Az interjút Kléh-Reinle Istvánnal készítettem, aki elmondta nekem, hogy amíg különböző bankoknál és multiknál dolgozott, nem elmélkedett azon, kitalálja, mit is akar valójában az életétől. Sorban jöttek az emailek, amikre válaszolni kellet és a meetingek, amiken részt kellett venni. Mindig kívülről jöttek az impulzusok és nem kellett őket kitalálni. Most viszont, hogy otthagyta a multik világát és a saját útját próbálja járni, neki kell kitalálni, hogy MIT és főleg HOGYAN csináljon, miközben folyamatosan szeretne inspirált állapotban maradni.

LEHET HASZNOS A “SEMMITTEVÉS”?

Az álom egyértelmű – szeretné, hogy képes legyen önmagát inspirálni a saját álmai megvalósítására, főnök nélkül és nem a pénzhiány nyomására. És itt jön az első akadály: ha nincs valaki, aki megmondaná, hogy mi a feladat és jó esetben egy ideig nincs pénzügyi nyomás sem, akkor mi marad? Miért mozduljon meg? István úgy érzi, hogy képes lenne nagyon hosszú ideig “semmit csinálni”, ami az ő értelmezésében az, amikor azt csinálja, amihez kedve van, de még soha nem volt bátorsága kipróbálni, hogy ez a semmit csinálás mennyi ideig kötné őt le. Szerinte bármeddig, de ezt eddig nem sikerült kiderítenie, mert egy bizonyos ponton megszólal a belső hang, hogy azonnal csináljon valami hasznosat. A „hasznos” itt egy olyan tevékenységet jelent, ami közvetlenül megélhetést biztosít és valami jó is keletkezik általa. A bensőjét emésztő kérdés nagy erővel nyomul előtérbe és nincs rá egyértelmű válasz: Vajon a szabad „semmittevésből” ki tud-e nőni valami „hasznos”?

Amikor évekig Electronic bankinget telepített a céges ügyfelek számára, hasznosnak érezte a tevékenységét, mert az Electronic banking segített az ügyfeleknek könnyebben intézni a pénzügyeiket. A következő munkahelyén szintén egy software bevezetésén dolgozott, viszont itt már megtört a munkája hasznosságába vetett hite, ugyanis két év fejlesztés után sem könnyítette meg senki életét a kérdéses applikáció, sőt az idő nagy részében inkább bonyolította. “Úgy kellet kozmetikázni mindent, hogy ott fönt már siker sztorinak tűnjön.“

Végül feladta a szélmalomharcot a multival és kilépett. Két hónappal a kilépése után visszavonták a kérdéses softwaret a piacról. Mi történt volna, ha kitart még egy rövid ideig és továbbra is megtartja a biztos állást? Erre már talán soha sem kap választ, mert egy másik utat választott. Megszületett benne az elhatározás, hogy valami sokkalta életközelibb kérdéssel foglalkozzon, például azzal, hogy hogyan legyünk boldogabbak, vagy hogyan legyen értelme az életünknek. Neki magának is nehézsége volt megtalálni a választ ezekre a kérdésekre, ezért sok terápiás módszert és tanfolyamot végigjárt, hogy előrébb jusson. Tizenöt év önismereti munka után jutott el ahhoz a gondolathoz, hogy talán ideje van a megtanult módszereket és a megtapasztalt élményeket tovább adni és megosztani másokkal is, nem utolsó sorban pedig megélhetést teremteni belőlük. “Az a hitem, hogy ahhoz, hogy jól érezzem magam és boldog legyek, a harmonikus emberi kapcsolatok elkerülhetetlenül hozzá tartoznak. És ebbe magamat is beleértem, hogy harmonikus kapcsolatban legyek saját magammal is.”

István beismerte, hogy néha beleesik abba a hibába, hogy harmonikusnak olyan kapcsolatot érzékel, amelyik konfliktus mentes. Ezt az állapotot viszonylag könnyű elérni úgy, ha elkerüljük a konfliktusokat, ez azonban nem a legjobb megoldás.

“A harmonikus kapcsolat nem konfliktus kerüléssel, hanem konfliktus kezeléssel jön létre.”

Ahhoz, hogy a konfliktust egyáltalán kezelni tudjuk, tudni kell felismerni magunkban, hogy valami nem oké, hogy vannak saját igényeink, amik ilyen-olyan okok miatt nem tudnak kielégülni és ezt merni kell kifejezni, miközben sok ember észre sem veszi a saját igényeit és automatikusan alárendeli őket a külvilágnak.” Folyamatosan azt hallgattam mint kisgyerek, hogy az önmegvalósítás hülyeség, önzés és illúzió. Aki önmegvalósítani akar, az egy rebellis fiatal, aki nem is érti, hogy mi az élet, mert az élet nem az önmegvalósításról szól, hanem a kötelességeink teljesítéséről. Azért, hogy illeszkedjünk a kulturális normához, elnyomjuk magunkban azt az egyedit, amit adhatunk a világnak. Akkor vagy sikeres, ha minél magasabb szinten megfelelsz a külső elvárásoknak- sulykolták belém tudattalanul. Hát ez nem látszik működni, mégis nagyon nehéz átállni erről a világképről egy olyan világképre, hogy csak az működik igazán, ami az én belső én-érzésemből fakad. A külvilág csak a belső világ kivetülése, és ha úgy akarunk változtatni a saját életünkön, hogy a rajtunk kívül álló dolgokon akarunk módosítani, akkor az olyan, mintha a váza árnyékát próbálnánk lekaparni a falról és odébb tenni, ahelyett, hogy a tárgyat, ami az árnyékot veti tennénk arrébb. Lehetetlen, mégis az idő nagy részében ezzel próbálkozunk. “

