Kétféle okból szoktam észrevenni a női melleket – és az is lehet, hogy mindkét ok ugyanarra a gyökér okra vezethető vissza. Az egyik verzió az, amikor a sajátomnál nagyobb mell látványa az irigység érzetét ébreszti. Az a gondolat van bennem ilyenkor, hogy “bezzeg ha nekem is ilyen mellem lenne…” és általában a mondat másik fele valamilyen aktuális nehézség az életemben, amiről azt gondolom, hogy a nagyobb mell megoldaná. Valahogy úgy szól ennek a logikai levezetése bennem, hogy a nagyobb mell birtokában több önbizalmam lenne, jobban meg lennék érkezve a testembe, vonzóbbnak érezném magamat és ebből kifolyólag nem érezném ezt a kissebrendűség érzetet, ami éppen bennem van. Ugyanilyen logikai szál mentén voltam egy időben teljesen rákattanva arra az indokra, hogy ha szép dús és hosszú hajam lenne, akkor több kliensem lenne az egyéni üléseken – mert a dús és hosszú hajú nők sikeresek. Gondolom ezzel a teljesen eltévedt eszemfuttatással nem vagyok egyedül, mert ha egyedül lennék, akkor nem virágozna a mellnagyobbítás iparága, sem a hajhosszábító fodrász eljárások. Azért mndom, hogy téves az eszmefuttatásom, mert nem a mell nagyságában sem a haj hosszúságában keresendő ennek a kissebbrendűség érzetnek a gyógyíre.

Szóval az egyik eset, amikor feltűnnek a női mellek az, amikor hihetetlenül alacsonyra esik az önbizalmam és ettől érzelmileg regresszálok. Ide köthető a másik eset is, amit az elején említettem. Ebben az esetben nem irigységet érzek, hanem vágyat arra, hogy megérintsem őket, vagy odabújjak hozzájuk. Nem minden női mell tetszik ilyenkor, van egy specifikus forma, egy specifikus méret, egy specifikus nőn, ami ilyenkor feltűnik. Ezek a nők testalkatukban nem hasonlítanak az anyámra, viszont talán a mellükben van valami, ami rá emlékeztet, vagy úgy egyáltalán a mellük “kisugárzásában” van valami számomra vonzóan anyai. Mintha ez olyan rétegekben lenne kódolva a testemben, amiket nem tudok teljesen tudatosan felfejteni. És az is lehet, hogy az éppen aktuális, a média által erősen sugallt mellforma az, amiről azt gondolom, hogy szép.

Attól, hogy erről most írok, még iszonyatosan nagy ítélet van bennem azon, amikor a női melleket kezdem el figyelni és vágyni rájuk. Mindenesetre az erről való írás segít.

Nem tetszik ennek a mélyen gyökerező vágynak a beszűkültsége. Nem látom ilyen állapotomban az egész nő lényét, a teste többi részét, csak a melle érdekel. Semmi más. És ettől rossznak érzem magamat és érzéketlennek titulálom magamat. Pont ugyanúgy, mint azokat a férfiakat, akik ugyanilyen módon rá vannak kattanva a női mellre és érződik, hogy nem szexuális vágy hajtja ezt, hanem a tejre éhes csecsemő énjük (illetve a kettő elkezd keveredni és már nem is lehet megállapítani, hogy hol kezdődik a szexualitás és hol ér véget a “csecsszopás”). Pedig nincs ebben semmi elitélendő. Ez egy nagyon primér vágy, ami nem lett kielégítve és felüti a fejét. Épp most ilyen formában. Az éhes csecsemő melegségre, szeretetre, megnyugvásra, ölelésre vágyik.

Reggel beültem meditációba és hagytam, hogy ez az éppen aktuális fixáltságom a női mellre mit hoz fel bennem. Először is eszembe jutott, hogy talán azok a nők, akiknek a mellei ilyen időszakomban “beszélnek hozzám” is szenvednek a primáris anyahiánytól. Talán ettől az anyahiánytól fejlődött ki bennük ez a nagyon erős anyai kisugárzás és melegség.

Erről eszembe jutott, hogy ezek szerint bennem is kifejlődött az anyahiány túloldalán egy nagyon erős és meleg megtartás.

