A Facebook falam “görgetése” szinte sport tevékenységgé vált, ami azt jelenti, hogy már nem a minőség (az információk tartalma) számítanak, hanem a gyorsaság és apró hírmorzsák felszippantása, amik isten tudja hol landolnak a fejemben. Ezzel nem azt mondom, hogy ez a folyamat rossz, csak érdekes volt ma megfigyelni, hogy az információ felszippantása az agyba teljesen addiktív. Minél több, annál jobb. Ennek kapcsán ma többször eszembe jutott, hogy lelassítok és megnézek egy közelebbi képet arról, ami felett egyébként elsiklanék.
Akkor hát vegyünk egy teljesen átlagos napi hírfal morzsákat olyan sorrendben, ahogy feldobta őket az FB:
Az egyik ismerősöm Prágában van. Akadt egy szabad hete és az ehhez kapcsolódó felhívást kitette a falára, hátha valakinek van kedve találkozni vele. Emlékszem, hogy a félelem volt az első reakcióm a poszt kapcsán. Az jutott eszembe, hogy nem mernék kitenni egy ilyen felhívást, mert “kitudja ki jelentkezik rá”? Lehet egy olyan ismerősöm, akivel még véletlenül sem akarnék találkozni, de nem mernék neki nemet mondani, mert az már milyen köcsögség, ha már egyszer én kezdeményeztem. Inkább elképzeltem, hogy ha a helyében lennék, én biztos egyedül tölteném azt az egy hetet, kószálva a városban, megfigyelve az embereket. Eszembe jutott az is, hogy ő milyen bátor, hogy ilyesmit meg mer tenni, én meg mennyire gyáva vagyok. És már tovább is görgettem, mert ezen nem akartam tovább elmélkedni, kényelmi okok miatt, ugyanis feszítővé vált volna az antiszociálisságomon való elmélkedés. És ez mind körülbelül 2 másodperc alatt futott le az agyamban. Bámulatos.
Aztán 10 ismerősömnek tetszettek a “holdlámpák” ezért nekem is feldobta a facebook a számomra eddig ismeretlen Upkeeyoga oldalat, akik teljesen szerelembe vannak esve ezzel a lámpával. Álítólag kevesünknek adatik meg az az esély, hogy a holdra utazzunk, de ez a lámpa legalább hangulatban oda repíthet. El kell ismernem, hogy tetszettek, de azonnal tovább görgettem, mert “biztos külföldről kell rendelni, biztos ide nem is szállítanak és biztos rohadt drágák“. A végső gondolat, ami megölte az egészet, a “mi a francot csinálnék egy ilyen lámpával?” Pedig most hogy több időm van ezen gondolkodni és megálltam, talán tetszene is. 3D nyomtatással készült, teljesen környezetbarát állítólag, újratölthető, és szállítanak mindenhová a földön beleértve a holdat és a főbb aszteroidákat is. Tényleg! Ez van a weboldalukon! A 15 cm méret 18 000 Ft. Szóval az elutasításom okainak nagy része nem bizonyult valósnak, ettől függetlenül nem lett kedvem megvenni, szóval az intuitív tovább görgetés igaz volt, csak ehhez gyártottam pár racionális okot is, hogy ne érezzem magamat rosszul a “puszta nemet mondástól“. Szóval nehéz nem-et mondanom, ésszerű okok hiányában.
Egy rövid üzi az egyik volt Integrál Akadémiás osztálytársamtól, amit az utóbbi napokban többször feldobott az FB és egyszer sem bírtam teljesen értelmezni, hogy mit is akart vele a “költő” mondani. Az viszont leesett, hogy sikeresen levizsgázott. Mivel én feladtam az Akadémián való tanulást és kiléptem, be kell ismernem, hogy az összes ilyen üzenet idegesít, mert azonnal lúzernek érzem magamat tőlük, szóval próbáltam ezt az üzenetet többször is ignorálni, sikertelenül… ugyanis akárhányszor valamelyik osztálytársam válaszolt rá, újból feldobta az FB. Van ebben az FB-ben valami nagyon életszerű, hogy addig rakja az arcomba, amíg nem csinálok vele valamit, vagy amíg aktív a tartalom.
Aztán Kemény Péter esemény megosztása a HANGok meditatív koncertről, ami sajnos már volt vasárnap, de azért Beni megköszönte Petinek, hogy megosztotta. Ezen a bejegyzésen is próbáltam többször elsiklani, főleg mert féltékeny lettem Benire, hogy ő valami fontosat csinál én meg csak lébecolok az életemben. Csak most a “lassításnál” tűnik fel, hogy mennyi lehúzó gondolatom van!
Egy következő Integrál Akadémiás osztálytársam “csajos délután”-jának a megosztása. Ez érdekes módon nem ébresztett rossz érzéseket, a fotók tetszettek, emlékszem, hogy a környezetet néztem, hogy hol lehettek, mit csinálhattak. Eszembe jutott, hogy de jó lenne elmenni valahová lazulni, de úgy tényleg, kirándulósan. Messzire.
