A múlt héten extra figyelmet kapott az életemben az édesség. Milyen édességeket eszek? Miért eszem őket? Milyen érzéssel eszem őket? Ezért született meg a héten a ‘Sóvárgás‘ című blog is, mert 5 percig elmélkedtem a nutellás palacsinta felett, mielőtt megettem volna. Életem során többször nekifutottam ennek az édességes dolognak és akaraterőből, csakazértis lendületből ki is tartottam egyszer három hónapig, hogy nem ettem se csokit, se kekszet, se sütiket. Na de… amikor ismét engedélyt adtam erre magamnak, akkor bepótoltam az elmulasztott alkalmakat is. Mintha a test számon tartaná, hogy mennyiszer vontak meg tőle valami nagyon fontosat, és amikor ismét van rá lehetőség, akkor kiegyenlíti a számlát. Szóval izomból megcsinálni ezt a projektet nem volt sikeres. Állítólag magasabbra kell emelni a tudatszintet, hogy ne is jelenjen meg mint igény az édesség fogyasztása. Határozottan nem sikerült egyelőre feltornáznom magamat erre a szintre, viszont néhány nagyon érdekes felismerésem azért született. 

Kiderült, hogy vannak konkrét szituációk, amikben nagyon erősen megjelenik az édességvágy. Például az írás közben, ami azért gáz, mert rengeteget írok. Erre már régebben felfigyeltem, de mindig megnyugtattam magamat azzal, hogy fogalmazás közben intenzíven igénybe veszem az agyamat, és hát az idegsejteknek kell a cukor, mindjárt ledőlök a székről, ha nem eszem meg ezt a szelet sütit és ehhez hasonló magyarázatok. Most is így volt, de mivel ott volt egy kérdés, hogy konkrétan MIÉRT akarom megenni azt az édességet, rájöttem, hogy azért, mert szorongok. Nem az írás mint tevékenység önmagában a nyomógomb, hanem amit közben megélek. Például rendszeresen megjelennek a fejemben a “hangok”, amik azt mondják, hogy amit írok az szar, inkább ne is üljek neki, mert úgyis képtelen leszek jól megfogalmazni a mondandómat és ezek a hangok 5x ilyen erősek, ha nem magamnak, hanem másnak írok tartalmat megrendelésre. A “képtelen vagyok erre” gondolat hatására jön a vágy az édesre. Ráadásul ez a gondolat nem önmagában jön, hanem úgy vannak rá felfűzve a további következtetések, mint gyöngyök a nyakláncra. Ha ezt képtelen vagyok leírni, akkor azt a másik blogot is képtelen leszek leírni, és ha azt is, akkor a felvet interjút is, és ha azt is, akkor egyenesen elfelejthetem az egész írói karrieremet, és ha az sem játszik, akkor …. és ez a sor egészen a ‘most azonnal meg akarok semmisülni‘ érzésig megy el, ha hagyom. Na de itt jön az édesség, amelyik hatékonyan gátat szab ennek egy ponton (jobbik esetben). Iszonyatosan érdekes volt rálátni, hogy egyáltalán nem a neuronjaimnak kell a cukor, és hogy nem is az írás, hanem az ennek kapcsán felmerülő gondolatok okozzák a cukorvágyat.

Kezembe került egy könyv részlet is, amelyik a spirituális krízis és a függőségek kialakulásának összefüggéséről szólt. A spirituális krízis (vagy bármilyen krízis) jellemzője, hogy nagyon erős érzéseket vált ki a pszichében és a testben egyaránt, szó szerint megrázza az embert és ez jelentős ENERGIA VESZTÉST jelent! Az erőteljes szorongás, a félelem, a pánik és barátaik iszonyatosan nagy energia fogyasztók, és ezért nyúlnak a függőségekre hajlamos emberek csokihoz és/vagy alkoholhoz, mert ezekben sok a cukor és gyorsan lehet pótolni általuk az energiát. Ez magyarázza az előző bekezdésben említett körforgást is – szorongás, cukor, szorongás, cukor, szorongás… 

Azt is megfigyeltem, hogy az édességek világában nagy biztonsággal mozgok. Érdekel az édességek kínálata, szeretem megkóstolni a különböző édes ízeket, gyönyörködöm a sütik kinézetében, örömmel nézek egy-egy édes étel elfogyasztása elé. Ezzel ellentétben a sós ételek annyira nem nagy fun. Azokért sokkalta ritkábban tudok rajongani, inkább azt élem meg, hogy muszájból eszem meg, nem gyönyörködöm egy pizza szeletben (csak ha nagyon éhes vagyok már) és nem különösen nagy örömforrás azon elmélkedni, hogy milyen salátát kóstoljak meg vajon. Ezért is nehéz az áttálás és alternatívák keresése a ‘sós világban’, mert abban a világban mintha sokkalta rosszabbul navigálnék. Ha végképp nem tudom eldönteni, hogy mit egyek, vagy már nagyon éhes vagyok, akkor mindig édes ételt választok, mert arról teljes bizonyossággal tudom, hogy jó és ízleni fog. A sós ételek világának felfedezése határozottan fejlesztendő terület.

Az édesség a biztonság érzetét építi bennem leginkább. Nem a testemnek van rá szüksége, legalábbis nem annyiszor, amennyiszer ehhez folyamodom. Megéltem azt is, hogy milyen nem csak akaraterőből valamit megcsinálni, hanem magasabbra emelni a tudatot közben. Ez csakis figyelmes szeretettel érhető el. Kell az akarat ahhoz, hogy úgy döntsek nem eszek meg egy tábla csokit, de ha csak ez van önmagában, akkor ez “hidegséget” hagy a lélekben. Ettől húzza be a test a strigulát – se csoki, se szeretet. De ha úgy vonok meg magamtól valamit, hogy “Gyere, adok a csoki helyett neked valami sokkalta jobbat.” és ezt tényleg tudom érezni, hogy a csoki helyett kaptam valamit, amiből érzem a magam felé irányuló szeretetet és megnyugszom, akkor a test nem húzza be a strigulát. Ugyanez érvényes a fogyókurákra is, az egészséges étrendre áttérés (bármit is jelentsen ez), a környezetbarát megoldásokra stb. Ha valamit megvonok, kell hogy adjak helyette valami mást, ami ugyanolyan vagy még jobb érzést okoz. És ebben a szeretet a kulcsfontosságú, ezért vannak a mentorok. A stressz helyzetben a csokiért azért nyúlok, mert nem tudom más módon szeretni magamat, ha tudnám, nem kellene csoki. Ha megvonom magamtól a csokit, attól még mágikusan nem fogom tudni magamat jobban szeretni (sőt fennáll a veszélye, hogy ezt úgy dekódolom, hogy még kevésbe szeretem magamat, hiszem még a jó dolgokat is megvonom magamtól),  de egy engem támogató mentor igen. Az ő szerető odafigyelése tudja pótolni azt, amit a csoki adna, és ez megemeli a tudatszintet. Ha pedig ez sokszor megismétlődik, akkor hitem szerint tényleg lehet emelni a tudatosságot, amitől beáll egy új egyensúly. Ez pedig nem feltétlenül jelenti azt, hogy soha többé nem eszek meg egy darab csokit sem, hanem hogy az evést én szabályozom és nem az evés szabályoz engem, valamint hogy a szeretetet más forrásokból (is) betöltöm és nem csak ebből.

#hétinditóírás 

Bevásárlókosár0
Nincs termék a kosaradban!
Vásárlás folytatása
0