Csak mintha a két énrész, vagy ez a két üzemmód nem találkozna egymással. Mintha a bennem lévő éhes csecsemő nem találná az ugyanúgy bennem lévő dúskeblű anyát.

Elkezdtem váltogatni a kettőt. Először beleéreztem az éhes csecsemő énrészbe. Utána váltottam és az anyai énrészbe éreztem bele. Majd megint váltottam. Kíváncsi voltam, hogy ha elég gyorsan váltogatom magamban ezt a két állapotot vajon összeérnek-e. Talán négyszer csináltam meg a váltást, miközben figyeltem arra, hogy érintsék egymást, amikor váltanak és egyszer csak érzékeltem, hogy megvan mindkettő. Mintha a testem körül megteremtődött volna egy energetikai minta, amelyikben benne volt az anya is és a csecsemő is. Együtt. Egy szigeten. Ahogy ültem tovább a meditációban a kép megváltozott. A belső anya melléből tej kezdett el folyni. Kifogyhatatlan forrásnak érződött, ami mindig itt volt, mindig itt lesz és mindig elérhető. És a csecsemő részem megtalálta ezt a mellet és összefonódott ez a két minőség bennem. A mellre éhes csecsemő és a puha, meleg mellű nő.

Megnyugtató volt ülni ebben a képben. Tudatosítani, hogy megvan bennem a gyógyír az éhes csecsemő számára. Rendelkezésemre áll a forrás és az éhség attól van, hogy a kettő énrész vagy minőség nem ér össze egymással. Néha azt érzem, hogy terápiás keretek között jó lenne megélni ezt fizikailag is. Hogy érinthessek női mellet. Néha pedig azt érzem, hogy nem feltétlenül kell ezt fizikailag is megélni, sokkal fontosabb teljesen elismerni ennek a vágynak vagy szükségletnek a létjogosultságát, nem elítélni magamban, és összeérinteni az éhes csecsemőt bennem a bennem lévő anyával. Érdekes mellékszál, hogy ahogy hangolódok ezekre a rétegekre a Violence /Erőszak/ című szám kezdett el járni a fejemben, aminek egyrészt a címe hogy kerül ide? másrészt pedig az a szám kifejezetten az erotikus, szexuális rétegeket hívja meg bennem akárhányszor meghallgatom. Innen is látszik, hogy nagyon nagy összefonódottság van a két réteg között és hogy a szexben sokszor keveredik ezeknek a primér vágynak a kielégítése (is) a nőknél és a férfiaknál is. Mindenesetre reggel a meditációba még nem keveredett bele semmi ebből, vagy legalábbis nem érzékeltem.

Mindannyiunknak meghatározó élmény a mell érintése és érzete, mert iszonyatosan korai élmény az életünkben, és nagyon mélyre vésődik be. A heteroszexuális férfiaknál nem furcsa a mellek szeretete, nőként egy kicsit nehezebb érezni ezt a vágyódást, mert egy réteg tiltás meg kényelmetlenség érzet is rögtön megjelenik. Szerencsére az utóbbi évek jócskán lazítottak rajtam ezügyben és már nem akarok kifutni a világból és elsülyedni szégyenemben, amikor megélem a vonzódást a női mellhez. És még most is vissza tudom idézni azt a jó érzetet, amikor összeérintettem magamban a két egymásra vágyó energetikai töltést – az anyai mellet és a meleg szeretetre éhes csecsemőt.

Az is érdekes kérdés, hogy szörnyen sok helyen használja a média a női mellek látványát. El lehet vele adni mindent a fúrógéptől a csillárig. Vagy legalábbis felkelteni a figyelmet. Ha abból indulok ki, hogy a női mell látványa a szexuális énünket szólítja meg, akkor logikus lenne azt gondolni, hogy a sejtelmesen kiduzzadó merev farok az alsónadrágban pedig szuperul eladná a konyhai robotmixert. Mégsem jut senkinek sem eszébe ezt a képet kirakni egy óriás plakátra. Na de miért?! A női mellek mintha univerzálisabb hívó szimbólum lenne, lehet, hogy pont azért, amit az egész írásomban fejtegettem, mert hogy egy nagyom mély tapasztalásunkat és emlékünket hívja elő – teljesen egyformán a nőkben és a férfiakban is.