Aztán van ez a David Wolfe, akit szoktam szeretni, mert sokszor közzétesz érdekes és tudat tágító videókat, de az utóbbi időben szinte állandóan élő közvetítést csinál különböző természeti jelenségekről. Most éppen tücskök ciripelnek, hullámzik a folyó vagy a tó, fa gyökereit látni, amik belelógnak a vízbe, az előbb két kissrác elevezett szörfökön a kamera előtt. What the fuck is that? Egyébként még soha nem kattintottam bele ezekbe a videóba, most is csak az írás miatt tettem meg és a legnagyobb felfedezés, hogy BASSZUS! Ez tetszik. Tök jó hangulata van. Jobb, mint a zene. Olyan mintha kint ülnék a víz mellett, teljesen életszerű ezekkel a távoli emberhangokkal. Az előbb vágytam kirándulásra, elutazásra és bammm…. itt van, de én bele sem néztem eddig és csak isteneltem erre a David Wolfe-ra, hogy milyen fasszságokkal árasztja el az FBt és hogy hová jutunk így, ha mindenki ilyen faszszságokat fog kirakni? Most teljesen lehidaltam attól, hogy a spontán gondolataim teljesen eltérítettek valami olyantól, ami egyébként tetszik nekem és jól esik. De főleg azon hidaltam le, hogy ISMÉT, a spontán gondolataim milyen negatívak, elutasítóak és magamba zárósak. Na jó, ezt a vízcsobogást meghagyom írás aláfestésnek 🙂 Köszi David Wolfe.
Szívek szállodája community post. Imádom azt a sorozatot. Valaki beposztolta a csoportba, hol lehet megvenni a DVD-t az Amazonon. Ebbe a csoportba mindig megnyugtató belenézni, mert hirtelen normálisnak érzem magamat attól, hogy ennyire szeretem ezt a sorozatot, ugyanis látom, hogy vannak nálam sokkalta “lökötebbek” (ez meg színtiszta ítélkezés a részemről, ami nem másokra üt vissza, hanem főleg rám). Azzal szórakoznak például, hogy rendszeresen posztolnak rövid részleteket a sorozatból, hibákat fedeznek fel a jelenetekben, elmélkednek nyitva hagyott kérdéseken… Imádom. Ezt az agyam nem utasítja el, teljesen nyitott az innen származó posztokra.
Egy cikk arról, hogy egy holland férfi megvett egy egész magyar falut. Persze egy holland ismerősöm osztotta ezt meg. Nem olvastam el a cikket, mert egyrészt megijesztett a hír és zsigerből bezárultam előtte, hogy “úristen, ilyen könnyen fel lehet vásárolni Magyarországot?” (ez egy durva általánosítás, de a félelem ilyen formába ölti az egyébként hétköznapi dolgokat), másrészt meg azért nem kattintottam rá, mert béna volt a cikk nyitó képe. Nagy fekete Y egy házon. Mi ez? Az írás kedvéért azért elolvastam most a cikket. A falu neve Bedepuszta,100 km-re van Budapesttől, Hollókőhöz közel. Ahogy a neve is sugallja, tényleg a pusztában van, és ami még meglepőbb romáktól vásárolta fel az összes házat és vett nekik helyette házakat más falukban. A falu házait 2 millió euróért vette meg és ez a pénz állítólag a Sziget fesztiválban való marketing tevékenységéből származott, mert rajta keresztül jött el több mint 25 000 angol és holland fiatal a Szigetre és 10 000 a Balaton Soundra. Két magyar rezidens maradt a faluban – egy méhész és egy vadász. A házakat pedig azért vette meg, hogy zenei fesztiválokat rendezzenek itt, medencékkel, szórakozóhelyekkel, szállásokkal stb. Érdekes…. na jó, ez a hír nem volt olyan borzasztó közelről, mint távolról tűnt. Azt hiszem itt is az első reakcióm az irigység volt, hogy “bezzeg neki van pénze megvenni egy egész falut!” Bezzeg nekem meg van időm ennyit keseregni ezen!
Megint lessz Evernessz, szeptemberben. Ambivalens maradtam a hír hallatán. A nyárin sem voltam, gondolatok nélkül tovább görgettem. De enyhe idegességre emlékszem, hogy miért nyomják ezt a képembe újból és újból, ha én nem akarok menni?
Na jó, még kettő utolsót megnézek, mert a hírfolyam végtelen, úgyhogy itt ülhetnék az ítélet napig is.
