Mi történik, ha megtiltom magamnak, hogy „belerúgjak” a férfiba?

Mi történik, ha megtiltom magamnak, hogy „belerúgjak” a férfiba?

Az utóbbi időben sokat foglalkoztam a bántalmazással. Sorban kerültek a kezembe olyan könyvek, amik valamilyen formában ezzel a témával foglalkoztak. A legfontosabb felismerés a bántalmazás témaköréből az volt, hogy ez valójában értékbeli és nem pszichés elbillenés. A bántalmazó belső engedélyt ad magának arra, hogy bántalmazzon. Persze ez nem úgy történik, hogy marhára önreflektíven egy adott pillanatban kimondja magában, hogy „És akkor most megengedem magamnak, hogy bántsam ezt az embert.” De mégis létezik egy belső oké arra, hogy bántani a gyengébbet, a kiszolgáltatottat, vagy azt, aki szerinte megérdemli (kiérdemelte) ér.

Ennek az írásnak nagyon sok aspektusa lehetne, de most csak egyet emelek ki. Mi van akkor, ha valaki ebben a pillanatban azt mondja, hogy NEM ÉR BÁNTANI? Ezt tettem én is magammal ma. Vannak ugyanis pillanatok, amikor én is tudok rúgni a férfiakba (az érzelmeikbe, nem a testükbe), amikor éppen rést látok a pajzsukon és elég gyengének látom őket ahhoz, hogy ne féljek attól, hogy én fogok pórul járni, ha rúgok. Tudok elég nagy lórúgásokat is beküldeni, ha akarok, és ha…. igen, ezt nehéz beismerni, amikor erre engedélyt adok magamnak. Ma becsuktam a szememet, és elképzeltem, hogy kirakok egy tiltó táblát az elé a férfi elé, akit szeretek és azt mondom magamnak, hogy „Adri, őt nem bántod.” A következő pillanatban azt éreztem, hogy „Ha őt nem bánthatom, ha oda nem zsilipelhetem ki a haragomat, akkor baszd meg felrobbanok.” Csak most vettem észre, hogy ez valójában azt jelenti, hogy akkor „magamat robbantom fel”. És itt jött egy következő tiltó tábla, amit eddig SOHA nem jutott eszembe kirakni. „Adri, nem bánthatod magadat sem.” Mindig amikor a férfiak iránti dühöm feltornyosult bennem, és nem mertem konfrontálódni a férfival, akkor magam irányába irányítottam a pusztítást és belül zúztam. Néha talán önvédelemből pusztítottam kint a világban, mert tudtam, hogy ha kint nem pusztítok, akkor bent lesz atomháború. Mert bent soha nem volt tiltó tábla. Azt, hogy magamat bántsam jogosnak éltem meg. És szerintem ebből következik, hogy jogosnak éltem meg azt is, hogy bánthatom az általam szeretett férfit is.

Nem jutottam el odáig, hogy letiltsam magának a bántásnak az intézményét, mert egyszerűen nem láttam, hogy hogyan máshogy lehetne megoldani ezeket a helyzeteket. Fel sem ismertem a saját érzéseimet, a kínlódásom okát, a szükségletemet. Még arra sem volt sokszor belső engedélyem, hogy szükségleteim lehessenek.

És akkor ma ott volt a tiltó tábla mindkét oldalon. A férfi előtt is, magam előtt is és ettől végre rá tudott irányulni a figylemem arra, ami valóban fontos. Azokra az üzenetekre, amik éveken keresztül rohasztották a bensőmet. Már egy csomószor megfogalmaztam őket, de eddig nem sikerült tiltó táblát tenni ezeket elé és azt mondani, hogy „Adri, ezekkel nem ér bántani magadat. Nem engedem.” Pedig istenem mennyire végtelenül romantikus pillanat az minden filmben, amikor a férfi odaáll egy nő elé és az mondja neki, hogy „SOHA SENKINEK NEM ENGEDEM AZT, HOGY BÁNTSON TÉGED!” (Gyors sorozat ajánló ezen a ponton: Normális emberek). Ez a belső férfi erő kell ide ezek elé a belső üzenetek elé, amelyik kurvára nem engedi, hogy bántás történjen. Egymásutánságban pörögtek a szemem előtt a betűk és kirajzolódtak életem főbb üzenetei:

