“Az apám elpazarolja az életét azáltal, hogy bele van ragadva a dühébe”

“Az apám elpazarolja az életét azáltal, hogy bele van ragadva a dühébe”

/Byron Katie által vezetett 4 kérdés folyamat kivonata./ Byron Katie ezúttal egy fiatal lányt kísér végig a 4 kérdésen, aki apjával kapcsolatos témát hozott. Annyira sok érzés, emlék, múltbéli tapasztalás sűrűsödött már össze benne, hogy azt érzi nem is képes ezeket megfogalmazni pár tételmondatban, hogy el tudják kezdeni a munkát. Azt mondja nehezére esik lehorgonyozni magát egy-egy kijelentés mellett. 

Katie egy példán keresztül hozza őt vissza a jelen pillanatba és segít neki kapcsolódni a lehorgonyozottság érzéséhez. “Képzeld el, hogy dühös vagy valamiért a férjedre és ő bejön a szobába. Rögtön érzed ezt a dühöt. Ez a lehorgonyozottság az érzésben.” 

Az ilyen esetekben mindig nagyon pontosan tudjuk, hogy milyen történet (és ehhez tartozó mondatok) tűnnek abban a pillanatban teljes igazságnak és ez horgonyként funkcionál számunkra. 

A lány dühös az apjára és ezt a dühöt a következő tételmondatban fogalmazza meg: 

  • Az apám elpazarolja az életét azáltal, hogy bele van ragadva a dühébe. 

Miután Katie megkéri a lányt, hogy vegye észre érzelmileg hogyan hat rá ez a mondat, a lány heves érzelmi reakciót mutat. A kezét a mellkasára szorítja, elvörösödik az arca, a fülei, sírni kezd. Katie csak visszatükrözi neki, hogy miket lát rajta kívülről anélkül, hogy a lány bármit is elmondana az állapotáról. Aztán megkéri őt, hogy nyissa ki a szemét és tudatosítsa, hogy az apja nincs most a helyiségben, nincs ott mellette, ezek az érzések a gondolatai nyomán ébrednek és annak következtében, hogy teljes igazságként fogadja el az előzőleg megfogalmazott tételmondatot. A heves testi reakció a jelen pillanatban gyakorlatilag egy illúzióra adott válaszreakció. A lány a múltban van, amikor megélte az apja dühét különböző helyzetekben, valamint a jövőben, amikor elképzeli, hogy az apja soha sem fog megváltozni és a jövőben is ugyanazt fogja tapasztalni tőle, mint eddig. 

Amikor a lány ezt tudatosítja, hirtelen maga ellen fordítja a neheztelését az apja helyett. “Nehéz elfogadnom, hogy ezt Én csinálom, a saját gondolataimmal ilyesmit okozok.” Gyakorlatilag az történik, hogy az apja helyett saját magát kezdi el hibáztatni. Katie azonban rámutat arra, hogy ez nem csinálás kérdése, hanem egy történés: “Azt, ahogy előbb felemelted a kezedet megtervezted előre? Vagy hogy ki és belélegzed a levegőt? A gondolataink pont ugyanilyenek, megtörténnek velünk.” 

Ezután Katie arra kéri őt, hogy fordítsa meg a mondatot. A következő megfordítás születik: 

  • Az apám nem pazarolja el az életét azáltal, hogy bele van ragadva a dühébe. 

Fontos, hogy ne csak megfordítsa ezeket a mondatokat, hanem találjon rá példát is! Mikor látta azt, hogy apja nincs beleragadva a dühébe? Amikor elhiszünk egy gondolatot, akkor az elménket megnyissuk azoknak a tapasztalásoknak az irányába, amik ezt a gondolatot megtámogatják, a többit pedig kiszűrjük és figyelmen kívül hagyjuk. Ha egy másik gondolatra kezdünk el figyelni, akkor az agyunkat ebbe az irányba tesszük nyitottá. Amikor a lány megfordította a mondatot, akkor gyakorlatilag arra kérte az elméjét, hogy mutasson neki olyan példákat, amik ezt az új gondolatot támasszák alá. 

  • Én pazarolom el az életemet azáltal, hogy bele vagyok ragadva a dühömbe. 

Ezen a ponton történik a “csoda” a Katie által vezetett folyamatokban, amikor a kérdező egyszercsak a kifelé fordított fókuszból megérkezik önmagához. Azért vagyunk frusztráltak, dühösek, tanácstalanok, elveszettek, mert elveszítettük a kapcsolatot önmagunnkal! Ez az elsődleges ok, nem az, amit valaki más csinál velünk. 

  • Az apám jól hasznosítja az életét azáltal, hogy bele van ragadva a dühbe. 

Akár még ez a verzió is igaz lehet, hiszen a düh nagy tanítómester, mondja Katie a lánynak. 

A második tételmondat a következő: Azt akarom, hogy nézzen önmagába és szabaduljon meg az agressziójától. 

Katie: Mi lesz számodra a haszna annak, ha ezt megteszi?
Lány: Jobban érezném magamat, könnyebb lenne az életem. 
Katie: Szóval ez az egész apáddal kapcsolatos kérdés rólad szól, miközben te azt gondolod, hogy róla? Mintha azt mondanád: “Szeretném, ha megváltoztatnád az életedet, mert én úgy boldogabb lennék. A te dolgod, hogy engem boldoggá tegyél.” 

A lány felnevet és hirtelen rádöbben, hogy valóban egy teljesen önös érdek áll a háttérben, miközben ő végig azt gondolta, hogy az apja érdekében teszi mindezt. A meglátás valóban akár még jó is lehet, lehetséges, hogy kevesebb dühvel az apja élete is könnyebb lenne, de nem az önzetlen törődésből indult ki az alap tételmondat, hanem az önzetlenségbe burkolt önös érdekből és így kizárólag feszültség tud szülni, mivel a másik fél ezt a rejtett szándékot érzi, még akkor is, ha pontosan nem tudja megnevezni. 

