Hazafelé az M4-es metróval jöttem és az egyik megállóban felszállt az Online Katapultos srácok egyike, mégpedig Domán Zsolt. Az Online katapultosok (ahogy a nevükből is kiderül) az online marketingben utaznak. “Azért dolgozom minden nap, hogy neked segítsek az online marketingedet minél profibban csinálni” (Zsolt). Temérdek mennyiségű információt tolnak kifelé magukból, foglalkoznak tanácsadással, van egy Katapult Klubbjuk, kiadtak két könyvet az online marketing témájában és még biztos sok minden mást is csinálnak, amiről nem tudok. Nyílt információként kezelik a vállalkozásuk bevételét, de soha nem éreztem ezt hencegésnek, inkább arra használják ezt az adatot, hogy megmutassák itt Magyarországon is lehet, úgy is, hogy ők is a nulláról építették fel az egészet. Valamiért nagyon felvillanyozott Zsolt látványa a metróban. Talán azért, mert sokszor találkoztam vele már a számítógép képernyőjén keresztül és érdekes volt őt élőben látni. Megnyugtatott, hogy egy teljesen normális emberi lény, a ruházatában sem kinézetében nem volt semmi extra kihívó, olyan volt, mint bárki más a metrón. Ezt azért volt fontos megállapítanom, mert éreztem, hogy ő is olyan, mint én, ergó én is képes lehetek arra, amire ő. Eddig is tisztában voltam ezzel a ténnyel, mégis teljesen más ezt tudni és más megtapasztalni testközelből azáltal, hogy egy légtérben voltunk az M4-es metrón. Annyira nem voltam bátor, hogy leszólítsam őt, de a vele való utazás így is meghozta a kellő hatást. 

Elképzeltem, hogy odamegyek hozzá és köszönök neki. Képzeletemben Zsolt megkérdezte, hogy én is “katapultos” vagyok-e. Mondtam volna neki, hogy nem egészen, inkább anti – katapultos vagyok, mert ugyan elolvastam mindkét könyvüket (Online vevőszerzés csúcsra járatva, Online kampányok csúcsra járatva), konzekvensen nem azt csinálom, amit a könyvben leírnak. Ezután Zsolt a képzeletemben megkérdezte, hogy “Miért?” én pedig elkezdtem neki sorolni az indokokat. Olyan volt, mintha kihúzta volna belőlem a dugót és dőltek belőlem a hosszú időn keresztül gondosan összegyűjtött indokok. Ezek közül az indokok közül néhány a marketinget,  mint szakmát érintette, hogy az mennyire “fúúúj” tevékenység; néhányban a tudatlanságomra, tapasztalatlanságomra és ügyetlenségemre hivatkoztam; néhány a képességeimet kérdőjelezte meg, amik nem elég jók ahhoz, hogy eladhatóak legyenek. És Zsolt képzeletemben türelmesen végig hallgatta az összeset A-tól Z-ig és mindegyikre volt válasza, amelyik megkérdőjelezte a kijelentésem igazságtartalmát vagy arra buzdított, hogy ha nem tetszik a “marketing tölcsér” kifejezés, akkor találjak ki rá valami saját kifejezést. Nem ezen múlik!

Elképzeltem azt is, hogy mi lenne, ha pontosan ugyanazokat a képességeket birtokolná, amiket én és azokat vinné piacra? Mi lenne, ha kölcsönvenném az ő attitűdjét és ráhúznám a saját életemre? Elég félelmetes volt elképzelni, de pontosan tudtam, hogy felépítené ugyanazt a méretű vállalkozást, amije most is van, csak éppen más lenne a vállalkozói profil. Elképzeltem azt is, hogy elmegyek hozzá tanácsadásra és tényleg leülünk ötletelni az én konkrét helyzetemről. Biztos voltam abban, hogy nem mondaná azt, hogy reménytelen eset vagyok. Láttam lelki szemeim előtt, ahogy komolyan vesz, ahogy nekiáll összerakni az életem LEGO darabkáit és megmutatja, mit lehet ebből építeni, és hogyan lehet ebből olyan rendszert felépíteni, ami nem csak örömet okoz nekem (hiszen azt csinálom, amit szeretek), hanem meg is tart engem anyagilag. Persze ebben a fantáziámban húsbavágóan élesen éreztem, hogy ahhoz tényleg “igen”-t kellene mondanom magamra … valahogy… 

Bármilyen ellen-indokot hoztam fel, a képzeletbeli Zsoltnak volt az összesre válasza. Pontosan tudtam, hogy nem érdekli őt, hogy hol tartok most, elindulni bárhonnan lehet, nem érdekli őt, hogy milyen szinten vannak éppen most a képességeim, abból kell építkezni, ami elérhető.

Amikor leszálltunk a metróról még utoljára rápillantottam és mentem a saját utamra. Teljesen hihetetlen számomra az, hogy Adriként sokszor teljes csődtömegnek érzem az életem, ha viszont képzeletben Domán Zsoltként néztem rá ugyanerre az életre, nem láttam mást csak egy izgalmas építkezési terepet, tele lehetőségekkel és potenciállal. Persze ahogy a mai egypercesben kifejtettem, teljes misztérium számomra, hogy miként működik az akarat és hogy képes leszek-e ezt a felismerést beleforgatni az életembe, vagy bedarálják az egyéb gondolatok. Túl sokszor futottam már bele az “ez csak döntés kérdése” elv korlátozott használhatóságába. Legalábbis nekem ez a tapasztalatom. Ettől függetlenül ez a “majdnem” beszélgetés Domán Zsolttal nagyon inspiráló volt. Felrázott annak a gondolata, hogy az életem teljesen máshogy néz ki valaki más szemén keresztül, és hogy a kifogásaim igazából nagyon gyenge lábakon állnak, ha a megfelelő fénnyel világítom őket meg.


Bevásárlókosár0
Nincs termék a kosaradban!
Vásárlás folytatása
0