A 2018-as év elején vettem egy aranyszegélyű naplót, hogy abba fogok beírni minden fontosat, ott fogom tervezni az évet és beemelem az életembe a bőséget és jólétet, amit az arany szélű lapok majd energetikailag jól megtolnak. Most az év végén visszaolvastam a bejegyzéseimet, és egy külön lapra leírtam azokat a feladatokat, ötleteket, befejezetlen gondolatokat, amiket nem szeretnék hagyni elveszni, hanem szívesen “tető alá” hoznám őket 2019-ben. Ennek a listának 78 pontja lett! Ráadásul némelyiket ezek közül a pontok közül nem lehet kipipálni 5 perces munka után, mert van köztük 2 db könyvötlet is, aminek megvalósítása úgy 2020 végére lenne várható HA nagyon ráfeküdnék a témára. Szóval a bőséget megteremtettem, az elhatározásomhoz híven – bőségesen termeltem befejezetlen dolgokat. És most ezzel mi legyen?
A múlt év végén terveztem magamnak egy évrendezőt, amit elneveztem “Évrendező önbüntetőknek”, mert erős öngáncsoló hajlammal rendelkezek, aminek következtében az évrendezők számomra annak szinonimája, hogy “vegyük leltárba, mi nem jött össze EBBEN AZ ÉVBEN SEM, és írjunk egy új listát, hogy legyen min kiborulni jövő év végén is”. Ezt a saját magam által készített évrendezőt próbáltam olyanra csinálni, hogy ne legyen benne semmi olyasmi, ami ezt az alap elgondolásomat még jobban megtolná az önbüntetés irányába. Most visszaolvastam. Hát… abban is van pár taposó akna. A lényeg, hogy nem az évrendezővel van baj, hanem a szemléletmóddal, amit mögé rakok. Az egyetlen eszköz, amit kifejlesztettem a frusztráció elkerülésére, ha nem is értékelek semmit sem és elkerülöm az évrendezést 🙂 Na de, ez sem jó, mert ez meg a ló túloldala, mert így a megfelelő tanulságokat sem lehet levonni.
A 78 pontot a listámon lehet értékelni úgy, hogy ennyi mindent képtelen voltam megvalósítani, és “Adri, lehettél volna ügyesebb is” (ezzel szoktam magamat halálra basztatni), vagy:
- ez annak a jele, hogy állandóan valami eszembe jut, amit ráadásul le is firkantok, ergó nagyon termékeny a fantáziám
- nem elég hatékony az elengedési rendszerem – ha sok ötlet merül fel bennem és azoknak csak mondjuk 30% tudom reálisan megvalósítani, akkor nagyon hatékony elengedési rendszer szükségeltetik, hogy a maradék 70% kikerüljön a fejemből, és ne hurcolásszam őket tovább.
Egy ismerősöm megosztott egy cikket, amiben a Time magazin által összegyűjtött TOP listás fogadalmak találhatóak, amiknél nagy valószínűséggel várható, hogy úgysem fognak teljesülni.
1. „Megszabadulni néhány kilótól és többet edzeni”
2. „Leszokni a dohányzásról”
3. „Egészségesebben táplálkozni”
4. „Több pénzt félretenni és megtanulni spórolni”
5. „Elutazni egy új helyre”
6. „Beiratkozni egy tanfolyamra vagy továbbképzésre”
7. „Kevesebbet stresszelni”
8. „Többet jótékonykodni”
9. „Kevesebb alkoholt inni”
10. „Több időt tölteni a családdal”
Killer fogadalmak, tényleg szinte biztos a pofáraesés, mert azt látom magamon is, hogy ezek nem egyszerű fogadalmak, hanem meglévő nagyon erős szokások megváltoztatásai, amik nem viccből alakultak ki, hanem mert valamilyen komoly hiányosságot segítenek kompenzálni. Először is rá kell jönni, hogy mi ez a hiány, másodszor pedig ki kell tudni építeni egy alternatív “befoltozását” ennek a hiánynak. Ez marha meló, alulértékelem a legtöbbször.
Norbi írt egy jó cikket arról, miért dőlnek be az Újévi fogadalmak. Ebből engem az a rész fogott meg, hogy általában a Belső Kritikusunk késztet arra, hogy megfogalmazzunk egy életünket jobbító fogadalmat. A Belső Kritikuson kívül van egy Belső Védelmezőnk is, aki kiegyensúlyozza az önmagunk ellen irányuló bántást, viszont az
“… Egymásnak feszülő énrészeink (a Kritikus és a Védelmező) nagy energiákat emésztenek fel. A belső küzdelem pedig egy lefelé ívelő spirált hoz létre. Energiánk csökkenni kezd, és feszültséget is generál. Ez pedig nem jó hír a fogadalmunkra nézve, hiszen egy új szokás kialakítása energiát igényel … A megjelenő feszültség pedig sajnos még rosszabb helyzetbe is hozhat minket: erősítheti azt a szokást amit át szerettünk volna alakítani. Például ha az édesség étrendünkből való kihagyását tűztük ki célul – melyet gyakran a feszültség oldására, egy jó érzés megszerzésére használtunk – a belső küzdelem általi feszültségből adódóan, a céllal ellentétben egy újabb strigula kerül a palettára a csoki evés mellé.”
A Belső Kritikusból meghozott újévi fogadalom tehát jó eséllyel be fog dőlni. A megoldás pedig képessé válni elfogadni mindhárom szereplőt: a Kritikust, a Védelmezőt és a rossz szokást is, amin változtatni szeretnénk.
Ennek a bejegyzésnek az “Ez meg hogy jött össze?” címet adtam. Hogy jött össze, hogy mindent jól csináltam – megfogalmaztam az elérendő céljaimat, kiszíneztem, kifestettem, leírtam, kiírtam a falra, elkezdtem építkezni ezek irányába – mégsem sikerült megvalósítani őket? Hát úgy, hogy szerintem mindet a Belső Kritikus fogalmazta meg. Nem fogadtam el, és szerintem fel sem fogtam a rossz szokásaimat, a kritikusságom mértékét, sem azt, hogy ettől milyen nagyra duzzad az ellenpólus, és milyen belső harcok alakulnak ki.
Még nem tudom, mit csináljak a 78 ponttal. Első lépésnek pont elég, hogy ez az információ bekerült a rendszerembe, hogy a Kritikus, a Védelmező és a rossz szokás elfogadása nélkül, nem fogok tudni hatékonyan tovább lépni, és hogy lehetőség szerint NE a kritikus hangokra hallgatva alkossam meg a 2019-es célokat. Mert az iszonyatosan fárasztó.
Szóljak, ha írok ehhez hasonlót?
