Egy nő élete férj/gyerek nélkül

Egy nő élete férj/gyerek nélkül

A minap, amikor reggel kinéztem az ablakon a szemközti ház kis erkélyén megláttam egy körülbelül 55 éves nőt, aki éppen a virágokat öntözte egy műanyag flakonból. A virágok amolyan “oké” kinézetűek voltak, kicsit kusza volt az összhatás, a nő otthoni papucsban, pizsamában és egy egyszerű köntösben volt kint. Körülbelül ugyanolyan kisugárzása volt számomra, mint a virágainak. Éreztem, hogy megjelenik bennem a szorongás, ahogy néztem őt Az volt a fantáziám, hogy a nő egyedül él abban a lakásban, talán vannak gyerekei, akik viszont már rég nem élnek vele, a férje elhagyta vagy meghalt és az ő napjait a rutin tevékenységek tölti ki – főz valamit magának, tévéz, olvas, felhívja a gyerekeit, elmegy a piacra… A legszorongatóbb a fantáziámban, az a mondat volt, hogy “nincs semmi értelme az életének“. Nagyon egyszerű volt kitalálni, hogy nem ennek a random nőnek az életét viseltem ennyire a szívemen, akiről semmilyen más információm nem volt, azon kívül, hogy van két muskátlija meg egy kék pizsamája. A saját életem pergett le előttem és annak a szorongató érzése, hogy 55 évesen teljesen értelmetlennek fogom érezni az életemet, férj és gyerekek nélkül, és majd öntözgetem fásultan az ugyanolyan fásult muskátlikat az ablakomban.

(tovább…)
Felkeltem

Felkeltem

Reggel nem sikerült zökkenőmentesre a felkelés. Nem mintha nagyon megterhelő lett volna a lemászás az egyébként is földön lévő matracomról, egyszerűen több órával a szemem kinyitása után sem találtam meg a motivációt arra, hogy miért is kellene felkelnem. Végül körülbelül három óra után sikerült. A bűvös hármas…. és közben nagyot utaztam. Néha megijedek azoktól az állapotoktól, amikor semmi nem tud megmozdítani. Eszembe jutnak sorban azok a dolgok, amiket általában csinálok, olyan mintha egy bevásárló listát olvasnék, és mindegyik ok mellé odakerül egy erős “nem” vagy pedig a “minek?” kérdés. Semmi nem üti meg ilyenkor az ingerküszöböt, nagyon furcsa bénult állapot, amikor pontosan tudom, hogy képes lennék elvileg megmozdulni, és mégsem lehet, tudok, akarok. Magam sem tudom melyik pontosan, vagy mind egyszerre. Egy ideig csak feküdtem nyitott szemmel, néztem a szobám berendezését. Aztán elkezdtem csinálni az abszolút agyzsibbasztó tevékenységet – nézni lelketlenül az FB falamat, amitől éreztem, hogy még mélyebbre süllyedek. Feljöttek posztok a környezet szennyezésről, lelki bajokról, párkapcsolatot boncolgató posztok, bölcsességek… sorolhatnám. Félredobtam a telefonomat, lelketlenül feküdtem tovább. Aztán eszembe jutott a saját szülinapi bejegyzésem és az aznapi rájövésem –

Ha szükséged van valamire kérd (kapcsolódj). 

(tovább…)
Bevásárlókosár0
Nincs termék a kosaradban!
Vásárlás folytatása
0