Katie: Hogyan bánsz az apáddal, amikor elhiszed azt a gondolatot, hogy az apádnak meg kellene szabadulnia az agressziójától? 
Nézz rá önmagadra az apád szemein keresztül, amikor ezt csinálod. Milyennek látod magadat?
Nézz rá az apádra enélkül az elvárás nélkül. Milyennek látod őt? 

Miután a lány felismerte, hogy mennyi düh van ő benne magában, hogy mennyire kontrolláló az apjával szemben, amikor azt várja, hogy ő változzon, ő csináljon valamit másképp, akkor képes volt ránézni a megfordított mondatokra is és megvizsgálni ezek igazságtartalmát: 

  • Azt akarom, hogy én magam nézzek önmagamba. 
  • Azt akarom, hogy én magam tegyem le a felé irányuló agressziómat. 
  • Nem akarom, hogy nézzen önmagába. 
  • Nem akarom, hogy szabaduljon meg az agressziójától. 

Mindegyik mondattal akár napokat is el lehet időzni és beleengedni magunkat, hogy valóban hassanak ránk. 

A következő tételmondat: Segítséget kellene kérnie és tudomásul venni a viselkedése negatív következményeit. 

Katie elmondja neki, hogy a híd a másik emberhez a feltétel nélküli szeretet, amit más néven MEGÉRTÉSNEK is nevezhetünk. Hogy valóban meghalljuk, amit az a másik mond anélkül, hogy a saját érzéseink elsodornának minket, valóban hagyjuk, hogy az a másik ember tanítson minket. Katie folyamatosan a tanuló pozíciójában látja magát, akit mindenki akivel csak találkozik segíti, hogy ráébredjen a valódi természetére. Mindenki az ő tanára. 

Ha valóban az történne meg, amit a lány alapból kívánt, hogy az apja önmagába nézne, segítséget kérne a dühe kezelésében és abbahagyná a gyakori dühöngést, akkor a lánya kapná ezért az egészért a kreditet. “Megmentettem őt.” gondolhatná rejtetten, miközben neki magának egyáltalán nem kellene változnia. Ez egy fölényes pozíció.

További megfordított mondatok:  

  • Megértem annak a fontosságát, hogy a saját megváltásomat keressem
  • Fontos, hogy meghalljam az ő haragjának üzenetét
  • Nekem van szükségem arra, hogy segítséget kérjek a dühömmel való munkában (amit meg is tett azáltal, hogy felvette a kapcsolatot Katievel és hajlandó volt a témájára ránézni és ez egy rendkívüli ajándék, hogy hajlandó ilyen mélyen önmagába nézni.) 
  • Látom fontosságát annak, hogy tudatosítsam a saját viselkedésem mellékhatásait. 

Itt is fontos elidőzni ezekben a megfordított mondatokban, tesztelni őket, hogy vajon igazak-e, konkrét példákat találni arra, amikor igen, mert “van a valóság és vannak a gondolataink a valóságról és ez a kettő néha nem egyezik.”  

A forrás videó: https://thework.com/at-home-with-byron-katie/?fbclid=IwAR0lZlcAn-3204a0Z78o6YneN5mO5CQrzXCpswC4G8FCGVj8okXS3tImrqs#featured-video

Az eltűnés logikája

Az eltűnés logikája

Ezúttal három hét kellett, hogy a férfi se szó, se beszéd, eltűnjön az életéből. Pedig úgy tűnt, hogy vele másmilyen, vele természetesebb, vele olyan egyértelmű minden…

Békésnek tűnő délutánomat egy üzenet tőle szakította félbe, amelyikben közölte, hogy a férfi nem válaszol az üzeneteire, nem veszi fel a telefont, nem keresi őt. Pedig pár héttel ezelőtt egy ugyanilyen békés délutánomat egy más jellegű üzenet tőle tarkította, mégpedig az, hogy szerinte megtalálta A Férfit, aki mellett minden olyan egyértelmű, minden olyan könnyű és aki nyitott mindenre, amit ő is szeretne. Szerelemre, párkapcsolatra, sőt még a családra is. Nem értettem, ez a kép hová veszett el, amikor elolvastam, hogy “nem jelentkezik, eltűnt.”

(tovább…)
Az eltűnés logikája

Sok kicsi sokra megy

Akárhányszor belenyúlok a pénz témájába, az biztos hogy valami esszenciálisat fedezek fel. Úgy látom, hogy a pénz nagyon szoros kapcsolatban áll magával az élettel, az áramlással, azzal, hogy én érzem-e, hogy számít a létezésem és mennyit. Azt is már észrevettem, hogy a közvetlen környezetem, amiben élek és ahogy élek a belső gondolkodásomnak a kivetítése és ami nagyon fontos, hogy ez visszafelé is hat! Tehát, amit magam körül látok és érzékelek, azt egy az egyben visszavezetem magamra. Ha szakadt a ruhám, akkor nyilvánvaló számomra, hogy én is egy “szakadt” ember vagyok. Gondolom ezért olyan nehéz (néha szinte lehetetlen) kiemelkedni a lecsúszott létből, mert a külső valóság állandóan megerősíti a kialakult negatív képet és a lecsúszott belső világ állandóan újrateremti a külső valóságot. És ehhez nem kell az utcán élni, mert ez a működésmód létrejön bármilyen élethelyzetben, amivel nem vagyunk megelégedve. 

(tovább…)
Bevásárlókosár0
Nincs termék a kosaradban!
Vásárlás folytatása
0