  • A férfi az első, a nő csak utána következik.
  • A férfi szava az utolsó.
  • A férfiakban nem lehet megbízni.
  • A férfiak nem figyelnek rád, letagadnak téged.
  • A férfi egyedül hagy a terhekkel.
  • A férfiak kihasználnak téged.
  • Bújj el a világ elől a sikereiddel.
  • Ne dicsekedj azzal, amit elértél.
  • Ne gondolj túl sokat magadról.
  • Ne kockáztass.
  • Ne menj túl messzire otthonról.
  • Szolgáld ki a férfit.
  • Legyél tiszta és tarts tisztaságot a házban.
  • Vesd alá magad a női sorsnak.
  • Ne higgy a szerelemben.
  • Centikben mérd a férfi rátermettségét.
  • A nevelésem eredménye vagy.
  • Lázadj.
  • Ne lázadj.
  • Erősebb vagyok nálad.
  • Tisztelj minden körülmény között.
  • A férfi mellett nincs hely az asztalfőnél.

A belső képben azt láttam, mintha minden egyes ilyen üzenet mérgező lenne. Minden elképzelhető módot vizualizáltam, hogy ezek távoznak belőlem. A belső képben hánytam, fostam, sírtam, izzadtam, lehámlott a bőröm felső rétege és megkértem a Földanyát, hogy fogadja be ezeket és tisztítsa meg, majd végignéztem, hogy fekete tápláló föld lesz mindabból, ami kijött belőlem. Aztán belementem egy tiszta patakba és hagytam, hogy lemosson engem a víz. Megjelent bennem egy mondat: „Ezek a mondatok csak feliratok a koncentrációs tábor falán. És én szabadon kisétálhatok a táborból.” Láttam, ahogy eltávolodom ezektől a mondatoktól, amik csak egy felirat a falon. Semmi több. Valószínűleg Edith Eva Eger: Ajándék című könyve miatt jelent meg ez a belső folyamat ilyen képben. Láttam magam előtt tisztán azt a pillanatot, amikor szabadon ki lehet sétálni a börtön falai közül és láttam azt is, amikor vissza lehet menni meglátogatni azt a helyet, ami valamikor börtön volt.

Amíg bántom a másikat, vagy bántom magamat, valójában semmi sem változik, mert a bántáson van a fókusz, oda megy el az energia.

Azt gondolom, hogy talán volt értelme annak is, amikor a bántást kiéltem (bár látom, hogy nem ez a legszerencsésebb eszköz), mert magam számára is láthatóvá vált, hogy milyen a mérete a dühömnek, mekkora a pusztító készségem. Fontos látni a sárkány méretét, hogy ne gondoljam azt, hogy egy pudli kutyával van dolgom. És fontos tudni abbahagyni a bántást és felülni erre a sárkányra, és meghallani az üzenetét. A bántás ugyanis sohasem ok nélkül történik, de legtöbbször nem az az oka, amire ráfogjuk, és nem is az a valódi célpontja, akin kiéljük. Mélyebbre kell ásni. És itt nem arról van szó, hogy rájövök, hogy valójában az apámra vagyok dühös és akkor nekiállok évekig őt utálni. Ez sem fog előre vinni engem, bár elég komoly izmokat lehet kifejleszteni ebben a dühöngésben, azt azért látom az évek önismerete alatt. Évekig nem bírtam bevenni azt a kanyart, hogy gondolhatom magamról, hogy ÉRTÉKES VAGYOK. És ettől állandóan csak az útvesztőben bolyongtam a dühömmel. Mert valójában így szól a dühöm: DÜHÖS VAGYOK, HOGY ELHANYAGOLSZ, ÉS NEM LÁTOD, MILYEN ÉRTÉKES VAGYOK. EZ FÁJ. Amikor az értékesség érzete sérül, akkor olyan mintha „behorpadnék” azon a helyen. És mivel nem tudtam azt gondolni, hogy értékes vagyok, nem is bírtam belülről „kinyomni” ezt a részt, hogy ismét kiegyenesedjen. És akkor csak maradt az észvezstő rohangálás a horpadás körül és minden más horpasztása.

Minden egyes alkalommal, amikor sarokba szorítva éreztem magamat egy férfi által, nem feltétlenül ő szorított sarokba, hanem már eleve a sarokból indultam azok miatt a belsővé tett alaptételek miatt, amiket feljebb felsoroltam. Már eleve koncentrációs táborban éreztem magamat és ettől szerintem sok esetben teljesen elveszett az aktuális helyzetben az, hogy MI A BAJOM VALÓJÁBAN.

