Életművésznők –  könyv vélemény

Életművésznők – könyv vélemény

#nők #nehéz sorsok #életteliség #kihívások

Új időszámítás kezdődött Ljudmia Ulickaja könyvével, az Életművésznőkkel, ugyanis ez volt az első könyv, amit e-book formában olvastam el. Egészen eddig ellenálltam annak, hogy e-book olvasón olvassak, mert azt éreztem, hogy ezzel megszencségteleníteném az olvasás élményét. Nekem éreznem kell a lapok illatát, fognom a könyvet, forgatnom a lapokat. Milyen már mindezekről lemondani!? Aztán most karácsonykor beadtam a derekamat. Azt szerettem volna ugyanis, hogy tudjak az Amazonról Kindle könyveket venni, amiknek egyébként papír formájukban több hétig tartana ideérni Magyarországra. Gondoltam milyen egyszerű és nagyszerű lenne az Amazon könyvlistámról ilyen módon hozzájutni a könyvekhez. A párom ajándékból rátette az Ulickaja könyvet az olvasóra, úgyhogy ezzel a könyvvel veszítettem el az e-book szüzességemet.

 

 

Na de vissza magához a könyvhöz. Rövid történetek gyűjteménye, amiknek összekötő személye Zsenya, egy moszkvai kiadói szerkesztő. Minden történetben kiderül valamilyen hazugság és bár Ulickaja nem fejti ki mélyebben és nem erre hegyezi ki a történetet, minden hazugság mögött, amit a szereplők mesélnek el Zsenyának érezhető valamilyen élet tragédia. Csak úgy jódolgunkban ugyanis nem szoktunk hazudni. Arra mindig okunk van.

 

 

Általában nem szeretek rövid történeteket olvasni, az összefüggő hosszű történeteket szeretem, de ez a könyv egy jófajta átmenet a kettő között. Bár minden történet máshol játszódik és más szereplőkkel, Zsenya összeköti őket és ettől már majdnem olyan, mintha egy hosszú egybefüggő történet lenne. Tetszett az orosz környezet is, bár ennek kevés jelentősége van a történetekben. Azok az emberi sorsok megtörténhettek volna bárhol a világon, akár Budapesten is.

 

 

Ulickaja könyvének számomra nem tartalma van, sokkal inkább hangulata. Amolyan “Life as it is” hangulatú az egész könyv, keserédes pillanatkép az életből, amiben egy csomó öröm mellet egy csomó fájdalom is van egy nő életében. A történetekben megjelenik a nő minden életkorban – valamelyik történetnek egy 10 éves tűzrőlpattant a főszereplője, egy másiknak egy idős hölgy, a harmadiknak egy többször elvált középkorú hölgy, a negyediknek meg éppen egy családanya. Élvezetes olvasmány, jó belemerülni.

 

 

Bevásárlókosár0
Nincs termék a kosaradban!
Vásárlás folytatása
0