#első kötetes szerző #elvonulós #sajátélmény #belső erő keresése

Azért olvastam el Livits Réka könyvét mert Rékát élő modellkét tartottam számon a fejemben arra, hogy egy hozzám hasonló nő (lány) is el tud jutni oda, hogy olyan formát ölt a regénye, amit kézbe lehet venni és a polcra tenni, és persze elolvasni, na meg másoknak is odaadni, hogy olvassák el.

Réka ebben a könyvében az első komolyabb önismereti csoportos élményének történetét dolgozza fel. Amolyan napló, bár azt nem tudtam megítélni, hogy a magánéletének mely mozzanatai vannak személyiségvédelmi okokból megmásítva. De ez leginkább csak a párkapcsolati helyzetek leírásánal merült fel bennem, magával az önismereti élménnyel kapcsolatosan – ami egy Vision Quest (látomáskeresés) nem. Azt teljesen hiteles élménybeszámolónak éltem meg.

Érdekes hullámvasútra navigált engem a könyv olvasása. Rögtön az első laptól kezdve felismertem annak a belső világnak a hangulatát, ami rám is jellemző, és ahogy a lapokról kiderült Rékára is (legalábbis abban az időben, amikor a könyvet írta) és ez a megfelelési kényszer és az ebből fakadó mérhetetlen mennyiségű ítélet önmagával és másokkal szemben. Kényelmetlen volt ezt a működést kívülről figyelni, mert az volt az élményem, hogy amikor valaki ebből az ablakból néz a világra, akkor valójában nagyon önző (értsd önmagába fordult), aminek hatására nagyon nehéz a valódi lélekteli kapcsolódás a „többiekkel”, pedig a többiekről szól szinte minden. Persze ez csak az egyik kiragadott mozzanata a megfelelési kényszernek, ami nekem épp most feltűnt, és nagyon szemfelnyitó volt szembesülni vele a történeten keresztül. Közben Réka leír a könyvében nagyon lélekteli kapcsolódásokat is, szóval egy pillanatra sem állítom, hogy egy hideg személy lenne.

Magáról a Vision Questről és az azalatt megélt élményeiről nagyon érdekes volt olvasni, szakmai szemszögbő is, hogy milyen módon van megszervezve egy ilyen önismereti élmény, meg személyes szemszögből is, hogy milyen átélni ilyet. Megörökítette azt a sokfajta félelmet, ami egy ilyen helyzetben feljöhet. Ezekből jónéhányat ismerősnek éreztem a saját csoportozós élményeim kapcsán, és jó volt érezni, hogy nem vagyok egyedül. Mások is olyan „nemnormálisak”, mint amilyennek én is érzem magamat néha. Nőként logikusan felmerült bennem annak a kérdése is többféle csoportozós helyzetben már, hogy „És mi van, ha pont akkor megjön?” Sok helyzetben ez lényetelen kérdés (főleg ha valaki nincs a halálán menstruáció közben, hanem nyugiban vérez), viszont vannak olyan helyzetek is, ahol ez nagyon kényelmetlen. Rékának sikerült visszatérni a Vision Quest során az ősi menstruáláshoz – betét nélkül, egyedül az erdőben. Volt ebben számomra valami nagyon megnyugtató.

Tetszett az is, ahogy az egész könyvet befejezi –

az élet megy tovább és mégis valami megváltozott. Még nem látszik a változás, de a mag el lett ültetve.

Szerintem a csoportozós élmények egyik csapdája, amikor azt gondoljuk, hogy „és akkor most ezután a hétvége után felfordul az életem és minden a helyére billen”. Legtöbbször nem ez történik. Gyakran szelíden történik a változás, a mélyben lassan mozognak a tektonikus lemezek, és lassan növöget az a mag, amit elültetünk.

Összefoglalva, tetszett Réka könyve.