“AZ ÉLET CÉLJA, NÖVEKEDNI A SZERETETBEN“
A szeretet ebben a megfogalmazásban szerinte nem egy érzelem, hanem tudatállapot és ebben a tudatállapotban akkor tudunk lenni, ha a konfliktusainkat képesek vagyunk kezelni és elfogadni a létezésüket. A technikák, amelyeket szeretne alkalmazni a wokrshopjain pont erről szólnak, hogy úgymond “begyakoroltatnak” egy másik viselkedésmódot. Megálmodta az “Élet Kísérleti Műhelyt“, ami egy olyan workshop, ahol lehetőség nyílik színpadra állítani, eljátszani és újrajátszani a nehéz, konfliktusokkal és töltéssel terhelt szituációkat, megélni a belőlük fakadó nehézséget, majd megtalálni azt a megoldást, amely ismét békét hoz. “Nem úgy van, hogy egyszerűen kitalálunk egy ideális szituációt és azt lejátsszuk, ha törik- ha szakad. Addig játszunk vele, amíg a helyzet nem tisztul ki teljesen és minden szereplő elégedett lesz a kialakult helyzettel.“

A technikák amiket használ ötvözik a pszichodráma elemeit, színházi elemeket, az improvizációt, bodywork technikákat és egyéb más módszereket is, mint például a rendszer állítások során kialakuló ún. morfogenetikus mezőt, ahol a szereplők intuíciói viszik előre a lejátszás menetét.  Na de miért érdekes az újrajátszás, miért nem elég megbeszélni a konfliktusos helyzetet? “Azt látom, hogy a mentális megoldások csak egy bizonyos szintig működnek. Attól, hogy megértettünk egy problémát, még nem feltétlenül oldódik meg. A test is tárol olyan információkat, amiket nem tudunk belőle az agyunkkal kipiszkálni.

A test üzenete mindig visszaállítja az agy gondolkodását és amíg a testben tárolt érzés nem lazul ki, addig az elme sem nyugszik meg.”

A workshopok során a testérzetek megfigyelése is nagy szerepet kap; hol van a szorongás a testben, hol feszül, hol lazul, mi fáj, hol fáj, sírás, izzadás, a végtagok kihűlése vagy forrósodása stb. Ezeket mind meg lehet figyelni és dolgozni az így nyert információval.” Akkor tudjuk az érzéseinket tudatosan változtatni, ha tisztában vagyunk azzal, hogy mi játszódik le a testünkben.”

István munkahelyén volt egy több évvel idősebb kolléganő, aki mindent csak parancsolgatva tudott mondani. Bármi, amit mondott megnyomott Istvánban egy láthatatlan gombot és félelmet érzett.  Amikor elkezdte figyelni a reakcióit, rájött, hogy a kolléganője stílusa kísértetiesen hasonlít az anyukája szigorú intelmeket osztogató hangsúlyára és a kolléganőjével lényegében újraéli anyja tekintélyelvű nevelését. Abban a pillanatban, amikor ezt beazonosította, tudott elkezdeni a helyzet változni. Az első fázisban még mindig megnyomódott az a bizonyos gomb, de már azt tudta mondani, hogy “ő nem az anyám”. A második fázisban, benyomódott a gomb, de mivel nem alakult még ki egy új reakció az automatikus reagálás helyett, annyit tudott tenni, hogy semmit sem reagált vagy kihátrált a helyzetből.  A harmadik fázisban már képes volt reagálni, de a válasz még kicsit csikorgott. A negyedik fázisban már képes volt normálisan válaszolni és ekkor már a kolléganő is észrevette, hogy valami megváltozott és nem úgy van, ahogy addig. Az ötödik fázisban már csípőből válaszolt valami frappánsat a parancsolgató stílusra, amivel teljesen megtörte a kolléganője bejáratott mintáját is. Attól kezdve egyenrangú partneri viszony alakult ki kettőjük között. Ilyen módon változik meg egy jól bejáratott, viszont egyáltalán nem kényelmes viselkedési és reagálási mechanizmus.  István azt mondja, hogy azért megyünk bele és játsszuk le újból és újból a konfliktusos helyzetet, mert ezt tanultuk meg. Jön egy bizonyos testi reakció, de mivel ezt nem tudatosítjuk, lejátsszuk a megszokott forgatókönyvet, amivel megerősítjük a kialakult idegpályát az agyban és a testben egyaránt. Szerinte a megfigyelés által tudjuk felismerni a testi reakciókat, majd megtanulni egy új viselkedést és ha elégszer elismételjük, akkor egy új reakció alakul ki. 

“Jelenleg nem tudom biztosan, hogy a megfelelés vezérelt motivációt sikerül-e felváltania egy belső útnak. Erről a pontról nézve nem látom, milyen fordulatok mentén fog megtörténni a happy end, de azt biztosan tudom, hogy amikor a halálos ágyamon fogok egyszer feküdni, büszke leszek magamra, hogy legalább megpróbáltam, hogy elinduljak a saját utamon.”

---

Kléh-Reinle István online felületei:
FB: ÉLet Játéktér – ÉLJ
Web: Kapcsolódás és szabadság