Ha megtiltom magamnak, hogy ne bántsam a férfit, és megtiltom azt is, hogy magamat bántsam, akkor a figyelmem végre arra tud irányulni, ami a lényeg – az aktuális helyzetre. Mi zavar engem? Mire lenne szükségem? Ha már úgy indul a mondat, hogy „Mert a férfiak…” az már régen rossz. Abból semmi konstruktív nem fog kisülni. Mert ha már a „férfiakon” van a tekintetem, akkor elvesztem mások sorsaiban, mások élményeiben, tapasztalásaiban és szem elől tévesztettem a sajátomat. „A férfiak” nincsenek, az a férfi van, akinek éppen a szemébe nézek.

Sok helyen múlt időt írtam ebben a bejegyzésben, pedig mire ideértem azt érzem, hogy vissza fogok még esni ezekbe a gödrökbe. És közben eszembe jut az a kérdés is, hogy „És mi kellene ahhoz, hogy úgy álljak itt, mint a romantikus filmek hősei, aki kijelenti sziklasziládran, hogy megvédi a nőt és hű is marad az ígéretéhez? Mi kellene nekem ahhoz, hogy kimodjam, itt vagyok babám és megvédelek a jövőben?” Biztos nincs egyetlen jó válasz erre, de a bátorság az egyik válasz. BÁTORSÁG. Meg hit abban, hogy meg tudom ülni a saját sárkányomat. Hiszen az enyém 🙂


Sebek a lelken. Már megint a karmáról

Sebek a lelken. Már megint a karmáról

Ma kutyasétáltatás közben odafutott a kutyám egy kapuhoz és „összevitázott” a kerítés mögött lévő kutyákkal. Annál a háznál körülbelül négy kutya van, akik rettentően idegbajosak, és amikor egy kutyát látnak az utcán, akkor annyira ugatnak, hogy egy idő után egymást is elkezdik marni. Mondanom sem kell, hogy a gazdáik sem különböznek túlságosan tőlük, bár csak pár pillanatra volt szerencsém hozzájuk. Azonnal kint termettek az udvaron, és szitkozódni kezdtek. Pár hónappal ezelőtt ez már megtörtént velem, akkor visszakiabáltam a pasinak, most viszont tudtam, hogy teljesen felesleges, gyorsan megkötöttem a kutyámat, és szó nélkül hagytam az utánam kiáltott szitkozódásokat. Tény, hogy megspórolhattam volna a perpatvart, ha Bria pórázon van, szóval én is ludas voltam a történtekben. 

Iszonyatosan érdekes megfigyelnem, hogy a pasi szinte gyilkos dühöt tud ébreszteni bennem a másodperc töredéke alatt. Nem csodálkozom, hogy a kutyái is idegbajosak, ha vele élnék, lehet már baltát állítottam volna a hátába. A legutóbbi alkalommal nagyon hosszú ideig magamban hordoztam a dühöt, nem bírtam leakadni a témáról, és úgy éreztem, hogy ezt az egész rossz érzést bennem ő csinálta, büntetést érdemelne, és jobb lenne, ha az ilyen figurákat valahol elkülönítve tartaná a társadalom.
 

Ezúttal rögtön eszembe jutottak azok a dolgok, amiket a legutóbbi bejegyzésemben a karmáról írtam. Az az energia, amit felém küldött ugyan elért engem, de nekem nem kell őt külön megbüntetnem semmiért sem, mert ő bakker abban az energiában él, én pedig csak pár pillanatra részese voltam, és már attól is kifeküdtem. Azok a szitkok elsősorban az ő életét sújtják, nem az enyémet. Szar beismerni, de a legutóbbi alkalommal a kutyámat is elérte a dühöm, mert hát ő volt „kéznél” és igencsak nem akart normálisan jönni a pórázon, úgyhogy kapott pár rántást, és elég dühösen kimondott „lábhoz!’-t is. Ezek a cselekedetek elérték őt, de ő lerázta magáról, nekem viszont a karmám részévé váltak. Viszont ha ő ember lett volna, és nem tudatos erre, akkor ilyen módon gyűrűzik nagyon egyszerűen tovább a düh energiája. Ezúttal sikerült leföldelnem a dühömet, és nem érte őt el.
 

