egyébként a terápiában is), a meditáció közben viszont jelen időbe került az egész és magát a kiborulást néztem, miközben történt! Ez az élmény azóta is velem maradt, bár a meditációt nem kezdtem el gyakorolni, de a mindennapi életembe beiktatódott a megfigyelő, aki a három napos meditáció-maraton közben született meg. (tovább…)
![Mennyi idő az akármennyi?]()
Szerző: Pőcz Adriana | jan 26, 2015 | Élet
A félévi vizsgára tanulva, az Indiáról szóló jegyzeteimet böngészve belebotlottam a “szádhu-kba”. A szádhuk vándorló aszkéták, akik lemondtak a világi életről, hogy a végső megvilágosodásnak és Istennek szenteljék magukat. Ami engem megdöbbentett az az volt, hogy a világról való lemondást annyira komolyan gondolják, hogy a családjuk halottnak nyilvánítja őket és temetést is rendeznek nekik. Tehát egy szádhu annak a világnak a számára, amiben élt gyakorlatilag meghal. (tovább…)
![Mennyi idő az akármennyi?]()
Szerző: Pőcz Adriana | dec 20, 2014 | Élet
A maradék két napban, amit a Templomban töltöttem már nagyon nagy mértékben sikerült feloldanom azokat a görcsöket és feszülést, amit a meghatározott forma kapcsán éreztem. Ilyen volt például a csend tartása, ami elsőre nagyon feszélyezett. Érdekes módon az nem zavart, hogy én nem beszélhetek másokhoz, az már annál inkább, hogy ők nem beszéltek hozzám. Nagyon, hangsúlyozom NAGYON, furcsa volt, hogy reggel, amikor összetalálkozott 4 lány a fürdőszobában a víz csobogásán kívül nem lehetett hallani semmi mást és a kommunikáció kimerült a hol fáradt, hol félig kómás, hol vidám mosolycserében. Ezt eddig csak olyan helyeken tapasztaltam meg, ahol az emberek nem ismerik egymást, de mi együtt ettünk, aludtunk, meditáltunk, énekeltünk! (tovább…)
Szerző: Pőcz Adriana | dec 17, 2014 | Élet
Mondd meg hogyan meditálsz és én megmondom, hogyan élsz! Ez volt a legnagyobb felfedezésem az én mini elvonulásom első napján. A tegnapi részben már kifejtettem, hogy az igazi krízis az első napon jelentkezett. Iszonyatos belső dühvel ébredtem hajnali négykor. Nem az óra csörgése keltette bennem a dühöt, már álmomban is dühös voltam. Feszített engem a keret. Utoljára 2010-ben dolgoztam olyan munkahelyen, ahol megszabták nekem, hogy mikor jelenjek meg reggel. Aztán magánvállalkozásba kezdtem és a saját főnököm lettem. Nem voltak időkeretek és normák. Álmomban tudatosítottam, hogy az elkövetkezendő három napban fix keretekhez kell tartanom magamat. Hajnali négytől este kilencig egy előre meghatározott ütemterv szerint fog zajlani az életem. Olyan volt, mintha keresztre akartak volna engem feszíteni. Gondolatban dühösen összecsomagoltam a cuccaimat és kimentem az autóhoz, hogy magam mögött hagyjam ezt a helyet, ahol szánt szándékkal meg akarják nyirbálni a saját személyes szabadságomat. De miközben ment ez a belső mozi, egy másik üzemmód is létezett. Egy tudatos jelenlét, amelyik kivezényelte a testemet a fürdőszobába, megmosatta a kezemmel a fogamat, visszavezette a lépteimet a dharma-terembe és szólt az agyamnak, hogy olvassa szépen az ének szavait majd leültetett engem a földre és belerakott ismét két óra meditációba. (tovább…)
![Mennyi idő az akármennyi?]()
Szerző: Pőcz Adriana | dec 15, 2014 | Élet
Pár évvel ezelőtt láttam egy sorozatot az M1-en. A címe “A Palota ékköve”. Azóta azt a sorozatot végig néztem még háromszor, mert iszonyatosan magával ragadó volt számomra. Koreában játszódik és bemutatja a királyi palotában zajló életet, a ceremóniákat, a szokásokat, az egész rendszert. Lenyűgöző volt számomra nézni a tiszteletnek és szertartásosságnak a mértékét, ami teljesen szokatlan az itteni viszonyokhoz képest. Egész idő alatt a határán táncoltam annak, hogy ezt simán az emberi lélek és szabadság elnyomásának gondoljam vagy valaminek, aminek nagyon mély értéke és értelme van. Úgy éreztem, hogy lelkileg teljesen összetörnék, ha bárki előtt meg kellene hajolnom. Elképzelhetetlen volt számomra. Még az is nehézséget okozott nekem időnként, hogy a templomban keresztet vessek, nem beszélve arról a szertartásról, ahol Jézus lábát csókolják meg a hívők. Na az már tényleg kiverte a biztosítékot! Az élet fintora, hogy ez a szertartásosság és tisztelet besurrant az életembe, hogy megtapasztaljam a saját bőrömön és kialakíthassam a saját véleményemet róla. Már most elmondom, hogy egyáltalán nem olyan érzés volt megtapasztalni, mint amilyennek én gondoltam… (tovább…)
