Csodálom és szeretem a férfit, aki a karomnál fogva húz maga után, miközben a félhomályban lévő folyosókon rohanunk végig. Habkönnyű, fehér, fodros ruhát viselek, amit ő vett nekem, és fehér kesztyűket, mint egy igazi úrihölgy. Azt senki sem feltételezné ebben a ruhában látva engem, hogy egyáltalán nem vagyok úrihölgy, hanem örömlány. A férfi, aki most éppen próbál elrohanni a saját halála elől belém szeretett, felkarolt engem, kisajátított magának és elintézte, hogy csak ő legyen az egyetlen vendégem, akivel az időmet töltöm. Tetszik ez az új élet, és én is beleszeretek a férfiba. Most viszont tudom, hogy meg fogják őt kisvártatva ölni. Túl sokan vettek minket üldözőbe, nincs esélyünk elmenekülni. Engem otthagy egy sötét sarokban, hogy bújjak el, ő pedig kirohan a megvilágított folyosóra. A minket üldöző férfiak nem vesznek engem észre. Én megmenekültem, őt elveszítettem szemelől.

A következő pillanatban már az épület előtt vagyok és rohanok a kocsi felé. Mielőtt még beszálnék, valaki durván visszaránt a karomnál fogva. A bordélyház madame-ja megtalált engem, és most a vastag karjával az enyémet szorongatja, miközben folytott dühvel, hogy az utcán senkinek se tűnjünk fel túlságosan, felvilágosít arról, hogy az ő tulajdona vagyok és hogy most fejeztem be ezt a kis játékomat a férfival. Azonnal visszavisz magával a bordélyházba, hogy a többi klienssel is foglalkozzak, mert nekem ez a dolgom, és ő ezért tart engem.

A leghangosabb nekem ebből az álomból az, hogy vajon mi történik a törésponton? Azután, hogy a madame feladta a leckét és nekem el kell döntenem, hogy hagyom, hogy visszarángasson a mocsokba, vagy valami mást döntök? Hagyom, hogy az ő nézete rólam bedaráljon – látja a szépségemet, mégis egy ócska rongydarabnak kezel, amit ő kénye-kedve szerint használ, vagy belekapaszkodok a férfi szeretetébe, aki viszont értékesnek látott engem? És van valójában különbség a férfi és a madame között, vagy mindketten csak használtak, azzal a különbséggel, hogy a férfi közben törődött is velem?

Érdekesen összefonódik ennek az álomnak a ruhát érintő része a valóságggal. Tegnap kimentem sétálni abban a ruhában, amiben egészen addig a számítógépem előtt ültem. Egy kinyúlt cicanadrág, a mackó felsőm, aminek a mosástól kissé megrövidült az ujja és kibolyhosodott, hanyagul összefogott haj. Amíg egymagamban gubbasztottam a szobámban, nem zavart különösebben a külsőm, de amint kimentem az utcára, rögtön feltűnt és azt éreztem, hogy egyáltalán nem vagyok vonzó. A séta közben azzal kisérleteztem, hogy vajon el tudok-e vonatkoztatni a ruhámtól és külsőmtől és érezni az értékességemet, függetlenül attól, hogy épp mi van rajtam, vagy hogy nézek ki úgy összességében. Ugyanez a mozzanat tért vissza az álmomban, hogy az örömlányság identitásból a ruha emelt ki engem, amit a férfi vett nekem, és ha elképzelem, hogy a madame visszarángat a bordélyba, akkor ezzel együtt visszaveszem a régi ruháimat is. És ott kérdés, hogy elfelejtem-e azt, aki a szép fehér ruhában voltam, vagy visszarendezem magamat az örömlány szerepembe? Az eggyel ezelőtt lévő kérdés pedig az, hogy lehetséges, hogy már az örömlány ruhában is máshogy csillogott a szemem, ami miatt az a férfi belém szeretett? Belém. Nem a 26 másik lány egyikébe, akik szintén a rendelkezésre álltak.

A ruhák ellenére is meglátott bennem valamit, ami egyáltalán nem a körülményeimmel függött össze.

El tudtam képzelni az álomnak egy másik befejezését is. Kirántom a karomat a madame szorításából, felkapom az ostort és a lovak közé csapok, elhajtva a kocsival. Láttam magamat megérkezni egy másik városba, talán Párizsba, és ülni egy kis kávézó teraszán. Eladtam a kocsit és a lovakat, amiből lett némi pénzem, és ott a kávézóban épp arról gondolkodtam, hogy mi legyen tovább. Aztán az egyik esemény követte a másikat, majd pár évet ugorva láttam magamat visszatérni a bordélyházba, szép kocsiban, szép úri ruhákban és kalapban. Egy tetemes összeget adtam át a madamnak azzal a magyarázattal, hogy remélem ez az összeg kárpótolja őt mindazokért az évekért, amikor nem dolgoztam neki, és ezzel most lezártnak tekintem kettőnk ügyét és örökre elhagyom a bordélyt. Ő meg csak állt tátott szájjal, én pedig visszaszáltam a kocsiba és elhajtottam, hogy folytassam a munkámat a saját virágüzletemben és az életemet, amit kialakítottam magamnak. Ez az álom egyik kimenete, de van egy másik is.