Ahogy sétáltam tovább arra lettem figyelmes, hogy megjelent a fantáziámban két kép –  ilyen események után nagyon vadul tudok fantáziálni. Az egyik képben azt fantáziáltam, hogy a pasi utánam dobott egy éles követ, ami eltalálta a tarkómat, a másik képben pedig azt láttam, hogy mellkason lőtt. Egész eddig azt gondoltam, hogy az ilyen jellegű képek azt jelzik, hogy a tudatom nem bírja elengedni az eseményt, túlspilázom, mindenféle vészforgatókönyvet képzelek el feleslegesen stb. Most viszont rájöttem, hogy ezek nem is annyira valótlanok, mint amennyire annak képzelem őket. Nem csak a fizikai testünk létezik, amelyiken az ilyen jellegű cselekedetek nyomai tisztán megállapíthatóak lettek volna, hanem vannak finomabb energetikai rétegek, amiknek érzékeléséhez nagyobb érzékenységet kell kifejleszteni. Mi van, ha az, ami  megjelent képben valóban megtörtént energetikai szinten és azokon a pontokon sérültem?

Amint ezt az információt elfogadtam valósnak, rögtön megjelent a képzeletemben egy kenőcs, amivel bekentem a tarkómon keletkezett sebet, majd a mellkasomban ütött lyukat is, majd mindkettőt bekötöztem fehér kötözőszerrel. A legmeglepőbb az volt, hogy rögtön éreztem a megnyugvást, a tudatom abban a pillanatban elengedte az eseményt, és nem fantáziáltam tovább. Nem kellett kényszerítenem magamat, hogy engedjem már el a történteket, a tudatom spontán elengedte a képeket, amint lekezeltem az energetikai sebeket.

Ezeket a sebeket viszonylag könnyű volt lekezelni. Ennél sokkal makacsabbnak bizonyultak a szavak, amiket hallottam. Mintha azokból egy külön neuron pálya alakult volna, újból és újból hallottam a szitkokat, mint egy végtelenített felvételen. Végül nagyon kreatívan oldottam meg ezt is. Képzeletben a neuron pályát is bekentem a kenőccsel, és elképzeltem, hogy amikor megint megindul a fejemben a szóáradat, akkor egyszerűen a szavak kicsusszannak a rendszeremből, mint egy csúszdán. Működött 🙂

Szóval azt mondod, hogy tudatos férfira vágysz

Szóval azt mondod, hogy tudatos férfira vágysz

/Sabrina Lynn írása, fordította Pőcz Adri/

Azt mondod, tudatos férfira vágysz?
Ugye tudod, hogy ehhez neked is tudatos nővé kell válnod?

Tudod mit jelent ez? Tudod melyek azok a követelmények, amelyek megkerülhetetlenül ezzel a területtel járnak?

Szükséged lesz az EGÉSZ lényedre. Fel kell majd vállalnod az összes benned lévő szart, még a mély, sötét, elrejtett, mocskos részeket is.

Kényszerítve leszel, hogy szembenézz:
• A benned lévő gonosz boszorkánnyal
• A manipulatív kurvával, aki bármilyen áron átülteti a saját akaratát
• A prostituálttal, aki eladja magát
• A sérült, szűkölködő kicsi lánnyal, akinek állandóan szüksége van a környezete megerősítésére
• A pusztító vad nővel, aki képes porrá zúzni egy egész várost csak azért mert éppen olyan kedve van
• A beteg anyával, amelyik úgy kezeli a párját, mint egy kisfiút ahelyett hogy a szeretőjét látná benne

Fel kell majd tárnod azokat a részeidet is, amelyek elfogadhatatlanok a társadalmunk számára és amelyeket évek óta rejtegetsz.

Szembe kell majd nézned azzal a részeddel, amelyik nem bízik meg a férfiakban és azt mondani neki, hogy „menjen a picsába„.

Észre kell majd venned minden pillanatot, amikor a tested vagy a szíved bezárulnak és tenned fog kelleni valamit azért, hogy megnyisd őket.

El kell majd engedned az iránta érzett dühödet, gyászodat és fájdalmadat. Meg fog kellened lágyulni, nyitott szívűvé válni és teljesen bízni, hogy ez a tudatos férfi olyan helyekre tudjon magával vinni, ahová nem mennél és nem is jutnál el egyedül.

Oka van annak, hogy tudatos férfira vágysz. A szíved és a lelked tudják, mi az, ami megvalósítható.
Hajlandónak kell lenned arra, hogy megtedd a szükséges utat. Ez nem egy légies tündér út, ami a fellegekbe repít és nem is a gyenge szívűeknek való.

