Először Ken Wilber könyvében találkoztam azzal a kifejezéssel, hogy „részegész” – egész, de egyben egy másik egész része is. A valóságunk nem dolgokból és nem folyamatokból áll, nem részekből és nem egészekből, hanem részegészekből. Ezeknek a részegészeknek négy alapvető tulajdonságuk van, vagy mondhatnánk azt is, hogy négyféle húzóerő hat rájuk. Az egyik húzóerő arra készteti őket, hogy igyekeznek megőrizni függetlenségüket és saját identitásukat. A másik húzóerő arra készteti őket, hogy illeszkedjenek be egy másik rendszerbe és annak részévé váljanak. A harmadik erő felfelé húzza őket, az önmeghaladás felé és a negyedik lefelé, a felbomlás felé. Az összes részegészt ez a négy húzóerő mozgatja. Ismerős? … biztosan, hiszen te is egy részegész vagy ebben a világban. Valamiért könnyebb elképzelnem, hogy mindig csak egy erő hat, mert akkor átláthatóbb lenne a rendszer. Akkor el tudnám képzelni egy sík vonalnak, ahol szépen sorjában ezek az erők megnyilvánulnak. Mintha lépkednék a köveken. Az igazság viszont az, hogy ez nem így működik. Minden pillanatban, mind a négy erő hat. Soha sincs olyan, hogy az egyik kikapcsol és pihen. Mindig jelen van az összes és így ezt már nehéz elképzelni, viszont érezni nagyon is lehet.
Ma reggel szintén ezeknek a húzóerőknek a kereszttüzében találtam magamat. Néha észrevétlenek maradnak, de néha akkora erővel ránt rajtam egy-egy irány, hogy teljesen kibillent. Ma éppen a részegészség volt porondon. Van bennem egy kép magamról, hogy szerintem milyennek kellene lennem ahhoz, hogy illeszkedjek az egészbe. De ha megvizsgálom a nagyon mély késztetéseimet és ránézek a belső feszültségek okára, akkor szinte mindig rájövök, hogy azért vannak, mert nem azt élem 100%-ban, amilyennek én szeretném látni magamat, hanem amilyennek mások szeretnének látni engem. És ez nagyon sokszor nem is kell, hogy valós elvárás legyen. Ezt az ember képes önmaga is beépíteni, leszűrni a félmondatokból, kiolvasni az újságokból, meglátni a TV-ben. Ma az az őrült gondolat jutott az eszembe, hogy nem az a maszkabál, amikor az emberek beöltöznek szupermennek, vagy apácának, ez már inkább indentitás váltáshoz hasonlít. Az igazi maszkabál minden nap megtörténik. Maszkban van az a nő, aki egy szűk kosztümöt vesz fel, miközben talán a mackónadrág a kedvenc ruhadarabja. Vagy egy divatos és tökéletesen beállított frizura, miközben talán a haj tulajdonosa a legjobban azt szereti, amikor az égadta világon semmit sem kell csinálni a hajával és csak úgy lóg, ahogy akar. Maszk a tökéletes smink, ami egy új személyiséget kölcsönöz, miközben a viselője talán legjobban azokat a pillanatokat szereti, amikor nincs az arcán egy darab festék sem.
Egészen eddig ezt a „hogyan legyek önmagam, de azért illeszkedjek is az elvárásokhoz” kérdést matematikailag próbáltam megoldani. Egyensúlyoztam a kettő között. Hol jobban önmagam voltam, de akkor úgy éreztem, hogy nem egészen illeszkedem a többiekhez, hol úgy éreztem, hogy teljesen illeszkedek az egészbe, de akkor meg nem voltam önmagam. Ma reggel rájöttem, hogy ez nem matematikai kérdés! Ez nem egy jól megválasztott és kipróbált arány, ami még jól működik. Nem egyensúlyozás a kettő között. Nem kompromisszum! Teljes önzőség van és ezáltal teljes beleolvadás az egészbe. 100%-ban önzőnek kell lennem és ettől 100%-ban illeszkedni fogok. Ez nem működik matematikailag, mert az 50%-50% lenne a logikus, de a részegészek világában ez nem így van. Ott érdekes módon a 100%-100% eredményezi a 100%-ot. És az önmegvalósítás azért nehéz, mert minden rész magában hordozza az egész képét. Minden egyes sejtből meg lehet állapítani mindent az egész testről. Ennek ellenére egy sejt egyáltalán nem úgy néz ki, mint az egész test! Nem törekedhet arra, hogy úgy nézzen ki vagy úgy működjön, mint az egész szervezet, mert akkor nem jöhetne létre az egész! Neki sejtre kell hasonlítania! Teljesen önzőnek kell lennie abban, hogy milyen kívülről és belülről, önmagát kell megvalósítania. Én ezt értem az önzőség alatt. A teljes önmegvalósítást, bármit is jelentsen ez egy adott részegész számára.
Bennem is él egy kép a családunkról és arról, hogy én hogyan vagyok ennek a része, egy kép az országról, a társadalomról, a nők világáról, a barátnők világáról és még sorolhatnám. Érzékelem a kimondatlan, vagy kimondott szabályokat, hogy miként lehetek a része egy nagyobb egésznek, végső soron az egész Univerzumnak. De ma rá kellett döbbennem, hogy a harmónia, a kiegyensúlyozottság akkor jön létre, ha mind a négy irány, amiről az elején írtam EGYSZERRE hat. Nincs vagy-vagy, mert ha vagy-vagyokban gondolkodok, akkor rángatnak az egyes irányok. Bele kell tenni 100%-ot minden irányba, csak akkor tudok fennmaradni. 100%-ban önmagamat kell megvalósítanom, mert ha nem ezt teszem, nem tudok teljes része lenni egy nagyobb rendszernek, aminek a része vagyok ha akarom, ha nem és akkor ez a rendszer előbb utóbb meghal. Ez nem matek, nem egy véges rendszerben kell kimatekozni a szűkös helyet, megtalálni a kompromisszumot. Ez egy végtelen rendszer, amiben csak úgy lehet fennmaradni, ha mind a négy erő irányába egyszerre mozdulok. Rész vagyok, egész vagyok, fejlődök, megsemmisülök minden pillanatban, egyfolytában, egyszerre…