Ismerem magamból azt a mozdulatot, amikor beleroskadok abba a gondolatba, hogy “visszatértem a kiindulópontra, minden kezdődik elölről”. Ezt arra értem, ahogy a madame megragadta a karomat és mondta, hogy most már pedig visszavisz a bordélyba engem. Pedig ott azon a ponton lehet gondolni mást is.

Például azt is, hogy már nem lehet visszacsinálni semmit sem, hiába visz vissza.

Már rajtam volt az a fehér ruha, már megéltem azt, hogy milyen értékesnek érezni magamat, már megéltem milyen a bordély falain kívül élni. Még ha vissza is visz magával, semmi sem lesz ugyanolyan, és nekem nem kötelességem visszasülyedni a régi tudatosságomba. Lehet, hogy felveszem ugyanazt a harisnyakötőt, vagy újból ugyanabban a koszos mosakodótálban fogom megmosni az arcomat minden reggel, de én észrevehetem azt, ami a ruhák alatt van bennem.

Azt érzem egyébként, hogy szörnyen nehéz megtörni a körülmények erejét. Kilépni belőlük és meglátni, hogy valami több vagyok annál, mint amit a körülményeim meghatároznak. A másik jellemző mozdulatom, hogy a körülményeket az emberekhez kötöm hozzá. Ebben az álomban például tudom látni azt a gondolati és érzelmi forgatókönyvet is, amelyikben úgy tudom, hogy a férfi emelt ki a nyomorból, ezért ha ő eltűnik, akkor én ugyanoda süllyedek vissza. Ebben a forgatókönyvben rajta se vagyok a térképen, se semmi abból, amit én közben csináltam. Csak a férfi van, illetve csak a madame, akik úgy formálnak engem, mint egy saját akarat nélküli gyurmát. Ez a teljes tehetetlenség tudata. Ez a tudat ragaszt bele valójában a helyzetekbe, nem a körülmények.

A tehetetlenség annak az érzése, hogy az “én” mások szolgálatában áll, nem cselekszik önállóan, nem jár saját utakon, mások birtokának tudja magát. Ezzel a tudattal tényleg mindig vissza lehet térni a startpontra.

Az emlékezés valójában az emlékek újrakonstruálása. Ahogyan nem léphetünk kétszer ugyanabba a folyóba, ugyanúgy nem tudjuk kétszer pontosan ugyanazt a gondolatot gondolni.” (Mérő László)

Azért kerestem meg ezt az idézetet, mert szerintem meg tudjuk csinálni. Azzal egyetértek, hogy minden változik, de a tudatunkkal létre tudunk hozni egyjfata gondolati hibernációt, és azt gondolni, hogy semmi sem változik.

Évek óta éreztem, hogy tehetetlen vagyok az egyik fogammal kapcsolatban. Állandóan érzékeny volt, de közben tudtam vele enni, fájt is meg nem is. Aztán a napokban elmentem fogorvoshoz, aki kifúrta. Azzal a szándékkal mentem oda, hogy “na most aztán végre megoldódik!” Évekig vártam erre, évekig gyűjtöttem a frusztrációt és kilátástalanságot, és azt vártam, hogy most végre megkönnyebülök. És nem. Amióta kifúrta, a fogam ugyanúgy fáj, mint előtte. Ma reggel a teljes elkeseredettség érzésével keltem. Hiába tettem meg egy ilyen jelentős lépést, “ugyanott tartok, ahol eddig”. Ez egy jellegzetes érzelmi hullám bennem, és még akkor is, ha kívülre nincs jele, belül totális elkeseredettséget jelent és kilátástalanságot. Olyan mintha mindent lesöpörnék egy mozdulattal az asztalról, amit addig felépítettem. A legújabb gyakorlatom, hogy ezt a mozdulatot ne csináljam. Hogy érzelmi tsunami nélkül tudjam szemlélni a tényt, hogy a fogam még mindig fáj. Pont. Nem tartunk ugyanott, mert közben kifúrták és betömték és lehet, hogy nem oldódott meg a probléma teljesen, de valami történt közben. Nem egyszerű. Nagyon bejáratott mozdulat megcsinálni ezt a tsunamit és elhitetni magammal, hogy ugyanott tartok, egy tapottat sem mozdultam.

A tsunami nem csinálása ahhoz hasonlít, ahogy Elysa ül a kávézó teraszán és szemléli az utcát. Fogalma sincs merre indul tovább, fogalma sincs, hol fog aznap aludni, sem azt, hogy hogyan fog boldogulni. Csak ez az egy pillanat van, amelyikben épp létezik és amelyikben lehet derűsen is szemlélni a világot – minden nehézség tudatában megtartani a bizalmat és látást. Ebből a jelenlétből tud kibontakozni a következő teremtő lépés.


Bevásárlókosár0
Nincs termék a kosaradban!
Vásárlás folytatása
0