Lassan mindenki megnyugszik a teremben. Az utolsó ember is befejezi a fészkelődést, a tökéletesen kényelmes póz megtalálását és elcsendesedik. Bence a kivetítő vászon előtt áll, kezében egy hangtál, mellette Szilasi Márti, aki a csend beállta után megadja nekünk az alaphangot. Csatlakozik hozzá Bence mély hangja, majd fokozatosan több hang a teremben. Pár másodperc alatt az összes hang összekapcsolódik egy közös “OM”-ban. Nincs szünet. Folyamatosan zeng az OM, ki-ki a saját lélegzetvétele szerint rezegteti, és ettől kialakul egy erős hangtér, amiben elidőznék akár az idők végezetéig is. Ebből a közös hangból egyszer csak egy hang más irányba indul el. Bence elkezd páliul kántálni egy buddhista szent szöveget, ami olyan, mint egy mellékfolyó a nagy folyó mellett. Azonos irányba halad, ugyanaz a víz táplálja, de egy külön medre van. Élvezettel hallgatom az ismeretlen szavakat, mintha belül tudnám, hogy mit jelentenek. Majd a kis patak ismét belefolyik a nagy patakba és lassan minden elcsendesedik. Teljesen csend van és nekem remeg a tüdőm. Olyan, mintha most verődnének vissza a hangok a falakról. A mai buddhizmus estébe Bencével ez a bevezető… Ezúttal a testével is jelen van a helységben.