Az angyalaiddal való beszélgetés nem fog a célba segíteni.
Nem segít, ha kinyitod a harmadik szemedet.
A felszín kapargatása és az igaz lényed kerülgetése sem segítenek.
Önmagad megismerése az, ami segíteni tud. Az juttat el a célba, ha tudatosítod, látod, befogadod és elfogadod minden egyes aspektusodat.

Célba érsz, ha lerombolod a falakat, amelyek körülveszik a szívedet, a méhedet, a jónidat és a tested többi részét.
Célba érsz, ha megbocsátasz minden férfinak, aki valaha bántott téged, ebben az életedben, vagy bármelyik másikban.
Célba érsz, ha megbocsájtasz saját magadnak.

Két módon tudod ezt az utat megtenni:

  1. Egyedül haladsz. Egyre jobban megnyitod magadat, elengedsz, gyógyulsz, eléred a teljességedet és ez után találkozol a tudatos férfival, aki ugyanazon a szinten áll, ahol te.
  2. Együtt haladsz a férfival, aki azon a szinten találkozik veled, ahol éppen tartasz. Együtt fejlődtök. Ő tudatossággá változik, te pedig szeretetté.

Az igazság az, hogy mindig olyan férfit vonzol és inspirálsz, aki pont ugyanannyira elkötelezett, hogy megnyíljon a szeretet előtt, mint amilyen te magad vagy éppen most. Ez azt jelenti, hogy a férfi annyira lesz tudatos és jelenlévő, amennyire te sugárzod a szeretet magadból és amennyire megengeded az életenergiának, hogy áramoljon a lényeden keresztül.

Ha tudatos férfit szeretnél menj és találd meg! De ne várd, hogy az öledbe hullik. Nem fog. Ez szembemenne a természet összes törvényével.

Fejlődj azzal a férfival, aki a jelenlegi énedhez kapcsolódik, vagy tedd meg az utadat egyedül, hogy találkozhass azzal a férfival, aki képes ezen a szinten kapcsolódni hozzád.

Minden más csak ábránd és tündérmese.

Az angol verzió: https://rewildingforwomen.com/conscious-man/

Az Uralkodó archetípus meleg oldala

Az Uralkodó archetípus meleg oldala

Az utóbbi időben kezdem tudni értékelni az ‘egy csepp yang‘-ot az életemben. Legalábbis felsejlik ez az érzés. Ezelőtt gigantikus méretű elutasítás volt bennem azzal szemben, hogy a férfi jön, elhinti ‘a magját‘, aztán én meg ott maradok ‘terhesen‘. Azért tettem idézőjelekbe ezeket a kifejezéseket, mert a ‘projektív világban élünk’ kifejezésnek is kezd jobban összeállni a mélységes jelentése. A belső konfliktusaink szinte ráfröccsennek a külvilágra, bármire, ami aktuálisan az életünkben van és így a beakadásaink teljesen kreatívan megjelennek rávetülve hétköznapi történésekre, kapcsolatokra, helyzetekre. Ennek árnyoldala az, hogy nincs menekvés előlük, a pozitív oldala az, hogy számtalan lehetőség nyílik megoldásukra.

(tovább…)
Az Uralkodó archetípus meleg oldala

Az eltűnés logikája

Ezúttal három hét kellett, hogy a férfi se szó, se beszéd, eltűnjön az életéből. Pedig úgy tűnt, hogy vele másmilyen, vele természetesebb, vele olyan egyértelmű minden…

Békésnek tűnő délutánomat egy üzenet tőle szakította félbe, amelyikben közölte, hogy a férfi nem válaszol az üzeneteire, nem veszi fel a telefont, nem keresi őt. Pedig pár héttel ezelőtt egy ugyanilyen békés délutánomat egy más jellegű üzenet tőle tarkította, mégpedig az, hogy szerinte megtalálta A Férfit, aki mellett minden olyan egyértelmű, minden olyan könnyű és aki nyitott mindenre, amit ő is szeretne. Szerelemre, párkapcsolatra, sőt még a családra is. Nem értettem, ez a kép hová veszett el, amikor elolvastam, hogy „nem jelentkezik, eltűnt.”

(tovább…)
Bevásárlókosár0
Nincs termék a kosaradban!
Vásárlás folytatása
0