Az interjút Koltai Ákossal készítettem, aki személyre szabott túrákat szervez és vezet, amiket akár a nulláról felépít, kezdve a felszerelés beszerzése során nyújtott segítségtől, a fizikai és mentális felkészítésen keresztül egészen a csúcs megmászásáig.

“A túrázás közben késznek kell lenni arra, hogy előállhatnak olyan helyzetek, ahonnan nincs visszafordulás és mindenképpen meg kell küzdeni az akadállyal vagy a félelemmel.”

Ákos tapasztalata szerint a hegymászók nagy része a “vigyél el, intézz el mindent és én fizetek érte” kategóriába tartozik, miközben az érzelmi oldal és belső fejlődés nem nagyon érdekli őket. Néha megjelenik az ego kielégítésének motivációja is, amikor valaki azért akar megmászni egy hegyet, mert a haverja is megmászta, vagy éppen nem tudta megmászni, és ő majd bebizonyítja, hogy neki sikerül. Ákos egyik motivációt sem ítéli el, örül annak, ha felmerül valakiben a vágy, hogy nekiinduljon a mászásnak, viszont szereti és érdekli őt, ha a coaching elemek segítségével van lehetősége ezeken a motivációkon dolgozni, hogy a fizikum és a psziché párhuzamosan fejlődjenek. “A hegymászás a szépségről és az alázatról szól, nem arról, hogy jobb vagy-e valakinél. Lehet, hogy gyorsabb vagy, vagy ügyesebb, de jobb semmiképpen sem. A hegymászók gyakran nem látják, hogy mennyire borotvaélen táncolás a mászás, bármikor a fejünkre omolhat valami, ezért tisztelni kell a szituációt. Egy csúcsot meghódítani kegyelem, nem pedig teljesítmény. Örülni kell, hogy ott lehetünk, hogy megélhetjük és hogy sikerült, vagy éppen tiszteletben tartani, hogy nem sikerült és elfogadni ezt is.”

Beszélgetésünk közben elmondta, hogy a mászás azonnali visszajelzést ad arra, hogy ki hogyan bánik magával és a határaival. Az emberek hajlamosak “túltolni” a teljesítőképességüket olyan tartományokba, ahol elveszítik a kontrollt a helyzet felett. Ilyen volt például Erőss Zsolt is, erdélyi születésű hegymászó, aki első magyar állampolgárként mászta meg a Föld legmagasabb hegyét, a Csomolungmát, viszont 2013. május 21-én a Kancsendzönga megmászása után a visszaúton eltűnt.  “Zsolt nem gondolt a visszaútra, úgy ment a csatába hogy vagy győzni fog, vagy meghal. Szerintem olyan hősökre van szükség, akik visszajönnek, akik megszenvedik, amit kell, megtanulják a leckéket majd tovább tudják adni a tudást. A mászás az akaratról szól, az akarásról, a korlátok állandó feszegetéséről és annak a megtanulásáról, hogy ezek a határok hol vannak, majd azokon belül kihozni a maximumot. A korlátaink jóval kijjebb vannak, mint amit alapból gondolunk. Egy túra finoman eltol az igazi határokig.”

A pszichét lehet edzeni és új működésmódra kondicionálni. “Ha a psziché gyenge, akkor ugyanahhoz a fizikai teljesítményhez több erő kell, mert a félelem és feszülés egy csomó erőt felemésztenek. Az, hogy mitől félünk és mitől nem, nagymértékben függ attól, hogy mire neveltek bennünket kiskorunkban, mennyire engedtek minket a szülők mászni és különböző veszélyekkel szembesülni. Valakiben irreális félelmek alakulnak ki és olyan dolgoktól is fél, amitől egyáltalán nem kellene, valaki pedig nem tanul meg egészségesen félni és ezzel veszélyezteti a testi épségét. A túra előtti pszichés felkészülés azért fontos, hogy ne kelljen elmenni egészen a végső határig. Mászás közben a fizikai fáradtság növekedésével párhuzamosan gyengül a psziché, mert az ember érzi, hogy fárad. A lefelé húzó spirálból van kiút:

Állj meg, figyelj magadra, kommunikáld, hogy mi van veled. A művészet azelőtt tudni megállni, hogy tényleg gáz lenne.

A pszichés felkészülés, amit nevezhetünk coachingnak is, abban is segít, hogy a hegymászó megtanulja elfogadni és kommunikálni, hogy valami meghaladja a képességeit. Ákosnak nagyon fontos az is, hogy a hegymászó csoport és a túravezető teljesen egyenrangúak legyenek, mert csak így tudják a hegymászók igazán magukévá tenni az élményt.  Az, hogy ki mennyire tud aktív részese lenni az élmények nagymértékben függ attól, hogy a túravezető mit és mennyit hajlandó delegálni a saját feladataiból. Ákos a csoportot megtanítja a hegymászás közben használatos kommunikációra, az egymásra figyelésre és bevonja őket a tudásuknak megfelelő technikai dolgokba és döntésekbe is, mint például az egymás biztosításába olyan helyzetekben, ahol ez nem élet-halál kérdése. A pszichés felkészítés nem csak a túra előtt fontos, hanem a levezető fázisban is. Fontos, hogy a túra után a hegymászó integrálja magába a túra alatt megtanultakat, mert csak így tudja aktívan használni a megszerzett tapasztalatokat a mindennapi életben.

“Néha vannak utak, ahol nem érsz fel a csúcsra. Olyankor az a fontos, hogy a lehetőségekből a lehető legtöbbet kihozd és meglásd bennük a szépet. Lehet az is szép, hogy együtt nézzük a menedékház ablakából a villámlást.”

Az interjú alanya: Koltai Ákos
www.kaland-neked.hu