“Elegem van a csak szép nőkből” cikk a következő. A csaj a képen éppen szelfie-t készít magáról, csücsörítve a száját. Nem olvastam el a cikket, idegesített az a csaj a képen. Meg intuitíven azt feltételeztem, hogy ez egy lehúzó hangvételű cikk lesz (milyen érdekes, hogy a saját negativitásom nem tűnik fel, másoké azonnal szemet szúr…). Meg persze eszembe jutott az automatikus gondolat is, aminek nem találom már évek óta a STOP vagy legalább a PAUSE gombját, hogy én nem vagyok szép, legalább szép lehetnék, hogy valaki ezért utáljon. No comment ez a gondolat így leírva. Egyébként, amíg csak a fejemben volt, addig nem tűnt ilyen durvának. Na de leírva, amikor TÉNYLEG megnyilvánul? Az teljesen más, akkor már nem tudom nem észrevenni és elhessegetni, mint az idegesítő legyet.
“A pattanásra megy a filter, a vézna karokra egy kis Photoshop, a vajaskenyeres reggeli hétpecsétes titok, de ha eljutunk egy étterembe, úgy posztoljuk a fogásokat, mintha az Onyxban falnánk éppen a degusztációs menüsort. Szépek vagyunk, boldogok, sikeresek… online legalábbis mindenképpen, hiszen akinek nem így megy, az már tűzheti is fölfelé a lúzer-kitűzőt.
A tökéletesség nem létezik, de ha létezik is, annak igazából csak nagyon kevés köze lehet ahhoz, hogy mennyire polcolod fel a melled, mennyi időt töltesz a tükör előtt, milyen cuccokba csomagolod a popsid és melyik étteremben lapátolod be a vacsidat. Ember legyél, ne egy nyomorult Instagram-fiók!”
Huhh, végül úgy döntöttem, hogy tetszik Playerman cikke, a Player.hu férfi online magazin oldalán, de az az érdekes, hogy míg a szerző nem szereti, hogy mások “teljesen” kirakják magukat az Instára vagy bárhová, addig ő teljesen anonym marad. Próbáltam rátalálni, ki áll a cikk mögött, de semmi… Ettől függetlenül a cikket 25 000 lájkolták. Le a kalappal. Na meg az sem derült ki számomra, hogy miért van valójában elege a csak szép nőkből? Azt kifejtette, hogy “mert hamis életet élnek“, na de ez hogy érinti őt és a világát?
És az utolsó, amit lassított felvételben nézek meg a falamon. Egy kézzel írott idézet Björktől: I am excited to share with you that my new album is coming out very soon. Warmthness. Björk. (Izgatottam osztom meg veletek, hogy az új albumom nemsokára megjelenik. Melegséggel. Björk). A “warmthness” úgy tűnik egyébként nem létező szó, valami sajátos Björk találmány lehet. Vagy rosszul olvastam el az üzit 🙂
Tetszik ez a marketing fogás. Mintha csak a hűtőmön hagyott volna egy kézzel írott üzenetet, hogy majd este jön. Nem vagyok Björk fun. Megnyitottam az oldalát, a frászt hozta rám az a mikróbára emlékeztető mozgó grafika, de a mostani írásom hatására nem zártam be azonnal. Maradtam tudatosan az élményben és nem húzódtam vissza automatikusan, hogy “fúj”. Uramatyám. Belenéztem egy Björk klippbe. Mintha valaki rám öntötte volna a félelmetes tartalmak egész tárházát. Színtiszta félelem. Hogy félhetek a zenéjétől ennyire?
Közben meg a Wikipédiából megtudom, hogy már kétévesen tudta a Muzsika hangja című musical összes dalát. Tizenkét éves korában jelent meg az első szólólemeze, a Björk, amely platinalemez lett. A lemezeladásokból származó pénzen zongorát vett magának, és saját zenéket kezdett komponálni.
“Az élet minden perce átváltozhat zenévé.”
Björk, Süddeutche Zeitung; 2006.
Egy ekkora tehetség és én ösztönösen zárok előtte. Döbbenetes ezt megfigyelni. Persze nem kötelező mindenkit szeretni, de akkor is érdekes ezt megfigyelni. Celine Dion-t imádom, ő is ugyanabban a korban robbant be a zeneiparba, és teljesen nyitott kapukra talált a lelkemben. Björk rajongók szerintem ez felett állnának értetlenül. És még mindig figyelem a klippeket. Nagyon …. “testi”. És akkor ez miért akaszt ki engem? Ez komolyan felér egy önismereti folyamattal most.
Ilyenek történnek, amikor nem csak elsiklok az FB falam aktuális tartalma felett, hanem belefigyelek. Döbbenetes volt tudatosítanom, a sok negatív és elutasító, kizáró gondolatomat, azt, hogy mennyire szelektív vagyok, hogy milyen más kép tárul elém, ha figyelmet teszek arra, mit nem akarok látni. Na, ma is eggyel jobban ismerem magamat.
Ha van kedved próbáld ki és “figyelj bele” a faladba, főleg azokba a dolgokba, amik felett ösztönösen elsiklasz. Neked mit mutat meg ez a kép? Jó kalandozást!